Korunk 1967 (26. évfolyam)
1967 / 1. szám - KRÓNIKA
A XVIII. század elején Olaszország egy több évtizedet felölelő irodalmi polémia — a Bouhours— Orsi vita — színtere. Az ellenreformáció nyomasztó súlya alatt sínylődő polgárság egy időre megszűnt a politikai élet aktív részese lenni, gazdasági szerepe is minimálisra csökkent. Ebben a helyzetben az értelmiség irányt veszít. Az antik formák felé forduló „antifeudális taktika“ — bár kezdetben haladó jellegű — az újra megerősödő polgári viszonylatok időszakában, a XVIII. század közepén, már béklyóvá merevül, megtévesztő szerepet tölt be. Az „antik majmolása valójában egy tespedő állapot csalóka máza, igazolása. Ez az oka annak, hogy a kivezető út keresésekor még a legjobbak sem döbbennek rá hibás álláspontjuk feladásának szükségességére. Ebben a helyzetben következik be a francia — külső — támadás és zökkenti ki az olaszországi társadalmat ideológiai stagnálásából. „Itáliában — állapítja meg Gramsci — a nemzet kialakulásának, a területi és politikai egyesítésért folyó harcnak az időszakában szorosan összefonódott, együtt jelentkező problémák csoportjával találkozunk. Ide tartozik a nyelv kérdése, a különböző irodalmi műfajok — dráma, regény — majdnem teljes hiánya, az olasz irodalom népszerűtlensége, provincializmusa, az olasz romanticizmus sajátos jellege. Mindeme problémák az olaszés más, különösen a franciaországi helyzettel történő összehasonlításból adódnak, és egy modern olasz nemzet kialakulásának folyamatát jelzik“. A századeleji Olaszország fontos problémája a kultúra orientációja és az irodalom kiemelése a provincializmusból. A megújító törekvés a „művelt klasszicizmus hagyományainak“ feladásával az irodalom provinciális jellege ellen küzd. Igyekszik beilleszteni ezt az irodalmat az európai kultúra modern áramlataiba. Ez feltételezi az élet komplex jelenségeinek tükrözését. De e megkésett, haladónak induló folyamat már egy újabb történelmi keretben, az imperializmus feltételei közepette megy végbe. Elmélyülnek a társadalom belső ellentmondásai, az értelmiség zöme felkészületlenül kerül szembe a megsokasodott, általános emberi és társadalmi problémákkal. Az ideológiai ingatagság következményeként a korszerűsítő mozgalom megtorpan, majd az imperializmus táplálta ködös „mítoszok“ hatására nacionalista jelleget ölt. Ezzel elkezdődik az értelmiség legszomorúbb vívódással teli időszaka, mely az imperialista háború gondolatának elfogadásával visszavonhatatlanul katasztrófába, a fasiszta diktatúrába torkollik. Csak így érthető, hogy e groteszk állapot, az „új eszmék“ iránt tanúsított egyoldalú érdeklődés Nietzschének azokat az eszméit hozza előtérbe, amelyeket aztán eltúlozva a fasizmus ideológiai igazolására használhatnak fel. Igazságtalanak lennénk viszont, ha az értelmiséget egészében konformistának minősítenék. Egy kisebbség továbbra is az ellenzék oldalán marad. Elszánt küzdelme azonban már késői, mert a „hazafias hazugság“ gyorsan hat, és végül a fasizmushoz vezet. Nina Fanon szerint jellemző e vonatkozásban Serra demokrata értelmiségi tevékenysége. Irodalmi publicisztikája a humánum nevében itl krónika Egyik utolsó versében (1965) Lysohorsky így ad tanácsot egy fiatal költőnek: „Felelj még soha meg nem festett képekben, felelj még el nem gondolt gondolatokkal..., felelj egy nyelven, melyen még senki sem szólott.“ S ez az ismeretlen nyelvű irodalmi megnyilatkozás a maga mélyen emberi mondanivalójával, az eddig nem volt lai költészet ma egy világ érdeklődését váltja ki. Magyarul Monoszlóy Dezső fordításában Korom, te légy a mérce címen jelent meg egy Lysohorsky-kötet. A svájci lap tisztelgése egy ismeretlen kis néptöredék irodalma s az általa szóló humánum előtt a modern líra nemzetközi szerepét jelképezi. (A Korunk 1961. 6. számában Franyó Zoltán fordításában közölte a sah költő egy háborús balladáját.) Pálffy Árpád: korongolt legényfej (Csíkszereda)