Századunk, 1934

Szemlék - Csécsy Imre: Vajda-Voevod, Károly Mihály és Zilahy Lajos

— Nincs mit hozzátennem a Vlad által mondottakhoz. Teljesen az ő véleményén vagyok. Ugyanezt a választ adta Erdélyi és Lázár Aurél is. A gróf erre sok igyekezettel próbálta kimutatni, hogy a folyók és hegyek által határolt Magyarország arra van predesztinálva, hogy földrajz-politikai egység maradjon, hogy nem orientálódhatunk a Kelet, a Balkáni felé, ahol még primitívebb a világ, ahol­­barbár intézmények uralkodnak, hogy román­lakta területek gazdasági érdekei jobban vannak biztosítva Magyarorszá­gon,­ mint egy Erdély által megnagyobbodott Románia határai között. Szende, Jászi Oszkár ugyanezt a tételt igyekeztek történelmi, szo­ciológiai, gazdasági és pénzügyi indokokkal alátámasztani. Lázár Aurél ugyancsak tudományos alapon szállt szembe velük. Lassanként beleavat­koztam a vitába én is. Majd Vlad, Erdélyi, azután Károlyi gróf és Diener. A végén már nem is arról volt szó, hogy a románok hogyan fognak sza­vazni ; vita fejlődött ki, amelyben ők igyekeztek­­meggyőzni bennünket, hogy az erdélyi románok érdekei az egyesülés ellen szólnak, mi pedig azt magyaráztuk,­­hogy miért nem maradhatunk Magyarországgal. A beszélgetés eredménytelenül végződött. Ennyit idéz a «Magyarország» és ennyi, kommentár nélkül is csakugyan elég ahhoz, hogy mindenki ítéletet alkothasson arról a bűnbaklegendáról, amely az ország feldarabolásáért Károlyit, Jászit és társaikat igyekszik fele­lőssé tenni. Nincs okunk, hogy kételkedjünk Vajda szavahihetőségében. Szá­mukra ez a följegyzés csak a­nnyiben lehet önigazolás saját híveik előtt, hogy íme, Károlyiék is az integritás alapján álltak s tehát velük sem haladhattak együtt Vajdáék, akik akkor már régen lekötötték magukat Nagyrománia esz­méje mellé. Ezt azonban Vajdáék nélkül is tudtuk, ha másból nem, Jászi aradi tárgyalásaiból. Vajda csak megerősíti ezt és szavát annál is inkább elhi­hetjük, mert magukra a román vezérekre kevés dicsfényt áraszt ez a vissza­emlékezés. Nem kellett nagy bátorság ahhoz, hogy őszintén felfedjék amúgy is közismert céljaikat Károlyi előtt, ki lojálisan előre biztosította, hogy nem éri bántódás őket. S amennyi bátorság ehhez akkor még, október 18-án kellett — még visszatérünk erre — annyiról csakugyan bizonyságot tett pár órával előbb maga Vajda-Voevod, amikor a magyar országgyűlésen nyíltan be­jelentette a románok szeparációra irányuló akaratát.­­Politikai erkölcsükről és eszmei horizontjukról pedig egyenesen szomorú képet nyújt ez a beszélge­tés: ők, a demokráciának és a nemzetek önrendelkezésének apostolai, vissza­utasítják — bár burkoltan — a népszavazás elvét (az ajánlat láthatóan meg­lepi őket; csak «véleményt» mondanak a várható eredményről, de elárulják, hogy az eredmény rajtuk múlik s hogy ők már döntöttek); sorsdöntő órák­ban egy sorsdöntő kérdést a vidéki politikus színvonaláról néznek, «intrikát» sejtenek és ellenintrikáira készülnek; a megértés és belátás módszereivel szem­ben, amelyeket Károlyi ajánl, a kulturális és anyagi érdekközösség érveivel szemben, amelyeket Jászi és Szende eléjük tárnak, egy igazságos és észszerű rend becsületes ígéretével szemben újra és újra csak a szenvedélyekre, a múlt­ban felhalmozott keserűségre és gyűlöletre tudnak hivatkozni é­s a befeje­zett tényre, amelyet az entente-fegyverek teremtettek . . . De most nem róluk van szó. Vajda Voevod felett (ki, mellesleg, azóta az­zal is emlékezetessé tette nevét, hogy állítólag akarata ellenére ugyan, de min­denesetre ő alapozta meg a vasgárda hatalmát Romániában) és társai felett ítél majd a történelem — ítél majd, hisszük, egy­­higgadtabb korban magának az erdélyi románságnak néhány tanulsággal gazdagodott közvéleménye is. Ami megjegyzésünk van, az Károlyiék magatartására vonatkozik. Pontosab­ban: az ő magatartásukra, kapcsolatban a «Magyarország® című lap magatar­tásával Ezt a lapot néhány hét óta Zilahi­ Lajos szerkeszti, akinek jóhiszemű­sége s nemcsak szépirodalmi, de publicisztikai hivatottsága is vitán felül áll. (.Megjegyzés nélkül közöljük ezt a részletet* — írja a lap s valóban ahhoz .

Next