Katolikus Szemle 20. (1906)
8. szám - Értekező czikkek, elbeszélések - Szeghy Ernő: A japánok vallási élete
mindamellett azonban a gyakorlatban ő maga is minduntalan ellenmondásba keveredik elméleti elveivel. Tekintsünk például egy nyilvánulást a társadalom legmagasabb rétegeiből. Akárhányszor megtörténik, hogy a japán császár valamelyik érdemes alattvalóját halála után címmel, vagy magasabb ranggal tünteti ki. Japánban való tartózkodásom első évében például egy régebben elhalt egyetemi tanár kapott ily módon udvarképességet. Sőt még az sincs kizárva, hogy valaki halála után valóságos karrieret csináljon, hogy végigmenjen a társadalmi létrának fokozatain egészen a legmagasabb méltóságokig. A legracionalistább japánnak sem jutna eszébe megmosolyogni ezt az eljárást, amely tökéletesen érthető a japánoknak a túlvilágról alkotott nézeteinek alapján. A japán császár, Amaterasu napistennőnek egyenes leszármazója, ura, királya, de egyúttal főpapja is országának, amely a shintó elvek szerint nemcsak az élőket foglalja magában, hanem azokat is, akik levetvén lelküknek porhüvelyét, átmentek a szellemek világába. Az élők között fennálló társadalmi különbségek megmaradnak a túlvilágon is. A császár tehát, mint uralkodója a szellemek világának is, jót tesz annak az érdemes embernek lelkével, ha azt alacsonyabb sorsából magasabb rangra emeli. Az egyszerű nép körében a túlvilági életben való hit nagyon változatos alakokban szokott megnyilvánulni. A japán szereti az életet; a család tagjai igazi bensőséggel ragaszkodnak egymáshoz; együttélésöket az a derült életfilozófia teszi kellemessé, mely igyekszik távol tartani minden kellemetlenséget és összekoccanást, s melynek nyugalmát anyagi csapások alig képesek megzavarni: ha tehát a halál angyala beköszönt valamely házba, mély sebeket vágott a szíveken, bármennyire elnyomja is a szigorú etiquette a fájdalomnak szenvedélyes nyilvánulásait. A halottat felöltöztetik, majd ülő helyzetben teszik egy nyers fából faragott palankinba; azután négy, fehér gyászruhás ember veszi vállára, s a halotti menet megindul egyenesen a temető, vagy pedig előbb a halottégető felé. Mindkét temetési mód szokásban van. Miután pedig a holttestet, vagy pedig a hamvakat tartalmazó urnát elhelyezték a temető földjébe, a behantolt sírt bambuszkerítéssel veszik körül, s hosszú faléccel jelölik meg, mely a halott nevét és elhunytának idejét mutatja ideogrammokban. Később kőből faragott sírkövet emelnek a sír fölé, vagy pedig Katholikus Szemle. 1906. VIII. 52