Kapu, 2008. augusztus-szeptember (21. évfolyam, 8-9. szám)

MAGYAR MÚLT - Helilov, Mübariz - Nyitray Szabolcs: Ősmagyarok leszármazottai Azerbajdzsánban

MAGYAR MULT ■ Mabariz Helilov - Nyitray Szabolcs’ Ősmagyarok leszármazottai Azerbajdzsánban Kicsi és Ulu Madzsar a Derbendnáméban A Kaukázusban a magyarokkal és műveltségükkel kapcsolatban az első adatokat, az V-XI. századokban kelet­kezett, a helyi forrásokat egy gyűjte­ményben összefoglaló Derbendnáme szolgáltatja. Nagyon valószínű, hogy a Derbendnámét, mint egységes gyűjte­ményt, a XI. században rögzítették írásban (ebben nem tér el a szakem­berek véleménye), majd a kéziratokat tovább másolták és le is fordították, amit aztán a fordítók a saját megjegy­zéseikkel egészítettek ki. Az Abbász­­gulu aga Bakihanov (1794-1847) azerbajdzsán történész által közölt adatok alapján a Derbendnáme egyik fordítása a XVII. századból származik, amikor is Mehemmed Ewabi Arktasi (Agdasi) fordította le azerbajdzsán nyelvre az Indiri faluban megőrzött, perzsa nyelvű kéziratos szövegeket, ugyanakkor a Derbendnáme arab nyelven is fennmaradt. Magát az ere­deti Derbendnámét - összefoglaló forrásgyűjteményként - a feltételezé­sek szerint először arab nyelven je­gyezhették le, elsősorban a helyi száj­­hagyományok alapján. Derbentben születtek más történelmi művek is arab nyelven akkortájt vagy az akörüli időkben. Ilyen például a Tarikh el- Báb (Derbent története), amit szintén arab nyelven írtak 1106-ban. Maga a Derbendnáme leírja, hogy a Szászáni­­da uralkodóházból származó perzsa nagykirály, I. Hoszrau Anasírván (531-579-ig uralkodott), Dagesztán területén felépítette Kicsi (!) Madzsar és Ulu Madzsar városokat. Az ulu tö­rök szó, jelentése: nagy, a „kicsi” ese­tében nem tévedésről vagy elírásról van szó, így szerepelnek az eredeti Derbendnámé­ban, mind a perzsa, mind az arab, mind pedig az azerbaj­dzsán nyelvű fordításában, de az oroszban, angolban és az összes töb­biben is. A Kicsi és Ulu esetében nem egyszerűen csak jelzős szerkezetekről van szó, hanem szerves részét képezik a két város nevének, és ilyenformán nem is lehet őket lefordítani, csakis a jelentéstani-etimológiai szinten. Te­hát még csak véletlenül sem elírásról vagy pontatlanságról van szó egy ha­sonló hangalakú, rokon törökségi giccsi, kücsük, kicsik, kicsine, kicsi­nek stb. szóval. A további forráselem­zés végett tisztázni kell, hogy a mai Dagesztáni Köztársaság nem azonos a történelmi Dagesztánnal. Dagesztán, mint földrajzi fogalom, a Derbenti­­szorostól a Szulák folyóig tart, még pontosabban fogalmazva, annak víz­gyűjtő medencéjéig terjed ki északon, és etimológiájában Hegy(ek) Országát jelent (dag­e­sztán, török és perzsa szóösszetételből), így a mai Dagesztá­ni Köztársaság, mint Oroszország egyik művileg kreált autonóm tarto­mánya, pont kétszer akkora területet takar, mint az eredeti Dagesztán egy egységes földrajzi megnevezésként. Ezért aztán, mikor a Dagesztán kifeje­zést fogjuk használni, nem a mai Da­gesztáni Köztársaságra, hanem a tör­ténelmi Dagesztánra mint földrajzi fo­galomra kell gondolni. Madzsar - és annak néhány hangalaki változata - a világ összes török nyelvén és arab, perzsa, grúz, csecsen stb. nyelveken is magyart jelent, sőt még mai magyar­­országi nyelvjárásokban is használják a madzsar kifejezést, példának okáért „a Vas megyei Őrvidéken és a Székely­földön, valamint a csángók között ma is él a madzsar névalak”. A nyelvészek akadémiailag is elfogadott álláspontja szerint „az ősmagyar dzs-t a kor végén már gy-nek ejtették”, ebből az követ­kezik, hogy a magyar névalak minden bizonnyal eredeti magyar nyelven is madzsarnak hangzott, lévén, hogy ez egy „kétirányú hangrendi kiegyenlítő­déssel” keletkezett és egyidejűleg pár­huzamosan két hangalaki változatban is meglévő szó: megyer-magyar. Töb­ben is úgy vélik, hogy Mogyeri (Modzsari) hun király neve 527/528- ból közvetlen összefüggésben állhat a magyar szóalakkal, ezt utólag erősíte­ni látszik az, hogy ez - időben és tér­ben - nagyon közeli kapcsolatot mu­tat a teljesen független forrásként szolgáló Derbendnáme adataival. Rá­adásul ez a hun királynév hangról hangra megegyezik a „régi mogyeri alak”-kal. Az vitán felül áll, hogy a régi magyar nyelvben ugyanúgy nem volt gy hang, mint ahogy a török nyelvek­ben ma sincs, sőt még a kiejtésükkel is nagyon meg kell birkózniuk, ha gyakoroltatja velük az ember, ezért aztán nagyon valószínű, hogy a törö­­kös hunok nyelvében éppen úgy nem volt gy hang, mint ahogyan eredetileg a magyarban sem. Másrészről az összes török nyelvben rendkívül erő­teljesen érvényesül a magánhangzó­harmónia, ami azt jelenti, hogy isme­retlenek a vegyes hangrendű szavak (amik vannak, azok nem török erede­tűek, vagy pedig összetett szavak), és a mély vagy magas hangrendű szóhoz még a toldalék és benne a különféle ragok csakis mély vagy magas hang­­rendűek lehetnek (még a török „és”­­nek is van egy magas és egy mély pá­rosa, attól függően, hogy az előtte ál­ló szó magas vagy mély hangrendű). Mindebből az következik, hogy a gö­rög lejegyzésű két változatban is fenn­maradt Muajerisz és Muagerisz hun királynév, amit Hóman Bálint után Németh Gyula és Györffy György is eredetileg Mogyeri ejtésűnek, vala­mint Dümmerth Dezső Magárnak vél, sokkal inkább lehetett egy Ma­­dzsar(i)-Madzsgar(i), de akár egy Madzsar-Madzsgar hangalak is. A tö­rök nyelvekben van egy, a magyar i­­hez hasonló, de mély hangrendű hang, amit a görög és a magyar nyelv is egyaránt­­ hangként adna vissza, de erre valójában nincs is szükség, mert az -isz lényegében csak egy, a nevek végén lévő általános görögös végző­dés, ezért aztán nyugodtan valószínű­síthető egy Modzs(g)ar/Madzs(g)ar alak is. Györffy György szó szerint úgy fogalmaz, hogy: „A Muageris név el­terjedt felfogás szerint a magyar nép­név első előfordulása; ez a feltevés to­vábbi bizonyításra szorul.” Valamint: „Az utóbbi személynévben többen a magyar népnevet látják, s felteszik, hogy itt már magyarokról van szó.” Mindezt ráadásul egy rendkívül neves akadémikusunk és a magyar őstörté­net egyik legnagyobb szaktekintélye fogalmazta meg, méghozzá írásban. Biztosak vagyunk benne, hogy az előbbi feltételes kitételének már most sem maradtunk adósai egy teljesen független forrás, a Derbendname egy­korú, VI. századi (KICSI) MADZSAR adataival, pedig bizonyításunk lánco­latának ez mindössze még csak első szeme. A „magyar” kifejezés etimoló­giai megfejtésének problematikájára * A részletei Mühariz Helilov — Nyitray Szabolcs Ősmagyarok Azerbajdzsánban című szept.-okt. körül megjelenő könyvéből idéztük, mely előadásként elhangzott az MVSZ konferenciáján. KAPU XXI. ÉVFOLYAM

Next