Szablya-Frischauf Ferenc szerk.: Magyar Iparművészet 44. évfolyam 1941
Romhányi Gyula: Művészeti Hetek Pécsett
50632 MŰVÉSZETI HETEK PÉCSETT Az irodalom, a művészet, a tudomány szellemi kincseiből illő részt kell juttatnunk a magyar élet vidéki központjainak is! Ezzel az elgondolással alapította meg dr. Hóman Bálint kultuszminiszter a Művészeti Hetek intézményét. 1938. óta Székesfehérvár, Győr, Kassa és Nyíregyháza került sorra, az új esztendő első napjaiban pedig Pécs város tárta ki kapuját a múzsák előtt. A kultuszminisztérium lelkesen és lendületesen dolgozó művészeti ügyosztálya, továbbá a magyar kultúra színvonalának emelésére törekedő Országos Irodalmi és Művészeti Tanács nagyszerű munkát végzett ezúttal Pécsett a „Művészeti Hetek" megrendezésével. Magyar festők, szobrászok és iparművészek mutatják be kiváló alkotásaikat a Visnya-ház ma már Baranya Vármegyei Múzeum nevet viselő, intim bárok palotájában. A magyar művészetek minden ágát felölelő gazdag és változatos programm — amely egy egész hónapon át gondoskodik Pécs városa művészetkedvelő közönsége szellemi igényeinek kielégítéséről — egyik kiemelkedő pontja volt a képzőművészeti keramikai kiállítás. Rendezésében az Országos Magyar Iparművészeti Társulat is közreműködött. Magáról a megnyitásról külön számolunk be. Itt csak a mi körünket érintő résszel, a kiállításon bemutatott kerámiai művekkel foglalkozunk. A szűkre szabott helyre való tekintettel csak csúcsteljesítményeket lehetett bemutatni. A történeti részben az anyag a XVI. századtól kezdve került bemutatásra. A modern részben három pompás név: Zsolnay, Herend és Gorka Géza szerepeltek nem nagy, de annál kvalitásosabb gyűjteményekkel. A kiállításon különösen nagy szerep jut a kerámiának. Természetes ez, hiszen a Zsolnaygyár európai híre megköveteli, hogy a pécsi ünnepléseken megillető szóhoz jusson a magyar agyagipar is. A Művészeti Heteknek az is célja, hogy az ország különböző részeinek tájjellegét világosan bemutassa. Erre pedig éppen a kerámia nyújt kellő lehetőséget, mert termékeit bőségesen fogyasztja falu, város, szegény, gazdag egyaránt. Pécs különösen méltó keretet is nyújt a kerámiai kiállításnak, külső-belső építészeti díszeiben léptennyomon szemünkbe ötlik a Zsolnay-gyár híres pyrogranitja. Az évszázados múlt tiszteletére, a mai művészies agyagiparunk kellő megismerésére és helyes értékelésére a kerámiai kiállítás anyaga a történetiséget választotta irányelvül. Az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács a Magyar Történeti Múzeum Iparművészeti Tárának kerámikai gyűjteményéből állíttatta össze a kiállítás ú. n. retrospektív anyagát. Napjaink művészetét, Herend és a Zsolnay-gyár modern alkotásait pedig az Országos Magyar Iparművészeti Társulat ízléses rendezésére bízta. Így két összenyíló teremben négy évszázad remekei tárulnak a szemlélő elé. Természetesen e hatalmas idő és aránylag igen csekély térbeliség fordított viszonya eleve megmagyarázza, hogy a kiállítás nem törekszik teljességre. Inkább csak ízelítő próbálkozás egy egész nemzetet, egész hazát átfogó általános kiállítás megrendezésére. Az első lépés a legjobb helyen történt. Pécs évezredes kultúrája érthetően követelhetné is, hogy falai közül induljon ki sok új gondolat abban a közös munkában, amelyet a Főváros és a vidéki központok együttesen vállalnak a Művészeti Hetek intézményében. Minden alkalommal különös cél is érvényesült a Művészeti Hetek megrendezésében: Székesfehérvárott Szent István birodalmának kulturális fejlődéséről kellett számot adni; Győrött a zeneművészet emelkedett ki; Kassán a visszatért felvidék Rákóczikultuszát köszöntötte a nemzet; Nyíregyházán a Bessenyey kora támadt új életre és végül Pécsett a szabad Erdély eszméje örvendeztette meg az új esztendő küszöbén a magyar társadalmat. „Költészet, muzsika, festészet, építészet a nyelve annak a mélységes erejű üdvözletnek — köszöntött be Harsányi Zsolt — amelyet most Erdély és a Dunántúl váltanak egymással. A Helikon írói gárdája, a Kalotaszegi népi balladatársaság és Erdély művészetének jeles ismerője hozzák a hazatérő testvér egyéni színekkel ragyogó köszöntését. S az anyaország képpel, muzsikával, színházzal felel rá. De a maga külön válaszával felel rá a Dunántúl is, az iparművészettel." Ezzel nemcsak a tájjelleget kívánta kihangsúlyozni a város, hanem szimbolikusan a munkát, a mindeneket akaratban, erőben összefogó újjáépítést kívánta feltárni a rabságából alig menekült Erdélyország előtt. Meg is tehette, mert éppen Pécs falai között emelkedett világhírre egy sokat fáradó, rengeteget töprengő fazekasmester műhelye. Ma már Zsolnay-gyár az egykori robotos műhely neve, ma már a világtájak elismerése tölti meg a hajdani ős ábrándjainak színhelyét. Akkortájt született Zsolnay Vilmos, mikoriban magyar földön az első porcellánnal kísérletezgettek. Monarchiabeli életünkben nem sok babért termett a magyar iparoskodás. De akkor is voltak áldozatos emberek, akiket belső kényszer szólított sokszor reménytelen munkára. Ha a jövő ködös volt is, a múlt bátorságot öntött szívükbe, erőt karjukba. A mohácsi nagy csata után szétszaggatott országban lassacskán megindult az élet. Ha idegen hatalmak szabták is meg az élet napi útját, a pusztulás romjaiból mégis csak új élet eredt. Egy-egy táj népessége nekilátott a munkáséletnek és berendezte békés otthonát. Akinek telt, aranyat, ezüstöt míveltetett magának. A szegény ember bizony egyszerű cserépedényből étkezett. A nagy szükséglet minden vidéken kifejlesztette a népi agyagiparosságot. Felvidéken, Erdélyben, Dunántúl és az Alföldön egyaránt egész falvak éltek a fazekasságból. Agyag mindenfelé akadt, csak mestert kellett hozzá találni. Lassankint az elszigetelődés és helyi ízlés tájjelleggé erősödött és megrögződött a népi művészkedés hagyományos formakészlete és díszítőmódja. Ez a hagyományos szokás oly belső erővel járta át a népi rétegek ízlését, hogy minden átvett idegen forma és díszítőelem megszűrődött rajta, átstilizálódott a népi ízlésen. Ez a belső erő formálta népivé a magasabb körökből a néphez leszálló kerámiai műfajokat. 1