Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története (Budapest, 1939)
Doromby József: Bevezető
BEVEZETŐ. Könyvünk, mint a címe is elárulja, nem háborús eseményeket összefüggően tárgyaló hadtörténelmi munka. Ilyenekben nem szűkölködik a katonai szakirodalom. Hiányzott azonban eddig egy olyan mű, amely a hosszú évszázadok során vívott harcaink vázlatos, de feltétlenül hiteles leírása keretében különösen a magyar gyalogság teljesítményeit tárja kellő megvilágításban szemünk elé és ezeket méltatja érdemük szerint. Kétségtelen, hogy — különösen a korszerű háborúkban — csak valamennyi fegyvernem szoros együttműködése hozhatja meg a kívánt eredményt, de ezzel szemben bizonyára készségesen fogja elismerni minden más fegyvernembeli bajtársunk, hogy a harcok legnehezebb része mégis a gyalogság vállán nyugszik. „A gyalog az ereje a hadakozásnak, ő viszi, ő tartja a várakat, a sáncokat és jobbára ő rajta fordul m Minden operáció. A gyalogság a hadban a valóság!" — mondja Zrinyi Miklós a híres magyar hadvezér és költő is. Más helyen pedig, amikor a gyalogság elleni harc nehézségeit méltatja, így folytatja: „..... de ha gyalogot találsz, az mely csak egy kevéssé is besáncolja magát, mit csinálsz, neki a lovassal, avagy ha csak pikája (lándzsa) is lészen és rendben áll, mint a tüskés borz, miképpen ártasz neki? mert ha te akarnád is, a lovat nem hajthatod az olyan rettenetes sülű seregnek és inkább fog félni a te lovad attól, hogy sem az te sarkantyudtul. Mivel szállod meg a várakat? a lovassal-e? Kivel mensz ostromnak? talán a lovakon? Továbbá, ha megharcolsz, a lovasod megverettetik és elszéled, miképpen fogod hamar öszveszerezni? holott egy tikmony-sültig ő elfut fél mérföldet. De a gyalogot mindenkor is még újabban megrendelhetni, és ha egy kevéssé elszaladnak is, egy kiáltással öszvehihatni és ismét harcolhatni, holott a lovas elhagy s elfut." Míg a többi fegyvernemnél a mindenképpen szükséges erkölcsi készség mellett a szaktudás, az ügyesség játsza a nagyobb szerepet, addig a gyalogságnál döntő követelmény az ember-ember elleni küzdelmet végsőkig felvenni akaró, igazi férfias harckészség. Mint Ludendorf, a híres német hadvezér mondja: „Ellenséges pergőtűzben, sárban, piszokban, dermesztő hidegben mozdulatlanul feküdni, vagy rókalyukban, kavernában összezsúfoltan gubbasztani, várva az ellenség tömegrohamát és aztán kiugrani a biztonságot nyújtó fedezékekből és ellentámadásra indulni ezer halállal szemben: ez férfitett!" Ehhez valóban oly erkölcsi adottságok kellenek, amelyek mindenkor a férfiasság legmagasabb eszményeit képezték. Hitler, az egykori gyalogos altiszt „Harcom" című munkájában így írja le azt a lelki megpróbáltatást, amelynek a világháború gyalogosa ki volt téve: „ilyenkor, amikor a halál vadászni járt, jelentkezett a kegyetlen önfenntartási ösztön, a rettenetes belső harc, amíg végül a lelkiismeret, a kötelességtudás győzött!" Ezt a példátlan, minden tekintetben egyéni kiválóságokat követelő gyalogosteljesítményt igyekszik ez a könyv — az ezeréves magyar hadtörténelem fényesebbnél fényesebb példáit felsorakoztatva — gyűjteményesen megörökíteni. Sajnos a legjobb igyekezet mellett sem lehetett minden kiváló gyalogsági fegyvertényről megemlékeznünk. Valamennyi megörökítésre méltó fegyvertény felsorakoztatása nem is lehetett célunk. Az egyes hadműveletek keretében csupán jellegzetes teljesítményeket igyekeztünk részletesebben leírni, hogy az olvasó a mindenkori adott helyzet vetületében alkothasson magának hű képet a gyalogsági teljesítményekről. Amennyire megfelelő hiteles adatokat szerezhettünk, igyekeztünk az egyes harccselekmények elismeréséül adományozott magasabb kitüntetésekről is megemlékezni. Ezzel főleg a brit harccselekményeknek felsőbb helyen való értékelését akartuk kifejezésre juttatni. Sajnos a magasabb kitüntetéseknek csak töredékéről (Mária Terézia Rend, Tiszti és legénységi arany vitézségi érem) állottak adatok rendelkezésünkre. Szükségesnek tartjuk tehát — hangsúlyozottan — kifejezésre juttatni, hogy egyes kitüntetettek megemlítése nem jelenti azt, mintha csupán ezek a fegyvertények lettek volna a legkimagaslóbbak. Voltak bizonyára — mégpedig nagy számban — sokkal értékesebb és jelentősebb fegyvertények is. Valamennyinek hiteles adatok alapján való összegyűjtése azonban leküzdhetetlen akadályokba ütközött volna, de — mint említettük — könyvünk megírásánál ez nem is lehetett célunk. Ezen a helyen óhajtunk még rámutatni arra a sokszor hangoztatott téves állításra, hogy — különösen a világháborúban — a magyar gyalogos védelemben gyengébb volt mint a támadásban.