Kincskereső, 1985 (12. évfolyam, 1-9. szám)
1985-09-01 / 6. szám
sülnek, így válik igazán hihetővé és hitelessé a história. Mert ki merne kételkedni az ősi tudásban, a papiruszokra rótt, kőbe vésett titokzatos írások igazságában? Az emberiség hitt is Platón meséjében. Százak és százak keresték-kutatták az elpusztít világot, elhelyezték az Atlanti-óceánban, a Földközi-tengerben, északon, valahol Izland környékén és a nyugat-indiai szigeteken. Megrajzolták térképét, megtalálták lakosainak utódait. A modern sci-fi írótól egyenes út vezet vissza az ógörög filozófusig. Azt akarnánk ezzel mondani, hogy a science fiction, a tudományos-fantasztikus irodalom ilyen régi és nemes hagyományokkal dicsekedhet? Azt akarnánk bizonygatni, hogy ez a nálunk még mindig lenézett műfaj ilyen mélyen gyökerezik a múltban, és igen rangos ősöktől származik? Igen is meg nem is. A sci-fi irodalomtörténészei sokáig vitatkoztak azon, hogy mikor és hol kezdődött ez az irodalom, végigböngésztek és felkutattak mindent, hogy bebizonyítsák: nem útfélen fogant fattyúval állunk szemben, hanem jó családból való derék nemessel. Hosszú vitákat folytattak arról, hogy a Bibliában kell-e eredetét látnunk vagy Homérosz műveiben. A vita és a családfakutatás egy idő óta elcsitult. A science fiction megállapodott és tekintélyessé vált, már nem volt arra szüksége, hogy görcsösen bizonyítgassa tisztességes származását. Önbizalma, öntudata megerősödött, leszokott a sznobizmusról. Irodalomtörténészek mostanában egyre határozottabban és egységesebben állítják, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom a lendületes XIX. század elején született, a francia forradalom után vagy azzal egy időben, termékeny és termelékeny korszakban, viktírzó eszmék és a technika fellendülésének időszakában. Az angol Brian Aldiss, a kitűnő író és esztéta volt az első, aki határozottan kimondta és érvekkel bizonyította, hogy az első sci-fi Mary Shelley regénye, a Frankenstein volt. Az újabb lexikonok, enciklopédiák és kézikönyvek átvették Aldiss érvelését. A sci-fi tehát elég meglepő módon nőírónak köszönheti létezését - hacsak nem Aldiss hagyományos angol nőtisztelete játszott közre ebben a megállapításban. Mi is elfogadhatnánk és szívesen el is fogadnánk a sci-fi anyukájának a szépséges és felszabadultan élő Mary Shelley-t, hiszen megkönnyítenénk vele a dolgunkat, nem kellene az előzmények után kutatnunk a múlt feneketlen mélységeiben. Csakhogy... Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Mert, ha csak Platót találnánk az elődök között, akkor szép csöndesen el is feledkezhetnénk róla. De emlékszünk olvasmányainkra és élményeinkre. Homérosz Iliászában találunk néhány sort olyan lényekről, amelyek „drága aranyból készültek és beszélni is tudtak”, tehát szóról szóra a robotokhoz hasonlítottak, talán még Isaac Asimov ismert szabályzatát, a robotika törvényeit is beléjük programozták. Emlékszünk a Bibliából Ezékiel próféta találkozására a Kebár folyónál megjelenő „isteni” lénnyel vagy lényekkel. Ezékiel villogó, forgó, kupolás szerkezetet ír le, egymásba épített kerekeket említ, és sok-sok szemet, amelyek mintha lámpák lennének. A próféta látomása hatalmas karriert futott be az utolsó években, Däniken idegen bolygóról érkezett űrhajónak tekintette a jelenséget, a NASA egy ráérő mérnöke a leírás alapján meg is konstruálta a a szerkezetet. Még a „dänikenizmust” elutasító sci-fi írók is elgondolkoztak a szövegen, és bizony arra lyukadtak ki, hogy Ezékielt szellemi atyjuknak kell tekinteni. De olvastunk és hallottunk másokról is. Euhemérosz írt egy regényt a távoli Pandaia szigetéről és a szigeten található aranyoszlopról, amelyre az ősök, a civilizáció teremtői felvésték tudományukat. Iambulosz már a „nap szigetére” utaztatta hőseit, akik álmélkodva vették tudomásul, hogy azon a szigeten nincsenek sem királyok, sem papok, de még család és állam sincsen, s az emberek boldogságban és békében éldegélnek.