Magyar Nemzet, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-08 / 236. szám

____ Nők apróban Kolozsvári Grandpierre Emil főként arról nevezetes, hogy rendkívüli módon ért a nőkhöz. Legkivált, ha személyes kapcsolatba kerül velük. Aki ezt nem hiszi — még a nemrégiben a Kortárs hasábjain megjelent önéletrajzi feltárulkozásai ellenére sem — meggyőződhetett róla a képernyőn. Nők apróban című kétrészes tévékomédiáját sok egyéb fórum mellett, természetesen, hangsúlyosan a figyelmébe ajánlotta a szerző a képernyőn is a publikumnak. A lelkes írói önértékelések Kudlik Júlia riporteri kérdezősködésére formálódtak meg. És Kolozsvári Grandpierre Emil demonstratíve igazolta, hogy igenis okkal kering róla évtizedek óta ,a fáma: jelenlétében nővé varázsolódik még az ablakdeszka is. A korrekt és hivatalos K'ud- ssk Júlia ugyanis, kiről előbb jut eszébe a tévénézőnek a Delta megannyi csodája, mint az, hogy legnépszerűbb tévébemondóink egyike női mivoltával — azaz kedvességével, szeretetteljességével — van jelen a televízióban, az író társaságában és fvszerre csak kacér hangnembe csapott, a Műsorainkat alányok programjában. Okkal várhatta tehát az ember, hogy az ilyen beharangozás után Kossis Grandpierre Emil és Szalai Sándor jóvoltából valami kellemes, igaz, mulatságosan szomorú és szomorúan mindennani játék Verekedik a nőkről aVők prrróban című kétrészes tévéfilmben. Nem így történt. A sok-sok éves személyes varázs és személyes tapasztalás eltűnt, elkallódott már a forgatókönyvírás közben. A valóság látszatával ugyanis egy valóságtól elrugaszkodott, mesterkélt történettel indította el meséjét az író. Az ifjú és szimpatikus házaspárt a világ — amely csakugyan ezernyi bajjal és nehézséggel teszi próbára az ifjú és szimpatikus emberpárokat —, a mese egy elképesztően nevetséges és nevetségesen kiagyalt összeütközéssel készteti arra, hogy egymás és a világ számára egyaránt tisztességtelen üzletbe kezdjenek: apróhirdetés útján szerezzenek olyan új hitvest, aki egy nekik, kettejüknek megfelelő méretű lakással rendelkezik. Egyikük ugyanis rendetlen, másikuk megrögzött pedáns — magyarázza az író —, képtelenség tehát együtt élniük. Nem bíbelődik azzal, hogy e külsődleges tulajdonságoknak a belső indítékairól is megsejtessen valamicskét. A kínos rendszeretet és a dühödt összevisszaság általában jellembeli tulajdonságok külső vetülete. A törpelelkűségé például az egyik, a lelki, gondolati zagyvaságé a másik. És ezek bizony már olyan meghatározói lehetnek az egyes emberek személyiségének, amelyek az együvé tartozást valóban súlyosan megzavarhatják. Nem, Kolozsvári Grandpierre Emil megelégszik a felszínes ábrázolással: a rendetlen papírgalacsinokat szór szerte a lakásban, a rendes porszívózik szerelmeskedés helyett. A tévérendezés hosszas és fáradságos munkával igyekezett kellően „eladni” és elfogadtatni ezt az álvalódi, és csak felszínesen igaz expozíciót. Szinte a film teljes első része erre az igyekezetre pazarlódoa Kovács Nóra bájosan, Gáti Oszkár kedves együgyűséggel mutatta ugyan be a tétova ifjú párt, de egyikük sem hagyott kétséget a nézőben afelől, hogy életszerűbb szatírák avagy modernebb tragikomédiák megjelentetésére alkalmasabbak lennének ők, mint amilyenre a Nők apróban lehetőséget teremt számukra. A második résszel sem jártak jobban sem a játékosok, sem a közös játék’a-mulatsnara felszólított nézők. Az ifjúság úgynevezett gondja után ebben a fejezetben a jelen kétségtelenül jelentős gondját vette szatirizáló mikroszkópia alá a szerző: a középkorúak magányosságát. Kolozsvári Grandpierre Emil éppen olyan jól tudja, mint az éles szemű átlagember, hogy a közöny a modern társadalmak közös jelensége. Ahogyan az éles szemű megfigyelőnek, úgy bizonyára Kolozsvári Grandpierre Emilnek is vannak pontos adatai arról, hogy kifélékkől lesznek manapság kétségbeesett magányosok, végső menedékként apróhirdetéseket bújó-fogalmazó társra vágyók. Sőt, az író, mert ez a mestersége, sokkal többet, sokkal lényegesebbet tudhat erről a tünetcsoportról, mint a nála kevésbé érzékeny, gondolkodni és regisztrálni igen, de elvonatkoztatni és művészi törvényerőre emelni képtelen átlagember Iróniával vagy tragikus kétségbeeséssel beszél a magány típusváltozatairól az író? Voltaképpen egyre megy. A fontos csupán az, hogy valóságszerű figurákat vonultasson fel, határozott elméletéhez illőn. A Nők apróban azonban anekdotázó kedéllyel csupa olyan férjvadász szerencsétlent sorakoztat fel, amilyenek voltaképpen nem is léteznek, vagy ha mégis, nem így viselkednek. A gazdag leánykának — és mamájának — nem az a gondja, hogyan szerezzen magának szalonképes partnert, hanem az, hogy miként söpörje el környezetéből a mostanság Noszty-fiúknál is rafináltabb hozományvadászokat. Aki apát szeretne kéri tojni gyermekeinek, az éppen a gyermekeivel csábít, s nem apróhirdetéssel. Az üzletaszszonynak mindig akad jó üzlettárs, a kidobólegényt kereső temperamentumosnak kerül kidobólegény füttyentésre is, nemcsak újságbeli ajánlkozásra. De nem jut társ a gátlásosaknak, az életből munkájuk, életvitelük miatt kiszorultaknak, az ifjúságukat régi erkölcsök szabályai szerint elrontottaknak, a rászedetteknek, a megsebzetteknek. Lehet derülni az ilyenfajták kétségbeesett igyekezetén, lehet sajnálni is őket, kinek miként diktálja az emberszeretete. De nevetségessé tenni őket, hajuknál előráncigált helyzetekben, de behelyettesíteni őket kitalált képződményekkel se nem emberséges, se nemillő. Nem is lehet. A valóság leleplezi az álfigurákat,e rég jártak a Nők apróban társkereső álfigurái is. Ámbár Szálkai Sándor „kedvcsináló” tüsténkedése jóvoltából valamennyiőjüket a szó teljes értelmében a maguk testi valóságában láthatta a néző — vetkőzött e nagy parádéban a színművészet színe-virága, olyanok is, akik mindeddig művészetükkel hódítottak, nem mezítelenségükkel —, mégsem igen lehetett hús-vér embereknek tekinteni őket. De gunyoros panoptikumgyűjteménynek sem, hiszen nemcsak a reáliáknak, a tragédiáknak, de a szatíráknak is a valóságból kell kinőniük. Néhány nappal a Nők apróban bemutatója előtt műsorára tűzte a tévé Szegvári Katalin és Hollós Olivér munkáját — Jó szórakozást címmel — amely még a szép, veszprémi fesztiválnapokon készült, és arról szólt, hogy voltaképpen — bármennyit is beszélnek róla — senki nem tudja a televízióban, mi is az a szórakozás. A Nők apróban nem adott választ a riportfilm készítőinek. De a kétkedő nézőitek sem. Talán Shakespeare űrhöz kellene végre e kérdésben fordulni, Shakespeare-hez, akit Kolozsvári Grandpierre Emil is emlegetett — egy hasonlat erejéig. Röviden Pódiumművészetéből mentett át a képernyőre egy keveset Jancsó Adrienné , beszélgetés a földdel című műsorában, Áprily Lajos és Jékely Zoltán verseiből mondott el néhányat olyan délutáni órán, amidőn nem a halállal, léttel viaskodó költői szónak van az ideje a televízióban. Ám még a méltatlan műsoridőben, pódiumi hangsúlyokkal képernyőre vitt rövidfilm is arról vallott, hogy Áprily Lajos és Jékely Zoltán költészetének éppen úgy rangot kellene szerezni végre a képernyőn, mint Jancsó Adrienné művészetének. A házi muzsika, a zenei közhit szerint, az a múltidejű szokás, amely szerint a „háziak” barátaikkal összegyűlnek egy kis, nem feltétlenül művészi színvonalú, de örömteli közös zenélésre. Az ódon, és sajnálatosan kifit szokást remélte föleleveníteni a televíziónéző, midőn a műsorújságból arról értesült, hogy a zenei világnap ünnepén Borsos Miklós győri házában-a múzeumábart látta a vendégel a déli HázimuzsikárNémi csalódottsággal, •›‹.‹,:■* atapasztalhattsa azonban, hogy hivatalosan szakszerű bevezetők után szakszerűen hivatalos zenei bemutatók következnek, és az ódon meghittségnek nyoma sincs e műsorban. A zene világnapja — ha egyszer már van egy ilyen kijelölt, hivatalos dátuma — melegebb zenei közvetítést érdemelt volna, hideg protokoll nélkül. Lőcsei Gabriella A Televízió műsoráról Mire készül a békéscsabai színház? „Az unalomig hangoztatott gazdasági helyzet leromlását nem lehet, nem szabad indító oknak felállítani, mert az el nem hihető, hogy ilyen nagy városban, mint Békéscsaba, ne akadjon annyi lelkes kultúrbarát, akik estéről estére eljárnának a színházba ..Ezt bizonygatta a városi kultúrtanácsnok, mintegy félszázada. A békéscsabai színház sohasem büszkélkedhetett országra-világra szóló sikerekkel. Mit remélnek mostanában a Békés megyei Jókai Színházban? — Ami megcsapott a hajdani híradásokból, az a színművészet kiszolgáltatottsága Békéscsabán — mondja Rencz Antal, az új vezető rendező. — Ide-ide vetődtek a vándortársulatok, tíz bukásra jutott egy félsiker, mégis nekirugaszkodtak újra és újra. Történetük sugallja a tanulságot: megannyi politikai, gazdasági, kulturális feltétele van annak, hogy egy városban gyökeret verjen a színház. — Színházat teremteni annyi, mint a társadalom tengerében egy-egy kis szigetre kis közösségeket telepíteni. Nem pusztán közönséget, hanem közösségeket igényel a mi hivatásunk, a nézőtéren és a színpadon egyaránt. Az első feladat, hogy megismerkedjünk egymással, megismerjük ezt a várost, ezt a megyét. Üres széksorok előtt nem lehet játszani. Márpedig a javak csábítása, megszerzése. Vagyis: a szerzés másfelé vonzza a nézőt. — Létérdeke tehát színházunknak, hogy segítőtársa legyen a szellemi vállalkozásoknak, Békéscsaba és Békés megye kulturális intézményeinek, amelyeket így megnyerheti magának. A társulat egyesítené az erejét a múzeummal, a könyvtárral, a pedagógus-továbbképzővel, az Új Auróra szerkesztőségével. Támogatná az amatőr színjátszókat, szakmai kiadványokat szerkesztene, szabadtéri mulatságokat szervezne. Létrehozzuk az úgynevezett „színházi stúdiót”, nemcsak a színészeink önképzésére, hanem diákok és dolgozók részére is. Szeretnénk alakítani drámaírói, szcenikus és zenész kört is, nem utolsósorban pedig a színházbarátok körét., Ezt a programot vidékünk adottságai, egyszersmind hiányosságai támogatják. — Az első bemutató ez idén a Jókai Színház épületében Illyés Gyula kópéjátéka, a Bolhabál, az én rendezésemben — mondja Rencz Antal. — Azzal a szándékkal írta szerzője annak idején, hogy a népi komédiát, amitől sokszor elütötte a sorsa a honi publikumot, mintegy utólag plántálja bele a színház talajába. Gondolt effélére Móricz Zsigmond is, Tamási Áron is, Tersánszky Józsi Jenő is. Ám mindmáig társulataink nem tudtak segíteni a Bartók és Kodály szellemével rokon áttörésben. Megyénk színháztörténeti jelentőségű szépírója. Justh Zsigmond azonban a századvégen, szenttornyai birtokán megteremtett egy parasztszínházat. Ez a mi hagyományunk, ez a mi példánk. * (b. e.) Mwr Nerót NAPLÓ Október Megkezdődött a belgrádi nemzetközi zenei fesztivál: az ünnepélyes megnyitót a Száva kongresszusi központban tartották, az UNESCO-közgyűlés küldötteinek jelenlétében. Tompa László a budapesti Egyetemi Színpadon október 19-én, vasárnap este hét órakor mutatja be „Ördögváltozás Csíkban’’ című Tamási Áron emlékműsorát, amelynek ez lesz a nyolcszázadik hazai előadása. Az előadást Czine Mihály vezeti be. A Kassák Lajostól vett idézetet választott mottójául a Pataky István Művelődési Központ új sorozata: „Illjük körül az asztalt.” A réeli színházbarát kör folytatásaként ezúttal is egy-egy művésszel ismerkedhetnek meg az érdeklődők minden hónap utolsó péntekjén, a mottó azonban új tartalmat rejt: a sorozat háziasszonya, Hajós Veronika arra törekszik, hogy a résztvevők az irodalommal való találkozás mellett egymással is megismerkedhessenek, esetleg barátságot is kössenek. Ezért nemcsak a műsor kezdetére — „gongütésre” — várják a látogatókat, hanem már előtte, délután négy órától. Az első kőbányai irodalmi est vendége Bárdi György lesz, október 31-én.A Barta Lajos Szerelem című színművét — a Görgey Gábor és Tamássy Zdenkó készítette új változatban — október 10-én mutatja be Békés megyei Jókai Színház. Illés Árpád emlékkiállítása tegnap, kedden nyílt meg a Műcsarnokban. A megnyitón közreműködött a Liszt Ferenc Kamarazenekar . „Életre keltett néprajzi tárgyak” címmel kiállítás nyílt meg kedden a szentendrei szabadtéri néprajzi múzeumban. A régi falusi használati tárgyak és bútorok között egy látz-botl ácsolt, festett nyoszolya a tett érdekesebb látnivaló. Tanulmányozható a restaurátorok munkája is: egy szentgáli láda eredeti mintáit megszabadították a később rákent festékrétegtől, egy nyárstartó tüzikutyát rozsdát lámpóval vontak be, és hatvan szilánkból sikerült összeragasztaniuk egy üvegkorsót . A Miskolci Nemzeti Színház két előadásával vendégszerepel október végén a budapesti Nemzeti Színház épületében október 27-én Szép Ernő Lila akció. VH+átp .petsig Brecht : A STPcsuáni játélért című színművét játsszák.■ AV A színházak szerdai műsora Fe Ikel Színház: Aida (Ifj. bér. rx. sor. l. ea., fél 6.) — Zeneakadémia Kisterem: Kocsis Zoltán kamaraestje (halasztva nov. 5-re) — Mátyás-templom: Jean Guiliou orgonaistje (8) — Nemzeti Színház : Csongor és Tünde (7) — Népszínház—Várszínház: a lovakat lelövik ugye? (7) — Madách Színház: Három nővér (7) — Vígszínház: Kakukkfészek (7) — Pesti Színház: Protestánsok {sajtóbemutató, 7) — Fővárosi Operett Szi irhás: Csárdáskirályné C. Sárdy J. bér. 1. ea. 7) — Zsebszínház: Lola Blau (fél 8) — Radnóti Miklós Színpad: Csoda magyar módra — Üzenet (7) — József Attila Színház: Ítéletidő (7) — Thália Színház: A Mester és Margarita .(7) — Vidám Színpad: Segítség, válunk (7) — Kis Színpad: Játék a csillagokkal (fél 9) — Mikroszkóp Színpad: Himm-Bumm Bömbölő (de. 10). Minek néz engem? (fél 9) — Budapesti Gyermekszínház: Sziporka és a Sárkány (du. .1) —Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Az elvarázsolt egérkisasszony (du. 3) — a Jókai téren: A bűvös tűzszerszám (de. 10) — Korona Pódium: Parancsolj velem, tündérkirálynő (Ruttkai Éva előadóestje. 7) — Szkéné Színház: Annie Stainer (fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. •Szerda, 1980. október 8. czenei jegyzetel* JAZZ-HANGVERSENY régebben nem volt rendkívüli esemény a Zeneakadémia nagytermében: az utóbbi két évtized hatalmasan fellendülő komolyzenei érdeklődése — nem utolsósorban pedig a hangversenytermek ■ terén megmutatkozó szűkösség — azonban kiszorította innen mindazokat a rendezvényeket, amelyek a „könnyűműfaj” kategóriájába tartoznak, vagy legalábbis ide soroltattak, be. Ezért is fogadta rendkívüli érdeklődés a pénteki jazz-estet, amely első ízben kapott, helyet a Korunk Zenéje című sorozatban. A hangverseny három műsorblokkjának közreműködői — mint ezt bevezetőjében Gonda János kifejtette — nem csekély megilletődöttséggel léptek e ,,szent csarnok” pódiumára, hiszen, valamenynyien fiatalok lévén, nem emlékezhetnek arra, hogy nem először, legfeljebb hosszabb szünet után hangzik fel jazzmuzsika e pódiumon. Ez a megilletődöttség valóban megértett a produkciókon, nem azok vitathatatlanul kiváló minőségén, hanem az előadott darabok válfaján. Úgy látszik, mintha valamennyien különös buzgalommal igyekeztek volna bizonyítani valamit: nyilván azt, hogy jogosultak e helyre. Ezt a szándékot azonban a megvalósítás valamiképpen túlzottan az előtérbe állította, és ennek következtében kaptunk a műsor egy részében igazi jazzmuzsika helyett egyfajta finomkodó pótlékot, mindenáron a „komolyzenéhez” kapcsolódni akaró, a műfajt részben túl-, részben félremagyarázó stíluskeveréket. Elsősorban Szabados György, Faragó Kázmér és Vajda Sándor Elfelejtett énekek című produkciója keltett ilyen heterogén benyomást, hol pentaton-fordulatokra épített, magyaros, hol Rachpraninov zongorastílusát idéző, későromantikus zongoraszólamával, amelyhez a dob és bőgő ritmikus anyaga sehogyan sem illeszkedett, mintolaj és víz, úgy folydogált egymás mellett, egymással sohasem elegyedve a zongora és a ritmushangszerek mondanivalója. Gonda János Vonzások és választások címmel összeállított négy jellemdarabja egyformán vallott a zongoraművész virtuóz adottságairól és a zenetudós széles körű stílusbeli tájékozottságáról, de műfaját tekintve ez sem keltette vérbeli jazz-muzsika benyomását. A legmeggyőzőbb példát erre Szakcsi Lakatos Béla és nagy létszámú együttese, a Szabad Zenei Társulás nyújtotta, amely kizárólag koncertáló jellegével emlékeztetett a klasszikus zenei múltra, ellenben változatos, sokszínű és rendkívül érdekes kombinációkat felmutató, hatásos produkció volt. Az együttes fúvóskórusát Sós András, vezényelte. AZ ÚJ ZENEI STÚDIÓ fiatal és már nem olyan fiatal zeneszerzőinek seregszemléje közvetlen a jazz-hangverseny befejezése után zajlott le a főiskola kistermében, örvendetesen nagy létszámú hallgatóság jelenlétében. A műsoron szereplő kompozíciók nemcsak változatos színképet adtak a KISZ avangarde zenei műhelyének jelenlegi törekvéseiről, de tanulságos alkalmat nyújtottak arra is, hogy e művek alkotóinak pályáján fejlődésük jelenlegi állását — eddigi működésük koordínátarendszerében — megjelölhessük. Figyelemre méltó fejlődést mutat például az igen fiatal Csapó Gyula, akinek Kézfogás lövés után című darabja — két klarinétra, ütőhangszerekre és elektromos orgonára —, rendezett arányaival, áttört hangzásával méltán aratott nagy sikert. Vidovszky László Szóló obsigát kísérettel című, húsztételes művéből nemcsak a tételeket (a szerző ajánlata szerint ötöt), de a megszólaltatás médiumát is szabadon választják ki az előadók. Ami ezúttal kellemes meglepetést keltett, az a komponista dallami leleménye volt. Nem tudni, komolyan kell-e vennünk Vitkay Barnabás „szívhez szóló” Rondinoját, amely inkább sejtet Sate-féle paródiát, mini egyéni mondanivalót. A darabot Wilheim András szólaltatta meg zongorán. Serei Zsolt MM 20 című, két zongorára írt kompozíciója a hangzás és időtartam faktoraival arányosan bánik, bár kérdés, ez volt-e a zerteszerző egyetlen szándéka. Hasonló meggondolást tükröz, jóllehet szélesebb , síkon a a vonós kamaraegyüttesre és énekszólóra írt Utazás lótlan fele. Sáry László legújabb műve, amelyet Simon Albert vezényelt. Az eseménytelenség kihangsúlyozása mellett is megőrizte a darab azt a hangzásigényt, amelySáry műveinek mindenkori a sajátossága. Az énekszólamot Tarkó Magda adta elő. Jeney Zoltán egy japán (!) daru működésétől kapta ihletét ahhoz, hogy két hang kombinációit négyszer hármas összetételben, elektromos orgonán bemutassa. Ezzel kinyilvánította, hogy továbbra is a húsz év előtti velencei biennálék unalommal sokkoló darabjainak stílusát követi, — ami egy avantgardecsoport alapító tagjához nemigen illik! A FRANCIA ZENEI KÍSÉRLETEZŐ CSOPORT vasárnap délelőtt mutatkozott be a budapesti közönség előtt az orvostudományi egyetem dísztermében Az elektronikus zene úttörő csapata több mint harminc éve működik. Munkásságukról bizonyára teljesebb képet kapott az, aki ugyanaznap este is meghallgatta műsorukat, mivel a délelőtt elhangzott két kompozíció nemcsak az elektronikus effektusoknak, de a zeneszerzői elképzeléseknek is mindössze egy vékony metszetét mutatta, csak be. A két darab közül Guy Reibel három Poekölteményt feldolgozó szvitje volt az érdekesebb, rokonszenvesebb, míg Bernard Parmeffiani Kívül-belül című kompozíciója kizárólag a külső világ zajaiból szerkesztett repülőgép bugását, szemeteskocsik robaját, üvegcsörömpölést és száz más egyéb olyan „benyomást” használ fel, amelyet naponta minden percben átélhetünk a város minden pontján. A „belül”, amit a darab címe ígért, valahogyan nem jutott meggyőző érvényre. Pándi Marianne FOKÉRT faiskolai áruda a város szívében! ÚT 1867 FOKÉRT KONTÉNERES SZÓLÓ, GYÜMÖLCS fás és évelő dísznövények, ÖRÖKZÖLDEK, HAGYMÁS NÖVÉNYEK, BEÜLTETETT EDÉNYEK, ZSÁKOLT KERTIFÖLD Cím: Budapest 1122 Városmajor köz (a Körszállónál) Telefon: 169-466 EGÉSZ ÉVBEN NYITVA! Nemzetközi, irodalom, történész-tanácskozás kezdődött kedden az Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, hat európai szocialista ország, valamint Kuba, Mongólia és Vietnam küldötteinek részvételével. A kétnapos konferencián az irodalomtudomány új módszereiről, irodalomelméleti és esztétikai kutatásokról tanácskoznak. Megvitatják a közös kutatási terv feladatait. Az együttműködés távlati tervét megfogalmazó megállapodást szerdán írják alá. ›§› A debreceni Csokonai Színház október 17-től a Hungária Kamaraszínházban előadja Németh László Villámfénynél című színművét.