Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1959. július (14. évfolyam, 52. szám)

1959-07-01 / 52. szám

TATABÁNYA 1 , KOMÁROM MEGYEI WAG PROLETÁRJAI CDVESaK­EK! * AZ MSZMP ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA * XIV. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM. Ára 60 fillér A kongresszusi verseny hívei FELAJÁNLÁSUKNAK TÖBB MINT A FELÉT MÁR TELJESÍTETTÉK AZ ETERNIT MINEK DOLGOZÓI A nyergesújfalui Eternit Mű­vek dolgozói gyártanak az or­s­­zágban egyedül tetőfedő-palát hullámlemezt népgazdasá­gunk­­ nagy építkezéseinek. Nagy tételben készítenek kü­lönböző csöveket is az öntöző­kertészetek részére. Tetőpalá­ból pl. olyan sok kell, az idén importálunk is hogy kül­földről, de eternitcsőből sem tudunk annyit gyártani, hogy meghaladja a szükségletet. Ezért az üzem dolgozói a pártkongresszusi felajánlás­ban gazdaságosabb és termelé­kenyebb munka mellett első­sorban a mennyiségi terv 6,4 százalékos túlteljesítését tűz­ték ki legfontosabb feladatuk­nak. A felajánlás valóra váltásá­­ban eddig sohasem tapasztalt eredmények születtek a gyár­ban. A 3-as számú palagyártó­gép három brigádja Jánositz János, Varga Károly és Löh­ner István vezetésével műsza­konként 400—420 tetőpalával többet készít, mint az év ele­jén. Ezek a brigádok voltak a nagy eredmények eléréséért folyó verseny kezdeményezői, s azóta már valamennyi palaké­­szítő-brigád utolérte őket. Az üzem műszaki vezetői a be­rendezések karbantartásával támogatják a brigádok verse­nyeit. Intézkedésükre például 70 százalékkal csökkent gépállás ideje. A gyár dolgozói a közös összefogás eredménye­ként a kongresszusi verseny ideje alatt átlagosan 8 —10 százalékkal túl­szárnyalták mennyisé­gi és termelékenységi tervüket, s felajánlá­suknak már több mint felét teljesítették. Töb­bek között tetőpalából és hullámlemezből 161 ezer négyzetméterre tetézték meg tervüket s sok kilométernyi csö­vet készítettek a me­zőgazdaság részére. Ezekkel a kitűnő ered­ményekkel mennyiség­­ségben és termelé­kenységben is már el­érték a jövő évi melési színvonalat.ter­A munka meggyorsítása ér­dekében az ellenforradalom óta számos új gépet állítottak munkába. Különösen a szállí­tás munkáját igyekeztek meg­könnyíteni. öt új villás eme­lőtargonca gyorsítja a munkát. A Farkas-rakodóbrigád tag­jai az emelőtargonca segítsé­gével műszakonként 40 000— 50 000 palát raknak vagonba. A palaüzemben az új 4-es számú palagyártó-gépen Lohner Ist­ván brigádja műszakonként Az Esztergomi Szerszám­­gépgyár megmunkáló üzemé­ben a dolgozók a partkong­ 12 880 darab palát gyárt. A cementszállítás is könnyebb lett. Azelőtt traktorvontatású tartályokban szállították a cementet a közelben levő Lá­­batlani Cementgyárból. Egy idő óta egyetlen zárt tartályú kocsiban szállítják a cementet. Az új tartálykocsi biztonságo­sabbá teszi a szállítást. kongresszusi verseny eredmé­­­nyeinek elérését a gépek is se­gítik, s a gyár dolgozói fel is használják őket. Hegyei perccel csökkentette egy-egy alkatrész megmunkálási idejét Jesszus tiszteletére közös vál­lalásokat tettek. Többek közt hónapról hónapra fél száza­lékkal növelik teljesítményü­ket. A fiatal Mészáros Lász­­lóné, aki egy revolverpadon dolgozik, az értékelések sze­rint jóval túlteljesíti ezt a vál­lalást és egyike a legjobb dol­gozóknak az üzemben. Fél­colos, szívónak nevezett alkat­­részt munkál meg. Minden percben egyet kellene elkészí­teni, de ő a munkalapok vizs­gálata szerint nem egyszer 580—600 darabot készít na­ponta. Minden alkatrész meg­munkálási idejét negyed perc­cel csökkentette és egyetlen munkaselejtje sem volt. A ki­magasló munkáért Mészáros­­né jutalma sem maradt el. Májusban például ő is benne volt abban az öttagú csoport­ban, amelyik a Budapesti Fémszerelványárugyárban járt tapasztalatcserén. A silóba fúvatják az új ce­mentszállító kocsiból a cemen­tet. 10 ÁLLAMBA SZÁLLÍTANAK MOTOROLAJAT ALMÁSFÜZITŐRŐL Az Almásfüzitői Kőolajipari Vállalat termékeit igénylik szinte a világ minden részében. Bizonyítja ezt az is, hogy az idén újabb országokkal kötöttek szerződést, s most már több mint 10 államba szállítanak különböző motorolajakat. Az egyik legnagyobb megrende­lőjük, Kína, például az idén az eddiginél jelentősen több mo­tor- és hengerolajat igényel. Az üzem dolgozóinak jó mun­káját dicséri, hogy már hos­­­szú idő óta egyetlen ország sem kifogásolta termékeik minőségét, sőt az utóbbi idők­ben igyekszenek a nyugati országok különleges csoma­golási kéréseit is teljesíteni. Több kapitalista országnak például az olajat tartalmazó hordókat különböző színűekre festik s több nyelvű tetszetős rajzokkal, feliratokkal lát­ják el. Az olajfeldolgozó üzem dol­gozói a kongresszusi verseny­ben is elsősorban a minőség javítására és a választék nö­velésére törekszenek. A terv túlteljesítése mellett az utóbbi hónapokban kilenc újfajta, különböző minőségű és színű kenőolajat kísérleteztek ki, így most már 74-féle olajból válogathatnak a megrendelők. A parafin-üzemrész dolgozói­nak például egyik értékes vál­lalásuk az volt, hogy a kong­resszusi versenyben a nemzet­közi előírásoknak megfelelően lecsökkentik a parafin magas olajtartalmát. Eddig ugyanis parafinju­k másfél százalék­ban tartalmazott olajat s ezért nem volt exportképes. Huszár Miklós fiatal főtechnológus irányításával gondos és hos­­­szas kísérletekkel sikerült egy százalék alá szorítaniuk az olajtartalmat. A most már világviszonylatban is kiváló minőségű parafinból Cseh­szlovákia és Svájc kérésére sor­on kívül száz tonnát készí­tettek. A kongresszusi ver­senyben eddig még minden szállítási igényt határidőre teljesítettek, sőt több esetben a tervezettnél előbb is, így például Spanyolországnak ce­­rozint, Egyiptomnak, Szíriá­nak és Indiának pedig egy legújabb gyártmányú, kiváló minőségű motorolajból szállí­tottak jóval a határidő előtt. Az üzem dolgozói most a nyugati piacokon keresett, bármilyen rendkívül mennyi­ségben értékesíthető transz­formátor-olaj gyártására ren­dezkednek be. Ezt eddig csu­pán a Csepeli Kőolajipari Vállalatnál készítették, az igényeket azonban korántsem elégítettük ki. i Ismét megrendezik a hagyományossá vált tatai ünnepi vásárt Ez évben is megrendezik Ta­tán, augusztus 19-én és 20-án, a nagy tó partján a már hagyo­mányossá vált ünnepi vásárt. A vásár előkészítése érdekében a megyei tanács épületében már­­ ülésezett a vásárszervező bizott­ság. Az ülés első részében a vá­sárral kapcsolatos ügyeket tár­gyalták meg, majd a nagy tó partján kijelölték a vásáron résztvevő vállalatok kitelepedési helyét. Sárisápi utcarészlet. Háttérben az épülő új XIX-es akna­ tornya látható, A község­fejlesztésről tárgyalt a megyei tanács szombati ülése A megyei tanács június 28-án tartotta meg rendes ülését. Az ülés megkezdése előtt az elnöklő Ásott Miklós tanácstag javaslatára egyper­ces felállással adóztak az el­hunyt Hanzlik Mihályné me­gyei tanácstag emlékének, majd határozatot fogadtak el munkásságának jegyzőkönyvi megörökí­tésére. A tanácsülés megvitatta végrehajtó bizottság munkájá­­­ról és a lejárt határidejű ta­nácsvidéi határozatok végre­hajtásáról, továbbá a község­fejlesztési munka tapasztala­tairól és az ezzel kapcsolatos időszerű kérdésekről, végül a Megyei Népi Ellenőrzési Bi­­zottsá­g­i £unkájáról szóló beszá­molót. A tanácsülés Antal Ede elvtársat megválasztotta a Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnökhelyettesének. Antal elvtárs a tanácsülés színe előtt le is tette hivatali esküjét. A beszámolók közül csak a községfejlesztésről szóló hangzott el. Ennek előadója Jóna Rezső, a tervosztály ve­zetője volt. A beszámolókat a tanácstagok írásban kapták meg és a tanácsülés mindegyi­két egyhangúlag el is fogadta. Jóna Rezső elvtárs beszá­molójában a többi között hangsúlyozta, hogy az 1958-as év fordulatot jelentett a községfejlesz­tési munkában. A tapasztalatok azt bizonyít­ják, hogy ahol a tanácstag együtt él a község népével, ott sorra-rendre megbeszélik a feladatokat és nincs nehézség a végrehajtásban. A terveket a végrehajtó bizottságok veze­tői jól előkészítették, megbe­szélték a párt- és tömegszer­­vezetekkel, így érvényesült a választók akarata és nem egy helyen például előfordult, hogy a javasolt helyről a járdát más, de a választók sze­rint fontosabb utcába ter­vezték és készítették is el. Az általános aktivitásra jel­lemző — hangsúlyozta a to­vábbiakban a beszámoló —, hogy 10 százalékon alul egyet­len község sem, s a 72 község­ből 43 község 10 százaléknál magasabb községfejlesztési hozzájárulást állapított meg. A községek egyharmada 3—5 évig terjedő érvén­­nyel szabta meg, a fizetendő járulékot. A vita során e hozzászólá­sok is azt bizonyították, hogy a tanács tömegkapcsolata to­vább erősödött. Különösen az állandó bizottságok feleltek meg ennek, örvendetesen ja­vult a bíráló készség is, mely szintén a tömegkapcsolat erő­södését tükrözi. Több felszó­laló jogosan és tárgyilagosan bírálta a szakosztályok, első­sorban a pénzügyi osztály ellenőrző tevékenységét. Nem kevésbé jogosan és helyesen bírálták a kereskedelmi osz­tály munkájának hiányossá­gait. A felszólalások továbbá megállapították, hogy a tö­­megkapcsolatok további javí­tásának egyik elengedhetetlen feltétele a tanácstagi beszámo­lók és fogadóórák pontos és rendszeres megtartása.­­ A vita után elhangzott in­terpellációkra a tanácstagok a kielégítő választ részint azonnal, részint a törvényes határidőn belül kapták meg. A határozati javaslatot a ta­nácsülés kibővítette és egy­hangúlag elfogadta. Határozattá emelték többek között, hogy a tanácsok vég­rehajtó bizottságai különös gonddal foglalkozzanak a köz­ségfejlesztési tervek maradék­talan végrehajtásával, kutassák fel és biztosít­sák a szükséges anyagokat a helyi erőforrások fel­­használásával, s különös gonddal támogassák a szövetkezeti községek fej­lesztését. A termelőszövetkezetek to­vábbi megerősítését illetően az aratási és betakarítási munkálatokra hívja fel a fi­gyelmet a határozat. Kötelezi a mezőgazdasági szakembere­ket, hogy az aratás és a csép­­lés idején állandóan a hely­színen tartózkodjanak. Hatá­rozatot hoztak továbbá a la­kosság zöldségellátásának biz­tosításáról, valamint a kultu­rális élet fejlesztéséről is. Teljesül a süttőiek régi kívánsága, beru­házásból és lényeges társadalmi munkából épül az orvoslakás és rendelő gUk w A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEK MUNKÁJA A TSZ-EK SEGÍTÉSÉRE ÖSSZPONTOSULJON A MÉSZÖV megyei választmányának tanácskozása Tatán A MÉSZÖV megyei választ­mánya ülést tartott június 25- én Tatán, a nagytermében. Kristály Szálló Napirenden többek között a fmsz-i mozga­lom időszerű szövetkezetpoli­tikai, mezőgazdasági és keres­kedelmi feladatai szerepeltek. A tanácskozáson — amelyen részt vettek a párt, a SZÖ­­VOSZ, a megyei termelőszövet­kezeti tanács, s a kisipari szö­vetkezetek képviselői, vala­mint a megye smsz-einek el­nökei is — elsőnek Molnár Jó­zsef, a MÉSZÖV igazgatóságá­nak elnökhelyettese tartott be­számolót. Beszéde első részé­ben szólt a parasztságnak párt és a kormány iránti el­a mélyült bizalmáról. — A fmsz-i mozgalom — mondotta — a termelőszövet­kezetek megszilárdításával . "V időben még nem használt ki minden lehetőséget, amit a tsz­­eknek s az egyéni termelőknek nyújthatott volna. Minden egyes fmsz-nek meg kell találnia a módszereket körzete termelőszövetkezetei­nek segítésére. A fmsz-ek egyik legfontosabb feladata a tsz-ek megszilárdítása. Ennek a munkának alapfeltétele a fmsz és a tsz közötti elmélyült,­­ jó kapcsolat. A tmsz-eknek fokozott gond­­­­dal kell kielégíteni a tsz-ek­­ árurendelését. Körültekintő ár­ ‘ politikát alkalmazzanak a fel­vásárlók. A tsz-ek politikai és gazdasági segítsége mellett to­vábbra is foglalkozni kell az egyszerű, alacsonyabb típusú szövetkezetek szervezésével. Az ifjúsági szövetkezet tagjait a tanuló ifjúság soraiból szer­vezzük. Növényfélék nagy­üzemi termelésére kizárólag a tsz-ekben van meg az eredmé­­ny­es lehetőség. Ugyancsak fontos feladata minden egyes szövetkezetnek a szükséges növényvédő­ szerrel ellátni a falut. A anyagok mennyiségi védekező tárolása, valamint arányos szétosztása a boltok között jelentősen meg­könnyíti a kártevők elleni vé­dekezés munkáját. Helytelen, hogy néhány bolt vezetője csak darabos gálicot és DDT-port rendel, holott lényegesen több­fajta növényvédőszer áll a ke­reskedelem rendelkezésére. Ezután arról szólott, hogy a MESZÖV-igazgatóság megtette a szükséges intézkedéseket fmsz-i hálózat felvásárlási te­­­vékenységének szervezetté té­telére. Ennek értelmében az egyéni termelőktől továbbra is (Folytatás a 2. oldalon.)

Next