Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-04 / 52. szám
4 A RÁDIÓ MELLETT | Vidám búcsúzás !bán tökés beszélünk róla, de valóban megérdemli ezt a fokozott figyelmet a rádió új műsor- és adásrendje: ha nem is a várva várt teljes forradalmi változást jelenti meg, föltétlenül az eddigi legnagyobb lépés lehet a korszerű rádiózás útján. Mert valljuk be — magam e hasábokon már felhánytorgattam, az érdekeltek nem túl nagy örömére —, hogy az eddigi reformok, minden jószándék ellenére, nem jelentettek lényegi változást.Most nem bizonyos új műsortípusok kidolgozásáról beszélek, hiszen kitűnő kezdeményezésekkel találkoztunk. A struktúra forradalmáról van szó. Ki tagadhatná, hogy ami a struktúrát illeti, tulajdonképpen egy húsz év előtti rádiós koncepció diktátuma érvényesült. Kiváló műsorok, korszerű műsorformák születtek — egy jó szándékkal oly gyakran korrigált, de mégiscsak toldozott-foldozott, alapjaiban elavult struktúra keretében, s ez természetesen megkötötte a fejlődés, a jó kísérletek lendületét is.) Nem is lehetett másként, amíg technikailag ott tartottunk, ahol tartottunk. Amíg egyetlen adónk sem volt, mely az egész országot besugározta volna. Még azt sem lehetett teljes következetességgel megvalósítani, hogy az egyik — a Kossuth — legyen a „nemzeti főadó”, hiszen a Kossuth-árnyékos országrészekben is igényelték ezt a „mindenről mindenkinek” műsorrendet. Itt tehát a Petőfinek kellett a „nemzeti főadó” funkcióját teljesíteni. Hogyan is lehetett volna ilyen egymásba mosódó funkciókkal határozottan kialakítani az adók jellegét, megkülönböztető jegyeit? Az URH — a majdani „harmadik program” adója — örvendetes megszólalása mellett szintén felemás helyzetbe került, pusztán azért, mert oly kevés helyen fogható: nem hallgató rétegek ízlése és szabad választása, hanem az adó technikai korlátozottsága határozta meg műsorát És még sorolhatnám a gondokat, melyeknek summája: a rádiósokban, tömérdek példa bizonyította, már meg volt az akarat, a rátermettség, a korszerű szemlélet egy újfajta rádiózáshoz — a technikai elmaradottság azonban visszafogta lendületüket. Most végre megszületett az egyenrangú Petőfi-adó. A két állomás tehát már majdnem az egész országban fogható (sajnos, még mindig maradt egy-két árnyékos folt). Az egyenrangú Petőfi egyúttal egész napos műsort sugároz. Azáltal, hogy egész nap folyamatosan és mindenütt két adót lehet hallgatni, végre megvan a feltétel két határozott, következetes műsor jelleg kialakítására. A tervekről, új műsorok születéséről — és régebbiek elhalásáról — tudunk már. A Kossuth továbbra is „nemzeti főadó”, a Petőfi informatívszórakoztató jelleget képvisel, a lassan terjeszkedő URH pedig — szombat—vasárnap két órával előbb, délután négykor kezd műsort sugározni — az eddigi válogatott zenei műsorokon kívül érdekes prózai anyagot is iktat programjába. A gyakorlati eredményeket persze csak az új rend működése közben — hic Rhodus, hic salta — értékelhetjük majd. Az élet alaptörvényeihez — és alapközhelyeihez — tartozik, hogy az új születését a régi elhalása előzi meg. Akaratunk által irányított tevékenységeinkben néha talán túlzottan is alkalmazkodunk e természeti törvényhez, így például a szombati Hétvége hallgatása közben derült ki számomra, hogy az új struktúragépezet felölti ezt a rendkívül színes, jól szerkesztett, népszerű műsort. Megszűnése, azt hiszem, nem volt feltétlenül szükségszerű. Annak ellenére, hogy 1963 októbere óta működik, 300 alkalommal hallottuk: nem öregedett el, megőrizte frisseségét. De ha arra gondolok, milyen sok egykori műsor lassú és fájdalmas elaggásának voltam tanúja, azt kell mondanom: ez a jobb, ez a nagyvonalú tékozlás. Inkább sajnáljam, szép emlékeket idézve, egy műsor eltűnését, mintsem a szép emlékeket is elhomályosítva alig vártam már mielőbbi halálát. Egyébként vidám temetés volt ez. Az első blokkban „szabályos” Hétvége-összeállítást hallottunk — majd az ötórai hírek után egyszercsak belecsöppentünk egy furcsa, meghatott, de azért jókedvű gyülekezetbe. Azok jöttek össze a stúdióban, akiknek a legtöbb közük volt az elmúlt években ehhez a műsorhoz — Rapcsányi László, Molnár Tibor, Pfeiffer Pál, Nagy Tibor, Takács Marika és még sokan mások — ők búcsúztatták, emlékidézéssel, vidám történetekkel, igazán oldott, jó hangulatban kedves műhelyüket. S ezzel az oldott stúdió-beszélgetéssel — amint hallom — egyúttal valami ízelítőt is adtak az utódműsor, a Szombat délután jellegéről, hangulatáról. A Hétvége búcsúztatásaként elismerőbbet aligha mondhatnék, mint hogy egyik előfutára és megvalósítója volt annak a modern rádiózásnak, ami az új struktúra egyik fő célja. Olyannyira jó előfutára volt, hogy akár bele is illett volna ebbe a struktúrába. Ámde szerencsére csak a műsort temettük és nem azokat, akik készítették. Tehetségüket és tapasztalatukat bizonyára még jobban gyümölcsöztethetik majd az új rend kereteiben. Görgey Gábor : Az új rend körvonalai egyébként már nagyon biztatóan fölsejlettek a tegnapi, a hétfői műsorban. A két, vagy pláne a három adó minden újítását természetesen így, kapásból, még nem lehet értékelni. De annyi máris bizonyos, hogy a sűrített hírperiódusok a teljesebb és gyorsabb tájékoztatást jól szolgálják. Különösen kitűnik ez éppen ezekben a napokban, amikor a világban kiváltképpen megsűrűsödtek az események, neuralgikus gócok idegessége és feszültsége megnőtt, s a közvélemény érdeklődése és nyugtalansága fokozódik: mi történik a gyorsan futó órák alatt, s mi várható a következőkben? Az első ízben jelentkezett Déli krónika máris igyekezett teljes körképet adni a világ eseményeiről, amelyek a földkerekség időeltolódása folytán nyugaton hétfő hajnalban, keleten ugyanakkor hétfő koradélután vagy éppenséggel az esti órákban zajlottak. Hogy a reggel jelentkező nyugati tudósító mintegy beszélgetni tudott az adás során a délután jelentkező keleti tudósítóval, s párbeszédük mégis ugyanegy pillanatban folyt, mutatja egyrészt az ilyen adások életszerűségét, másrészt azt, hogy az idő konvenciói mennyire relatívak, hogy végeredményben mennyire összezsugorodott a világ, s milyen egyidejű minden napja. Hogy azonban ne csak a tájékoztatás naprakész, percrekész módjáról essék szó az új struktúrával kapcsolatban, meg kell említeni még egy, de maradandóbb érvényű tájékoztatást is, olyat, amely beleépülhet a hallgató szélesebb világképébe. A rádió már néhány hónap óta jelentős erőfeszítéseket tesz hallgatói zenei tájékozottságának, komolyzene iránti fogékonyságának növeléséért. Naponta ilyen játékos komolyzenei tíz percnek mutatkozik a Ki nyer ma? című műsor első jelentkezése a Déli krónika után: néhány pillanatnyi fejtörő révén egy csipetnyi művelődést terjeszt szórakoztatás és „versenyizgalom” közben Czigány György közvetlen hangú műsorvezetésével. Ma Magyar Nemzet cAkibt CL luLMJlQ.IZűí Hemingway a Thália Színházban A SIERRA DE GREDOS a maga kétezren felüli ormaival, a gyorsvizű Manzanares zuhatagos pályája, a Madridtól Escorialig, az Escorialtól Segoviáig vonuló vad vidék túl nagy lélegzetű táj, semhogy elképzelhető, hogy nem fullad el a színpadon. A spanyol polgárháború, évszázadunk egyik döntő és megrázó történelmi pillanata, túl drámai esemény ahhoz, semhogy elképzelhető, hogy a dráma mű formájába fér. Hemingway írói világa zártságában túlságosan érinthetetlen, tágasságában túlságosan bejárhatatlan, életművének minden részlete olyan egyszerien és véglegesen megfogalmazott, semhogy elképzelhető, hogy idegen beavatkozás ne tenne rajta erőszakot. Első pillantásra is egész sor aggodalom az Akiért a harang szól dramatizálásával, a mű sorsváltozásával szemben. Félő volt, hogy lesz a regényből a színpadon afféle egy gyújtópontra, a hídrobbantó partizánakcióra szűkített, háborús epizód s a cselekmény e kétségkívül élesen megvilágított pontja kedvéért az árnyékba szorul vagy végképp eltűnik belőle mindaz, ami körülötte van. Ami ezt a könyvet akkora olvasmánnyá teszi. Kimarad belőle a kényszerű drámai sűrítés miatt a regény színképe, emberek, helyzetek, tájak árnyalásának az a sejtése, amely oly megismételhetetlennek tűnik fel az olvasó előtt. Kimarad Hemingway szemléletének és írásművészetének az a jellegzetessége, hogy egy-egy művének cselekménye köré nem gyűjti egyetlen fókusába a világot, hanem szertesugárzásában érzékeli és ábrázolja az életet. Tehát nem gyűjtőlencsén át néz és lát, hanem inkább prizmán, fénytöréseket mutat s így témái, gondolatai, mondanivalói nem éles körvonalakban jelentkeznek, hanem a kontúrok mentén mindig ott vonul a teljes, bontott spektrum, ott remeg párásan és parázslóan a világ szivárványköre. Ez az érzékelés és ez a megjelenítés félreérthetetlenül epikus s ez a jellemző az Akiért a harang szél világára is. Félő volt, ha színpadra zaklatják, a legtöbbje és a legsajátabbja marad ki belőle: kimarad az a nagy körülpillantás, amivel az író az embert és a világot, a XX. század legtöbb reménnyel és legtöbb kétségbeeséssel körülvett eseményét, a spanyol köztársaságiak szabadságharcát szemléli a Sierra de Gredos fennsíkjairól. NEM ÍGY TÖRTÉNT, szerencsére nem így. Két lengyel dramatikusnak, Róza Ostrowskának és Jerzy Gorinskinak, sikerült a regényt a tartalmában szunnyadó feszítőerők viszonylag kevés csökkenésével színpadra alkalmaznia. Az átdolgozók — és nem utolsósorban a magyar fordítók: Sőtér István és Elbert János — meg tudták őrizni a Hemingway-regény kivételes költői erejét is. Érzékeltetni tudták a színpadra terelt változat szaggatottabb és felgyorsítottabb futásában is azt, hogy az eredeti műben lassú és súlyos, már-már népballadai ritmus lüktet, s hogy a nyers és szikár történetet virágzó indákkal fonja körül egy erős és gyönyörű szerelem. Átdolgozók és fordítók külön érdeme, hogy a regény elbeszélő módja és poézise nem betétként jelentkezik a dramatizálásban, hanem szervesen él a színpadi cselekményben is, része van a drámai konfliktusban. Ennek a költészetnek az eltűnődőbb, lassúbb üteme különös módon még fel is gyorsítja a dráma pulzusát, mert az érzelmek szívdobogásával kíséri a színpadi összeütközések logikusan megszerkesztett sorát. Érdekes megfigyelni a közönség értő reagálását a Thália Színházban az Akiért a harang szól dramatizált változatára — érdekes megfigyelni, mert a befogadókészség kitágulására vall. A modern színház dramaturgiai elvei kezdik lebontani a közönségben azt az előítéletet, hogy a híd a két műforma, a dráma és az epika között csak nagyon mesterséges, nagyon kényszerű és ideiglenes, ennélfogva csupán csökkent teherbírású lehet. Amióta az epika, éppen Hemingway hatására is, felgyorsult, kivált pedig amióta a néző hozzászokott — legalábbis kezd hozzászokni —, hogy egy drámai mű folyamatába a saját képzeletével is beavatkozzék, hogy a cselekményt a saját gondolataival egészítse ki ott, ahol megszakad, vagy filmszerűen átvág, azóta az epikának szabadabb és nyíltabb az átjárása a drámába, mint az ortodox dramaturgiában volt. Ez az örvendetes érzelmi változás magyarázza a Hemingway-regény váratlanul figyelmes fogadtatását a színpadon. És persze nemcsak ez, hanem a Thália Színház nagy odaadással kidolgozott előadása is. DRÁMA ÉS LÍRA jelenetről jelenetre változó légköri ingadozását nemcsak hogy nagyon érzékenyen követi Gosztonyi János rendezése, hanem elnedvedten elemző, okos és művészi erőfeszítéssel akklimatizálja Hemingway gondolatteremtő, csodálatos éghajlatához az egész előadást. A jellemek és a szituációk árnyalásának az imént már említett sejtése, a kontúrokon mutatkozó, Hemingwayre oly jellemző színbomlás jelentkezik ebben a rendezésben és hitelesíti, igazolja Hemingway jelenlétét a regény színpadi változatában. Gosztonyi megteremti az egyes figurák hangulat- és elhatározásváltásainak logikai folyamatát s így a regény érzelmi és gondolati mozgalmassága egyöntetű drámai egésszé áll össze, az író törvényein belül saját szabályai szerint élő színpadi művé, az Akiért a harang szól szuverén színpadi formájává. Jó néhány nagy formátumú színészi alakítás segíti a rendezőt abban, hogy a regény dúsan árnyalt világa színházi környezetben is szinte a maga teljességében megelevenedjék. Mindenekelőtt Horváth Teri játékát kell megemlíteni Pilar szerepében. Hemingwaynek ez a félelmetesen érdekes és megindítóan vonzó női figurája már-már babonás, kasszandrai erővel él a színpadon Horváth Teri alakításában. Megszólalnak benne az alak ősi, elemi megszállottságai, de beszél az egészséges értelme is, kifejezésre jut a rejtelmes ösztönélete, de a célratörő öntudat is, az indulatoknak és a felismeréseknek az az összetettsége, ahogyan egy nép érzékeli és megérti a sorsát s a történelmi erőkből kiválasztja a maga szövetségeseit. Róbert Jordánt Nagy Attila talán kevesebb színnel játszsza, mint amennyivel a figura a könyvben él, de ebben az egyszerűbbé tett változatban is élénkek és határozottak a színek, az alak drámai hitelű, ha hiányzik is a teljes sugárzása. A dráma és a líra különös szépséggel és harmóniában zendül meg Polónyi Gyöngyi Mária alakításában: elhinni a dúltságát és elhinni a feloldódását, elhinni a nagy kitöréseit és elhinni a meleg csöndjeit. Megejtően igaz jellemrajzot és bensőséges képet kap a néző az öreg Anselmo szerepében György Lászlótól, lélektanilag gazdagon redőzöttet a Mássárt tábornokot játszó Somogyváry Rudolftól s a maga ember alatti monstruózusságában jeleníti meg Pablót Buss Gyula. Ennek a szörnynek elragadóan emberi ellenpontozása az, ahogyan Kozák András végigéli Rafael szerepét s az a biztonság, erő és emberség, ahogyan Gotz tábornokot Kovács Károly megszólaltatja. Egy-egy epizódban is teljes drámát éreztet Agusto szerepében Kautzky József és Fernandóéban Tándor Lajos, élő alakot formál Valcz Péter, Temes Gábor és Kollár Béla. Mécs Károly pedig, mint Andres, finom és ugyanakkor igen férfias lírával vezeti végig a nézőt Rajkai György a ridegségig szűkszavú és egyszerűségével változatos játéktereket biztosító díszletei között Hemingway nagy epikus művének drámai változatán. Mátrai-Betegh Béla Történelem, költészet, szerelem (Szlovák György rajza) Furceva sajtóértekezlete a moszkvai nemzetközi balettversenyről Eddig tizenkilenc ország művészei jelentkeztek az év legnagyobb moszkvai kulturális eseményére, a júniusi nemzetközi balettversenyre — jelentette be hétfői sajtóértekezletén Jekatyerina Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere. A versenyfeltételek értelmében 18— 28 év közötti korú fiatal balettművészek egy klasszikus és egy modern táncszámot mutatnak be. A zsűri elnöke Galina Ulanova, tagja — többek között — Harangozó Gyula is. A versennyel egyidőben tanácskozást rendeznek a balettművészet jelenéről és új útjairól. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Alami Operaház: a nürnbergi mesterdalnokok (L. bér. 6.) (6) — Erkel Színház: Miskolci Sziml. Zenekar (vez. Mura Péter, közr. Bächer Mihály) (Nagyzenekari estek 4.) (fél 8) — Nemzeti Színház A bűnbeesés után (7) — Katona József Színház: Széchenyi (7) — Madách színház: Black Comedy (7) — Madách Kamara színház: A bolond lány (7) — Vígszínház: Spanyolul tudni kell (7) — Pesti Színház: Furcsa pár (7) — Thália Színház: Nyomozás a Tháliában (Egyet. Kék. K. 3.) (7) — József Attila Színház: Mona Marie mosolya (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (7) — Bartók Gyermekszínház (a Főv. Operettszínházban): Az utolsó padban (du. 3) — Kis Színpad: Urak és elvtársak (fél 8) — Irodalmi Színpad: Sanzonest (Vöröskereszt bér. 3.) (7) — Egyetemi Színház: ,,Én fiatal maradok" — Ady-emlékműsor (7) — Kimara Varieté: Amerikából jöttünk . . . (du. 6 és fél 9) — Állami Bábszínház: A csodálatos kalucsni (de. 10), A Sárkány (du. 3) — Kamaraterem: Lux Erika zongoraestje (fél 8). Kedd, 1969. nárdis 4. NAPLÓ 1 «*”*“■* Szőnyi Olga és Faragó András, Operaházunk magánénekesei Koppenhágába utaztak. Szerdán a dán rádió stúdiójában, csütörtökön pedig a rádió koncerttermében nyilvános hangversenyen lépnek fel, A kékszakállú herceg várában.§› Latinka Sándornak, és az egykori somogyi direktórium többi tagjának állít emléket Csontos Gábor drámája, a Legyőzőttek diadala, amelyet március 20-án mutat be a kaposvári Csiky Gergely Színház, Lacina László rendezésében. A Balettintézet végző növendékeinek képesítő vizsgáját hétfőn tartották meg az Operaház nagy próbatermében. Az idén nyáron hét lány és öt fiatalember fejezi be tanulmányait; júniusban nyilvános vizsgakoncerten lépnek fel az Operaházban. *5* Gálóczi Mária, Hajós Éva, Hévízi Piroska, Klámán Kata, Sebes Márta és Túri Mária kiállítása hétfő délután nyílt meg a Moszkva tér 3. alatt, a II. kerületi nőtanács rendezésében, Nők a kommunista párt 50 éves harcában címmel. és A Qualiton legújabb Bartók-lemezeiről a New York Times kulturális melléklete vasárnap Robert T. Jones terjedelmes méltatását közli. A lemezek a Bartók-életművet bemutató sorozatban jelentek meg. A kritikus kiemeli a győri zeneiskola női kórusát, Gabos Gábor és Zempléni Kornél előadásában a zongoraműveket, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát, megjegyezve, hogy a karmester Erdélyi Miklós és a szólista Szűcs Mihály „igen szép munkát végzett”. A Tátraivonósnégyest a méltatás a világ legjobb vonósnégyeseivel hasonlítja össze.esi A Tanácsköztársaság megalakulásának 50. évfordulójára, aranyutánzatú borítószalaggal ellátva, új kiadásban jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó Illés Béla egyik híres könyvét, a Tanácsköztársaság korának máig is leghívebb ábrázolását, az Ig a Tisza című regényt. A habent sua tata libelli e regénynél is igazolódott. A mű első kiadása a Szovjetunióban jelent meg, a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának tizedik évfordulójára. A szerző írás közben valaha belső pártdokumentumnak szánta — a nyilvánosságra került vallomás egy esztendő alatt ötszázezer példányban kelt el a Szovjetunióban és számos más nyelven is megjelent a világban. Magyarországi megjelenését baktétet késleltette; a mű Magyarországon először 1957-ben jelent meg, s a sodró olvasmány nagy sikert aratott. Az új kiadás tisztelgés a Tanácsköztársaság évfordulóján, s egyben tiszteletadás Illés Béla egész írói munkásságának. Kacsok Pongrác kevéssé tömött dalköltészetének szentelték a Nemzeti Múzeumban vasárnaponként elhangzó „Zenés délelőttök” legutóbbi előadását. Dr. Volly István Kacsóhkutatásainak érdekes eredményeit ismertette, például a János vitéz szerzőjének a váradi Holnaphoz fűződő baráti kapcsolatait. Ez alkalommal hangzott el Dutka„Kacsóh. ..Örök óta” című dala, amelyet Kövesdy Károly operaénekes adott elő. A színvonalas, hangulatos matinén közreműködött Kacsóh Pongrác fia, dr. Kacsóh János is. * Országos fotókiállítás nyílik meg Életünk címmel rövidesen Nagykanizsán, a Magyar Tanácsköztársaság jubileuma tiszteletére. A tárlaton szereplő öt legjobb képet ezer-ezer forintos díjjal jutalmazzák. Marx dédunokája, Fréderic Longuet francia tájkép- és portréfestő maga is jelen volt kiállításának megnyitásán a demokratikus Berlinben. Ötvenöt olajképét, tizenegy akvarelljét és rajzait mutatják be a Berliner Galerieben. A a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére: József Attila Színház -m /ítatt\t~^~\JT/r TT r~t \*)*) műsoron: ÜNNEPI MŰSORA JV11MIDEJINRIHSZ! Setszínet)21'10