Állami Katona József gimnázium, Kecskemét, 1858

Gymnasiumokat állítsunk-e,vagy reáltanodákat? N­­­álunk a reáltanodák egészen új intézetek lévén, nem csuda, ha sok túl szigorú huma­nista , a gymnasiumoknak századok által szentesített jogosultságára hivatkozva s a valót mélyebben nem fürkészve, sehogy sem tud velök megbarátkozni. Kellő tájékozás hiánya az, mi szélsőségekre ragad; nem ismerjük ez intézetek fejlődésének miképenjét, nem mostani álláspontokat; pedig ezek a kulcsok, melyek kellő méltatásukra utat nyitnak. Azért égető szükségnek látjuk, ha minél többen szoknak az ügyhöz. E soroknak is az a céljuk, hogy a két tábornak, t. i. a humanisták­ és realistáknak állásáról nézeteket, vedveket, cáfolatokat közöljenek a magyar nevelés- és tanügy barátaival, hogy így ez is a dolog szakavatottabb megvitatása­ és észlelésére serkentésül szolgálván, maholnap tisztán tájékozhassuk magunkat az iránt: gymnasiumokra vagy reáltanodákra van-e inkább szükségünk? * * * Mind felötlő, a­mi új, és megállapítása küzdelmekbe kerül: így történt ez az em­beri társadalmakkal, így a kereszténységgel, gymnasiumokkal stb.-vel. A realizmus, habár nem egészen új elv, minthogy már a 17-dik század végén is tanítottak reáliákat, mire példa Franké és Comenius tanrendszere, sőt maguk a görögök is helyt adtak azoknak intézeteikben; de annyiban mégis felötlő, a­mennyiben minden gátot elso­dorva terjed szét, és megfélemlíti a szigorú humanistákat, kik benne a sivár anyagiság győzelmét jósolják. Lássuk, mennyiben van igazuk. Valamint azon állítás, hogy a reáltanodák fensőbb szellemi műveltségre elő nem készíthetnek, úgy önhitegetés az, mintha csak az az egynéhány görög műremek, melye­ket gymnasiumi tanításra kiszemelnek, és a latin versek emelhetnék az embert valódi műveltségre. Vagy behunyjuk szemeinket a jelen cultura előtt, melyet nagyrészt anyagi dolgoknak, minek a gőzerő, szén, bányák, vegytani ipar, kereskedelem stb. köszön­hetünk? Valóban­ ha csakugyan egyedül az a classicusok képeznek igazán, akkor el kell szomorodnunk az emberiség ügyén, mert örökké gyermek marad, miután a

Next