Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1980. 12/62. évfolyam

Dokumentum - Kardos László: Szép Ernő húsz levele 178–187. p.

DOKUMENTUM SZÉP ERNŐ HÚSZ LEVELE Az itt közölt húsz kis levél (levelezőlap) közül tizennyolc nekem íródott, részint Budapestről Debrecenbe, részint Budapestről­­ Buda­pestre. Két levél nem közvetlenül nekem szól, de tárgya velem kapcsola­tos­­, ezért is kerülhetett annak idején az én íróasztalom fiókjába. A feladó címeként minden esetben VI. Liszt Ferenc tér 11. szerepel. A címzett vagy a debreceni Nemzetőr utca 4. számú házban, vagy Buda­pesten a kultuszminisztériumban, olykor Bakáts tér 3. számú lakásán kapta meg a postai üzeneteket. A két, nem nekem küldött levél közül az egyik Kardos Pálnak szólt, a debreceni Zelemér utca 3. számú házban, a másik Soltész Pálnak, Hajdúszoboszlón A küldemények egy része borítékba zárt levél, másik része nyílt levelezőlap. Az egyik üzenet postára sem került papírszelet. Ezt ceruzával írta a költő, min­den többi értesítését tintával. A borítékok nagy része elkallódott, s nyilván elkallódott a vészes és zavaros időkben Szép Ernő néhány nekem szóló levele, levelezőlapja is. A levelek keltezetlenek, s így kronológiájuk kissé bizonytalan. Az egyes üzenetekhez gyér jegyzeteket fűztem, ezekben feledésbe merült vonatkozásokra próbáltam némi fényt deríteni. * Kedves Barátom, köszönöm kedves és megtisztelő figyel­mét. Bizony oly rengeteg sok dolgom van, hogy valami külön új dolgot nem tudok ígérni a lapjukba. Kívánok sok szerencsét. Ha talál valahol valami olyan dolgot tőlem, ami tetszik Magá­nak, s ami alföldi vonatkozású, adja le bátran a lapban. Én itthon nem teszek el semmi firkálásomat, ezért nem tudok

Next