Katolikus Szemle 55. (1941)

4. szám - Szemlék - Pénzes Balduin: Zolnai Béla: A magyar biedermeier

értelmezését tárgyalja. Majdnem minden sorával egyetértünk. Csak azt nem értjük, hogy hogyan kap ilyen nagy teret eme, a pirospozsgás b. női ideáltól annyira elütő női típus vizsgálata a b. keretében. Mégis csak a főtípus, az egészséges barna érdemelne tüzetesebb tárgyalást, akiből majd a gyermekek koszorújától körülvett házias családanya lesz, annál is inkább, mert erről még igen keveset hallottunk. Különben sem katexod­én b. típus ez, hanem romantikus, a b.-be innen átvett, sőt nem egy jegyében (pl. az Enikő-féle megjelenés) preromantikus. Itt tehát csak mint romantikus átvétel jöhet szóba. Mert abban nem tudunk a szerzővel egyet­érteni, hogy a romantikus nőtípus csak az, «amely az élet viharait, szenvedélyeit keresi és ... a családi tűzhelyen kívül, még európai hirhedtség árán is, a korláttalan kiélésben látja az élet célját ...» Ilyen a magyar irodalomban talán az egy Izidórán kívül alig van, de hervadóval tele van a magyar romantikus irodalom. A biedermeier filozófiájáról írt szép fejezethez csak annyi a megjegyezni valónk, hogy Imre János vékonyka bölcselete, mint keret, inkább akadályozza, mint segíti a mondani­valót, amely minduntalan ki is ömlik e szűk keretek közül. Imre helyett különben hasonló joggal mást is megtehetett volna a szerző b. filozófusnak. A «Borura derű» fejezetben először is szellemesen jellemzi az Akadémia e jel­mondatának korjellemző voltát, majd a tudomány és irodalom viszonyának tör­ténetét vizsgálva megállapítja, hogy az irodalom még mindig nagyon is tudomány­nak számít, s hogy az Akadémia elsősorban irodalmi eszközökkel, és nem az exakt tudományok mai, szinte kizárólagos pártolásával próbálta célját elérni : a haza borult eget felderíteni. Épily szépen megírt­a Az örök Biedermeier* c. fejezet, legfeljebb vázlatosabb. Azokat a vonásokat gyűjti itt össze, amelyek együtt az ú. n. biedermeier kort adják, de szórványosan, egyenként e kor előtt és után is megtalálhatók, mert hisz örök embernek. Werthernek, Ossiannak, a szerelem mindenhatóságának, szent őrülésnek, részegültségnek a szenvedély pillanataiban (106. 1.) csak mint romantikából való örökségeknek lehet szerepük itt, nem pedig mint tipikus előbiedermeier vonásoknak. Kevésbbé tudunk egyetérteni az «Aurora vagy magyar empire» c. fejezet több megállapításával. Mindjárt elöljáróban megállapítja : «Az empire-t mintha nem méltányolná kellőképen a magyar történetszemlélet. Foglalkoztunk mi eleget a patrióta magyar deákossággal, csak azt nem tudtuk, hogy ennek magyar empire a neve. S hogy ennek a magyar empire-nek meg Berzsenyi, Kazinczy, Kölcsey a három tartóoszlopa, nem tudjuk elhinni a szerzőnek. Száz vonással különböző költőket egynémely (nem is mindig lényeges) közös vonás alapján nem lehet meg­tenni ugyanazon ízlés tartóoszlopainak. A következő két fejezetben (A romantika válsága, Realizmus felé) azt keresi, mit vett át a b. a romantikából, miben és mikor helyezkedik szembe vele, hol van a határvonal b. és materializmus-naturalizmus közt. Azt már eddig is tudtuk, hogy a ((Biedermeier átmeneti helyet foglal el romantika és realizmus között­, a határvonalak pontosabb meghatározása pedig most sem történik meg. Általános­ságban csak annyit állapít meg a szerző, hogy a b. átvesz a romantikából bizonyos unalmat elűző, a szürke hétköznapokért kárpótló preciez regényességet, de szembe is helyezkedik vele, különösen túlzó szentimentalizmusával. Ezt természetesen nem úgy kell értenünk, mintha a reális bi­kereken szembehelyezkednék a szenti­mentalizmussal. Nem, szentimentálisabb talán, mint a romantika. Bajza örökre szentimentális költő marad, hiában emel később szót a túlzó szentimentalizmus ellen. Épígy a b., annak ellenére, hogy elég sok szentimentalizmusellenes nyilat­kozatot lehet összegyűjteni a korból. A realizmus és b. határvonalának lehető megállapítása helyett sem kapunk többet, mint hogy a b­­reális színezetű volt, de nem egy képviselője helyezkedett szembe, és botránkozott meg még a Petőfi-féle póriasságokon is. A magyar biedermeier kutatás összegezését, betetőzését, a fogalmak végső tisztázását, a határvonalak lehető pontos megvonását, a­­mit honnan kapott örökül, és mit adott örökségül?) kérdés megoldását vártuk ettől a könyvtől. Ezt nem kaptuk meg. De kaptunk egy csomó új probléma felvetését, új felkutatandó utak kikezdését, új anyag felfedését, a réginek új színben való szemlélését. S ez az előbbinél nem kisebb eredmény. Pénzes Balduin

Next