Magyar Szalon, 20. kötet (11. évfolyam, 1893-1894/1)
Tartalomjegyzék
em leng fugalma sem az esti szélnek, Nem zúg, susog a lomb, sötét kerek; Lassan vonul fenn a fekete égett odább-odább foszló felhősereg. Nem reszket egy csillagnak fénye sem A mélán hallgató tengervízen, Oly nesztelen, oly csöndes a magány, Hab és hullám is alszik mind a hány. Vonul odább-odább felhők" seregje, Csillag ragyog ki fönn az égtetőn, Mint hogyha messze tűznek fénye tetszik, A tóra lángvilág száll reszketőn. A fényfutók immár hírül vivék — Meglocsosan a hab, ébred a vidék, A jég zenéje csendül szerteszét — , Most ölti fel a hold arany mezét. (Góró Lajos rajzával.)