Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története (Budapest, 1939)

Doromby József: Bevezető

BEVEZETŐ. Könyvünk, mint a címe is elárulja, nem háborús eseményeket összefüggően tárgyaló had­történelmi munka. Ilyenekben nem szűkölködik a katonai szakirodalom. Hiányzott azonban eddig egy olyan mű, amely a hosszú évszázadok során vívott harcaink vázlatos, de feltétlenül hiteles leírása keretében különösen a magyar gyalogság teljesítményeit tárja kellő megvilágításban szemünk elé és ezeket méltatja érdemük szerint. Kétségtelen, hogy — különösen a korszerű háborúkban — csak valamennyi fegyvernem szo­ros együttműködése hozhatja meg a kívánt eredményt, de ezzel szemben bizonyára készségesen fogja elismerni minden más fegyvernembeli bajtársunk, hogy a harcok legnehezebb része mégis a gyalog­ság vállán nyugszik. „A gyalog az ereje a hadakozásnak, ő viszi, ő tartja a várakat, a sáncokat és jobbára ő rajta fordul m Minden operáció. A gyalogság a hadban a valóság!" — mondja Zrinyi Miklós a híres magyar hadvezér és költő is. Más helyen pedig, amikor a gyalogság elleni harc nehézségeit méltatja, így folytatja: „..... de ha gyalogot találsz, az mely csak egy kevéssé is besáncolja magát, mit csinálsz, neki a lovassal, avagy ha csak pikája (lándzsa) is lészen és rendben áll, mint a tüskés borz, miképpen ártasz neki? mert ha te akarnád is, a lovat nem hajthatod az olyan rettenetes sülű­ seregnek és inkább fog félni a te lovad attól, hogy­ sem az te sarkantyudtul. Mivel szállod meg a vára­kat? a lovassal-e? Kivel mensz ostromnak? talán a lovakon? Továbbá, ha megharcolsz, a lovasod meg­verettetik és elszéled, miképpen fogod hamar öszveszerezni? holott egy tikmony-sültig ő elfut fél mér­földet. De a gyalogot mindenkor is még újabban megrendelhetni, és ha egy kevéssé elszaladnak is, egy kiáltással öszvehihatni és ismét harcolhatni, holott a lovas elhagy s elfut." Míg a többi fegyvernemnél a mindenképpen szükséges erkölcsi készség mellett a szaktudás, az ügyesség játsza a nagyobb szerepet, addig a gyalogságnál döntő követelmény az ember-ember elleni küzdelmet végsőkig felvenni akaró, igazi férfias harckészség. Mint Ludendorf, a híres német had­vezér mondja: „Ellenséges pergőtűzben, sárban, piszokban, dermesztő hidegben mozdulatlanul fe­küdni, vagy rókalyukban, kavernában összezsúfoltan gubbasztani, várva az ellenség tömegrohamát és aztán kiugrani a biztonságot nyújtó f­edezékekből és ellentámadásra indulni ezer halállal szemben: ez férfitett!" Ehhez valóban oly erkölcsi adottságok kellenek, amelyek mindenkor a férfiasság leg­magasabb eszményeit képezték. Hitler, az egykori gyalogos altiszt „Harcom" című munkájában így írja le azt a lelki megpróbáltatást, amelynek a világháború gyalogosa ki volt téve: „ilyenkor, amikor a halál vadászni járt, jelentkezett a kegyetlen önfenntartási ösztön, a rettenetes belső harc, amíg végül a lelkiismeret, a kötelességtudás győzött!" Ezt a példátlan, minden tekintetben egyéni kiválóságokat követelő gyalogosteljesítményt igyekszik ez a könyv — az ezeréves magyar hadtörténelem fényesebbnél­ fényesebb példáit felsora­koztatva — gyűjteményesen megörökíteni. Sajnos a legjobb igyekezet mellett sem lehetett minden kiváló gyalogsági fegyvertényről megemlékeznünk. Valamennyi megörökítésre méltó fegyvertény fel­sorakoztatása nem is lehetett célunk. Az egyes hadműveletek keretében csupán jellegzetes teljesítmé­nyeket igyekeztünk részletesebben leírni, hogy az olvasó a mindenkori adott helyzet vetületében alkot­hasson magának hű képet a gyalogsági teljesítményekről. Amennyire megfelelő hiteles adatokat szerezhettünk, igyekeztünk az egyes harccselekmények elismeréséül adományozott magasabb kitüntetésekről is megemlékezni. Ezzel főleg a b­rit harccselek­ményeknek felsőbb helyen való értékelését akartuk kifejezésre juttatni. Sajnos a magasabb kitünteté­seknek csak töredékéről (Mária Terézia Rend, Tiszti és legénységi arany vitézségi érem) állottak adatok rendelkezésünkre. Szükségesnek tartjuk tehát — hangsúlyozottan — kifejezésre juttatni, hogy egyes kitüntetettek megemlítése nem jelenti azt, mintha csupán ezek a fegyvertények lettek volna a legkima­gaslóbbak. Voltak bizonyára — még­pedig nagy számban — sokkal értékesebb és jelentősebb fegyver­tények is. Valamennyinek hiteles adatok alapján való összegyűjtése azonban leküzdhetetlen akadá­lyokba ütközött volna, de — mint említettük — könyvünk megírásánál ez nem is lehetett célunk. Ezen a helyen óhajtunk még rámutatni arra a sokszor hangoztatott téves állításra, hogy — különösen a világháborúban — a magyar gyalogos védelemben gyengébb volt mint a támadásban.

Next