LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 7. évfolyam (1980)

1980 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - REISINGER JÁNOS: Irodalmi gondolkodásunk a századfordulón (Horváth János és Babits Mihály)

legkiválóbb:Ágoston-, Kant- s Széchenyi-tanulmányait alkalom szülte. Az 1911-es játékfi­lozófia jó előre megadta igazolásukat: „A legkisebb ablakon át, mely a szabadba nyíl - írta benne -, végtelenig látni. A világ összefügg és akármiről van szó, mindenről szó van."3 . Igazában két irodalomértőre figyelt: Aranyra és Péterfyre. Aranyban azt a „mellékesen"­­tudóssá is fejlett költőt tisztelte, aki „erkölcsi emlékezetével" képes magához vonzani minden jelentős múltbeli élettényt anélkül, hogy az értelmezés labirintusaiba bocsátkoznék. Péterfyt „nemesen objektív esszé-stílusáért" méltányolta. „Ő volt az - mondotta róla 1919-es Irodalomelméleté­ben -, aki a keserű igazságokat jobban szerette, mint a neki tetsző igazságokat."31 A Gyulai-Salamon Ferenc-féle irodalomtörténet-írást azonban távolról sem tüntette ki oly figyelemmel, mint Horváth János. Még Erdélyi Jánosért sem lelkesedett, kit „esztétikai­lag oly kevéssé fogékonyának tartott. Nemkülönben a „szegény" Beöthy Zsoltért, kinek „asszociációit", „szép mondatait" már tanítványaként sem sokra becsülte.32 Az efféle tudományosság erélyesebben figyelmeztette, mint az Horváthot, arra, hogy a fakticista tudomány csak a tényekkel bajlódik, s ezeket érthetővé teheti anélkül is, hogy a valóságot megragadta volna. Erre célzott egyébként filozófus-barátja, Zalai Béla, egyik, 1904-ben hozzá írott levelében: „.. . én azt hiszem, mi tönkreolvassuk magunkat. Mi elvesztjük magunk alól a talajt, mert szerencsésen kikapáltuk már az örök analysis-kapával. Chamber­lain mondja valahol, hogy minden tudomány annyit ér, amennnyit egy más tudomány számára ér.­­ Én pedig azt mondom, hogy azért nem ér egy tudomány se semmit, mert mindenik egy másik számára ér csak valamit."3 3 A pozitivizmus kettős hatása­ az egyik: a művészet szerepéről vallott elméletük Mennyit ér hát Babits és Horváth János tudománya? Milyen tudományosság az övék? Ha elődökre, mesterekre kellett hivatkozniuk, kisebb súllyal emlegették a „céhbelieket". Irodalomszemléletük kialakítására legtöbbet nagy írók, nagy költők vallomásaiból merítet­tek. Babits Irodalomelméleté­ben azt fejtegette, hogy „nagy költők nyilatkozatai többet érnek, mint szaktudósok efféle munkái,"34 s példaként Eckermann Goethéjét s Flaubert levelezését emelte ki. Horváth pedig — akinek 1905-ös tanulmánya épp e levelezésből rekonstruálja a francia író belső fejlődését — a magyar irodalomtörténet tanulmányozóinak „klasszikus íróink irodalmi tanulmányait, bírálatait, emlékbeszédeit" ajánlotta. Gyulai, Kemény, s kivált Arany János értekező prózáját, „mert nála elmélet és gyakorlat tökéletesen együtt járt".35 Hasonló határozottsággal hangoztatták e mindenkor megszívlelendő köve­ ,306. M.: Játékfilozófia. In: Ezüstkor. Bp., 1938. (EK). 46. 3110, im.,41. és IE., 866. 3­­­10,57., 154., 277., EK, 17. 3­3 Kelte: 1904. V. 18. Zalai Béla levelei. Közli Beöthy Ottó. Kritika, 1975/8.6. 34 „. . . nem irodalmat, de tudományt akarunk. Nem szabad az irodalmat szórakozás tárgyává tenni, ellenkezőleg: a kutatás tárgyává.­­ Ez megint ne könyvtudomány legyen. Ne értekezéseket olvassunk róla, de őt magát olvassuk." - B. M.: IE, 835. Az Eckermann-beszélgetések kiemelésére ld: Hamvas Béla: Hozzászólás. In: A mai filozófia. Bp., 1944. 10. 3­5­. J.: Nemzeti klasszicizmusunk irodalomszemlélete, im. és Uő: A magyar nemzeti klasszicizmus irodalmi ízlése. Egyetemi előadás, 1928/30 és 1945/48. In : Tan. 419. 417

Next