Katolikus Szemle 21. (1907)

7. szám - Könyvismertetések és birálatok - Szeghy Ernő: Dai Nippon. Irta: Barátosi Balogh Benedek. Budapest, 1906. A szerző sajátja. Három kötet. Ára az egész műnek díszkötésben 36 korona.

Nemzedéknek kell nemzedék után elmúlnia; minden következő nem­zedéknek az előbbi kutatások összes szellemi tőkéjével fölszerelve síkra lépnie; minden egyes tudósnak megelégednie azzal, hogy néhány szilárd követ helyezzen a tudomány épülő templomának alapjaira: ez a szaktudósok munkája. Az ábrándos autodidakta egyenesen a torony keresztjének föltevéséről álmodozik. Tudós társaságok működnek az Indiákon, Kínában és Japánban, fokozatosan fejlesztve ismereteinket. Műveikben és közleményeikben meg­található mindaz, amit eddig tudhatunk Ázsia népeiről. Ha tehát valaki nem akar időt és erőt pazarolni annak közvetlen kikutatására, ami már régen ismeretes, ha csak egy lépéssel akarja is tovább vinni a tudo­mányt ezen a téren , legalább lelkileg bele kell állnia ezen tudósok sorába, magáévá tennie összes szellemi tőkéjüket s úgy gyarapítani azt tovább. Mondjam-e, hogy Balogh még a tokiói német és angol társaságok köz­leményeinek szellemi kincsét sem ismeri elegendőképen ? Ha ismerné, tudta volna, mit tartanak azok a japánoknak úgynevezett történelmi kút­főiről , ha tisztában lett volna tekintélyüknek súlyával, nem mert volna ő, az egyszerű budapesti tanító, ellenkező véleményeket kockáztatni. Eredeti kutatásról ábrándozott, mely az Ő helyzetében és az ő készült­ségével merő lehetetlenség. Az autodidakta szűk látóköre nyilvánul újra a II. kötet előszavá­ban : «Nemcsak a magyarból, de az angolt kivéve, minden más nemzet irodalmából hiányzik egy kellő kritikával írt, hosszabbacska lélegzetű dolgozat a japán nemzet történetéről®. Ha megnézte volna Wenckstein­nek japán bibliográfiáját, ha csak egy kicsit körülnézett volna a modern könyvpiacon, tudhatná, hogy százszámra vannak ilyenek. Eredeti japán forrásokra való hivatkozásáról bővebben nyilatkoztam az­­Egyházi Közlönyében. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy szkepti­cizmusom, még ha téves volna is, legalább nem indokolatlan. Egy álló esztendeig vesződtem magam is az ideogrammokkal. Személyes tapasz­talatok alapján tudom, mily gyéren akad európai, aki a megtanulásuk­hoz szükséges 10—12 esztendei munkát magára veszi. Chamberlain pedig azt mondja, hogy a japán írás és olvasás megtanulása épen elég arra, hogy egy emberéletet megfosszon minden örömétől. Hol és mikor volt tehát alkalma Baloghnak ezt megtanulnia? Kétségtelen, hogy II. kötetéhez, a japán történelemhez, sokat össze­olvasott. Érdemesebb munkát is végzett volna, ha az olvasottaknak össze­foglalására és reprodukálására szorítkozik, idézve forrásait és azokra há­rítva a felelősséget. Ő azonban mint sajátját adja azt elő s véleményét nyilvánítja minduntalan oly kérdésekről, melyekhez nem lehetséges hozzá­szólnia. Látókörének korlátoltsága ezáltal minduntalan és pedig nem egyszer bántó módon érvényesül s művének e részét megfosztja minden értékétől. A földrajzi rész sokkal jobb, azon egyszerű oknál fogva, mert városok, hegyek és folyók fekvésének leírása nem nyújt annyi alkalmat

Next