Magyar Szó, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-254. szám)

1977-09-12 / 251. szám

8. oldal Lauda már világbajnok A monzai versenyt Andreotti nyerte Monzában véget ért az Olaszország nagyíjáért folyó világbajnokságra is pontozott nagy autóverseny. A győztes az Olaszországból Amerikába származott veterán, a 37 esz­tendős Mario Andreotti. Lo­­tusával az összesen 301,5 km hosszú távot 207 km óránkén­ti átlagsebességgel száguldot­ta végig. Így tehát sikerült neki legyőznie a nagy esé­lyest, Niki Laudát, aki 11 má­sodperccel gyengébb idővel ért a célba. Lauda egyébként Ferrarijával a 35. kör után tört ki a 2. helyre, de a fenn­maradt 17 körben nem tud­ta már az első helyet is be­biztosítani magának. Andre­otti nevéhez még egy siker fűződik ezen a versenyen. A 15. körben 208 km-es órán­kénti sebességével megdön­tötte a világhírű monzai pa­­lay világcsúcsát. Előtte a re­kordot a svéd Ronny Petter­­son tartotta (206,120 km/óra). Monzában 200 000 néző előtt 24 autós indult. A For­ma 1 tavalyi győztese az an­gol James Hunt a 13. kör után kirepült a pályáról, akárcsak az ír John Watson a 40. körben. Tehát egyikük sem fejezhette be a versenyt. De nem ez volt az egyetlen szerencsétlenség a versenyen­ Egy csoport néző a kezdés előtt egy hatalmas reklám­táblára mászott fel és onnan szándékozta végig szurkolni az eseményt. A tábla azon­ban súlyuk alatt megrop­pant és mintegy 15 méter magasságból a földre zuhant, s vele együtt a nézők is. A sérültek számáról nem érke­zett jelentés. A 3. helyen az ausztráliai Alan Jones, a 4. a nyugatné­met Jochen Masch, az 5. pe­dig a hazai kedvenc Regazzo­ni végzett. A Forma 1-es verseny ösz­­szetett rangsorán Lauda ve­zet 69 ponttal. A további sor­rend: Scheckter 42, Andreot­ti 41, Reutemann 35, Hunt 22, Masch 21 pont stb. A vi­­van a Kanada, az USA és a­lágbajnokságért még hátra Japán nagydíjáért folyó ver­seny. Mint említettük azon­ban, Laudát már senki nem érheti utol. Szövetségi vízHabda-Siga A 17. forduló eredményei: Par tizan—Kotor 9:8, KPK—Jug 11:3, POSK—Mornar 8:5. Solaris—Jad­­ran (S) 8:8, Jadran (HN)—Pri­mőrje 11:11, Bijela—Mladost 6:10. A táblázat: 1. Partizán 17 13 2 2 194:125 28 2. Mladost 17 11 1 5 165:125 23 3. Kotor 17 10 2 5 179:121 \2 4. KPK 17 10 2 5 172:134 22 5. Jug 17 10 2 5 131:129 22 6. POSK 17 10 1 6 162:133 21 7. Primőrje 17 7 4 6 170:140 18 8. Jad. (HN) 17 7 4 6 151:152 18 9. Mornar 17 7 1 9 lg£:172 15 11. Solaris 17 2 2 13 99:192 6 11. Solaris 172 2 13 99:192 6 12. Bijela 17 1 1 15 125:223 2 Könnyen és fölényesen PAN­CSOVA: Dinamó—Kalitovi 15:5 Városi sportcsarnok, 2500 né­ző, bírók: Hodžić (Tuzla), No­­vicsc (Belgrád), Varga (Újvi­dék) és Radovic (Szarajevó). Részeredmények. — légsúly: Agollc—Konovalov 2:0 (döntő fölény a 2. menetiben), harmat: Jovanovic—Jašarević 2:0, pe­hely: Dekic—Sali­pom­ic 0:2, könnyű: Petkovic—Simic 2:0, kisváltó: Kiizmanović—Jelic 1:1, váltó: Pastyik—Milosevic 2:0, nagyivál­tó: Andelovic—Risitic 0:2, közép: Ilic—Antic 2:0 (dön­tő­­fö­lény a 3. menetiben), félne­­héz:­­Bajovic—Koc­ovanovic 2:0, nehéz: Simijonovic—Stamenko­vic 2:0. Könnyen nyert tartományunk egyetlen szövetségi ligás képvi­selője az újonc ellen. A sveto­­aarovói együttes a nagy harci­asságon kívül merni sokat muta­tott, pedig selejtezőben elért eredményei alapján a szép szám­ban meg­jelent nézősereg töb­bet várt tőle. A Dinamo leg­jobbja Agotic és Pastyik volt. BOROVO: Borovo—Buduc­nost 10:10 PROKUPLJE: Toplicanin— Radnicki (B) 12:8 KRAGUJEVAC: Rađnički— Radnički (N) 12:8 PRISTINA: Radnički—Slavi­ja 12:8 Nemzetközi ökölvívó­mérkőzés MJTROVICA: Srem—Hutniik (Lengyelo­­szág) 12:8 A mittrovicai öklözők, a Ka- Ga­r testvérekkel felerősítve, megérdemelt győzelmet arat­tak. Erőpazarlás vagy más? Október közepén Düssel­dorfban egy ismeretlen­nel csap össze Pavlov Mate Pavlov minden idők leg­jobb jugoszláv ökölvívója úgy döntött, hogy október 8-án vagy 15-én barátságos mérkőzésen ki­áll a nemzetközi sportközvéle­mény előtt teljesen ismeretlen belga Freddy de Cerpel ellen. Ismeretes, hogy Pavlovnak ok­tóber 1-én az argentin világbaj­nok Cuellóval kellett volna mér­kőznie, de az sérülésre hivat­kozva a mérkőzés elhalasztását kérte, s ez sikerült is neki, úgy­hogy kettőjük összecsapására no­vember 19-én kerül sor. A jó másfél hónapos késéssel ma­gyarázható Pavlov legújabb lé­pése. Cerpel elleni mérkőzése te­hát semmiképpen sem nevezhető erőpazarlásnak bármennyire is ismeretlen a belga öklöző, ha­nem csak azt a célt szolgálja, hogy Parlov formáját ezen a párviadalon ellenőrizze és meg­őrizze. Az ötvennapos halasztás, amennyit Cuello a világszövet­ségtől kapott, semmiképpen sem kedvez Parlovnak. Igaz, hogy az utóbbi időben még ő sem volt a legjobb formában, de ilyen hosszú idő alatt természe­tes, hogy minden korábbi terve füstbe met. Hogy úgy ahogy for­mában maradjon, nem marad számára más hátra, mint hogy ellenfél után nézzen, s közben öklözzön, így került tehát sor Cerpel elleni összecsapására. A táblázat: 1. Radnički (P) 2 2 0 0 23:17 4 2. Buducnost 2 1 1 0 22:18 3 3. Dinamo 2 1 0 1 24:16 2 4. Radnicki (N) 2 10 1 21:19 2 5. Radnicki (K) 2 10 1 21:19 2 6. Toplieanin 2 1 0 1 20:20 2 7. Radnički (B) 2 10 1 19:21 2 8. Kablovi 2 10 1 18:22 2 9. Borovo 2 0 1 1 17:23 1 10. Slavija 2 0 0 2 15:23 0 Olekszejev Is indul SMIgáan óriási mezőny a súlyemelő világ- és Európa­­bajnokságon Egy hét múlva, szeptem­ber 17-én kezdődik Stutt­gartban az idei­­ súlyemelő világ- és Európa-bajnokság. AJÁN Tamás, a Nemzetkö­zi és a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára már Stuttgartban tartózkodik, és onnan adott tájékoztatást az előkészületekről, a várható mezőnyről. — Már hónapokkal ezelőtt tudtuk és most már tény, hogy óriási mezőnyű lesz a stuttgarti világverseny — mondta. — Világ- és Euró­­pa-bajnokságon még nem állt rajthoz annyi ország és annyi versenyző, mint az idei viadalon. Csaknem 500 a hivatalos részvevők száma, 44 ország jóval több mint 200 súlyemelőt küld majd porondra. Az első vendégek, a Kínai Népköztársaság 18 főnyi küldöttsége pénteken estére jelezte Stuttgartba va­ló érkezését. Utánuk folya­matosan jönnek majd a töb­biek. ■Aján Tamás elmondta, hogy az egyes súlycsopor­tokban az alábbi nevezett versenyzők száma — 52 kg: 20, 56 kg: 26, 60 kg: 24, 67,5 kg: 35, 75 kg: 32, 82,5 kg: 36, 90 kg: 20, 100 kg: 20, 110 kg: 17, 110 kg felett: 17. — Jártam már a küzdel­mek színhelyén a killesbergi kiállítási csarnokban — mondta a főtitkár. — Dr.­­Bayer, a szervező bizottság elnöke matematikus, ebből kifolyólag a lehető legna­gyobb pontossággal készítet­tek elő mindent. A világ- és Európa-bajnokság esemé­nyeit több mint 4000 vendég tekintheti meg estéről esté­re. Nagy az érdeklődés, fo­lyik a jegyek árusítása. A korábbi évekhez hasonlóan a 110 kg-on felüli súlycso­port áll az érdeklődés kö­zéppontjában. Alekszejev legutóbbi világcsúcsai és nyilvánvaló visszatérése a jelek szerint tűzbe hozta a sportág híveit és a „sláger­csaták” iránt érdeklődőket egyaránt. Felfokozott érdek­lődés előzi meg a 90 kg-os súlycsoportot is, mert itt in­dul a házigazdák kiválósá­­ga, Misser, a középsúlyú lö­kés világcsúcstartója. A ver­senyzők részére minden fel­tételt biztosítanak. Csak egy példa: a bemelegítő helyen hat dobogó áll rendelkezés­re, mindenki külön fülkét kap, és közvetlenül itt van a szauna is. Sporthorgászat A péterréveiek nyerték a kupát Vasárnap reg­gel Becsén a csatornaéigon szervezték meg a péterrévei Kecsege Sporthor­­gászegyesület II. kupaversenyét, melyen a vendéglátó egyesület két csapatán kívül, a tarto­mány 12 egyesületének verseny­zői vettek rész­t. Jelen voll­t az apatini, a zombori, az adai, az indijai, a kanizsai, palicsi, a szabadikai, a mittroxvicai, az új­vidéki, a kikindai, a csókai és a bezdáni sporthorgászegyesület csapata. A verseny kiválóan si­került. Mindenki gazdag zsák­mánnyal mehetett mérlegelni. A kevésbé szerencséseknek is mintegy 2 kilónyi drévér, piros szárnyú keszeg, bodorka stb. akadt a horgára. Az első há­rom helyezett versenyző 6 kilón felüli zsákmányt mondhatott magáiénak. A kupaversenyt a péterrévei Kecsege Sporthorg, ászegyesület Gödöllei Vince, Gödöllei László és Korniger János összetételű csapata szerezte meg, második az indijai csapat lett, a harma­dik helyen pedig az adaiak vé­geztek. Az egyéni verseny a két or­szágos válogatott, az adai Kő­szegi József és a péterrévei Gö­döllői Vince párviadalának je­gyében telt le. Ezúttal Kősze­ginek kedvezett a sportszerén­ek. 7Ш ponttal nyert, a­ má­sodik helyre szorult Gödöllői Vince pontjainak száma 6947, harmadik helyen­­az indijai Ni­kola Gárdán végzett, 6746 pont­tal. L.Gy. SPORTVIlÁG Hétfő, 1977. szept. 12. A kovačicai Slavija lett a vajdasági teke­liga új tagja Tegnap Újvidéken megtartot­ták a bánáti tekeliga selejte­zőjét. . Mint ismeretes, a baj­nokságban egyforma pontszá­mot szerzett három csapat, a kovači­ai slavija, a törökbe­csei Jedinstvo és a törökka­­nizsai Oblicc. A faarány nem dönt, újabb fellépésen kellett eldőlnie, ki a jobb. A bánáti liga bajnoki címét a Slavija nyerte, és a vajdasági liga új tagja lett. A Slavija és a Je­dinstvo ,óriási küzdelmet vívott, az utolsó dobásokig nem lehet tudni, hogy ki győz, végül a scovach­adak 14 fával megelőzték a törökbecsedeket. 1. Slavija 4987 (Lentpard 830, Cicka 792, Bárány 818, Svetlik 839, Vágó 839, Jasko 869), 2. Jedinstvo 4974 (Baranyi 779, Recsó 848, Neam­ica 763, Orosz­­lámos 888, Mihályfi 814, Jáger I. 902.) 3. Obilic 4799 (Miladinov 873, Mári 758, Trolic 812, Božanin 760, Détári 796, Miškov 800). Szénási József a k­ovačicai község bajnoka A debelyacsai Spartacus és a kovačicai Slavija tekepályáin két fellépésben megtartották a kovačicai község egyéni baj­nokságát. A bajnoki címet is­mét SZÉNÁSI József szerezte meg. Helyezések: 1. Szénási (Spar­tacus) 1829 (890 + 939), 2. Mohácsi (Sp) 1784 (902+882), 3. Bán (Sp) 1768 (911+857), 4. Takács (Sp) 1705 (818+887), 5. Svetnik (Slawijia) 1700 (848+852), 6. Gara (Sp) 1695 (838+857), 7. Vágó (Sl) 1694 (807 + 887), 8. Sasi F. Trgo­­vačkd) 1675 (824 + 851), 9. Kovács (Sp) 1673 (820 + 853), 10. Lenhard (Sl) 1683 (828+835) fával stb. Ebből a községből az első három jut tovább, de mivel Szénási védi a Vajdaság baj­noka címet, így a 4. helyezett Takács is részt vehet Vajda­ság egyéni bajnokságán. Papp Sándor nyerte Ada és Becse bajnokságát A becsei iparosotthon négyes automata pályáján megtartot­ták az adai-becsei zóna egyé­ni tekebajnokságát. A becsei Zidar, Napred és Zanat, vala­mint az adai Bratstvo tekézői vetélkedtek. Mindkét fellépés Becsén volt. A bajnoki címet az adai PAPP Sándor nyerte. Helyezések: 1. Papp (B) 1738 (873+865), 2. Vukosavljević II. (Z) 1732 (866+ 866), 3. Mišković (Z) 1719 (836 + 883), 4. Lukács (B) 1708 (815 + 893), 5. Horváth (Z) 1704 (845+859), 6. Szollár (B) 1692 (865+ 827), 7. Rohacsek (Z) 1885 (889 + 816), 8. Krémer (Z) 1674 (808 + 866), 9. Takács (N) 1672 (859+813), 10. Szemendrei (Z) 1670 (862+808) fával stb. Az első három eljutott Vaj­daság egyéni bajnokságára. Barátságos teke­­mérkőzés SZABADKA: Pionir—Novi Sad 2502:2536 A vajdasági női liga máso­dik, illetve első csoportjának küzdelmeire készülve barátsá­gos mérkőzést játszott a két csapat. Majdnem vaskos meg­lepetés született, a nemrégen alakult csokoládégyári együttes közel járt ahhoz, hogy legyőz­ze a volt országos bajnok és többszörös Szerbia-bajnok fe­lett. A mérkőzés sorsa az utol­só pár küzdelmében dőlt el, melyben a tapasztalt Gaálné­­ kiváló utolsó tarolással legyőzte Farkasnét, Vajdaság bajnokát. Pionir: Rémes 360, Mačković 332, Márkus 333, Ivankovic 352, Gala 368, Lončarević 395, Far­kas 365. Novi Sad: Gőz 371, Kaszper 318, Gyurics 316, Kakucskin 373, Vastag 375, Poljakovic 383, Gaál 400. MARTONOS: , Jedinstvo—Vatrogasac (Kanizsa) 2393,2330 Jedinstvo: Danics 361, Jencsd 378, Fátyol 387, Dani 419, Tor­nai I. 398, Börcsök 450. Vatrogasac: Nagy I. 363, Já­nosi 403, Keca 397, Mészáros 380, Hajdúk 384, Fazekas 403. SZABADKAI LIGA SZABADKA: Pionir—Matica II. 2328:2270 PIONÍR: Kiss 380, Stipié 359, Bandin 413, Skenderovié 387, Farkas 387, M. Stipié 402. MATICA II.: Romanov 272, Kiss 402, Raffai 381, Nyilas 390, Molnár 405, Hollár 408. SZABADKA: Bačka—Spartacus II. 2236:2292 BAČKA: Kujundžić 359, Szabó 386, Kovács 385, Vigoda 346, Ada­mov 402, Vukojevic 358. SPARTACUS II.: Koledln 369, Bogešić 367, Krajnovlé 395, Cvi­­janovié 382, Kopunovics 387, Nyers 392. SZABADKA: Zorka II.—Lokomotíva 2424:2308 ZORKA II.: Pelé 397, Csuka 397, Németh 448, Nemoda 396, Krstln II. 371, Matijevié 415. LOKOMOTIVA: Orosz 343, R. Damjanov 396, I. Damjanov 351, |Cozma 374, Ajdnik 406, Vujovlé SZABADKA: Vasas—Solid II. 2268:2218 VASAS: Stojanovié 366, Bod­nár 334, Vidakovié 415, Miskolci 367, Takács 394, Ónodi 392. SOLID II.: Faragó 392, Muszin 320, Ludányi II. 362, Bukvic 347, Nagy 394, Fábián 403. TAVANKÚT: Tavankut—Sever (Szabadka) 2263:2268 TAVANKÚT: Dulic 400, Sivic 378, György 359, Tantic 385, Or­­čić 345, Stankovic 396. LEVER: Radulovic 381, Kovács 392, Nagy 382, Pálfi 370, Csíkos 370, Merész 373.­­ Ж Az esélyesek jó rajtja a niši tenisztornán N­išben szombaton kezdődött a Niš ’77 elnevezésű országos jel­legű teniszverseny. Vajdaság, Macedónia, Bosznia és Hercego­vina, Horvátország és Szerbia 95 teniszezője vesz részt ezen a ver­senyen. Az eső késlelteti a ver­senyt, ezért ma, vagy holnap fe­jeződik be. A legnépesebb a fér­fiak mezőnye 58 részvevővel. Eb­ben a mezőnyben Savié és Ilin között kell keresni a győztest. Az eddigi eredmények: Savié (Belgrád)—Ružičić (Belgrád) 6:1. 6:2, Savié—Slrola (Opatija) 6:0, 6:0, Ilin (Újvidék)—janjić (Niš) 6:1, 6:2, Ilin—Trkovszki (Szkop­je) 6:1, 6:2, Deszpotovszkl (Szkop je)—Slrola 5:7, 6:3, 8:6, Majdelac (Újvidék)—Lilié (Niš) 0:6. 6:4, 6:1, Milenkovlé (Niš)—Sarabanovlé (Szarajev)­ 7:5, 6:1, 6:1, Conklé (Újvidék)—Batev (Szkopje) 6:0, 6:0, Majdelac—Ognjanovic (Niš) 6:1, 6:2. Egy mérkőzés a negyed­döntőből: Savic—Sarabajic 6:2, 6:1, K. K. TELEVÍZIÓ A BELGRÁDI TELEVÍZIÓ MŰSORA Ivasia Markišina — monodráma a titogradi stúdióból 9.05 Iskolatévé 10.00 Szerbhorvát nyelv 10.30 Rajzfilm (sz) 10.35 Földrajz: A Himalája 11.05 Tévé-hinta — óvodások műsora (sz) 15.30 Szerbhorvát nyelv (ism.) 16.00 Rajzfilm (ism., sz) 16.05 Földrajz: A Himalája (ism.) 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.30 Híradó, 1. kiadás 17.45 Utazás a Föld körül — bábjátéksorozat gyerekeknek a zágrábi stúdióból 18.00 Mondd meg, mondd! — sorozatadás gyerekeknek a szarajevói stúdióból (sz) 18.15 Tévé­folyóirat — irodalmi műsor az újvidéki stúdióból (sz) 18.45 Ifjúsági műsor a szkopjei stúdióból 19.15 Rajzfilm (sz) 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Ivana Markiávna — monodráma a titogradi stúdióból 21.00 Kiválasztott pillanat — komoly­zene 21.05 Folyamatok — művelődési szemle a prištinai stúdióból 21.50 Vasik Hađžiismailović: Mintha valaki kopogna — dokumentumfilm 22.05 Híradó, 3. kiadás - II. MŰSOR 17.45 Albán nyelvű híradó 18.15 Belgrádi híradó (sz) 19.00 1001 dal — népzene 19.30 Híradó az újvidéki stúdióból (magyar) 20.00 Sportműsor (sz) 20.25 Sportkarikatúrák, (sz) 20.30 Időszerű témák — belpolitikai szemle 21.00 Huszonnégy óra (sz) 21.10 Házimozi: Európai tudományos­­fantasztikus filmek — ciklus — A végső program — angol játékfilm (sz) 22.35 A BITEF krónikája (sz) AZ ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.15 Sporthíradó (szerbhorvát) 16.30 Heti műsorkalauz (szerbhorvát) 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó 17.10 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 Szlovák nyelvű gyermekműsor 18.00 Mondd meg, mondd! A sorozatadás gyerekeknek a szarajevói stúdióból 18.15 Literatura — irodalmi műsor (szerbhorvát) 18.45 Ifjúsági műsor (magyar) 19.15 Jó éjszakát, gyerekek! (magyar) 20.00 Ivana Markišina — monodráma a titogradi stúdióból 21.00 Körkép — művelődési szemle (magyar) Ivan Oberisov filmje A MAGYAR TELEVÍZIÓ MA NEM SUGÁROZ MŰSORT R­ÁDIÓ ÚJVIDÉK I. SZABADKA 5.00— 8.00 Tarka reggeli zenés műsor 9.02 Rádióiskola 9.30 Olasz barokk szerzők kamaraműveiből 10.05 Humoreszk 10.15 Heck Paula és Sántha Puszta Lajos nótákat énekel 10.30 Idegenforgalmi műsor 11.02 Rádióterefere 11.20 Délelőtti hangverseny 12.05 Színes dallamok 14.02 Rádióiskola 14.30 Hirdetőműsor 15.00 Hallottuk — láttuk 15.40 Wagner-nyitányok 16.02 Megfújták a sorakozót — az ifjúsági építőtáborok műsora 16.15 Pop-top 18.30 Zenés albumunkból 19.30 Petz Marika és Olajos Károly magyar nótákat énekel 20.00 Slágerparti 21.00 Estéről estére — vendégmunkásoknak 23.30 Kis éji hangverseny BELGRÁD I­ 4.00— 8.00 Reggeli zenés műsor 8.25 Zenés arcképcsarnok 9.02 Hazai táncdalénekesek lemezeiről­­ 9.30 Család és otthon 14.02 Hangok és formák 17.02 A zene világában 17.45 Kisszínpad 18.30 Kívánsághangverseny 22.20 Dzsesszpanoráma 23.03 Zenés vallomások­ Beethoven, Löwe Schumann és Haydn szerzeményei KOSSUTH RÁDIÓ 4.25 Jó reggelt 9.00 Nicolas Guillen versei 9.10 A hét zeneműve 10.05 Éneklő világ 10.30 Zenekari muzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.35 Népdalok 14.30 Kovács Péter és a Munkásőrség központi férfi kara énekel 14.43 A Budapesti­ Koncert fúvószenekar játszik 15.15 Magyar szerzők műveiből 15.51 Filmzene 16.15 Arthur Grumiaux és Cziffra György lemezeiből 17.45 Becerley Sills és Giuseppe Taddei énekel 19.15 Nótaest 20.52 Betthoven: VII. szimfónia 22.30 Szvjatoszlav Richter magyarországi hangversenyei 12.35 Hétfőn sport, közben: szórakoztató zene 13.00 Hírek 14.00 Hírek 15.00 Délutáni híradó­k az Újvidéki és a Szabadkai Rádió közös műsora 15.30 A Szabadkai Rádió szerbhorvát műsora 18.30 Az Újvidéki Rádió műsora MAGVAS SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA Igazgató BÁLINT IMRE Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztő tanács Bálint Imre. Berdál István (elnök), Bol­ok József Bu­ják János. Burányi Nándor. Csípő Mihály Csorba István, Erdélyi Károly, Földessy László, Franc Lajos, Gaál Ottó Horváth Ferenc Ka­tona Gyula Kazl Ernő Ke­resztény­ József­­dr. Pap József, Petkovics Kálmán, Piszár József, Polyvás Jó­zsef, Ratkó Sándor, dr Re­­hák László Rudi Sova, Sza­badka Sándor, Szabó Gizella, Szalma Tibor, Szirovics Antal Takács Gyula. Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sík­ Vojvode MiSica 1. Telefon: 22-144 telex 14199 YU FORU­ V. Egyhavi előfizetési díj bel­földön 85.— dinár, külföldön 170.— dinár. Folyószámla 65700-601-196 ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA SOLEA

Next