Magyar Figyelő 1916/4
Zilahy Lajos: A két Illey
A két Illey Elbeszélés. Irta : Zilahy Lajos. Illey Lászlónét ősszel temették, amikor az Illey-kertben már leszedték a rózsakarók tetejéről a színes üveggömböket és a rózsafák koronáját a novemberi fagyok elől beásták a földbe. November vége volt és az őszirózsák vékony, fehér szirmukkal már behavazták a virágágyakat. — Száraz betegségben halt meg az asszonyunk, — mondták odalent a cselédházban az idegen parádés kocsisoknak az Illegház cselédei. A kocsisok borsozott meleg borral kocintgattak egymásra és régi temetések emlékeit beszélték. Odakint fagyos őszutói szél vágtatott és a kastély tetején a zöld bádogkakas hangosan jajgatott. Illey Lászlónét negyvenéves korában vitte el a fehér halál. Takácsy lány volt és azt mondják a Takácsy lányok mind tüdővészben pusztulnak el. A kezük átlátszó lesz, mint a hervadó liliomok szára, a tekintetük megfakul és az arcbőrük alatt halvány, alig látható pirosság ég, mint a búcsúzó nap fénye az ablaküvegen. Illey Gábor, — az egyetlen Illey gyerek, — húsz éves volt ekkor, finom és álmatag arca az anyja vonásait őrizte, sötét, befele néző szemét, amelyet most kék karikákba rámázott a fájdalom és a gyász, egy percig sem vette le az anyja koporsójáról, mialatt az esperes fekete talárjában a zokogtató gyászbeszédét mondta. Érezte, hogy most valami új, valami keményebb és kegyetlenebb élet kezdődik, az anyja elengedte a kezét és most ez