Magyar Nemzet, 2019. június (82. évfolyam, 96-119. szám)
2019-06-22 / 113. szám
2019. június 22., szombat Magyar Nemzet LUGAS 9 ban tellel, este kilencre mindenkinek vissza kell érnie. Állandó nevelői felügyelet alatt vannak, a pedagógusok nemcsak a fegyelemre ügyelnek, ha kell, lelki támaszt is nyújtanak, és kötött foglalkozásokon is igyekeznek elősegíteni a közeledést - ahogy manapság mondják, a kommunikációt a magyar és a szerb gyerekek között. Innen nézve ez a legizgalmasabb, onnan a legérzékenyebb kérdés. - Az akadémia magyar jellege elvitathatatlan - mondja Zsemberi János. - Magyar támogatással épült, az alkalmazottaink a vezetőedzőtől az igazgatón át a takarítókig szinte kivétel nélkül magyarok. Háborítatlanul dolgozhatunk, ami annak is köszönhető, hogy a két ország miniszterelnöke kiváló kapcsolatot ápol. A mi viszonyunk is jó a szerbekkel is, csodájára járnak az intézménynek, a szerb szövetség is támogat minket egy kis méterű műfüves pálya megépítésével. Ám nem tekinthetünk el a helyi adottságoktól. Földrajzi elhelyezkedése és a futball itteni hagyományai alapján Topolya a központ, s 14 alközpont tartozik hozzánk. Az alközpontokkal együtt 1500 gyereket foglalkoztat a topolyai akadémia. Másképpen: 1500 család, durván ötezer ember életére van hatással. Ezért emelkedik a labdarúgás a nemzetstratégia szintjére. - Milyen a kapcsolatuk a tóthfalusi akadémiával? - kérdezem, s ha csak egy pillanat műve is az egész, a tekintetekből kiolvasom: érzékeny témára tapintok rá. - Miért is tagadnám, szíven ütött, amikor híre jött, hogy Topolyán akadémiát építenek. Magyar pénzből, szebbet, jobbat, mint a miénk - Jenő atya nem kertel a kérdésemre válaszolva. - Aztán szép lassan beletörődtünk az új helyzetbe, s tesszük, amit tennünk kell, járjuk a magunk útját. - Elfogadtuk, hogy az egyik alközponttá válunk a Topolya-központú rendszerben, talán úgy is mondhatnám, az első alközponttá, mert az előjogainkról nem mondunk le - veszi át a szót Baja Ferenc. - Egyfelől nagy segítség, hogy Topolya besegít az edzők bérezésébe, s kapunk műfüves pályát, másfelől viszont a működésünk sajátosságairól nem mondunk le. Keresztény szellemiségben neveljük a gyerekeinket, hozzánk már az ötödik osztálytól kezdve beiratkozhatnak a kollégiumba a fiatalok, s szakmailag szinte egyenrangúak vagyunk Topolyával, az U15-ös csapatunk a vajdasági első osztályban szerepel. - Mi itt, a tömbmagyarságban nem adjuk fel az érdekeinket - teszi hozzá dacosan István. Megitt a szó: tömbmagyarság. Megtudom, ma már ez csupán két járást - itt úgy mondják, községet - jelent a Tisza jobb partján Magyarkanizsa és Zenta székhellyel. Futball és keresztény szellemiség. Vajon hogyan illeszthető össze a hétköznapokon? - Törekszünk rá - mondja az egyik nevelő, Marcsi, aki már a megjelenése miatt is feltűnő. Feszes, fekete-fehér csíkos farmert visel, hozzá egyszerű fekete pólót és kínai dorkót, az orrában pirszing. - Különfoglalkozásokat tartunk, rendszeresen járunk Szabadkára színházba, a vacsorához áldás után látunk hozzá, csütörtökönként közös misén vesznek részt a gyerekek. A kollégiumban nemcsak focisták élnek, sőt még lányok és szerb fiúk is, a magyaroknak muszáj megtanulniuk szerbül, ennek ez a legegyszerűbb módja. Marcsi élete külön történet lehetne: Balotaszálláson, tehát a határ túloldalán született, bejárta a fél világot, vegyes házasságból származó barátját - immár férjét - követve került a szomszédos Ilonafalura, onnan jár dolgozni az akadémiára. Ő praktikusan tekint a nevelői feladatra; egyik kollégájában, az eredendően hitoktató Kovács Józsefben - akit láthatón emészt a lélek elfojtott tüze - már több a kétely. - Én úgy tapasztalom, a focista gyerekeket a futballon kívül más nem nagyon érdekli - jegyzi meg. Nem szállok vitába vele, csak akkor szólok közbe, amikor Törökkanizsa helyett sokadszorra hallom Knezevacot, Nagybecskerek helyett Zrenjanint, s persze Belgrád is Beograd. - Már a mi generációnk is így nőtt fel. Hiába voltunk mindannyian magyarok, a diszkóban egy magyar szám után két szerbet kellett játszani, hogy ne mondhassák, nacionalisták vagyunk. Ne csodálkozzunk, ha felnőve a magyarok is szerb zenét hallgatnak, s többnyire a települések szerb nevét használják! Az egyik legényke sérült, ezért nem edz. Itt nincs mágneses rezonanciás gép, de még gyúrópad sem, mint Topolyán, az a rehabilitáció, hogy pihen, és a telefonját nyomkodja. - Hogy érzed magad az akadémián? - szólítom meg. - Nagyon jól, gyakran meccs után, hétvégére sem utazom haza. Meghökkent a válasz. Ezek után inkább nem érdeklődöm a családja felől. - Mi a célod a futballal? - Érettségi után megyek Németbe, ott szeretnék játszani. A 14 alközponti település zöme ma már erősen vegyes lakosságú. S mivel a szerb labdarúgás hagyománya, a jelenéről nem is beszélve, legalább olyan erős, mint a magyaré, etnikai alapon nemhogy kockázatos, egyenesen képtelenség futballéletet szervezni Bácskában. A realitás talaján kell állnunk. A futballstadionokban sok minden elhangzik, így a csapatnak nyugodtan lehet magyarul drukkolni, csak azt kértük a szurkolóktól, mellőzzék a ria, ria, Hungária! rigmust - ennél pontosabban nem is jellemezhetné a TSC identitását Zsemberi János. És hogy akkor mindebből mi a magyar közösség haszna? Ha egy szerb játékos jobb, mint a magyar, akkor nincs, nem is lehet vita, hogy neki kell játszania. Ha egyformák, akkor talán kedvezhetünk a magyar javára. De az eddigiekhez képest az is jelentős előrelépés, ha egyenlő feltételeket teremtünk. Nem árulok el titkot azzal, hogy a szerbek rámenősebbek, mint a magyarok. Megtudom, a szerb futballban ma is az a szokás, hogy a gyerekeket nem az anyák, hanem az apák kísérik edzésre. S ha a gyereket felrúgják, akkor az apa már üvölti is az utasítást: „Add vissza neki!” A gyerek, legyen bár egészen kicsi, vissza is adja. A magyarok viszont eloldalognak, sőt inkább másik sportágat választanak. Arányszámukhoz mérten ezért roppant alacsony a jelenlétük a labdarúgásban. Nem is kérdéses, mit kaptak a bácskai magyarok a topolyai akadémiának köszönhetően. Esélyt. Úgy, ahogy már nagyon régen: egyenlő feltételek mellett. Tóthfalu pedig a lelket öntheti beléjük. Erős hittel még a labdát is könnyebb rúgni. Forrás: Facebook MODELLEZÉS - A videojáték mindig újrakezdhető Merről fúj a szél? JANCSÓ Gábor - kérdezi a modellezés egyik géposztályának magyar világranglista-vezetője az ugyanabban a kategóriában versenyző harmadik helyezett társától -, miért kel fel az ember hajnali kettőkor, csak hogy nyolcra elérjen egy versenyre, ahol negyven másik őrülttel együtt bámulja az égen a repülőjét, majd estére patakon, erdőn, szántáson futott húsz-harminc kilométerrel a lábában éjfélre ágyba zuhanjon. Az ötvenes Milák Gábor vállat von, és sebességbe teszi autóját. „Nem tudom” - szól a rövid válasz. A világranglista-vezető Jancsó András és a harmadik helyezett Milák Gábor hajnali háromkor Budapest belvárosában találkoznak, hogy napkeltére már megreggelizve, kipakolva, nyugodtan beállíthassák a repülőjüket, és készülhessenek a startra. Kisebb-nagyobb modellezőversenyeket szinte minden hétvégén rendeznek országszerte kora tavasztól késő őszig, sőt van Tél Kupa is, amikor sokszor térdig érő hóban gázolnak a versenyzők. Tapolcán és Debrecen mellett van nagy pályájuk, de a szentesi repülőtér az egyik legfontosabb. Rendszeres világkupa-fordulók színhelye a Lapistó-fertői rét a földtulajdonosok hozzájárulásának köszönhetően. Az uniós szabályok, a Natura 2000-es környezetvédelmi előírások sok területről tiltották ki a modellezést, így egyre szűkül a versenyhelyszínek száma. A magyarok ezenkívül gyakori résztvevői a Nagyszalontán vagy Déván rendezett román és a kietrzi lengyel kupáknak, illetve a határ közeli horvátországi és szerbiai pályákat is szívesen látogatják körülbelül 500 kilométeres körzetben. A hazai versenyzői korosztály főként az ötvenes-hatvanas éveiket taposok közül kerül ki. Szentesen például a repülőmodellezés a 30-as évekre nyúlik vissza, amikor gimnazisták vették birtokba a terepet. Az 50-es évektől a pártállam felkarolta a sportágat, számos forrást biztosítottak a kluboknak technikai eszközökre és munkaerőre. Az újságok és híradók szerint pedig a repülőmodellezés kiváló formája volt az ifjúság nevelésének és képzésének. Ennek megfelelően tinédzserek tucatjai léptek be az egyesületekbe, akik közül rendszeresen érett, komoly versenyzővé vált egy-egy ügyes kezű mérnöktanonc. A rendszerváltás után azonban elapadtak a központi források, így a versenyzés vegetálni kezdett. A 2000- es évek elején azonban kezdett magához térni a sportág, mivel egyrészt egyre több „nagy öreg” fedezte fel ismét régi hobbiját, másrészt a klubok igyekeztek együttműködni a helyi iskolákkal. Szabó László, az EU Veterán Modellező Szövetség elnöke hat általános iskola diákjaiból verbuválja az utánpótlást. Sarusi-Kiss Balázs, a Cavalloni Ferenc Modellező Klub elnöke szerint nyolckilenc éves kortól érdemes elkezdeni toborozni, a Cavalloni ezért szintén általános iskolákban hirdet. A klub pesti felvevőkörzetében azonban jóval kisebb az érdeklődés a vidékinél, mivel „túl sok a zavaró tényező”, a gyerekek délután négyig iskolában vannak, majd nyelvórára és egyéb különórákra hivatalosak, a digitális kultúra nyomán kevésbé érdeklődnek a kétkezi dolgok iránt. Ma az idősebb generáció hozza az eredményeket. A fiatalabbak nem szeretnek a műhelymunkával foglalkozni, csak az tudja megfogni őket, ha kézbe vehetnek egy repülőt, és kimehetnek repíteni. A sportág technikai része azonban nagyon fontos, a fiatalok pályaválasztását is segíthetik a foglalkozások. A szakmunkásképzésből 20-25 év kimaradt, így a 17 éves gyerekek úgy kerülnek az iskolákba, hogy nem volt a kezükben villáskulcs - magyarázza Sarusi-Kiss Balázs. - Én 68 éve kezdtem - fűzi hozzá Reé András, a Magyar Modellező Szövetség elnökségi tagja. - Akkoriban még kívánalom volt, hogy a versenyzők saját maguk készítette modellel álljanak rajthoz. Ma ez már nincs így, egyrészt mert a fogyasztói társadalom arra nevel, hogy vásároljuk meg a darabokat, másrészt a speciális műanyag kompozit anyagok, illetve az elektronika fejlődése miatt már nem is lehet konyhaasztalon megcsinálni a modelleket. A szabadon repülő kategóriában (a modellek irányítás nélkül repülnek, az előzetes beállítások alapján) versenyző Jancsó András eredményei azonban cáfolják Reé András megállapítását. Ő a konyhaasztalon készíti repülőit, de fából kifaragni egy darabot egy hónapig is eltart, míg bizonyos versenyző kollégái egy óra alatt befejezik ugyanazt a munkát a rendelkezésükre álló ipari szerszámokkal. Világbajnokságot nyerni nem lehet tömeggyártású repülőkkel, de a fiatalok ma mindent meg akarnak venni. Én beltérben repülök rendkívül könnyen megsérülő modellekkel. Elég, ha az ember rosszul fogja meg őket, máris eltörnek. Többször előfordult, hogy meg akarták venni őket, és teljes volt a döbbenet, amikor nemet mondtam - mondja Reé András. Az Óbudai Egyetem diákjai tíz éven keresztül tapasztalhatták meg, mi a különbség a megvett és az elkészített repülők között. Magyarországon 1983-ban volt rövid ideig a közoktatás része a repülőmodellezés, 2010-ben pedig az Óbudai Egyetem úttörőként a magyar felsőoktatásban kezdte el tanítani a repülés elméleti, illetve a modellkészítés és -repítés gyakorlati ismereteit. A hallgatók a papírgéptől az elektromotoros vitorlázómodellig juthattak el, miközben ugyanazon anyagokat és alkatrészeket ismerték meg kézközelben, amelyeket a valódi repülésipar is használ. A repülőmodellező diákok a megszokott virtuális térből kilépve azonban számos gyakorlati problémával találkoztak, amelyek a modellezés öregjei számára még egyértelműek voltak. Sokuk nem tudta például megállapítani a szél irányát a fűszálak hajladozásából, és a digitális kultúra okán mást értett bizonyos kifejezéseken. Az első gyakorlórepülések során kellett megtanulniuk a sárkányreptetéshez hasonló módon eldobni a repülőket, amelyeket egy zsinór húz fel, majd az optimális magasságban elenged. Építési hibákból adódóan előfordul, hogy a modell - miközben még fogja a zsinór - visszafordul a föld felé, és porrá törik odalenn, ha a zsinór végét fogó reptető időben el nem engedi a kötelet. A videojátékokban lehet újrakezdeni vagy kilépni, a repülőmodellel azonban felelősséggel kell bánni. Ez az azonnali döntés készségét és a folyamatok holisztikus felismerését fejleszti - mondta el Jancsó András. A legutóbbi versenyen induló János is az Óbudai Egyetemen ismerkedett meg a modellezéssel. Azóta, ha teheti, munka mellett elindul néhány kupán, ám inkább csak hobbiból repül. Problémája, hogy a drónozás elterjedése óta életidegenné vált szabályozás egyre nehezíti szabadidős edzéseit. Csak légtérengedéllyel rendelkező területen repülhet, ami igen messze esik lakhelyétől. Ha máshol akarna repülni, harminc nappal korábban kellene légtérengedélyt kérnie, amikor harminc nappal előre esélytelen pontosan ismernie a repítéshez létfontosságú idő- és széljárási adatokat, így nem csodálkozik, hogy csoporttársai közül alig járnak vissza modellezni. Ma az idősebbek aktívak, a fiatalok nem szeretik a műhelymunkát Fotó: Kurucz Árpád