Katolikus Szemle 56. (1942)
10. szám - Szemlék - Szira Béla: Színház
SZEMLÉK is énekelte. Viszont mint filmtörténet elég szegényes. Sok sikerültebb magyar változatát volt már alkalmunk látni. Technikájában is szegényes ez a film, aminthogy a színpadi jelenet képeinek kivitelezésétől is sokkal többet, gazdagabbat vártunk. Magasabb zenei igényekkel lép fel az Estélyi ruha kötelező! című darab. Magával ragad a híres énekesnő csillogó szopránja, de ezenkívül a darab mint filmalkotás is megállja a helyét. Ötletes detektívtörténet bőven váratlan fordulatokkal, sok derűvel, jól meglátott és mulatságosan ábrázolt típusokkal s a végén természetesen a boldog befejezéssel, mellyel a nagy énekesnő és az igazságát megtalált daliás fiatalember egymásra talál. A produkciónak nincsenek problémái, művészi ízléssel szórakoztatni akar. S ezt a célját el is érte. Beszámolónk végére hagytuk a harmadik zenés darabnak, a Kadétszerelem című régi, kedves operette filmváltozatának említését. A beállítás kissé a Gyurkovics-fiúk felépítésére emlékeztet, de elevenebb nála, tempósabb a menete és a meseszövése is színesebb. Bűbájos történet régi és mai kedves leánykákkal, aranyos kis katonákkal. A dallamai is kedvesek, illedelmesek. Külön örömünkre szolgál a magyar katonai erények finom és mégis lélekbemarkoló kihangsúlyozása, íme, ez az igazi propaganda, amikor nem is látszik annak és mégis nevel és a lelket nemesíti. Sok ilyen magyar filmet szeretnénk ! Dénes Tibor SZÍNHÁZ Első szent királyunk életének problémájával, országrendező küldetésének és apostoli buzgóságának hősi ábrázolásával idők folyamán már több történelmi színművünk foglalkozott. De a tulajdon nemzetét áldozatos lélekkel átnevelő, pogányságát kemény kézzel megtörő Szent Istvánról — akár mint vezérről, akár mint királyról — nem könnyű vérbeli drámát írni. A darabok legtöbbje költői erőről tanúskodó, hatásos képsorozattá tágult, itt-ott drámai magra lelve, de egyszer sem kerekedett ki egységes, belülről kifejlő, feszültségében és szerkezetében egybeívelő megoldássá. Minden kísérlet megakadt a belső zökkenők valamelyikén : vagy az időbelin, vagy a tárgyin. Az időbeli arra biztatja az írókat, hogy — a legendavilág adatait el nem engedve — a szent király teljes életét próbálják cselekménnyé sűríteni, holott drámainak csak a problémázgató és határozottá keményedő Vajk István lelki küzdelme tekinthető ; a tárgyi megoldást az vezeti félre, hogy — a tragikum természetéből kifolyólag — a néző több rokonszenvvel kíséri az ősi hitük miatt elhanyatló hősöket, így Koppányt és Vazult, mint az igazát meglelő szent királyt, sőt maguk a színészek is jobb, hálásabb szerepnek tartják a nyakas, őszinte ellenlábaskodást a nehéz, monumentális fenségeskedésnél. Kós Károlynak az országos gyász miatt színháznyitóvá késett darabja, az Országépítő is bizonyítja ezt a Nemzeti Színházban. A jónevű erdélyi író, több történeti regény szerzője, nem ismeretlen a színpad világában. Öt esztendővel ezelőtt adta elő a Vígszínház — egy tervezett erdélyi sorozat első fecskéjeként — Zsigmond király kelyheseiről szóló, éles világítású és sűrűvérű darabját, a Budai Nagy Antalt. Abban is sok volt az epikus súly, ebben a mostaniban is az teng túl. Tizenegy képből álló életrajz ez — az író szerényen korrajznak nevezi —, benne inkább az ember, a maga és nemzete sorsával viaskodó, józan hős, mintsem a kegyelem tüzében megtisztuló, politikai ötleteket, évszázadokra elgondolt eszméket termelő, bölcs és szent államférfiú áll előttünk. A mese ragaszkodik a hivatalos történelem adataihoz, de erdélyi színezetet kap. Vajkból édesanyja, az erdőelvi Sarolta akarata alakítja ki a sorsvállaló királyt, irányítója a környezet — Radla barát és Wecelin —, megkeményítője a felbukkant körülmény — Csanád nyugtalan hősiessége, Gyula konoksága —, de mindez csak apró felhőfeszültség : nem támad belőle megrendítő vihar, kirobbanó villám. István király nem ível, nem születik újjá lélekben, csak elviseli sorsát, beletörődik — protestáns színezetű determinizmussal — küldetése tragikus fordulatába, s aggá gyengülve époly passzíve enged a természet törvényének, mint amily belenyugvással élt és uralkodott, csalódott és büntetett. Róla való elképzelésünket zavarja az íróbeállította regényes, természetesen ismét erdélyi vonatkozású szerelem is — Gyula felesége iránt —, úgyszintén a hittérítő papság fás, száraz beállítása, mellyel ellenerőt ad a pogányságnak, s véletlennek tulajdonítva kicsinnyé teszi a szent korona kérését. Az egymáshoz fűzött, de nem egymásból s nem egy egységes elgondolásból fejlődő képek