Magyar Pedagógia 47. (1938)

Erinnerungen an die Gedenktage für Jiro Harada, den verstorbenen Gründer der Stiftung "Harada-Sekizenkai" - Spranger, Eduard: Japanische Kulturfragen

hogy egy év nem elegendő a japán műveltség megismerésére és a nyelv ismerete nélkül (amelynek elsajátítása éveket követelne) folyton egy szavak nélkül le­pergetett film szemléletében van részünk, amely szüntelen új és új érdekes át­éléseket varázsol elénk. Rengeteg a gyermekek száma, akik a közlekedés nyüzs­gése közepette játszanak vagy az anyák és testvéreik hátára vannak erősítve; ez a japán világnak „életlánca“, amelyhez a halottak és ősök tisztelete „a halál láncaiként csatlakozik, amaz a jövőre utal, ez megjeleníti a múltat. Az egész japán nép voltaképen egy nagy család, amely rendületlenül hisz „az isteni abszolutumnak a császárban való megtestesülésében“. A császárnak ez a tisztelete egyúttal a nemzeti érzület központja, forrása a hitoktatás nélkül működő iskoláknak. A részben ellentétes belpolitikai áramlatok ismertetése után szerzőnk rámutat arra, hogy a japánok is ein Volk ohne Raum és megállapítja, hogy a meghódított Koreában a hagyományoknak megfelelő mezőgazdaságot honosítanak meg, ugyanilyen iskolákat és szövet­kezeteket alapítanak. A japán műveltség színtája az idegen látogató előtt nem annyira a teljesítmények képében jelentkezik, mint inkább a nyugati jelenségektől eltérő „néprend“-ben (Volksordnung), amely zárt normarendszer­ként áthatja az egész népet, a társadalmi érintkezést, a türelmességnek és ön­uralomnak kötelező voltát, egészen a gyermekek zajtalan játékáig. Nagy része van ebben az iskolákban folyó, tartalom és módszer dolgában a részletekig kidolgozott erkölcsi oktatásnak. Az egyén még nem tolakodik elő, az ural­kodó életegység a család; az ifjúság tisztelettel tekint az öregekre, a magasabb társadalmi osztálybeli ugyanígy az alsóbbakra. A házasság dolgában, amely közvetítők vagy szülők döntése útján történik, forradalmi mozgalom lappang a hajlamok szerint történő szabad választás érdekében, amelyet a nyugatról beszivárgott irodalom is támogat. „A japán diák, írja, egész csendben is felette sokrétű jelenség (ein sehr kompliziertes Phänomen), az altiszteknek és középiskolai tanulóknak igen egyszerű egyenruháját viseli, katonai oktatók irá­nyítják és fegyelmezik, szinte emberfeletti szorgalmat és izzó érdeklődést fejt ki, újabban a sportban egészséges ellensúlyra akad. Ez az egyik oldal, a másik nagyon érdekes: ebben a korban még a jobbmódúak is elhanyagolják külsejü­­ket, ruházatukat, hajviseletüket és a test általános ápolását. Lélektanilag ez ugyanaz, mint nálunk a diákok régi ballagása, a vadabb kiruccanás, időleges felszabadulás a társadalmi rend kötelékei alól, mintegy az illető életkornak megfelelő erkölcsi szünidő, amelyre hirtelen lökéssel a filiszterség következik, amikor a fiatalok ismét rendbe szedődnek és a népnek egyetemes fegyelmezett­sége őket is hatalmába keríti. Ezután szerzőnk még röviden érinti a „tiszta szellemi műveltség“ hármasságát: a Kelet bölcseségét („a bölcseség több, mint a tudomány; az európaiak amazt elveszítették és elcserélték a merőben technikaira irányított tudománnyal“), a japán művészetet, amely nemes egy­szerűséget csendes nagysággal egyesít és a világvallásnak erejét, mert egy nemzet sem állhat fenn, ha gyökereit nem ereszti a metafizikumba. A költői lendületű, politikai jellegű befejezésben Spranger megállapítja, hogy Japán tel­jes tudatában van egyedülálló művelődési erejének, ez vértezi minden kívülről

Next