Katolikus Szemle 21. (1907)
7. szám - Könyvismertetések és birálatok - Szeghy Ernő: Dai Nippon. Irta: Barátosi Balogh Benedek. Budapest, 1906. A szerző sajátja. Három kötet. Ára az egész műnek díszkötésben 36 korona.
Nemzedéknek kell nemzedék után elmúlnia; minden következő nemzedéknek az előbbi kutatások összes szellemi tőkéjével fölszerelve síkra lépnie; minden egyes tudósnak megelégednie azzal, hogy néhány szilárd követ helyezzen a tudomány épülő templomának alapjaira: ez a szaktudósok munkája. Az ábrándos autodidakta egyenesen a torony keresztjének föltevéséről álmodozik. Tudós társaságok működnek az Indiákon, Kínában és Japánban, fokozatosan fejlesztve ismereteinket. Műveikben és közleményeikben megtalálható mindaz, amit eddig tudhatunk Ázsia népeiről. Ha tehát valaki nem akar időt és erőt pazarolni annak közvetlen kikutatására, ami már régen ismeretes, ha csak egy lépéssel akarja is tovább vinni a tudományt ezen a téren , legalább lelkileg bele kell állnia ezen tudósok sorába, magáévá tennie összes szellemi tőkéjüket s úgy gyarapítani azt tovább. Mondjam-e, hogy Balogh még a tokiói német és angol társaságok közleményeinek szellemi kincsét sem ismeri elegendőképen ? Ha ismerné, tudta volna, mit tartanak azok a japánoknak úgynevezett történelmi kútfőiről , ha tisztában lett volna tekintélyüknek súlyával, nem mert volna ő, az egyszerű budapesti tanító, ellenkező véleményeket kockáztatni. Eredeti kutatásról ábrándozott, mely az Ő helyzetében és az ő készültségével merő lehetetlenség. Az autodidakta szűk látóköre nyilvánul újra a II. kötet előszavában : «Nemcsak a magyarból, de az angolt kivéve, minden más nemzet irodalmából hiányzik egy kellő kritikával írt, hosszabbacska lélegzetű dolgozat a japán nemzet történetéről®. Ha megnézte volna Wencksteinnek japán bibliográfiáját, ha csak egy kicsit körülnézett volna a modern könyvpiacon, tudhatná, hogy százszámra vannak ilyenek. Eredeti japán forrásokra való hivatkozásáról bővebben nyilatkoztam azEgyházi Közlönyében. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy szkepticizmusom, még ha téves volna is, legalább nem indokolatlan. Egy álló esztendeig vesződtem magam is az ideogrammokkal. Személyes tapasztalatok alapján tudom, mily gyéren akad európai, aki a megtanulásukhoz szükséges 10—12 esztendei munkát magára veszi. Chamberlain pedig azt mondja, hogy a japán írás és olvasás megtanulása épen elég arra, hogy egy emberéletet megfosszon minden örömétől. Hol és mikor volt tehát alkalma Baloghnak ezt megtanulnia? Kétségtelen, hogy II. kötetéhez, a japán történelemhez, sokat összeolvasott. Érdemesebb munkát is végzett volna, ha az olvasottaknak összefoglalására és reprodukálására szorítkozik, idézve forrásait és azokra hárítva a felelősséget. Ő azonban mint sajátját adja azt elő s véleményét nyilvánítja minduntalan oly kérdésekről, melyekhez nem lehetséges hozzászólnia. Látókörének korlátoltsága ezáltal minduntalan és pedig nem egyszer bántó módon érvényesül s művének e részét megfosztja minden értékétől. A földrajzi rész sokkal jobb, azon egyszerű oknál fogva, mert városok, hegyek és folyók fekvésének leírása nem nyújt annyi alkalmat