Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-15 / 113. szám

8 S­PORT Ma délután a Stadionban D. Törekvés-Kecskeméti Honvéd Molnár és Bánki ismét játszik Ma délután a Nagyerdőn is­mét NB II-s­zabadrúgó-mérkőzés lesz. A Stadionban 5 órakor kerül megren­dezésre a D. Törekvés—Kecskeméti Honvéd mérkőzés. A kecskemétiek első ízben vendégszerepelnek Debre­cenben, reméljük a Törekvés győ­zel­­mét, a debreceni szurkolók örömét hozza ez a mérkőzés. Utca elfoglalja helyét a csapat­ban Molnár, a támadósorban szere­pel a sérüléséből felépült Bánki. A D. Törekvés a következői csapattal áll ki: Papp — Molnár, Csüllögh, Fekete — Simonyi, Nótás — Kom­­lóssi, Bánki, Asbóth, Zilahi, Jobbágy. Az NB II-s találkozó előtt 3 órakor D. Törekvés II — Gördülőcsapágy­gyári V­asas városi bajnoki labdarú­gó-mérkőzést rendeznek. Iharos Sándor új világcsúcseredményt ért el a 3000 m-es síkfutásban Szombaton a Bp. Honvéd atlétikai a balga Gaston Reiff 1949-ben 3000 versenyén Iharos Sándor, az 1500­­ méteren elért 7:58.8 perces világ­­m-es síkfutás Európa-csúcs­tartója a csúcs eredményét. 7:55.6 p-es eredménnyel megjavította . DEBRECEN MAI SPORTMŰSORA LABDARÚGÁS. Nagyerdei Stadion, 5 óra: D Törekvés—Kecskeméti Honvéd, 9 óra: D Honvéd — Nádud­vari FSK. — Előre pálya, 9 óra: D. Előre — D Dózsa — Építők pálya, 10 óra: D Vörös Meteor—Hajdúbö­szörményi Traktor. ATLÉTIKA. Haladás pálya, 9 óra: Serdülők versenye . ..Legjobb neve­lő sportkör” címért. Egyben megyei válogató­verseny. — Stadion északi kapujánál 10 óra. Mezei futóver­seny a DISZ II. kongresszusának tiszteletére. ÖKÖLVÍVÁS. MSZT nagytermében, 7 óra. D. Törekvés—Győri Vasas. Országos II. osztályú bajnoki csa­patmérkőzés. SAKK. A VTSE Simonffy u. 1/c. szám alatti helyiségében, fél 11 óra: Hajdú Bihar—Szabolcs-Szatmár or­ságos tízes csapatbajnokság területi elődöntője. KÉZILABDA. Bartók Béla úti pá­lya, 10 óra: D. Traktor—Tatabányai Bányász, OB II. 6. mérkőzés. HÉT PERC ALATT ÖT GÓLT RÚGOTT A D. VASÚTÉPÍTŐ Két megyei bajnoki mérkőzés ke­rült sorra szombaton délután: a D. Vasútépítő Törekvés 5:1 (0:1) arány­ban nyert a D. Vasas ellen. A vas­utas csapat a második félidőben hét perc alatt öt gólt rúgott. Nem volt azonban ilyen különbség a két csa­pat között. Góllövők: Dénes (2), Bö­szörményi, Szilágyi III. és Bagoly, 111. Tim A másik mérkőzésen a D. Bástya nagy küzdelemben 3:2 (1:0) arány­ban győzött a D. Építők ellen. Az Építők mezőnyben sokkal jobban ját­szott, azonban a Bástya rúgta a gó­lokat. Góllövők: Darvas, Molek, Szabó ill. Vozári és Nyirkos (11-esr­­ől). Az Építők 2:1-es állásnál egy 11-est kihagytak. JÓL HAJRÁZOTT A MAGYAR FŐISKOLÁS SAKKCSAPAT A Lyonban folyó főiskolás sakk­csapat-világbajnokság küzdelmei a befejezéshez közelednek. A magyar csapat nagyszerűen szerepel az utol­só fordulókban. A 9. fordulóban a bolgárok ellen 3.1, a 10-ben a len­gyelek ellen 2.5:1.5, a 11-ben pedig a hollandok ellen 3.5:0.5 arányú győzelmet aratott. A DISZ, A SZOT ÉS AZ OTSB FELHÍVÁSA A VIT-JELVÉNY­­SZERZŐ VERSENYEK SIKERÉÉRT A DISZ Központi Vezetősége a SZOT titkársága és az OTSB el­nöksége a VIT jelvényszerző ver­senyek megindulásával kapcsolat­ban felhívást bocsátott ki. MYÍRMÁRTON­FALVÁN a községi tanácsházán május 13-án a sportért dolgozók, a sportot ked­velők gyűlésre jöttek össze. Megbe­szélték a falusi dolgozók szparta­­kiádjának feladatátt. Megválasztot­ták a községi szervező bizottságot. A bizottág elnöke Magyar Zoltán párttitkár, szervező­ titkárok Buglya László és Nánási Ferenc, agitációs titkár­ Csaba István, edzők Sándor Károly és Győri Géza lettek. Nyírmártonfalva dolgozó fiataljai készülnek a szpartakiád versenyeire, a község: szpartakiádot június 5-én rendezik meg. Csaba István, AZ OHATI TRAKTOR röplabda pályaavató ünnepséget rendez ma Ohaton. A pályavató ün­nepségen gazdag sportműsor lesz, Ohaton 14 férfi és 10 női csapat részvételével összevontan röplabda megyei bajnoki fordulót bonyolíta­nak le. NÉPLAP A Magyar Dolgozók Pártja Hajdú- Bihar megyei Pártbizottságának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: BARCZI GYULA Szerkesztőség: TótricLea: Tóthislusok tér 10. ütCSSHÄiäS. SSÄÄaS. RÖVID SPORTHÍREK Mai vidéki megyei bajnoki labda­­rúgó-mérkőzések: Hajdúszoboszlói Szpartakusz — D. Haladás, Püspökla­dányi Törekvés — D. Állomás Törek­vés, Berettyóújfalui Vörös Meteor — D. Kinizsi­ — AD Traktor —Tatabá­nyai Bányász OB II. osztályú nagy­pályás kézilabda mérkőzést az ere­deti tervtől eltérően nem az Építők pályán, hanem ma délelőtt 10 óra­kor a Bar­tók Béla úti sportpályán bonyolítják le. — Bp. Kinizsi —Tot­tenham Hotspur (angol) nemzetközi labdarúgó mérkőzés lesz ma a Népstadionban. — MTH — Reformá­tus Gimnázium 7:3. A DISZ II. kong­resszusának tiszteletére rendezett ifjúság- birkózó mérkőzés. — AD. Törekvés Baráti Körének tagjai havi tagdíjukat, ma délután a Stadion fő­bejáratának jobboldali pénztáránál befizethetik. NÉPLAP Párthírek PARTOKTATÁS HÁZA HÍREI Május 15-án, hétfőn délután 5 óra­kor­,,A tőke körforgásig’ címmel se­gédelőadást tartunk a politikai gaz­daságtan önálló tanulók I. évf. hall­gatók részére a Pártoktatás Házá­ban. Tartja: Székely János MEI tagja. Május 16-án, hétfőn délután fél 6 órakor „A Kommunisták Magyaror­szági Pártjának megalakulása és harca a proletárforradalom győzel­méért” címmel segédelőadást tar­tunk a Magyar Párttörténet I. évf. hallgatói részére a Pártoktatás Házá­ban. Tartja: Varga Ernő MEI tagja. CHILE JUTOTT TOVÁBB A DAVIS KUPA 3. FORDULÓJÁBA Szombaton délután folytatódtak a Magyarország—Chile Davis Kupa teniszmérkőzés küzdelmei. Először az Asbóth—Ayala találákozóra került sor. Ayala —Asbóth 3:6, 6:3, 5:7, 6:2, 4:0. Ádám —Hammersley 7:5, 5:7, 7:5, 6:1. Ezzel Magyarország—Chile Da­vis Kupa mérkőzés végeredménye 3:2 Chile javára. A MAGYAR RÁDIÓ ma, vasárnap 14.25 órakor a Kos­­suth-adón helyszíni közvetítésben számol be a Dánia—Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzésről, beszél. Szepesi György. Ugyancsak a KossUth-adón 21.30 órakor hangképek lesznek a Bp. Kinizsi—Tottenham Hotspur nemzet­közi labdarúgó-mérkőzésről. Beszél: Gulyás Gyula Utána hírek a nap sporteseményeiről, fotóhírek. Figyelem! Mindenféle haszonvas szükség­letet kielégít a MÉH. Megrende­léseket bármilyen vasféleségek­re felvesz. Debrecen, Külsővá­sártér 3. Telefon: 12-19. 1955 Május 15 H­írek VASÁRNAP 1950-ben a szov­jet kormány meg­vizsgálva a Német Demokratikus Köz­társaság kormányá­nak a jóvátétel ösz­­szegének csökken­tésére irányuló ké­relmét, elhatározta, hogy a hátralévő jóvátételt 50 száza­lékra, azaz 3171 millió dollárra csökkenti. 1845-ben született I­ I. Mecsnyikov Nobel-díjas orosz biológus és bakte­riológus, 1935-ben nyílt meg a moszkvai Metro. 1905-ben általános vasmunkás sztrájk kezdődött Budapesten. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS. Növekvő fel­hőzet, elsősorban nyugaton és észa­kon záporeső, esetleg zivatar. Meg­élénkülő délnyugati, nyugati, később a Dunántúlon északnyugati, nyugati szél. A talajmenti fagyok keleten is megszűnnek. A nappali hőmérséklet főleg nyugaton csökken. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton 15—18, keleten 19 -2 fok között. SZOMBATON DEBRECENBEN 25,2 fokig emelkedett, hajnalban 2,1 fok­ig süllyedt a hőmérséklet. A talaj mentén mínusz 1,8 fokot mértek, 13,4 órán keresztül sütött a nap. MEGKEZDŐDTEK az írásbeli érett­ségik. Pénteken reggel országszerte megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első napon magyar iro­dalomból vizsgáztak a diákok. A VILLAMOSVASÚT menetrendje május 16-tól megváltozik. Az új me­netrend a villamoskocsikban és a vállalat Vörös Hadsereg útja 1°­­szám alatti irodahelyiségének kira­katában ki van függeszteve. SELYEMHERNYÓKIOSZT­ÁS meg­kezdődött Jelentkezni lehet: Nagy Sándornál Budai Ézsiaiás u. 2. szám és Szegedi Istvánné Pósa u. 40. sz. alatt. VILLANYMOTOROK, fú­rógépek, kovácstűa fúvók, transzformátorok szaksze­rű, gyors javítása, teker­cselése garanciával. Né­meth, Budapest, XIII. Sallai Imre utca 8. AZ AUTOKRAT rúgó nélkü­l­ sérvkötő, éjjel, nappal vi­selhető. Nagy sérvekre rú­­góval kombinálva. Lúdtalp­­betétek, haskötők. Kérjen 11. számú díjtalan képes ismertetőt. Pártos László Budapest, Néphadsereg (Fálk Miksa) utca 3. BÉCSI zongora eladó, Széchenyi u. 53. MODERN konyhaszekrény eladó, Rákóczi utca 46 N­­aj­tő. MÉZEIK ANNAK, pergető és 6 darab Balogh kaptár kiépített keretekkel eladó Csokonai utca 12. ELADÓ háló, sodronyok, régi ágy, konyhaszekrény, Rákóczi utca 42. ELCSERÉLEM 3 szoba, személyzeti szoba társbér­leti összkomfortos lakáso­mat hasonló kertessel, Bi­­ka-bérház I. em. 3. Jó állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó, Víg­kedvű Mihály utca 30. ELADÓ rekamié háló és konyhabútor, Árpád tér 5. FEHÉR jorksi­i süldők eladók Teleki u. 31. EGY modern előszobafal 200-as eladó, Szapanos u. 12. sz. ELADÓ téglaépület le­bontásra Kiss Ernő u. 11. ELADÓ női és férfi ke­rékpár, Szív utca 4. KÉT mázsán felüli man­galica sertés eladó, Erőse Lajos u. 14. BEKÖLTÖZHETŐ ház el­adó. Nyír u. 23. ELADÓ 2 darab ki-be­­nyiló ablak 105x150 cm. Andrássy út 107. EGY négykerekű erős kézikocsi eladó. Hevesi u. 4. Katz-telep. 6 hónapos süldő eladó. Böszörményi út 106. Bálla. BEKÖLTÖZHETŐ kertes családi ház, méhek NB kaptárakbarr és írógép el­adó. Homokkert, Rigó u. 105. AJTÓK, ablakok eladók sürgősen. Túri András utca 15. Szabadság-telep. DEBRECEN Szepességi u. 29. számú szoba, konyha, spejzes lakásom elcserélem budapestivel, Herskovits. PÉNTEKEN reggel elre­pült kék-szürke papagáj, Patkós Gyurika névre hall­gat. Aki haza hozza 100 Ft jutalmat kap. Bercsényi u. 64. II. ajtó. ELADÓ egy új konyha­bútor. Mátyás király u. 33. NAPKÖZINEK, üzemi kotr­­ hánál alkalmas jég­szekrény eladó. Barna u. 4. Tarnál EGRI 2 szobás lakást cserélek 2 vagy három szobással. Szoboszlai u. 24. MÜLÉP­ kaptárak és hanneman-rácsok eladók. Eötvös u. 21. ELADÓ Nyil utca 119. sz. magasföldszintes ház. 1 szoba összkomfortos la­kás átadó. Érdeklődni Béke útja 58. 4 csengetés, Tö­rök. MAJDNEM új 125-ös Cse­pel motorkerékpár sebes­ségmérővel eladó. Fürst, Balmazújváros, Csegei u. 1. sz., gyógyszertár. SZÉP szoba, konyhás, jószágtartásos lakásomat elcserélem 2 szobásra, jó­szágtartás nélkül is. Víz bent. Érdeklődni vasárnap, Kossuth u. 53. III. a. EI.ADD egy szoba, kony­hás összkomfortos családi ház, azonnal beköltözhető és egy fürdőkád, Rákosi­­telep, Görgény u. 12. INTELLIGENS házveze­tőnőt keresek, Simonyi út 6. I. em. Jelentkezés va­sárnap. HÁROMAJTÓS ruhaszek­rény eladó, Legányi u. 17. MIKROBARÁZDÁS és normál lemezjátszóval nyújtottsávos világvevő el­adó, Dobozi u. 10. bérház A. lépcső 10. EGY rövid zongora el­adó. Érdeklődni lehet Batthyány u. 17. Farkas házfelügyelőnél. RADIOJAVITAS hatcsö­ves, négycsöves telepes és hálózati rádiók Nánássynál, Vörös Hadsereg útja 77. EGY szoba, konyha, an.az előszobából álló ház 200 négyszögöl gyümöl­csössel sürgősen eladó, Debrecen (Nyúlás), Verseny u. 6. Érdeklődni szombat déltől vasárnap estig. MÉHEK NB kaptárban eladók, Lándzsa utca 25. Homokkert GYERMEKSZERETŐ ház­­tartási alkalmazottat fel­veszek. Jelentkezés este hattól Püspöki I. em. 39. dr Fehér. SÜRGŐSEN vennék csa­ládi beköltözhető házat 200 vagy 300 négyszögöl telekkel. Érdeklődni Ispo­tály u. 1. KALAPOS utca 11. szá­mú ház eladó, (Tócóskert) Érdeklődni délután 5-től. KUTGYŰRÜ, permetező­­kád, kerítésoszlop, vasból kapható. Tímár u. 11. REKAMIÉ kétszemélyes, egyszemélyes fotelek, sez­­lonok olcsón eladók. Péter­­fia u. 56. ELADÓ stráf kocsihoz 4 darab ágy. Arany János u. 13. sz­ ,­­ JÓKABBAN lévő szívó­­nyomó kútszivattyú eladó. Galamb u. 4. GYERMEKÁGY cseh min­ta, jégszekrény családi fe­hér eladó. Veres utca 18. OLYMPIA táskaírógép kifogástalan állapotban el­adó. Péterfia utca 54. EGY fehér, mély gyer­mekkocsi eladó. Vígkedvű Mihály u. 7. ELCSERÉLEM 2 szoba, összkomfortos lakásom 1 szoba, összkomfortosra. .. Eladó Bösendorfer zongo­ra, Dimitrov u. 27. EGY 125-ös első-hátsó teleszkópos kilométerórás Csepel motorkerékpár el­adó, Kertváros u. 47. Bö­szörményi útból. AZONNAL beköltözhető kertes családi ház sürgő­sen eladó. Bajnok u. 6. ELADÓ porszívó, (szellő­ző) ventillátorok, flash­zug, faeszterga, kovács kohó, Pesti u. 9. KÉT darab hízó 150 kilós eladó. Csap utca 86. 130 kilós hízott sertés eladó, Bethlen u. 22. Új dupla rekamié bordó epingjével olcsón eladó. Pacsirta u. 13. JOHANGU 3/1-es hegedű, acéllemez, fürdőkád, 2-1-1- es rádió eladó. Munkácsy u. 19. EGY 200 kilós kövér ser­tés beadásba eladó. Beth­len u. 63. ELADÓ 4 darab héthó­napos keresztezett süldő. Honvédtemető u. 18. ELADÓ jókarban lévő mély gyermekkocsi Si­monffy u. 15. FEHÉR jégszekrény el­adó, Bajcsy-Zs. u. 22., má­sodik lépcsőfeljárat. CSEPEL 125-ös motorke­rékpár pr.ma. állapotban eladó, Eötvös u. 116. BELVÁROSI 2 szobás la­kásomat elcserélem kertes­sel, Kossuth u. 7. II. FEHÉR, mély gyermek­­kocsi eladó, Jókai utca 1/b. OLDALKOCSIS BMW mo­­torkerékpár eladó. Czetká­­val, Pannóniával elcseré­lem, Pataki, Béke útja 1. VASIPARI, karbantartási és csőszerelési munkában nagy jártassággal bíró szakképzett normást azon­nali belépésre felvesz a Hajdúsági Gyógyszergyár. MÉHCSALÁDOK nagy­­boconádi új képtárakban és új képtárak­ eladók, Vörös Hadsereg útja 71. FEHÉR sportkocsi eladó, Vörösmarty u. 1- Csabán. ELADÓ egy 160 kilós kövér sertés, Hámán Kató u. 34/c KISBOCONÁDI kaptárak eladók Kishegyesi út 46. BEKÖLTÖZHETŐ házrész szoba, konyha, kamara, pinceszoba eladó, Erzsébet utca 15. 300 négyszögöl telek el­adó, Acél u. 9. EGY modern konyha­­szekrény eladó, Bartók Béla út 26. KÉT ajtó tokkal együtt, egy cserépkályha eladó, Eötvös u. 7. ELADÓ Varga u. 26. szá­mú fél ház, ugyanott egy modern ebédlőkre­­denc, DISZNÓBŐR bőrönd el­adó, Faragó u. 6. I. ajtó. ELADÓ 2 darab 160 ki­ló súlyú hízott sertés. Bö­szörményi út 10. BERKSIRI koca malac eladó, Epreskert utca 4. EGY mézpergető eladó, Ruyter utca 42. (Faraktár­nál.) NÉGY darab 160x90-es, 1 darab 180x120 as ablak, 1 darab ajtó olcsón eladó. Köntöskert, Bezerédj u. 29. sz. NAGYON szép konyha­bútor eladó, Rákóczi u. 19. IV. ajtó balra. ELADÓ sürgősen az Apafi u. 137. sz. ház. CECILIA u. 4. sz. ház, lakás átadással eladó. ELADÓ 28 családos mé­hészet teljes felszereléssel, Hámán Kató u. 24. RUHASZEKRÉNY ke­ményfából, kettő fotel el­adó, Varga u. 43. egész vasárnap. TÖKÉSNÉ kozmetikája, Béke (Szent Anna) 10. sz., harmadik emelet. ELADÓ egy nagyon szép 3x4 méteres büksé sző­nyeg, Kazinczy u. 4. 260x70 cm (egyik szárny) szárnyas ajtó tokkal eladó, 12­ 96 telefonon 8 órától 16.30-ig. KALAPTISZTÍTÁST vál­lalunk Textilruházati KSZ, Csapó u. 38. AH VILLAMOS önborotvaké­­szülék eladó. Csapó utca 51. sz. 4 ajtó. AH MODERN körkemencés ostyasütőgép eladó. Érdek­lődni Angyal mérnök, Szé­chenyi u. 68. AH MEGNYÍLT kerékpárköl­csönző Csapó utca 16. sz. alatt. Vasárnap is nyitva. 9—13 óráig. Vilamosipari KTSZ. AH KETLIZÖGÉP roncsot, hiányosat veszek. Értesí­tést. Budapest, XIII. Mo­hács u. 18. Nagy István. ÁH KÖTŐGÉP eredeti Bőr­­buksi szálvezetővel, kitűnő állapotban eladó. Szász., Budapest, Krisztina krt. 89. sz. ÁH MÜBUTOR hálószoba el­adó, Béke útja 10. mfsz 2/b. Érdeklődni reggel 9 órától. 1955 MÁJUS 15. VASÁRNAP A Fazekas Mihály Szabadegyetem hírei „MAGYAR TÁJAK KÉPEKBEN,. A „Sátorhegysé­g” természeti szép­­ségeiről tart előadást Simon Tibor, a biológiai tudományok kandidátusa ma, 15-én délelőtt 11 órakor a Déri Múzeum előadótermében. Az első­adás során több mint 50 színes dia­pozitív kerül levetítésre. Ezek alap­ján megismerhetik a nézők váro­sunkhoz legközelebb lévő és eddig még legkevesebbet látogatott Sátor­hegység legszebb tájait, érdekes nö­vény- és állatvilágét. A felvételek nagy részét az előadó, másik részét az egyetemi Földrajzi Intézet munka­társai készítették. 16-án du. 6-kor a zenetörténeti ta­gozat részére a Zeneművészeti Szakiskolában Pongrácz Zoltán „Haydn szimfóniái és kamarazené­je”­ címmel, (élőzene bemutatással) csütörtökön délután 6 órakor az iro­dalomtörténeti tagozat részére a Dé­ri Múzeumban Kardos Pál „Mik­száth Kálmán’’ címmel, pénteken délután 6 órakor a Kossuth Lakos Tudományegyetemen a fotó-tanfo­­lyam részére Békési István „Negatív anyagok” címmel, pénteken délután 6 órakor a történelmi tagozat részé­re a Fazekas Gimnáziumban Szepsy J. „Imperializmus Magyarországon” címmel tart előadást. A MÚLT HÉTEN a Hazafias Nép­front I. kerületi bizottsága kezde­ményezésére a Gépipari technikum hallgatói a kerület lakosságával kar­öltve befásították és kitakarították a városi tanács I. kerületi bölcsődéjé­nek udvarát. Ezzel kedvessé, ottho­nossá tették a bölcsőde környékét, mely a dolgozók gyermekeinek egészségvédelmét szolgálja. AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI Igazgató­ság kéri a dolgozókat, hogy a helyi autóbuszjáratok táj menetrendjével kapcsolatos észrevételeiket a menet­rend esetleges módosítására vonat­kozólag a Simonffy u. 2. szám alatt f. hó 17-ig tegyék meg. (x) FIGYELEMI A földművesszövetke­­zeti boltokban, népboltokban a Kis­kereskedelmi Vállalat szakboltjaiban beszerezhetők: kerítésoszlopok, sod­ronyból készült bejárati nagy- és kiskapuk, istálló és pinceablakok. (x) A MONOSTORPÁLYI úti F­ildbérlő Szövetkezet f. hó 15-én délután 3 órakor tartja évi közgyűlését. (x) MEGYEI Zöldség-, Gyümölcs Érté­­kesítő Szövetkezeti Központ értesíti a Debrecen város és környékén zöldség és gyümölcs termeléssel fog­lalkozó termelőszövetkezeteket és egyéni termelőket, hogy a megter­melt áruikat felvásárlótelepünköt. Debrecen, Kálvin tér 13. szám (volt Mezőker) alatt 1 nappal az áru át­adás előtt kínálják fel, ahol min­denkor az áru minősége szerint a te­rületileg kialakult szabadpiaci ár­kerül kiűzetésre. Amennyiben na­gyobb mennyiségű áru kerül meg­vételre, úgy ládákat is biztosítunk a szállításhoz. Kérjük a tsz-eket és egyéni termelőket, hogy zöldség és gyümölcs áruikkal keressék fel felvá­sárló telepünket, ahol gyors és pon­tos átvéte­l­i áruikat szabadpiaci áron átadhassák. (x) AZ ÁLLAMI Zeneiskola Tanári Hangversenyt rendez a 8-án 8 órakor az intézet nagytermében. Jegyek földszint 23 szobában kaphatók, (x) MÁJUS 29-én különvon­at indul Egerbe. Részvételi díj 20,50. Jegyek IBUSZ-nál válthatók (x) Munkásokat keresnek FESTŐ, illetve kocsifényező szak­munkást azonnal felvesz a Tiszán­túli Épületanyagfuvarozó Vállalat Debrecen, Szoboszlai út 3. AH A MÁV Debreceni Járműjavító al­kalmaz kocsibognár munkára ács, asztalos, bognár, vagy kerékgyártó szakmunkásokat, kocsilakatos mun­kára lakatos szakmunkásokat, kocsi­­mázoló munkára mázoló szakmunká­sokat ás anyagszállító munkásokat. Jelentkezni lehet naponként szombat kivételével 3 óráig a kapusnál. AK­ SZERELŐKET, akik G. 35-ös benzi­nes motor kezelésében jártasak fel­vesz a Növényvédő Állomás Mike­­pércs. AH VSZ- és gázszerelő szakmunkást azonnali belépésre keresünk. Ven­déglátó Vállalat, Rózsa utca 3. AH ANYAGMOZGATÓT szövetkezeti tagként felvesz a Debreceni Könyv­kötő és Dobozkészítő KSZ Batthyány u. 17-19. AH KÖSS SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST ! Jó vételárat, előleget, mennyi­ségi prémiumot biztosít az Ál­latforgalmi Vállalat. Átvételi árak 1955. VIII. 31-ig 126 — 140 kilóig 20 Ft, 141 kilótól 22 Ft. Előleg állatdarabonként 400 Ft Mennyiségi prémium 5—20 da­rab átadásánál kilónként 80 fil­lér, 21 darabon felül 1 Ft. Pré­mium elnyerésére társulhatnak Keresse fel az Adatforgalmi Vállalat helyi megbízottját. Köss sertéshizalási szerződést.

Next