Magyar Nemzet, 1994. szeptember (57. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-24 / 224. szám

IV Magyar Nemzet ÖN ÉS A SZÓRAKOZÁS 1994. SZEPTEMBER 24. Művészszoba FELHAN Gólunk 1993 tavaszán már egyszer készültem ímni e hasábokon a Felhang című rádióműsorról. Akkori cikkemet, szerencsére, még visszavonhattam; néhány hónap kegyelmet kapott az éterünkben hallható egyetlen zenei közéleti magazin. A tavaly nyáron hivatalba lépett s csakhamar hírhedtté vált főszerkesztő első, jelzés értékű döntései közé tartozott e műsor kiiktatása, aminek logikus folytatásaként „derült ki” idén márciusra, hogy a zenéről beszélők elé közel két évtizede mikrofont tartó Szigeti István munkájára „alkalmatlan”. Hogy hány múltbeli magyar zeneszerző halványuló emlékének élénk felidézése fűződik Szigeti nevéhez, jelképezzük itt csupán azéval, akiért a legtöbbet tett, Lajtha Lászlóéval. Hogy Szokolay ’56- os emlékeinek krónikása is volt, Kányádi-műsorát pedig a puha diktatúra is tiltással viszonozta, hogy határokon túli szerzők megismertetéséért mit tett, hogy határokon belül „vendégségbe" látogatott muzsikusokhoz, a szellemi élet más jeleseihez, ma már pótolhatatlan hangdokumentumokat teremtve itt csak érintőlegesen említsük. Nem a műsorvezető-szerkesztő portréját vázolom ugyanis, hanem a műsorét, a Felhangét. A rendszerváltás műsoráét, amely 1990 januári első sugárzásától kezdve zenei életünk korábban fejtegethetetlen anomáliáit tárta föl, ugyanakkor „harapott” minden pozitív kezdeményezésre, ami e zenei életet jobbíthatja. Az első szabad választás előtt megkérdezte a pártok képviselőit várható zenepolitikájukról. (A második szabad választás idején a programból száműzve volt.) Feszegette a szerzői jogdíj-kiegészítés rendszerét. Mikrofonja jelen volt a vidék nagyvárosaiban, ahol akár intrika, akár jogos kezdeményezés következtében személyi változás történt ének- és zenekaraink, operatársulataink élén. El is zarándokolt egy-egy teljes adásra Debrecenbe, Szegedre, hogy áthidalja azt a 200 kilométeres távolságot, amely honunkban nagyobb, mint más országokban 2000. Követte az állam elmelegéből kivetett volt monopóliumok privatizációját, s a nyilvánosság elé tárt néhány induló vállalkozást Nem volt sem kormánypárti, sem ellenzéki. Muzsikuspárti volt, s a zenei élet haladni nem képes vagy zavarosban halászó bel- és kültagjaival szemben ellenzéki. Másfél évvel ezelőtti írásomat így fejeztem be: A Felhang végén mindig „a zenei közelmúlt” - a diktatúra végzetes tévedéstömege - került pellengérre. Ugye, a demokráciának nem nyitunk ilyen rovatot a Felhang 30 év múlva újraéledő folyamában? - E kérdésre egy szomorú és egy bizakodó választ adhatunk. Mert azt a rovatot, sajnos utódaink bizony megnyithatják majd. De amíg ők következnek a visszatekintéssel, addig is újra hallható a Felhang! Az elnémítás előtti utolsó alkalommal a műsor végén hosszú névsort olvastak föl. Azokét, akik három és fél év alatt Szigetit segítették a Felhang készítésében. Majd különös fordulattal újra sorolni kezdték a neveket. Ám ezt hamar lekeverték, s egy régi, nevekkel játszó kabarészám keltette mosoly mögé utasították a hallgató meghökkenését (aki előbb 48 percen át nem sejthette, hogy nem hall több Felhangot) A szeptember 15-i első új adásban egy nevet véshettünk örök emlékezetünkbe: Gajdos Ferenc hangmérnökét, aki többé nem szerepelhet a stáblistán. Szigeti tavaly emelkedetten búcsúzott a hallgatótól, most szívszorítóan az elhunyt munkatárs-baráttól. Felhangolhatunk tehát, ismét lesz tere a zenei közéletnek a rádióban, olyan mélységig, ahova más „beszélő” zenei műsoroknak nem szerepe hatolni. S megint betelefonálhat élőben a hallgató! A rádióelnökhöz és a két új zenei vezetőkhöz volt is mindjárt többeknek szava. Amit mondtak, nem az ínyencek belterjességét mutatta. Megszólalásuk így épp azt igazolta: a Kossuthon este 9-kor a zenei közélet nem rétegműsor. Hollós Máté E heti bemutató: Jegyzetek a Kaviár és lencse próbáiról Térdig jártunk a kellékekben és a poénokban Nem mondom, próbáltunk már könnyebb darabokat is a Madách Színház színpadán. Ott van például az az egyszerű kis színmű, az Amadeus - abban csupán zenekari és operai betétek, balettek és pantomimek, múltban, jelenben játszódó jelenetek és úgy kb. negyven-ötven résztvevő szerepel. A díszlet is viszonylag egyszerű. Egy szoba a játéktér, ami pillanatokként alakul át Salieri vagy Mozart lakásává, esetleg császári udvarrá vagy az operaház színpadává. Szóval egyszerű kis produkció. Bezzeg ez a mostani! Ez az olasz neorealista vígjátéknak nevezett bohózat. Hát ez nagyon nehéz. Itt, kérem szépen, állandóan térdig járunk a kellékekben és a poénokban. Itt órákig kell gyakorolni a pavlovi reflexeket. Azt, hogy melyik mondatnál húzza el a redőnyt Kiss Mari, de úgy ám, hogy az éppen akkor és csak addig akadjon meg, amíg Koncz Gábor csupasz felsőtestét mutogatja. Itt Kökényessi Áginak és Kelemen Istvánnak, a darab szerelmespárjának egy kis asztalt ölelve kell szerelmeskedve keringeni. Dózsa Laci pedig azt gyakorolja, hogy amíg egyik kezében van a szemüvege (amit ha feltesz, szinte vakká válik), a másik kezében cipőkanalat szorongatva törött lábgipszelését vizsgálja. És akkor még nem említettem Gálvölgyi Jánost, aki ugyan zsonglőrként kezeli a különböző tárgyakat, viszont neki egy áriaszerű monológban kell vitatkoznia Koncz Gáborral, majd kapitányi tekintéllyel kell romhalmazzá változtatni a szicíliai Papagatto család amúgy sem fényűző lakását. Békés Itala megszállottan birkózik egy általa kitalált kilométer hosszúsá torlettpapírral, közben drámai erővel adja elő a színházi vécés néni rajongásával a premieren látott melodráma kulcsjelenetét Gyötrelmesen gyönyörű dolog újból és ismét kellékekkel dolgozni, igazi kávét főzni és inni, valódi spagettit készíteni paradicsomszósszal és sajttal. A színpadot ínycsiklandozó illatok lengik körül. Könnyezünk a nevetéstől, és pukkadozunk attól az elementáris jókedvtől, ami a munkánk elengedhetetlen része, és ami miatt a darab rendezője, Kerényi Imre 25 év múltával ismét elővette Scamacci és Tarabucci „Kaviár és lencsé" -jét. Kívülről tudja, fújja, köpivágja a szöveget, nem csoda. Annak idején Tolnay-Pécsi- Kiss Manyi és társai segítségével, mint kezdő, igen-igen ifjú rendező élete első nagy sikerét aratta. Félezerszer játszották az életmvész-svindler Papagatto családról szóló komédiát. „Hogyan lehet pénzhez jutni, ha már a villaszámlát sem tudjuk kifizetni? Ki ölte meg az elegáns szobainast? Mit keresnek az arisztokraták a szicíliai nyomortanyán? Ki adta el a színházrajongó nagynéni egyetlen pár cipőjét? Kihez tartozik a dalos kedvű zseniális nagyapa? Végül pedig miért nősül meg egy családapa húszévnyi szerelem után?” „Soha egy unalmas pillanat"! - ahogy ezt egy angol közmondás mondja amikor kivégzésre vezetik a parlamentet robbantó anarchistákat. A Kaviár és Lencse olyan elődásnak ígérkezik, ahol a néző garantáltan elfelejti baját-baját. Ahol nem lesz ideje megpihenni a poént poénre követő kacagások miatt Micsoda szereposztás gondoskodik erről! Gálvölgyi János az ezerarcú szélhámos szerepében. Kiss Mari a csábító, a kacér hitves. Békés Itala a megszállott parlagi vécés néni. Dózsa Laci a zsebtolvajok királya, Laklóth Aladár az elegáns gengszter, Lippai László a bosszút álló áldozat Koncz Gábor a lezser hódító és Papp Éva, Bajza Viki, Kéry Gyula. Küzdelmes, fárasztó és mulatságos próbaidőszakhoz értünk. Már van díszletünk, jelmezünk, de óh, Egek! Segítség! Mindjárt itt a bemutató, és még annyi cselekvéssorozat gyakorlásra van szükség. Nehogy előbb nyíljon a kamraajtó, később süljön el a revolver, és hamarább fogyjon el a spagetti. Sors bona nihil aliud. Bárcsak minden sikerülne! T.E. (A szerző felvétele) A borivók tízparancsolata A közelmúltban sikerrel lezajlott ΠΙ. nemzetközi borfesztivál alkalmából több írás jelent meg a lapokban. Jó néhány idézte a közkézen forgó, sokszorosított lapon olvasható, a kulturált borfogyasztásra inspiráló borivók tízparancsolatát. A szöveg egyébként vendéglátóhelyeken és vidéki borgazdaságok pincéiben is olvasható. Mi is közreadtuk a fesztiválról szóló cikkünkben. Többek érdeklődésére közöljük, hogy az intelem Fernády Elemér A borkezelés mestersége című, több nyelvre lefordított szakkönyvéből való. Négyszemközt Zsadon Andreával Honi csönd, külföldi siker Azelőtt az operettprimadonnák megálltak a színpad közepén elhelyezett, megvilágított lépcsősor tetején, és elegáns, hosszú szoknyájuk szélét a két ujjuk közé csippentve lassú léptekkel levonultak a rájuk epedve néző férfitekintetek kereszttüzében. A közönség ünnepelte őket. Rajongott értük, és valahol a szívük mélyén irigyelték is őket. Vajon érdemes-e irigyelni a mai primadonnákat? Kezdjük talán ott, hogy senkit sem érdemes, mert abból nekünk sem erkölcsi, sem anyagi hasznunk nem lesz. - Hihetetlen energiával, rengeteg ötlettel és a család vagyonával megszállottan kezdte a vállalkozását két esztendővel ezelőtt a Fővárosi Operett Színház népszerű művész házaspárja: Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor. A Csárdáskirálynő német nyelvű előadása az Arany János Színházban szakmai siker volt. Most mi lesz a sorsa? - kérdeztem a primadonnától. - Az egészet egy kicsit elkeseredettségünkben találtuk ki. Úgy éreztük mindketten, hogy az energiánk nincs lekötve a színházban. Mivel esztendők óta járjuk a német nyelvű színházakat, játszunk Ausztriában, Németországban és Svájcban, tudjuk, milyen az ottani ízlés, s mit tudunk mi nyújtani az idelátogató, onnan érkezett publikumnak. Tisztában voltunk azzal, hogy itthon nincs ilyen. Teljes német nyelvű operettprodukciót nem láthatnak. Valóban nagy lelkesedéssel kezdtük, és értő partnerre leltünk az Arany János Színház akkori igazgatójában. Az is tény, tisztességes üzlet volt, hiszen jelentős summát tettünk le az asztalra terembérleti díjként és más szolgáltatásért A mostani direktor eddig nem ért rá szóba elegyedni velünk. Sebaj, a Művész Színházban folytatjuk a produkciót. -A hazai közönség az utóbbi időben keveset tapsolhatott önnek a Nagymező utcában. Mi ennek az oka? — Egész egyszerűen nem bennem gondolkodik a színház vezetése. Az előzővel is gondom volt már emiatt, most meg szerintük egyszerűen nincs a korosztályomnak való szerep az operettirodalomban. Mi tagadás, a nagymamaszereptől még távol vagyok... - Ez kétségtelen, hiszen a sorozatos külföldi meghívások, fesztiválsikerek bizonyítják, hogy primadonna még a javából. Aztán az is kérdéses, vajon a tehetséges fiatal kezdő énekes-táncos szerepekre készülő színésznők ugyan kitől tanulják majd a mesterséget, ha a középkorú, tapasztalt primadonna nem mutatja meg nekik? - Ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolnom. Hasonlóan gondolom, és szomorú vagyok, hogy nem lát itthon a publikum. Mellesleg jegyzem meg, hogy érnek kellemes, elismerő meglepetések. A minap kiderült, hogy az Operában a Denevér próbáin az én alakításomban ment változat videóját vetítik. Onnan tudtam meg, hogy a Frankfurtba készülő előadás Orlowskyja éppen a férjem. No azért nem ülök otthon tétlenül, skálázom, tornázom, zongorázom, és készülök a Cirkuszhercegnő felújító próbáira. Elszegődtem Németországba egy utazó társulathoz, Jankovits Józseffel együtt, a Mosoly országát adjuk elő, Lizát éneklem benne, Megyünk Svájcba, Belgiumba és Németország több városába vele. Október elején Norvégiába utazunk a Csárdáskirálynővel és új gálaműsorunkkal. A jövőt illetően is betábláztuk magunkat, 1995-re Omszkba kaptunk meghívást, részt veszek a bécsi nyári fesztiválon, és késő ősszel, ugyanebben az évben még japán turne vártánk. Itthon is láthat azért a közönség október 23-án és 24-én. Gálaestet adunk Békéscsabán és Nyíregyházán Oszvald Marikával együtt, a zenekart Makláry László vezényli, a muzsikusok főként Erdélyből jött tehetséges fiatalemberek. Várhegyi Andrea Rendezte: Dombóvári Kristóf Csereszerelem Akik rendszeresen nézték a tévében a Kölyökidőt, majd annak folytatását, a Kamaszodó kamaszadót, nyilván jól ismerik Dombóvári Kristófot , az a szőke fiúcska, aki immár harmadikos gimnazistává serdült és most debütált a televízióban mint filmrendező. A Csereszerelem című félórás játékfilm éppen ma, azaz szeptember 24-én látható ismét a képernyőn. - Hogyan született a film, ki finanszírozta? - kérdeztem az ifjú rendezőtől. - Cimbora-táborban voltunk Balatonalmádiban a nyáron, és igen jól éreztük magunkat és egymást, Kovács Robi - a Kamaszodó kamaszodó vörös, szeplős gyermekszereplője - megírt egy forgatókönyvet. Neki már nem ez volt az első kísérlete, hiszen az igazi rendező, Takács Vera néni születésnapjára már korábban forgattunk egy sikeres paródiát a Kölyökidőről. A rendezés ötlete a nyári táborozás idejénszületett meg bennem. Ott volt a stáb, felnőtt operatőr, hangmérnök és mikrofonos, akik szívesen vállalták a forgatást. A gyártásvezető, a ruhás és mindenki más természetesen gyerek volt. A szereplők is,, a felnőttek statisztáltak. - Kiknek szántátok ezt a filmet? - Elsősorban kortárs nézőinknek, valódi, tizenháromtizennégy éves kamaszoknak, akik elméletben mindent tudnak már a szerelemről, de bármily hihetetlen, az életben, meglehetősen gátlásosak. Hőseink is ezért találták ki, hogy levelezésük során megváltoztatják személyleírásukat, és barátaikat kérik fel a későbbi személyes megismerkedéshez. A randevúra tehát nem a levelezőpartnerek mennek el, és a továbbiakban a címhez hűen a történet vége: csereszerelem. (V. a.) A „kamaszok” a próbán Bélyeggyűjtés A postahivatali címke születése „A postai reform jelentősége és alkalmazása a gyakorlati életben - ez volt a címe az angol Rowland Hill 1837-ben kiadott füzetecskéjének, amelyben a korabeli levéltovábbítást kívánta korszerűsíteni. Többek között azt javasolta, hogy az illetéket az akkori gyakorlattól eltérően ne a címzett, hanem a feladó fizesse úgy, hogy a levélre nedvesített hátoldalával felragasztott „egy kis papírszeletkét, amelynek másik oldalára a postahivatal bélyegzője kerül rá.” A bélyeget ezért kezdetben Angliában „Post Office Label"-mV., úgyis postahivatali címének nevezték. Nos, e „címke” a következő évtizedekben világszerte nagy sikert aratott A bélyeg még alig múlt el 40 éves, amikor az az igény támadt, hogy a kialakult gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve nemzetközileg egységes levéltovábbítási szabályozásra van szükség. Heinrich von Stephan, az akkori Német Birodalom újításairól jól ismert posta vezérigazgatója kezdeményezésére 1874-ben létrejött a Világposta Egyesület, mai nevén Egyetemes Postaegyesület Alapító okirata szerint a világ minden államát egységes postaterületnek kell tekinteni, és a távolságoktól függetlenül mindenütt be kell vezetni az egységes levéldíjakat. Az alapítók arra is kötelezték magukat, hogy területükön keresztül késedelem nélkül továbbítják a küldeményeket, a területükre érkezetteket pedig mielőbb kézbesítik. Az Egyetemes Postaegyesület keretében működő német posta tevékenysége rendkívül sikeres volt: az első tíz év után kereken 180 milliós nyereséget utalt át a birodalmi kasszába. Emellett Stephan az akkoriban erőre kapó Siemens cég közreműködésével a német postát technikailag is korszerűsítette. Ezen túlmenően Heinrich von Stephan postatörténeti szakíróként is kiemelkedő jelentőségű könyveket alkotott (A porosz posta története, A világposta és a léghajó-közelekedés stb.). A gyakran francia elnevezéssel - Union Postale Universelle (U. P. U.) - emlegetett Egyetemes Postaegyesület alapító okiratát 1874. október 9- én 22 állam megbízottja Bernben írta alá. Közöttük volt Gervay Mihály, a függetlenné vált Magyar Posta első főigazgatója, aki 21 éven át töltötte be tisztét, s eközben számos, kizárólag a magyar postaigazgatás hatáskörébe tartozó területen érvényes bélyeget bocsáttatott ki. Az Egyetemes Postaegyesület megalakulásának évében például a réznyomatú, színes számú krajcárosok és a könyvnyomatú hírlapbélyegek kerültek forgalomba. A Magyar Posta Részvénytársaság szeptember 9-én „67. Bélyegnap —120 éves az Egyetemes Postaegyesület" elnevezéssel 54 Ft össznévértékű postabélyeg-sorozatot és 100+50 Ft össznévértékű feláras bélyegblokkot bocsátott forgalomba. E bélyegeket Varga Pál grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Rt készítette. A postabélyeg-sorozat fekvő téglalap alakban, 550 ezer példányban, 50 bélyeget tartalmazó ívekben került kibocsátásra, fogazásig terjedő mérete 26,7x36,7 mm. A 19 Ft névértékű címleten Heinrich von Stephan portréja látható, a 35 Ft-os névértékű címleten pedig Gervay Mihály arcképét ismerhetjük meg. A címleteken - keretben - jobbra, illetve balra a névértékek állnak, s függőlegesen a „MAGYARORSZÁG” felirat olvasható. A portré mellett az ábrázolt személy neve, születési és halálozási évszáma, valamint az U. P. U. emblémája látható. Ezek alatt váltakozó szöveggel „67. BÉLYEGNAP 1120 ÉVES AZ U. P. U.” elnevezés olvasható. A postabélyeg-sorozat 1994. szeptember 9-től mindenfajta postai küldemény bérmentesítésére korlátlanul felhasználható. Fontos ügyelni arra, hogy díjlerovásnál a bélyegblokk felárral csökkentett névértékét lehet csak figyelembe venni. A bélyegblokk értéklevél kivételével mindenfajta posta küldemény bérmentesítésére korlátlanul felhasználható. Érdeklődésre tarthat számot az a tény, hogy az U. P. U. a világ valamennyi országában kiadott bélyegeket figyelemmel kíséri. Ugyanis a tagállamok kötelessége, hogy valamennyi kibocsátásukból olyan mennyiséget bocsássanak rendelkezésére, amelyből azután hármat-hármat megküldhet a többi postaigazgatóságnak. K. B.