Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)
1861-01-31 / 5. szám
39 — Azt sem tudjuk, hol kezdjük. Szeretnénk egy kis feneket kerekíteni a dolognak, ha épen saját házunk nem égne. Múlt évi nov. 25-én *), szűz Anyánk fölajánlása napján, búcsúnk volt. Ez még nem volna valami nagy dolog. Ennél nagyobb, amaz óriási réztrombiták rettentő hangja, mely ekkor egész álló hétig ordít a faluban, a sváb nép iszonyú örömére, és testet meg lelket ölő elfáradására, melyet okoz pedig az otromba, birka-kerge táncz, az éktelen orditozás, s másgyilkoó örömök, melyek láttára Németország kellő közepében hiszi magát varázsolva a magyar ember. . . . E szánandó dőreség, mondom, semmi nevezetesség, hanem szomorúság a hitélet mezején. Van ennél más. Ugyan mi lehet az ? A fönebb kitett napon ugyanis mindenünnen özönlött falunkba a nép, részint tömegekben szállinkozván, s vidám sürgő-forgó szinezetet adván hegyhátunknak. Jól tudta az egész vidék, hogy a hidegkútiak már négy éve egy kereszt fölállításán törik a fejeket, összejárván e végett az ácsokat és kőfaragókat még a szomszéd vármegyében is, hanem persze itt is, ott is csak azt kapván édes anyai nyelvükön válaszul: ez á te (fizess), az akarásnak mindig csak keserves nyögés lett a vége, habár, becsületekre legyen mondva, a jóakarattal mégsem kapituláltak. Ennek következtében történt aztán, hogy végre ráadták fej őket egy szerződés aláírására (még négy év előtt), hanem kőfaragó majsztrára, a foglalóul fölvett 40 pengőt elköltvén, a posztó is, meg a pénz is elfogyott, s ezzel együtt minden remény, mely a svábokat az Ur Jézus keresztének fölállításával kecsegtetheté. És igy az évek múltak, velők a remények, s tán a táplálékot nem talált belbuzgóság is. Múlt évben azonban eszünkben lővén, hogy hitvány katona, tehát keresztény is az, ki a győzelmet csak óhajtja, a nélkül, hogy azt tettleg is segítené a kezébe nyomott fegyverrel,mely a kereszténynél a malaszt, hit s áldozatkészség, — újra megfeszítettük minden erőnket. És hogyan, hogyan nem ? Isten tudja, hogyan a szent kereszt jele elkészült, s az őszkor közvetlenül templomunk előtt föl is állíttatott, fölszentelése búcsúnkra halasztatván. Ám hát, e miatt jött mindenünnen a tömérdek nép. Mert, jegyezzük meg részrehajlatlan igazsággal, a sváb bármily különös nép is, a hit külsőségein mód nélkül csügg. Oh ha e külsőséget mindig a bolhit lehetne! S processiót elmulasztani? Isten mentsen meg! temetésről elmaradni ? No csak ez kellene még ! Tehát részint a buzgalom, részint a kíváncsiság, láthatni, mit tudott a hidegkúti helység teremteni, roppant népet vonzott ide. Ezen csakugyan mindenki csodálkozott. Ilyent senki sem várt a hidegkútiaktól. De magunk is bátran merjük állítani, hogy gyönyörű, egészen megaranyozott s öntöttvasból készült feszülettel, remek Istenanyával s szabályos kőkorláttal ellátott, 350 új forintot érő keresztünknek az egész vidéken párja nincs; a Megváltó remek feszülete, s az alatta álló Istenanya művészi kivitelüknél fogva öröm és fájdalom vegyes érzületét támasztván a szemlélőben, e kettő pergő könyökben törvén ki. A hely, melyen a kereszt áll, elragadó. A kilátás Tihanyon s Balatonon át messze Somogyig s Tolnáig nyúlik. Ha a nap sugarai a megaranyozott feszületre sütnek, a visszalövellő fényt a túlpartiak is megláthatják, s meglátván, kalapot emelhetnek a megfeszítettnek ! A búcsú tehát, meg a fölszentelési ünnep napja fölvirradt. Öröm és élénkség mindenütt. A fölszentelést mélt. Márki Ignácz püspöki helyettes úrtól kegyesen nyert engedély mellett csekélységem végzént. Brenner Mihály, Köteles János és Schön József plébános urak segédlete mellett, gyönyörű tavaszszerü időben. A menet megindul valamennyi zászlók elővitele mellett, míg középen a cerűs, helység elöljárói s koszoruzott leánykák lépegetnek, mindnyájan égő gyertyákkal, mint az élőhit jelvényeivel kezökben. Ott vagyunk már a kereszt előtt. A szertartásnak vége, ünnepi csend, alázatos csókolása a királyi zászlónak, és szól a lelkipásztor híveihez. . . . Szónoklat után ismét az előbbi sorban elindulva, míg egy másik, künn a mezőn fekvő, már 47 év előtt fölállított, de az idő viszontagságai által megrongált, s végre jelenleg egyik hívem által egészen kijavíttatott kereszthez menénk, ráadandván erre is az anyaszentegyház megszentelő áldását. Ismét szónoklat. ... Ennek végeztével künn, az Isten szabad ege alatt, megrendült a „Te Deum,“ énekeltetvén egész a templomig. A szent mise alatt az urkuti polgárzenészek tüntették ki magukat fúvó szereikkel, miknek hangja a katholikus komoly rítus méltóságát inkább emeli, mint száz czinczegő, és színészi érzelgéssel rángatott hegedű. Szent mise után Brenner Mihály vöröstói pleb. lépvén a szószékre, népszerű és velős szónoklata által, melyben a kereszténynek az Isten háza iránti kötelmeit fejtegette, valamint emelé az ünnep buzgóságát, úgy maradandó emléket is emelt magának a jámborok lelkében. A méltányosság tekintetéből s minden jóravalók buzdítására, dicséretre méltónak s ide jegyzendőnek tartom helységünk biráját, Tevald Bálintot, ki a kereszt fölállitásábani igyekezetünket minden lehető módon gyámolította. Adjon Isten minden helységnek ne csak erélyes , hanem egyszersmind jámbor bírót is, és akkor bizonyára nem csak a haza, hanem Isten ügye is virágozni fog! — Azon paptársaim pedig, kik segédletökkel az ünnep díszét emelték, vegyék köszönetemet az Urban. — Az Ur Jézus kereszte pedig álljon örök időkre, megfeszittett Isten dicsőségére s a hívek üdvére, úgymint Melyen az élet halált szenvedett, De e halálból ránk üdv keletkezett. Oh kereszt halál rontója És örök élet adója! Lukácsék János. *) E közlemény, mely tárgyhalmaz miatt a múlt évről ez évre halasztatott, érdekességéből mit sem veszitett, s adjuk azt azon kijelentésünkkel, hogy a kedves ,Balatonfüredi séták* folytatását ezentúl is köszönettel veendjük. Sze rk. Katholikus hitélet. Vaál,jan. 17. 1861. Ez évben közlendő tudósításaim kezdeményéül hitéletünk mezejéről alig hozhatnék föl örvendetesb eseményt egy ekkoráig a helvét vallást követő nőszemélynek, Kajászó-Szent-Péteren lakozó Darabos Mária 24 éves hajadonnak Jézus igaz egyházába való visszatérésénél mult dec. hóban. Örültünk ügyességén, melyet sz. hitünk főbb ágazatainak megtanulásában, a kath. szokások gyors elsajátításában tanúsított; épültünk a buzgóságon és ájtatosságon, melylyel a hitvallást letette, és a lelkek eledelét, Jézus szent testét és vérét magához vette. Adjunk hálát az Istennek, hogy emez alázatos imánkat: „Jöjjön el—terjedjen —a te országod!“ meghallgatta, s ne szűnjünk fohászainkkal őt ennekutána is ostromolni, mert „távol vagyon bár Isten a gonoszoktól; az igazak könyörgését mégis meghallgatja“ (Péld. 15, 29.).—Az ádventi szent napok városunkban igazán a töredelmességnek napjai voltak. E hitbuzgóság, hozzágondolva még azt is, miszerint alig találkozott, ki, hogy az Üdvözítő testszerinti születésének ünnepét méltóképen megülhesse, előbb a bűnbánók szentségében keresztény megalázódással ne részesült volna, fényes bizonyság arra, mily eleven és munkás hit melengeti a vaáli kath. hivő sereg kebelét.—Ugyancsak mult dec. hó 27-kén tartatván városunkban a biró- és egyéb tisztviselőknek alkotmányszerb megválasztása, örömmel üdvözöljük tel. Zuber József főbírónknak ama valóban keresztényies eljárását, melynélfogva a kijelöltek megerősíttetését a templomban, ünnepélyes szentmise alatt, a pap kezébe Jézus keresztre és evangéliumára leteendő eskü által kívánván eszközöltetni, amaz evangéliumi parancsnak: „Adjátok meg az Istennek,a mi az Istené“ (Máté 22, 21.), oly példásan eleget tett. És igy van helyesen Mert „ha csak Isten nem építi a házat, hiában dolgoznak rajta, kik azt építik ; és ha csak Isten nem őrzi a várost, hiában vigyáz az őr!“ (Zsolt, 126, 1.). Mennyire megtette hatását ft. Gürtler Mihály kér. esp. és plébános urnak ez alkalommal mondott sz. beszéde, említenem sem kell. Szónok kiemelvén, hogy tiszta ész, tiszta kéz s nyugodt lelkismeret azon tulajdonok, melyek az elöljárónak Isten előtt érdemet, polgártársainak elismerését és bizodalmát számára biztosítják, jeles szavait az anyaszentegyházért, hazáért és városunkért égbe röpített gyönyörűséges imával végezte. Nem hagyhatom említés nélkül többek dicsérendő szorgalmatosságát a mKath. Néplap“ olvasásában. Minap mondta egy atyámfia : „Áldja meg az is-