Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-11-11 / 115. szám
martius utáni tisztviselők iktatának hivatalába vissza. Ezen ember, ha csakugyan annak nevezhető, városbirául nevezett egy rácz szabót, olly alávalót, ki a bitófát már 99-szer megérdemlő, ezen két véreb kijelölésére, a város mintegy 15 jobb módú magyarnémet polgárai barbárok módjára kötöztetve Temesvárra hurczoltattak, valószínűleg , hogy a temesvári orgyilkos főnökök tőlük pénzt csikarjanak ki. Végül kimenének a csakovai ráczok a közel fekvő Gilád helységbe, felláziják az ottani oláh ajkú , s gonosz indulatuk által eddig is elhíresült lakosokat azzal, hogy pópáik őket elárulák a magyaroknak, minek aztán eredménye jön, hogy a felbőszült tömeg a két jóérzelmü papot csakugyan meg is gyilkold. Jutalmául eme cannibali tettnek a csakovai ráczok a vad alattá fajult oláh csordát diadalittasan városukba vezetve, velök társaságban néhány zsidó és nem rácz vallású polgárok házait kirabolták. Természetes, hogy aztán illy argumentumok által a baromiságból még ki nem vetkőztetett oláhokat könnyebb a maguk részére hódítani, főleg, ha az illy capacitatiókat még a jó császárnak szent neve is támogatja. A gyertyámosi gyászeset részleteiről néhány vonásokat kívánok pótlólag közölni. Magyar ajkú lakosok 17-en maradtak halva, hivatalos tudósítás szerint 27-en elfogattak, de az utosó órákban, anélkül, hogy jeleskedtették volna, csupán arra intetvén, miszerint ezentúl semmi megyei hatóságnak ne merjenek engedelmeskedni , szabadon bocsáttattak. Ellenben a gyertyámosi németek , kik a lázadó soldaleska közeledtekor, megrémültekben, az egyházból zászlót vevén ki, azzal menének a lázadó katonaság elébe, esküt kényszeríttetének letennise Ferdinánd császár iránt teljesítendő hűségre; a fegyvereket mind kiadák; végül meghagyó nekik a vezénylő dsidás kapitány, hogy azontúl a megyei hatóságnak se előfogatokat, se pénzt, se újonczokat ne adjanak; hanem csak a Temesvárt alakult bizottmány parancsait kötelesek teljesítni; oda utasíttatván egy úttal, miként elrendezve lévén már az általános népfelkelés, az első parancsra Temesvárott teremtenek , hol majd fegyvert nyerendvén, a magyarok, mint a császár ellenségei ellen (?) küzdeni fognak (nem sok lesz benne a köszönet, fecskefarkú polák uram!). Dicsérettel említendő , hogy az ottani plébános Uitz József mind az eskü letételnél jelen lenni vonakodott, mind általában a lázadó tisztekkel minden közlekedést elutasított. Segéde azonban dicsőségesen megfutott. A helybeli jegyzőt, Schaffer Ferenczet, 5 anyátlan gyermek atyját, kit a nyomorult vitézek árulási szándékkal gyanusítanak, magukkal elhurczolták. Ma délután, midőn a kis-técsai németek által is a helységben levő fegyvereket maguknak kiszolgáltatták, a lázadó katonaság , kik közöl a házak motozása alkalmával legdühösebbek volának az oláh határőrök, hálásra Kis-Becskerekre vonultak, honnan, ha majdan nagyobb erőt kapandnak, állításuk szerint (ha illy gazoknak hinni lehetne) Biliésre, s onnan Nagy-Jecsán keresztül Zsombolyra menni szándékuk. Egy jelenetet nem hagyhatok érintetlen: Nagy-Jécsán templom-ünnep lévén, az ottani állantó Gyertyámosra küldetett bizonyos misemondó ruhákért. Feltartóztatván az őrködő dsidósok által, miután a kapitánynak, ki elébe vezettetett, kijelenté, hogy ő német származású, s járatának okát is elmondó, az ott jelenvolt tisztek erőnek erejével rádisputálni akarók, hogy ő magyar, és kém; mert úgy mondák, bajusza van; németet pedig bajusz nem illet, s kevésbe került, hogy elmenté előtt, bajszát le nem vágták. Ezek az emberek tehát úgy kezdenek velünk bánni, mint bánik egy másik császár, tán megszabják nem sokára ruháink alakját is. A kezdet nem rész. Éljenek ezen császári gépek! Elvárjuk Mocsonyi Pétert, volt követünket, ki a temesi comitéenek egyik piszkos tagja, s mint hírlik, megyénk császári biztosának neveztetett ki. Jöjön csak megyénk székhelyére, fogadjuk,hogy fogadtatása fölmagasztaló leend. — Sg. Kolosvár, nov. 1. A Kol. Híradóban vérfagylaló adatokat olvasunk, az oláh nép kegyetlenségéről. így, Szélkúton, Sinai László és Madaras Gábor szolgabiró házait megrohanták; az utóbbit irtózatosan elverték s félholtan kocsijára kötözve Balázsfalvára vitték, több mint 10,000 ftnyi ingó javaikat egymás közt felosztották. Egy szemtanú azt mondja, hogy Balázsfalva felé utaztában, a dombai hegyen, posztóruhás úriembert látott, ki, miután lábai térden alól és kezei könyökből levágattak, övig volt a földbe ásva s két oláh őrködött, hogy ki ne vegyék, mig kínosan meg nem hal. Ugyancsak Szélkúton László Zsigmondnét megnyúzták, oda állítván két leányát, hogy végig nézzék a borzasztó műtéteit. Úgy hiszem — mond a Híradó — hogy a fenevadak, kik borzasztó kegyetlenségeikkel a Tamerlánok századára is árnyékot vetnek, nem méltók kíméletre a magyarok részéről. Ugyan a nevezett lap következő oláhból magyarra fordított két levelet közöl, mellyeket a szentkirályi csatában egy halott zsebéből vettek ki: „Az oláh comitétól C. Aureliához. N. Szeben, oct. 23. 1848. Reverendissime! Itt küldünk nektek két iratot, mellyeket minél gyorsabban lehet, küldjétek az illető helyre. Válaszoljatok: kaptátok-e a munitiót és mennyit ? mert küldetett hozzátok öt láda és ezen két zsák lőpor és egy zsák ón. Kevés idő alatt még küldünk, a puskákat is ki fogjuk rendelni. A General Commando megparancsolta, hogy Balázsfalvára minél nagyobb fegyveres erő gyűjtessék, s írja meg Axente, mennyi fegyveres ereje van: hánynak van puskája, hánynak lándzsája és más fegyverre. Igyekezzetek, hogy ez megtörténjék. A General Commando kívánja , hogy alakíttassák egy oláh lovas csapat a császári lovasság mellé, s megparancsoló, hogy segedelmünkre legyenek. Axente legyen rajta, hogy ez létesüljön. A General Commando kéri, hogy a sorezredek kiegészíttessenek, erre nézve értelmezni kell a népet, hogy álljanak román önkénytesek három évi capitulatióval; ennek feküdjék neki a nép, mi neki érdekében és hasznára van. Ez értelemben készíttettünk egy proclamatiót, melly holnap meg fog jelenni. Egy pókai szökevény hozá hírül, hogy Mathe Niculás nőjét, anyját, két leányát és egy fiát, kik Balázsfalvára akartak menni, a pókai erdőn megölték. Axente azon eszközök által, mellyek által lehet,tudja meg igaz-e ez vagy nem, s gondoskodjék, hogy az ifjú Mathe sógora, ki itt Szebenben van, erről senki által ne tudósíttassék. Axente csináljon szorgalmatosan Balázsfalva környékén gyakorlatokat. Azon láda, melly (pénzzel) a Csanádi perceptor kedvesével elfogatott, elvitetett-e Balázsfalvára vagy nem ? tudósítsatok. (Aláirás semmi) Hátára írva: Balázsfalva, oct. 24. 1848. Sürgöny.“ „C. Aureliántól Axente Juanhoz a táborba. Praefectus ur! Ezen levél minden commentár nélkül érkezett. Azon román, ki ezt hozta, mondá, hogy oct. 21. irta Puchner a comitének, hogy 26-án akar mind a 15 légiónak fegyvert és munitiót osztatni, s minden légiónak tanítóul egy egy tiszt fog adatni. Noák még nem érkezett meg, az ittlevő kapitány és hadnagy vonakodnak azon szolgálattól, hogy gyakoroljanak, melly ma, ha első nem lesz, meg fog kezdetni. Egy csapat lovasság kéretett Szancsalba szállásolni előőrködésre. Murcsán Szebenbe ment, hogy a körülményekről tudósítván, eszközöljön katonai erőt és munitiót. Igyekezzetek, hogy az emberek ne csüggedezzenek, mint némellyé.-Lakról jövők ijesztgetik az embereket. A foglyok még nem bocsáttatnak el. 4 sürgöny áll készen Urbánhoz indulandó. Col. Aurel. — A nagy-laki, csombord-szentkirályi és krakkói csatákról egy honvéd az Ellenőrben a következő tudósítást adja: Tordán, u. m. veszszük a parancsot, hogy 380 gyalog és 110 főből álló Mátyáslovas honvédből álló seregünk od. 23-kán reggel a Nagy-Lakon tanyázó oláh csorda ellen indul. Délutáni 3 órakor érkezünk a NI.-Lakás ellenében levő M. Kocsárd helységbe, hol átszállván a Maroson, a mintegy 5000-ből álló oláh csorda által észrevéteténk. Mint nyúl agár elől, kezdenek az erdő felé vonúlni; de lovasaink két oldalról a tömeg egy részét villámsebességgel megkerülvén, a gyalogságnak is sikerült kötelességét teljesíteni annyira, hogy a tömegből elszakadottak közöl egy sem menekülhetett meg, s ha az éj be nem következik, az erdőkbe vonultak legnagyobb része kézre kerül. A gazdálátlanság megbosszúlása közben sem tudta a nemes szivű magyar fegyverét ártatlan vérrel fertőztetni, és igy gyermek egy sem, s nő is csak azon egy esett el, ki a ref. mester háza fölgyujtásán rajtaéretett. Elesett mintegy 200, köztök egy Szász Miklós nevű magyar fölujtogató. A falu nagy része az oláhok és idegenek boszszúja által leégettetett. Éjjel a honvédsereg M. Kocsárdra vonult vissza. October 24-kén értünk N.Enyedre, a Csomboré felett és M. Szentkirály mellett két csapatban táborozó s Enyedet már több nap óta lődözéssel s fenyegetésekkel nyugtalanító oláh csorda ellen. Éjjel a Maroson átszállván, a reggeli köd kedvezett a tanyákhoz közel juthatásra. Előöreink a nap feljöttével lövéssel üdvözlik az árulókat, mig lovasaink a szentkirályi csordát támadók meg. A gaz rablók elért gyümölcs gyanánt potyogtak a földre, szőlőkbe és erdőkbe futottak; sokan a sűrű ködnek köszönhetik éltöket, mert félelmes volt, hogy pajtásainkat lődözzük össze. De így is alig egy órai csatázás alatt 150 oláh lakott a testvérietlenség gyalázatos vétkéért, köztök vezérek és oláh papok is. Közölünk a két ütközetben csak egy legény szebesedett meg, s egy ló esett el. Oct. 28-kan éjjeli 2 órakor indultunk ki Enyedről, a Krakkó mellett táborozó nagy tömeg ellen. Táborunk a fönebbi honvédekből, 120 székely huszárból s alig 80 tövisi nemzetőrből állt. Vezetőnk ügyetlensége legsűrűbb ködben buktatta el köreinket e rablócsoportra , melly kémei által jövetelünkről előre értesíttetett. Előöreink tüzet adtak, mi rohamot tevénk. Az ellenség a helység melletti sánczokba és szőlőhegyekbe volt bevonulva, de kemény rohamunk onnan kiűzvén, szaladásnak indult az erdők felé. Követnünk a sűrű köd miatt nem lehetett, tanácsosabb volt tehát visszavonulni. Azonban elleneink közöl itt is elesett 150 és 13 kézrekerült, daczára annak, hogy a rablócsoport 15 ezerből állt. A foglyok közt van egy oláh pap és egy bászkel (tanító), kik mindketten lóhátról vezéreltek. Visszavonulásunk közben a dühös ellen élőnkbe kerülni törekedvén, a diódi helyre vonult, mit mi Tövisnél észrevettünk. Rögtön harczias vonalba áltünk, lovasaink is az ellenség megkerülésére indultak , de a gyáva tömeg itt is megfutott, anélkül, hogy lőhettünk volna rá. Az elfogottaknál találtunk szuronyos katonafegyvereket, és a gy.-fejérvári várparancsnok által köztök kiosztott golyós töltényeket. Vezéreik két Gy. Fejérvárról küldött tiszt. Jelenleg Gy. Fejérvár felé vonultak. A magyar sereg vezére Bánffy János. Különösen kitüntette magát Küküllő megyei nemzetörnagy Szentpáli József. — Nagy-Szombat, novemb. 8-kán. A camarilla egyik fölhasznált czinkosa Simonich, rabló csordájával f. hó 5-kén Morvába kiűzetett. — Sajnosan esik azonban, hogy a sebes menésben aléltságig felhasznált erőnk daczára is, a tervezet szerint, be nem keríthettük. Hadi terv volt, a Pozsonyból ellene indított erőnek utána nyomúlni, a Leopold-várából Ordódy ezredes vezérlete alatt kiindított mintegy ezer főből álló csapatnak pedig, melly közt volt a pesti nemzetök 2. zászlóalj is, gyors elébe vágással útját állni. Azonban a lassú kimozdítással — mellynek okát meg nem foghattuk -, elkéstünk! — Ha, midőn az első riadó üttetett reggeli 10 órakor, a d. u. 3 óra helyett kiindulunk, Simonics tökéletesen bekeríttetik. — Jó volna az illy parancsnokokat kérdőre vonni ! Folyó hó 4-kén Jablonicz felé kettős lépésekben előrenyomult csapatunk reggeli 9 órakor már hallá a mindkét részröli ágyúzást, mellynek hallása a 12 órai folytonos gyaloglásra, csak új erőt villanyozott fáradt tagjainkba, megközelítni a helyet, hogy méltó boszút vegyünk elleneinken. — Ezen ágyúzás Nádasnál történt, hol a Pozsonyból kiindított erő előcsapata ágyúlövéssel köszöntő Simonich utócsapatát. — Ez alkalommal Kempelen nevű alig 17 éves ifjú tüzér, az ellenség golyója által lábát vesztő, földgyógyulásáról azonban orvosunk biztos reményt nyújtott. Jablonicznál csakugyan kibukkant a hegyek közöl Leopoldvárából kiindított csapatunk, de ekkor már az ellenség dúlásának, csak nyomait láthattuk. Látván ugyanis Simonics , hogy csüggedést s félelmet nem ismerő huszáraink mindenütt nyomában vannak, Jablonicznál a helységet keresztülhasító folyamon levő hidat fölszedett, néhány házat a hídon túl lángba boríttat, hogy hadi szereinket arra ne szállíthassuk; 2 ágyút folytonos tüzelésre hátrahagy, mig táborát előre szorítja , — s igy a hid hiánya miatt, félórai járásra átkelt táborunk kénytelen volt ellenét körmei közöl kibocsátani. — Ezen csatározásban, Mincz, Miklós huszár ezredbeli százados, az ellenség golyója által lábát és lovát veszté, s f. hó 9-kén Jablonczon jobb életre szenderűlt. — Béke poraira!! Folyó hó 5-kén d. u. 4 órakor Holicsra, a Morva határszélre értünk, ezen hely a király magán jószágának uradalmi székhelye. A schwarzgelb szag már 3 mérföldnyire érzik rajta. — A nép ellenének tekintett, zárva volt minden ház; csak az ablakokból itt ott kibukant schwarzgelb főket lehete látni, pénzünkért is fenyegetve kaphattunk valamit. — Előrelátó parancsnokunk rendeletéből a Morva vizéni híd kiszedetni rendeltetett, de minden siker nélkül, s igy nem csoda, ha az ellenség menhelyet találva, kicsuszamlott. Számadásra az illyen végrehajtókkal! Folyó hó 6-án, miután az ellenség nyomát veszté, d. utáni 3 órakor táborunk N. Szombat felé indíttatott, utócsapatunk azonban a hidat leágyúzó , nehogy a vasúton oda szállíthatott nagyobb erő bekerítsen.--5- én éjjel Regner Aladár honvéd kapitány a határőrvason túl egy osztálylyal az ellenség kémlelésére átküldetvén, egy malomból irányzott több rendű tüzeléssel egy tizedessel együtt földre téríttetett. — A lelkes honvédek fölfogva testeiket, kények között hozták be Holicsra. Katonáink, ámbár sokat szenvedtek a terhes folytonos szolgálatban , nincsenek elcsüggedve, mindenik honszeretetről és boszúról beszél! Nem hinné az ember, mennyire fölfogta a legegyügyűbb közvitéz is honunk állását, a camarilla ármányát, egy szóval: bátran ki merem mondani, hogy,ha összes hadi erőnkben illy értelmiség, illy határt nem ismerő lelkesedés tanyázik, üttesse meg bár a camarilla czinkosainak összes riadóját, mellyre seregeljön össze egész zsoldosereje, veszve van, vesznie kell! — Jámbor László, pesti nemzetöri tizedes. — Verseczről tudósíttatunk, miként az ottan táborozó Bukovina-ezred századosa Krauze a temesvári várparancsnokkal és oda szökött Schwarzenberg-dsidásokkal alattomos szövetségben lévén, embereinket odob. 20. és 21. közti éjjel megrohanni és lefegyvereztetni akarta. Az alávaló terv ollyformán volt kidolgozva, miszerint keletről a temesvárbeliek, nyugatról a serviánok által lepessék meg az említett ezred, s akképen tőlünk elvétetve, a temesvári várparancsnokság alá játszassák. Azonban a gazgondorkodás Würtenberg-huszáraink s az ottani honvéd zászlóalj erélyessége által meghiusíttatott, mert midőn tervöket valósítani akarták, említett derék vitézeink őket éjféli 12 órakor a temesvári úton üldözőbe vették, kik hihetőleg a helybeli ráczoktól értesíttetve, futamodásban keresték menekülésüket. Huszáraink által több ráczszekerek elfogattak. — Arad, nov. 4-én. Városunk October elejétől folytonosan ostromállapotban s hadi lábon van; azóta majd mindennap hallhatjuk a sárga-fekete lobogós vár ágyúdörgéseit. Ez előtt a városban minden ágyúszóra riadó vezetett, és nehogy városunk az ágyúzás alatt valamelly oldalról megtámadtassék, torlaszainkat azonnal elálltuk; de most már, miután sokan látják,hogy az ágyúgolyók eddig csak a falaknak s kevés embernek ártottak, annyira fel sem veszik, hogy a hó eseje reggelén részint új aradi táborunkból történt mintegy 14 lövésre az útcrákon megütödés nélkül kényelmesen sétáltak, pedig kár a dolgot olly könnyen venni, mert 5—6 haszontalan kiállás után, hetedszer könnyen bajba eshetünk. A vár a radnai országúton még egyes szekerekre is lövet, ez már többször történt, de most már az arra utazók kikerülik. Minden oldalról erősítjük magunkat, különösen a bánáti rész ellen, három napig erős hadi sánczokat s úgynevezett redoute-okat ásott Arad város lelkesíthető népe; öröm volt nézni a kor-, neme s rangkülönbség nélküli 3000 munkást, ásóval, kapával s talicskával foglalkozni. Új aradi táborunk lelkes Máriássy János parancsnoksága alatt szinte körülsánczoltatott. A vár közlekedése minden oldalról elzáratott. Csak gyakorlott fegyveresek hiányzanak; kaszás van elég; azok egy része is a napokban hazatakarodott, és jött helyébe Vásárhelyről két honvéd zászlóalj puszta kézzel, és 4 század nemzetőr imigy-amúgy fegyverkezve. A megkivántató előörséget a városban nemzetőreink alig fedezhetik, miután a jól felfegyverzett 29-ik honvéd zászlóalj Új-Aradra áttétetett; minden 48 óra után 24 óráig szolgálatban vagyunk. Gál László nemzetőri őrnagyunk 300 aradi, 1 század gyulai nemzetőrrel és másfél század félig gyakorlott honvéddel egy 6 fontos ágyú kiséretében a fellázadt oláhok lecsillapításán működik; hivatalos jelentése szerint, ez ideig , hol megjelent s hatalmával fellépett, a csend visszaállt; a főczinkosokat rendre akasztatja s agyonlöveti, igy a többi közt megyénk szélén, Jószáson egy oláh pápát és két bírót kivégeztetett, bárcsak több illy jó madár kerülhetne kérlelhetlen hadi széke elébe. Világosváron az első napi fellépésekor oct. 23-án én is jelen lévén, a befogott s hadi szék elébe állított oláhok mind az aradi várparancsnokra vallottak, hogy tőle oláh nyelven szerkezeti olly felszólítást kaptak, miszerint a magyarok őket az országból kiirtani akarják, azért álljanak fel s az uklánusoktól nálok hagyott több száz puskát, pisztolyt s lándját magok közt feloszthatván, a magyarokat üldözzék, a megye hatódságát tagadják meg, sőt városunk ellen a vár segítségére siessenek. Ez utóbbit meg is teszik, ha a kitűzött napon hajnalban városuk alatt, hol már tömegekben valának felállítva , Gál erejével meg nem jelenik, de az első ágyúszóra, mintha seperték volna, eszeveszetten szöktek a hegyekre, honnan csak más, harmadnap szállongtak egyenként vissza a fegyvereket átadni. Azóta már újonczaikat is behozták. Bizony nem árt néha egy kis keményebb fellépés. A Maros mentéről is hallunk lázadást, mondják, arra bizonyos Ribl nevű szász akar ránk törni. Borzasztók azon tettek, miket e fellázadt vad nép útjában elkövet, nőket, gyermekeket s férfiakat egy iránt gyilkol, elevenen megnyúz. Gál, mint mondják, már Zaránd megyében foglalkozik. Nov. 5-kén. Az állandó bizottmányunk által tegnap estre adatván ki a parancsolat, hogy Gál után egy ágyú kísértessék Világosig, onnan a pankotai nemzetőrség tovább kisérendvén, ma reggel 6 órakor együtt valánk, az ágyús társzekér előtt már a lovak befogva, midőn 7 óra táján a várból s Uj-Aradról kemény ágyúlövések hallatszottak. A napokban hallott hirek után, miszerint Blomberg dsidásaival s ellenünk fellázított bánáti néppel és néhány száz karánsebesi határőrrel már Vingán, Aradtól 3 órányira lévén, Uj-Aradot , városunkat megtámadni szándékozik, a vár ágyúit jelnek hivén, hatalmas riadó vezetett. Az ágyúzás a nevezett két helyről folytonosan tartott a 110 óráig, időközben a nagy zavarban, mint szokott, volt elég pletykahír; néhányan a várból katonaságot láttak a hídon városunkba tartani; mások állíták, hogy a város alatt napokban rögtönzött új hajóhidunkat s hadi sánczainkat már megtámadták, aggodalmunkat növelte még Pécska mezőváros sürgönye, miszerint az általellenében fekvő Fenlak, Székesér, Varjas s más oláh-rácz helységek fellázadván, ott akarnak áttörni, ezen hírekre a rendetlenül és sajnosan mondhatni — hanyag és kiállott nemzetőreinket a főhelyekre azonnal kiállították. Szívdobogva vártuk a megtámadást, míg megtudhattuk okát az ágyúzásnak, ugyanis a vár, szebb kilátás végett, városunk tőszomszédságában új aradi úton fekvő Zsigmondház helységet, a nagyhídfőnél a város határában álló úgynevezett Büchsen-Kasern-t, és e körül levő tömérdek tűzifát meggyújtatván, az eloltásra küldött Máriássy embereit ágyúval akadályoztatta; de Máriássy sem vette tréfának a dolgot, felállított ágyújával s jól betanult vakmerő békési szűrös önkényteseivel annyira helyt állt, hogy a vár által szándoklott füzes kivágását megakadályoztatta, sőt ellene a várból a zsigmondházi útra kivitt ágyú mellől 3 embert és egy lovat ellővén, a többiek az ágyú előtt egy lóval, a töltő rudat is ott hagyva , visszafutottak. Még ez nap néhányat ellenségeink közöl lepuskáztak; az új aradi táborból egy 30-dik honvéd zászlóaljbeli tiszt, és két más közvitéz megsérült. A város nem kapott lövést. A folytonosan tartó eső daczára a fenérintett laktanya, és Zsigmondházán, mint mondják, 4—5 ház leégett, de a roppant ölfatömeg még mindig ég; egyébiránt intézkedtek már, hogy amint elsötétedik, megmenteni fogják. Nemzetőreink igen könnyen veszik a dolgot, megunták a szolgálatot, pedig, ha mi nem teszünk, nincs más, ki tegyen; ők azt szeretnék, ha a várost s szabadságunkat mások mentenék meg, és ők kényelmesen okoskodhatnának a felett, mit kellene tenni, mikép volna jobb. Uraim , bízzuk azt azokra, kik ahhoz értenek, ne avatkozzunk mindenbe, mert, hol sok a parancsoló és kevés az engedelmeskedő, ott semmire sem mehetni. Igaz, hogy már igen számosan figyelmeztették az illetőket, miszerint a Marosparton épen a vári ágyúk torkában álló sóhivatalt, a sóval együtt vitessék belőbb a városba, nehogy a vártán megszorulhatván e részben, áttörjön és az ott őrködő részint kaszás kevés nemzetőrt elzavarva , magát néhány percz alatt több mázsa sóval elláthassa, vagy a venni akarókat a vételtől egy-egy ágyúval mindig elriaszsza; mások azt is javaslák már, hogy a város s vár közt fenálló állodalmi hid, miután nekünk már más hidunk van, s azon a vár csak árthat, mi pedig megtámadás esetén úgy sem használhatnék, pusztítassák el, vagy gyújtassék fel, mert egyszer csak azt veszszük észre, bombák s gránátok nélkül is lángol városunk, mint előőrségünk mellett ma a laktanya és fa. Hja! azt mondják, 100 ezer forintba került, és az sok pénz tehát maradjon, pedig miután már 509