Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-26 / 39. szám

nácsnál a mellékhely megszerzése iránt. Nincs semmi kétség, hogy Szentes, — mely­nek figyelmét, mondhatjuk, hogy mi hívtuk fel a dologra — megszerzi a bankkal való direkt összeköttetést, mi pedig nem. És ezt a kiváló szerencsét köszönhetjük a mi taka­rékpénztárunk ócska czopfjának, mely júni­us óta „tanulmányoz“ s ilyen nagy kérdé­sekbe nem mer belevágni „kényelműen.“ Június óta el lehetett volna a legnagyobb r­igorozitással már százszor is határozni, hogy „kell, vagy nem kell“ és ha nem kell, itt van a bank, meg kell kínálni azt vele, az b­izonyára nem fogja tanulmányozgatni a kérdést évnegyedeken keresztül. Ha a bank­­mellékhelyet el fogjuk veszíteni, azt a taka­rékpénztár terhére rójuk fel elfeledhetetlenül. — Szántás-verseny volt a napokban me­gyénkben, mely igen szép eredménynyel ment vég­be. A verseny szintere Sz­apáry István gróf, megyénk főispánjának alberti-irsai birtoka volt. A bíráló bizottság a következőkből alakult meg: K­eniczky Gábor elnök, Földváry Mihály alispán, Tahy Lajos közgazdasági előadó, Irsay György földbirtokos, Ladányi László főszolgabiró, Micsky Sándor földbirtokos, Zsilik György községi bíró. Jelen voltak még mint vendégek: Károlyi Sándor gr., Szapáry Tibor gr., Széchenyi és Szirmay grófok stb. A szántásversenyre 15 eke-fogat je­lent meg, ebből 5 ökör-fogat, 10 pedig lóerőre. A verseny 11 órakor kezdődött, minden fogatnak 4 méter széles és körülbelül 300 méter hosszú földszalagot kellett felszántani. A talaj a hosszan tartó szárazság folytán igen nehéz művelésű volt, m­indamamellett a munka szépen folyt le. Jutalom gyanánt a Károlyi Sándor gróf által ajándékozott 5 drb. 10 frankos arany szolgált­ a melyhez Sza­páry István gr. főispán a maga részéről 25 drb. ezüst forintossal járult. — A verseny befejezte után Szapáry István gr. főispán úgy az urinépet, mint a versenyző földmivelőket megvendégelte. A verseny lefolyását a község és környékének népe igen nagy érdeklődéssel kisérte. — Országos congresszusra hívja egybe az orsz. iparegyesület az összes hazai ipar­­testü­leteket. A congresszus f. évi október 24-én Budapesten fog megtartatni, mely al­kalommal az ipartörvény módosítása tárgyá­ban a következő pontok felett tartatnak tanácskozások: „I. Az ipartörvény hiányai, a hetivásárok, a tanoncz-sze­rződtetés és sza­­badítás rendezése, a képesítésh­ez kötött ipar­ágak kiterjesztése, a segélypénztárak létesí­tése, az ipartestületek létesítése ellen tor­nyosuló akadályok elhárítása, a munkaviszony egyöntetű szabályozása. II. A hadfelszere­­lési ügy, tekintettel a kis­iparosokra. 111. A szövetkezeti ü­gy gyakorlati felkarolása. IV. Az iparosok országos segély- és nyugdíjin­tézetének létesítése. V. Esetleg egy utabbi (3-ik) országos iparosgyülés egy­behívása.“ — A kitűzött vitatárgyak fontossága kétségbe­­vonhatlan­ s azok beható megvitatása és ezél­­szerű elintézése nagy horderével bir az ipar­ügy s az iparososztály érdekeire nézve. Ajánljuk a congressust a helybeli ipartestü­let figyelmébe s ajánljuk, hogy azon magát képviseltetni el ne mulaszsza. Eddigi tevé­keny működése után biztosra vesszük, hogy a kongresszusra ipartestületünk kellő instruk­­cziókkal ellátva képviselőket küldeni el nem késik. — Csongrád városa, melynek saját­­szerűen nehéz vízvédelmi helyzete a Tisza szabályozásának szempontjából országos fi­gyelemre méltó, f. hó 17-én tartott képvise­lőtestületi közgyűlésében Újhelyi Nándor ügyvéd indítványa folytán Kemény Gábor báró közmunka és közlekedésügyi miniszter­nek és Baross Gábor államtitkárnak azon emelkedett szellemű felfogásért, mely az utóbbi időben a tiszai ügyek vezetése körül fáradtságot nem ismerve, általuk a tiszai ügyek vezetése körül, fáradtságot nem ismer­ve, a tiszai védekezés egész vonalán ér­vényesítve lett s a nagy sikerekért, mik ezen működéssel elérettek, egyhangúlag a legmelegebb elismerést s a jövőre bizalmat szavazott és küldöttséget választott meg, mely az ezt tartalmazó, díszesen kiállítandó feliratokat Szivák Imre orsz. képviselő ve­zetése alatt fogja illető helyen átnyújtani. — Jegyzőkönyvi­­köszönet. A kun-fé- i egy­házi r. kath. tanítói testületnek f. hó 11- én tartott közgyűlése a következő értelem­ben mondott jegyzőkönyvi köszönetét: „Az igazgató jelenti, hogy ft. Agócs János es­­peres-plébános az iskolai czélokra t­i­z fo­rintot, a Népünnepélyt rendező bizottság a befolyt tiszta jövedelemből pedig Hat­van forintot adott e czélra, midőn ezt be­jelenti, egyúttal indítványozza, hogy a ne­mes lelkű adakozóknak a tanítótestület köszö­­szönetet szavazzon s ezt jegyzőkor.)évbe ve­zetvén, Őket erről jegyzőkönyvi kivonaton értesítse. H­a­t­á r­o­z­a t: Ft. Agócs János esperes-plébános úrnak, valamint a Népün­nepélyt rendező igen tisztelt bizottságnak is­kolai czélokra történt adakozásuk örvende­tes tudomásul vétetik, érte a testület forró köszönettel s mély tisztelettel adózik. — A hús ára. Örvendetesen tapasztaltuk, hogy az elmúlt héten 2 krral szeszállittatott, a rendőrkapitányság beavatkozásánál­ tehát eddig is megvolt a haszna. Itt még közöljük a vidéki szom­szédvárosok húsárait, melyek a helybeli kapitány­ság felszólítására küldettek be a szomszédhatósá­­gok által: Baja marhahús 40 kr. juhhús 32 kr. sertéshús 48 kr, Orosh­áz­a m. h. -14. s. h. 30 s. h. 52 kr. Makó (a jelzett sorrendben) 44. 32. 52 kr. Szarvas 44. 40. 42. Nagykőrös 40. 32. 58. C­s­a­n­y 34. 36. 44. Csaba 40. 28. 44. Kistelek 30. 30. 30. Csongrád 40. 36. 40. Kun-Szt.-Márton (40-48) (32-36) 44. C­z­e­g­l­é­d 40. 28. 52. Kis-Kőrös 40. 32. 48. Szabadszállás 36. 28. 40. F­ü­l­ö­p­­szállás 40. 20. 44. V­a­d­k­e­r­t 36. 32. 44. Izsák 30. 30. 40. Jászberény 32. 28. 48. Kalocs­a 40. 28. 48. Békés 36. 28. 52. H­a-­­a­s 32. 28. 50. D­o­r­o­z­s­m­a 32. 32. 48, végre Kecskemét (48. 44. 40.) 36. 48. Ezen érdekes összehasonlításból kitűnik, hogy szorosan véve a marhahús árát, nem nagy különbség van a szom­szédos városok és a nálunk most folyamatban le­vő ár között. Hanem a­mire egyszer már nálunk is rá kellene térnünk, az az, hogy a marhahúst kü­lönböző árakon kellene adni, hogy a­mi jobb hús, az legyen drágább s a­mi rosszabb, az legyen­­ olcsóbb. — Lóárverés. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi magyar királyi ministérium részéről ezennel közhírré tetetik, miként a kisbéri, mezőhegyes­i, f­o­g­a­­rasi és bábolnai állami ménesek­ből és az állami méntelepekből, részben kisorolt számfeletti, részben kiselejtezett lo­vak folyó évi október hó 8- és 9-én Buda­pesten a Tattersall helyiségében, nyilvános szóbeli árverezés utján azonnali készpénz­­fizetés mellett fognak a legtöbbet ígérőknek eladatni. Szám­feletti fiatal kanczák: a kisbéri ménesből 12 drb. a mezőhegyesi ménes­ből 26 drb. a fogarasi ménesből 8 drb. a bábolnai ménesből 16 drb. — Ménesekből és méntelepekből kimustrált mének és­ herészek többnyire 3—6 évesek, különféle színben, 74 drb. Kimustrált anyakanczák különféle színben : a kisbéri ménesből 10 db. angol félvér, a mezőhegyesi ménesből 20 db. Gid­­ran 20, db. Nonius, a fogarasi ménesből 4 db, a bábolnai ménesből 24 db. arab­ félvér. Az árverés a jelzett napokon mindenkor reggel 9 órakor kezdődik s a lovak a fent kitett sorrend szerint fognak elövezettetni.­­ A ménlovak Pestmegyében, Pest­­pilis-solt-Kiskunmegye területén 1887 évben felállítandó fedeztetési állomások biztosítása tárgyában f. hó Iván délután értekezlet volt a megyeháza termében. A föld­mű­velési miniszter által fölállított feltételeket elfogad­ták mindazok a községek, melyekben tavaly is volt fedeztetési állomás, kivéve Aporka, Dömsöd, Pilis-Csaba és Rákos-Palota közsé­gi két, a melyek 1887-re nem kérnek mén­lovakat. — RÖVID HÍREK. — Drága lesz az idén a bunda, ezt hi­­­elik Oroszországból, hol a legközelebbi vásárokon 500­0-tel emel­kedett a finom női bundákhoz való prémből­. — „Kántorjárás“ van Kecskeméten, egyik kántor a másikat éri, kik mind aspirálnak a megürült kántori állásra. Mint halljuk, legtöbb kilátása van Bereznay A. jászberé­nyi zenetanárnak, ki mint jeles zeneszerző ismeretes. — Szegeden az új színház okt. 2-án történő megnyitása iránt nagy az ér­deklődés. A megnyitó előadás programja ez: Csiky G. prológja, nyitány „Hunyadi Lász­ló“ dalműből és „V. László“ eredeti tragé­dia. ■— N -Kőrösön és Kecskemétem, mint nekünk írják, igen vékony lesz az idei szü­ret eredménye. — Pest megye központi se­géd- és kezelő tiszti személyzete küldöttségi­­leg kérelmezte az alispánnál lakásbérü­k felemelését, illetve kiegészítését, mert a je­lenlegi 150 írt lakásbér a fővárosi viszo­nyokhoz képest csekély. Az alispán biztató­an bocsájtotta el a küldöttséget.­­ Új gyógyszertár felállítását tervezték Kecske­méten, de az egészségügyi bizottság azt vé­leményezte, hogy egy 4-ik gyógyszertár felállítására nincs szükség. — Kun nyerget készített régi minta szerint egy halasi mol­nár s azt a királynak ajándékba küldte, kitől 5 drb aranyat kapott ajándékba. — A marhahús olcsóságát Szolnokban egyetlen uj­­­ mészáros konkurencziája annyira vitte, hogy a legszebb hús kilója — mely ezelőtt pár héttel 52 kr. volt — most csak 36 kr. Apróságok. Modern. —­ Képzeld csak kedves Gizi, báró X. tegnap meghalt. — Óh a szegény! Olyan ügyes kutyája volt, a­melyik maga tudta az ajtót felnyitni. * Időszerű kérdés. — Miért szükségesek a tanúk az esküvőnél ? — Mert a férfiak igen könnyen elfelejtik, hogy házasok.* Az orvos tudománya. — Kis leány: De mama kérem, hiszen N. orvos úr nem tud sem­mit ! — Mama: Miért ? — Kis l­e­á­n­y: No hát, a múltkor, mikor nálunk volt, a mamától azt kérdezte, hogy szabad-e neki dohányoznia ? * Orvosi szigorlaton. — Mondja csak barátom, miként izzasztaná meg ön a beteget a gyógy­­szerészkönyvben foglalt szerek mellőzésével ? Ide külden­ém vizsgát tenni. Közgazdaság. Mint értesültünk, az „Equitable" New-Yorki életbiztosító társaság, melynél utóbbi időben Európában is igen sokan biz­tosítottak, Bécsben 700 ezer forintért ingat­lant vett, jelenleg pedig Budapesten van alkuban egy monumentális épület megvétele végett. A magyarországi biztosítások rész­beni fedezésére a „Magyar Általános Hitel­banknál“ 5%-os papírjáradékban 250.000 forintot helyezett letétbe s igy a sokoldalú megtámadás alaptalan, mert azon társulat, mely rövid időn egy millió frtot helyez el a társországban, s fekvőségek megszer­zése által újabban még több tőkét fektet be nálunk, tekintettel ama körülményre, hogy biztosítéki alapja 1885. év végével már a 169 millió forintot meghaladta, az oly tár­sulat bátran ajánlható. Az összes nyeremény a biztosítottak között osztatik szét. Piaczi árak. — 1886. szeptember 24 én. — Ionkovicza legjobb6 frt 50 közép 630 métermázsánként. Bűz* legjobb8 frt 20 közép 8— Kétszer68­­6 frt— közép— Ház s legjobb5 frt 80 közép 560 Árpa legjobb6 frt— közép 550 H r d e s XXXXXXXXXXXXXXXX XXX XXXX­X XX X XXXX XXXX X X Hirdetés. Van szerencsém­ a nagyérde­mű közönség becses tudomására hozni, miszerint leányom ré­szére a Mal­ár Albert féle házban nyitottam és lakásom is ide helyeztem át. Üzletünkben a különféle idé­nyeknek megfelelő divatczikkek kaphatók. A nagyérdemű közönség be­cses pártolását kérve, maradok tisztelettel ■p-­i a Eizler Anna, szülésznő. XXXXXXXX sXXXXXX nXXXX xxxxxxxxxxxxxxxx A III. tizedben, Kocsis La­­czi-féle utczában, közel a vasúti főutczához, Brumm Jakab tulajdonát képező 1114. sz. ház örök áron eladó. nÉrtekezni lehet a tulaj­donossal, a mindszenti ut­czában. 1 o­ ooooooooooooooooooooooooooooooooo KlM MSITMíSl L !!! Van szerencsém a nagyérdemű közönsége becses tudomására hozni, miszerint a téli idény közeledtével lábbeli üzletemet újólag felszereltem, a Raktáramban saját készítésű és a legjobb minőségű férfi czipők­­ és czizmák nagy választékban kaphatók.­­ Megrendelések a leggyorsabban és a legjobb anyagból a kor kö­­­­vetelményeinek megfelelően készíttetnek el.­­ Munkáim tartósságáért és csinos állásban való megmaradá-­­ sáért mindenkor felelősséget vállalok. Magamat a n. é. közönség becses pártfogásába ajánlva, maradok kiváló tisztelettel BÁLINT FLÓRIÁN, lábbeli-készítő. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÖOOOOOO e k. 1943 szám. 1886 t. k. Árverési hirdetményi kivonat. A félegyházi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré te­szi, hogy Nagy Rozália özv. Szakcsi Szabó Mihályné végrehajtatónak Baj­zák János és Hideg Borbála végrehaj­tást szenvedő elleni 300 frt tőkeköve­telés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a félegyházi kir. járásbíróság területén levő Félegyháza város hatá­rában fekvő a félegyházi 10­16 sz. te­lekjegyzőkönyvben foglalt 1057 hrzi. számú ház és udvarra 600 írtban és a félegyházi 3665 sz. tekvben foglalt 2955 hrzi sz. tanyaföldnek Hideg Bor­bála Bajzak Játtosné nevén álló fele részére az árverést 104 frt 00 krban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fentebb megje­lölt ingatlan az 1886. évi október hó 15-ik napján d. e. 9 órakor a telek­könyvi hivatalban megtartandó nyil­vános árverésen a megállapitott kikiál­tási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 60 frtot illetve 10 frt 45 frt készpénz­ben, vagy az 1881. LX. t. sz. 42. §­­ában jelzett árfolyammal számitott és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri ren­delet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez leten­ni, avagy az 1881. LX. t. sz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróság­nál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Félegyházán, a kir. jbiróság m. tkvihatóságnál 1886. julius hó 27. Fövényesy. kir. jbiró. Vasúti menetrend. Félegyházáról indul Budapestre . Személyvonat reggel­­ ---- 3 óra 32 Omnibusvon­at reggel. .. 7­8 23 Gyorsvonat délután - - - 128 49 Személyvonat délután ■. .. 48 21 Féleg­yh­ázáról indul Szegedre: Személyvonat délelőtt -. .. 11 óra 6 perc Gyorsvonat délután - -. .. 4 * 20 „ Omnibusvonat este - -- - - 8 * 22 „ Személyvonat éjjel - -. .. 1 * 3 „ NYILT-TÉ­K. Banczay József a posta mel­letti Eleméry-féle házban levő 3 szoba, konyha és hozzátartozókból álló laká­sát — minthogy saját házába költözik — jutányos feltételek mellett azonnal át­engedi. Tudakozódhatni nála, vagy bérbeadó Dr. Holló Lajos ügyvédnél. Id. Molnár Lászlónak csong­rádi és alpári út közt fekvő 17 hold első minőségű földje a rajta levő gaz­dasági épületekkel együtt szabadkézből eladó. Értekezhetni Ihász Aladár ügy­véddel helyben. Schwarzseidene Faille Fran­­caise, Surah, Satin merveälleux, Satin Luxor, Atlasse, Damaste, Ripse und Cassete fl. 1.10 per Meter bis fl. 8.85 (in ca. 120 versch. Qual.) versendet in einzelnen Roben und Stücken zollfrei ins Haus das Seidenfabribk-Depót G. Henneberg (k. und k. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe kosten 10 kr. Porto. Rohseidene Bastkleider (ganz Seide) fl. 9.80 per compl. Robe, sowie schwerere Qualitäten versendet b. Abnahme von mindestens zwei Ro­ben zolfrei ins Haus das Seiden-fabrik- Depot G. Henneberg (k. u. k. Hof­lieferant), Zürich. Muster umgehend. @ Briefe kosten 10 kr. Porto. iWM—MHHMHWHMIHMI—I

Next