Magyarság, 1921. szeptember (2. évfolyam, 194-217. szám)
1921-09-02 / 194. szám
1921 szeptember 2. péntek Budapest, II. évf. 194.(208.) szám i»l IftYAlWAi. Előfizetési urak : Egész évre 410 korona Negyedévre 110 korona Félévre 220 korona Egy hóra ... 40 korona Eaves számára 2 korona Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa utca 8. szám» Telefon: József 68-90, József 68-91. Kiadóhivatali VII. kerület, Miksa utca 8. Telefon: József 68-92. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Ebért ar cilindere A halálraítélt német nemzeti önérzet végső kétségbeesésében bosszút esküszik és fegyvert emel azokra a német politikusokra, akik az elsők, között alkudtak meg háta mögött a német sorsra s akik a pacifizmus és demokrácia nevében arra is minden percben készen állnak, hogy egy tál lencséért, a maguk pünkösdi uralmáért áruba bocsássák a német jövendőt. Ellenségektől körülvéve, területeinek egy részétől, gazdasági erőforrásainak segítségétől megfosztva, Németország a »béke« ,és a nemzeti »önrendelkezés« minden kínját szenvedi. Dicsőséges és győzhetetlen fegyvereit elszedték tőle, munkájának minden percéből, keresményének minden filléréből »jóvátételt« kell fizetnie, gazdasági és politikai élet működésében gyarmati elnyomás, rendszabályozás és kizsákmányolás terheit és szégyenét tűri s ellenségei kegyelméből élvezi azt a jótéteményt, hogy »köztársaság« lehet s Ebert elnök urat ünnepies alkalmakkor katonaizenével és egy díszszázaddal tisztelheti meg a legfőbb állami hatalom nevében. Van egy bizonyos német demokrácia, amely úgy érzi, hogy ennél újibb sor már el sem képzelhető. Ez a demokrácia csak az imént jutott az államiés kormányzati hatalom birtokába, nemrégen álmodni se álmodott róla, hogy ekkora örökség szakad a nyakába s most úgy viselkedik, mint a tipikus parvenü: azt hiszi az uraságot az elnöki frakk, a díszszázad és a katonazene teszi, ha ez meg van, ugyan mit kívánhat még bármiféle önérzet vagy öntudat? Mint a szegény néger az üveggyöngyöt és a cilinder-kalapot, úgy viseli eá a demokrácia a német birodalom hatalmát: boldog és büszke a nagyság és erő látszatának maradék színes rongyaira, melyeket a német nép ellenségei neki kegyelemből meghagytak s nem veszi észre e szegény rongyok alatt szánalmas koldusságát és szolgaságát. Ha én elnök vagyok és köztársaságot játszhatok, — kérdi ez a ma érkezett német demokrácia, sok keleti szinvegyülékkel testi és szellemi ruházatában egyaránt, s mit kívánhat még a német nemzeti nagyság és a német nemzeti önérzet? Ez az utóbbi pedig Nagy Károly és Nagy Frigyes dicsőségére, az ezeréves német történelem emlékeire gondol és gondol az ezeréves német szellemi, fizikai és anyagi erőfeszítés lélekemelő teljesítményeire és hagyományaira s nem tud boldog lenni az Ebert elnök úr cilinderkalapjától, amelynek, mint egy Geszterfövegnek árnyékában, naprólnapra megalázzák és arculverik. Azoknak, akik Németországot legyőzték —, nem a maguk erejéből, az Amerikából kölcsönvett segítséggel, és akiknek a német demokrácia és a német pacifizmus olyan jól kamatozik, azoknak természetesen módfelett tetszik ez a köztársasági cilinder, íme, most annak a revolverlövésnek nyomán, mely Jarzberger életét kioltotta, farkasszemet néz egymással Németországban a letiport, de megalkudni nem tudó nemzeti gondolat s az újdonsült és párt hatalmában boldog demokrácia. A szélsőséges szocialista és kommunista irányzat megragadja az alkalmat, hogy a »reakció«-val szemben, amely a belső rendet s a köztársaság uralmát és a békét fenyegeti, de amely valójában az egész német nép életérdekét és becsületét félti, talpraálljon. Szocialista és kommunista tömegeket mozgósítanak a »vezérek« a német irredentizmus és a német nemzeti érzés minden megnyilvánulásával szemben s ha kell, botokkal és fegyverrel támadnak reá, akárcsak nálunk Károlyiék ésTásziék népköztársasága idején. Itt az irredentizmus a német egységért harcol, tehát a Ruhrvidékért éppen úgy, mint Felsőszilézia bányáiért. Harcol a német ipar, a német gazdasági és politikai nagyság életföltételeiért, a német szénért és vasért, melyet ellenségei el akarnak rabolni Németországtól, vagy már el is raboltak tőle, s amely nélkül válság és nyomor fenyegeti a német munkás- és polgári társadalmat egyaránt. Ezt a »reakciót« le kell törni, üvölti a német radikális és pacifista sajtó s vele üvölt helyeslőleg, vállveregetve az az angol és francia sajtó is, amelynek Ebert elnök úr cilinderkalapja és demokráciája olyan kedves, mert olyan ártatlan. Hogyne örülne ez az antant-sajtó ennek a cilindernek és ennek a demokráciának, hiszen ő segítene mindkettőt nyeregbe s a győzők csak addig és akkor alhotnak nyugodtan, mig ezt a cilindert és ezt a demokráciát a helyén látják. A német sovinizmussal és imperializmussal szemben, amely vassisakban járés a császárra esküszik, ez az ántantsajtó kész a német demokráciát »megerősíteni« és kész morzsákat odavetni neki az elrablótt német javakból, hogy a belső ellenségek meg ne döntsék s hogy »sikerek«-re hivatkozhassék hóhérai kegyelméből. A Morning Post, az Echo de Paris, a Daily Chronicle és a többiek egyek ebben a buzgóságban s a magyar sajtónak ama bizonyos demokratái is büszkén mutatják fel, hogy ime, a műveit külföld mennyire elitéli a német terrort, mely Erzberger életére tört s mennyire remeg a német munkásság és polgárság jóvoltáért. Mintha már egyszer hallottuk volna ezeket a hangokat. Most Németország vergődő tetemét károgják körül, de félelmük ma is ugyanannak a magyarságnak szól, amelynek szájából a pacifizmus és demokrácia szirénhangjaival egyszer már kikárogták kenyerét és jövendőjét egyaránt. Ausztria Nyugaimaguarorszáit© nem szándékozik katonái Epesché tenni Schober kancellár expozéjéban a magyar kormányt teszi felelőssé az eseményekért - A párisi nagyküvesi ertekezlet utasította Ausztriát, hogy Nyugatmagyarország megszabása után azonnal kezdjen tárgyalást Magyarországgal - A szüvetségesközi bizottság nem engedte meg az osztrákoknak a második zónába való bevonulást Schaber szövetségi kancellár Nyugatmagyarországra vonatkozó expozéja áll a mai események élén. Ausztria kancellárja a nyugatmagyarországi eseményekért való felelősséget igyekezett teljesen a magyar kormányra áthárítani és azzal dicsekedett, hogy Ausztria megnyerte az antant tetszését azzal, hogy nem katonai, hanem csak diplomáciai eszközöket alkalmazott. Mint főtromfot a párisi nagyköveti értekezlet határozatát játszotta ki, amely utasítja Ausztriát, hogy mihelyt az egész területet megszállta, nyomban kezdjen tárgyalást Magyarországgal a magyar követelésekről. Ebből kiderül, hogy az osztrák kormány nyomatékos felszólítást kapott arra, hogy keresse a békés megegyezés útjait és lehetőségeit a magyar kormánnyal. Legalábbis erre vall az a jelenség, hogy az osztrák sajtó kardcsörtetése megenyhült s hajlandóságot mutat a magyar kormány nehéz helyzetének megértésére és méltánylására. Schober beszédét általában valamelyes mértéktartás jellemzi, ami talán arra vall, hogy az osztrákok kezdenek elgondolkodniaz eseményeken, vagy talán már meg is bánták őket Gratz Gusztáv volt külügyminiszter egyelőre nemhivatalos formában tárgyalásokat kezdett a Schober kancellárral s ma inkább van remény a tisztességes és méltányos megegyezésre, mint néhány hónappal vagy héttel ezelőtt, amikor az osztrák követségi kormány merevségén minden magyar részről történt kísérlet zátonyra futott. Lehet, hogy a cseh és jugoszláv kormányok örvendezése A Magyarország és Ausztria hajbakapásán bizonyos józanságra mérsékelte a német nacionalistákat is, akik a szociálkommunisták mellett élén jártak a magyar kormány ellen való kirohanásoknak. A nyugatmagyarországi helyzet különben változatlan. A soproni Széchenyiszoborról eltávolították a magyar hadsereg gyászfátyolos koszorúját, abban a reményben, hogy a szép magyar város birtokukban marad. A legutóbbi órákban a beérkezett jelentések szerint mindkétzónában helyreállott a nyugalom. Schober kancellár expozéja becsből jelentik. Schober kancellár a külügyi bizottságban a következő beszédet mondotta: Azok az események, amelyek múlt vasárnap Nyugatmagyarországon lejátszódtak, minden pártatlanul gondolkozó embert sajnálkozással és felháborodással kell, hogy eltöltsenek. Az előzményeket már bőven ismerik a bizottság tagjai, úgy, hogy azt hiszem, nem kell azokat közelebbről részleteznem. Mihelyt az első híreket kézhez kaptam, nyomban azonos jegyzéket intéztem a főhatalmuk bécsi képviselőihez, amelyben hivatalosan közöltem velük a történteket és kértem, hogykormányuknál hassanak oda, hogy Magyarország azonnal rászoríttassék, hogy a békeszerződések határozatainak teljes terjedelmükben eleget tegyen. Különös súlyt helyeztem arra, hogy Ausztria az antantra kell, hogy rábízza azt, hogy szerződésszerű és a hatalmak részéről ismételten elismert jogához hozzásegítse. Ugyanakkor utasítottam párisi és budapesti követünket, valamint soproni képviselőnket, hogy a nagyköveti értekezletnél, illetőleg a magyar kormánynál, valamint a szövetségesközi tábornoki bizottságnál a leghatározottabban tiltakozzanak a magyar kormány magatartása ellen. Jó lépések során kifejezetten hangoztatta, hogy Auszria a hatalmak autoritásába vetett teljes bizalomtól vezetve pontosan ragaszkodott a számára előírt eljárási módozathoz és szigorúan tartózkodott attól, hogy a magyar erőszakot hasonló módon viszonozza, annnál inkább számíthat tehát arra, hogy az antant határozatainak érvényt fog szerezni. Éppúgy kifejezésre juttattam, azt is, hogy Ausztria az eddigi, valamint az esetleg még ezután történendő eseményekért, amelyek az antant akaratának nyugodt végrehajtását háborítják, a felelősséget Magyarországra kénytelen hárítani és hogy Magyarországnak lett volna a kötelessége, hogy az átadás ideje alatt a biztonságról és a rendről olyan módon gondoskodjék előre, hogy minden körülmények között kikerülhetők lettek volna azok az események, amelyek,sajnos, lejátszódtak. Vád a magyar Kormány ellen Még augusztus 27-én este a tisztelt bizottság ülése után közöltem az itteni magyar követtel a tisztelt bizottság határozatát Noha ez a határozat igen előzékeny volt, a magyar kormány tűrte a messze szétágazóan előkészített üzelmeket, vagy legalábbis nem akadályozta meg az üzelmeket, amelyeknek célja a szerződésszerű átadás hátráltatása. Jellemzőként bátorkodom megemlíteni, hogy még szombaton, augusztus 28-án délben megjelent nálam a magyar követ, hogy az előző napon beérkezett ama közlésekkel szemben, amelyek az első zónában Héjjás és Prónay embereinek, valamint az Ostenburg-különítménynek felbukkanásáról szóltak, biztosítson engem, hogy az ő értesülése szerint az osztrák bevonulás minden zavar nélkül fog végbemenni és hogy magyar részről az antant utasításaihoz fogják magukat tartani. Figyelemreméltó, hogy ebben az időben a magyar kormány már minisztertanácsot tartott volt, amelyen elhatározta, hogy a második zónát egyáltalán nem üríti ki, hanem azt visszatartja, zálogul az Ausztriával szemben támasztandó pénzügyi igényekért A magyar kormány aide memoir iá A magyar követ augusztus 21-én délelőtt aide memoirt nyújtott át nekem, amelyben a magyar kormány védi álláspontját és eljárását, kiindulva abból, hogy mindig leghőbb kívánsága volt, hogy a függő kérdések egész komplexumát ha- e . /