Katolikus Szemle 54. (1940)

1. szám - Szemlék - László István: Zilahy Lajos útja és új regénye

ZILAHY LAJOS ÚTJA ÉS ÚJ REGÉNYE A földönfutó város. (Athenaeum) 321 l. E­gy új magyar romantikus jelentékeny sikereivel indult a fiatal Zilahy Lajos ; értékelésében pár évig egyetértett a kritika és a közönség. A régi kritikákat olvasva, itt-ott annak feljegyzését, megrovását várnák, hogy Zilahy első regényei­ben és novelláiban nem hozott jelentősebben korszerűt, de magas írói kultúrára, igényesebb művészi tisztaságra sem igen törekedett. Nincs említés ilyesmiről; évekig túlértékelték Zilahy színpadi sikereit is : nevezetes irodalmi eseménynek mondták «Süt a nap* című vígjátékát, pedig az fordulataiban, alakjai szépítgetésé­ben, mutogatásában — egészében operettszerű. Regényírói, színpadi sikereivel újságcikkírói szereplések jártak együtt. E sikerek éveiben jutott el a «Két fogoly i­s «A szökevény® regényekig. A felkavart új világnak, az átfoghatatlan háborús élményeknek regényeit valami erkölcsi tudat bizonyára emberibbé vagy épebbé tehette volna, ám erre Zilahy nem gondolt akkor. Beérte a hatásos, eleven színe­zés, a könnyű romantika érdekességeivel. Már elhagyta e regény témáit. Négy-öt éve jelszavak kerültek forgalomba a nagy magyar átalakulás szükségéről, lehetőségéről. Zilahy részt akart venni a magyar életnek — elgondolása szerint nem népi, inkább amerikaias jellegű — megújításában. Újságcikkek, töredékek s a «Fehér hajó» tárcanovellái születtek ezekből az elgondolásokból. Zilahy, a sikerek hőse, intellektuális és küzdő írók társa kívánt lenni, de valójában megmaradt a tetszetésnél, az optimizmusnál. 1937-ben pacifista befejezésű regénye jelent meg, címe «A fegyverek visszanéznek*. A regény felemás : Zilahy a késői asszimilációs idők pacifiz­musát — ezt találta korszerűnek — csak egyik befejező fordulat után kezdte erőltetni. Az intellektuális Zilahynak legsikerültebb írása pár új novella. Ezekben meghaladta a tárcaigénye­ket s egy mostanában feltűnő novellaformát választott. A tettek-dolgok világ­szemléletig — vagy politikumig? — hatoló, közvetlen hangú értelmezését s világ­szemléletet feltáró események részletezését adta. A novella egészébe idegszálakat vezető, kiforrt író biztossága tette megkapóvá ezeket az írásait. Most asszonyregényt írt Zilahy Lajos. Regénye úgy indult, hogy középosztály­regénnyé is szélesülhetett volna . Erzsébet — özvegy Kakas Sándorné — a gondo­lataiban, a neki jutott beteljesülések és vívódások emlékeiben olyannyira a magyar úri világ alakja. Szép, de már a regény elején harminchétéves. Apja pénz­ügy­igazgató volt, háborús betegségben elpusztult férje ügyvéd. Erzsébet hűségben élt a szem­üveges, becsületes férfi mellett. Özvegységében, a megszállás előtt, természetes elhatározása volt, hogy leányával s két fiával nem maradhat az „új hazában”. Gyermekei jövője foglalkoztatta, — múltjára, önmagára már elfogódottság nélkül gondolt. Mellette a «földönfutó városban*, a vagonokban leginkább állami tisztviselő­családok utaztak, — Pesten fizetés, beosztás várta az urakat. Erzsébetnek csak kevés pénze volt s egyetlen terve , mint hadiözvegy, trafikot szeretett volna kapni miniszteri tanácsos nagybátyjuk révén . . . Minderről — s eddig az epizódalakokról is — megelevenítően szól a regény, de Zilahy már eddig is elárulta, hogy nem az anyai felelőségben, szeretetben, hitben kitartó asszony életregényére tér át, hanem a szerelmet hozza el Erzsébet válságos éveibe. Erzsébetet­­szíven ütötte a szál, amiből megtudta, hogy a férfi — Gombai mérnök — két évvel fiatalabb nála. Vagonszomszédja megrémült, olyan lelkiállapotban találta őt, amikor Gombai elhagyta. A regény e két esemény közt s ezek után sem halad nehézkesen, de az események változataiban már nincs oly eleven realitás, mint az első fejezetekben. Erzsébet nagyon erőtlenül küzd a gyermekeiért, de fiai boldogulnak s leánya férjhez megy­­ Amerikában. Gombai munkás, kemény életet kezd. Visszavágyik, vissza is tér Erzsébethez. A regény azzal végződik, hogy Erzsébet várja Gombait.­­Ajkai félig megnyíltak, mintha némán segítségért akart volna kiáltani. Mint aki nem tudja elviselni az elkövetkező pillanatok borzalmas szépségét.* Zilahy gyakran jellemzi meglepő színnel-szóval Erzsébet fellángolását, majd gyötrődését, belefogódzását egy-egy gondolatba a tépelődések óráin. Olykor észre­vehetően meggyengül a regény, s Erzsébet fáradt napjaiban is elmosódtak akkor a dolgok. Hogy a Zilahy-regényeknek miben van közük az új magyar középosztály­élet igazi képéhez, vagy sorsdöntő, átfogó megítéléséhez, arról a Zilahyt már most könnyedén meghaladó kritikusok többször megírták véleményüket. Kétségtelen, hogy a Zilahy-regényeknek nincs olyan jellegzetességük, amit esetleg túl is értékel­hetne ma a kritika. A meglepetések ilyenek : regényről-regényre megújul valami

Next