Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-01 / 274. szám
1922 december 1, péntek 1fe Ara 10 korona Budapest, III. évi 274. (582.) szám Előfizetési árak: Szerkesztőség: VII. kerület, Mlkw ntoa 8. u*ab KeWfld^eCsk^raTMZoÄ„a800.koro,w Felelős szerkesztő: Milotay István mKtTMAiTÄ.rÄ'Ä Ausztriában hétköznap és vasárnap 1000 osztr. kor* Megjelenik Hétfő kivételével mindennap. Németausztria talpraállítása (y) A saint-germaini béke megteremtette az önálló Németausztriát, de csak a türelmes papiroson, egyébként azonban megfosztotta az életbenmaradás minden reális előfeltételétől. És erre a szörnyen megcsonkított, pusztulásra szánt, angolkóros nyomorék államocskára még jóvátételt is próbált zúdítani. Ilyenformán nem csoda, hogy Ausztria rövidesen a züllés lejtőjére került. Még súlyosabbá tette a szerencsétlen országocska helyzetét, hogy kormányzása a szociáldemokrácia kezébe került, amely itt is, mint mindenütt, a kommunizmus talaját igyekezett előkészíteni. A Bauerek, Aderek és Rennerek, ezek az osztrák Kun fiúk, Pogányok és Kun Bélák már régen nyíltan kikiáltották volna a vörös uralmat, ha Bécs munkásságának élelmezése nem függött volna a környékbeli keresztény parasztságtól és a bolsevista-ellenes nyugati kapitalista államok jóindulatú könyöradományaitól, így hát be kellett érniök Ausztria lassú, de tervszerű rothasztásával A marxista elveknek megfelelően Ausztriában is közkedveltségű jelszó lett minél kevesebbet dolgozni, de minél nagyobb béreket követelni, minél kevesebbet termelni, de annál többet fogyasztani. Az index alapján emelkedő bérek és fizetések pusztító rendszerét itt alkalmazták kiváló sikerrel. Minthogy ezt a papíron nyolcórai, de a valóságban legfeljebb négyórai munkaidővel, kombinálták, az eredmény nem lehetett egyéb, mint az őrült iramban emelkedő drágaság. A marxista dogmához tartozik az is, hogy a pénznek, mint a kapitalista rend alapjának hitelét, becsületét minél jobban tönkre kell tenni. Ez sikerült is majdnem olyan alaposan, mint Szovjetoroszországban. A marxista szocializmus halálos ellenséget lát az államhatalomban, amelyet szerinte alá kell ásni és teljesen megsemmisíteni. E tekintetben is nagyon eredményes munkát végeztek az osztrák elvtársak és az új állam mihamar egy feloszló hullához hasonlított. A dögkeselyűk máris jelentkeztek: Jugoszlávia és Csehország akartak osztozkodni a halódó Ausztrián. Másrészt az osztrák németségben egyre jobban megerősödött az az elhatározás, hogy a német birodalomhoz való csatlakozást mindenáron ki kell erőszakolni. Ekkor kapott észbe Olaszország és a nagyántant többi állama. Kezdték észrevenni, hogy az összeomló Ausztria könnyen lángba boríthatja egész Közép- és Keleteurópát. Végre komoly szanálási akció indult meg Ausztria gazdasági és belpolitikai talpraállítására. Az akció megindítását megkönnyítette, hogy az osztrák szociáldemokraták — a teljes lejáratástól félve — a legkritikusabb pillanatokban a keresztényszocialistákra és a nagynémetekre hárították át az ügyek vitelének ódiumát. Az új kancellár, Seipel prelátus nem ijedt vissza a nagy feladattól és az utolsó percekben nagy diplomáciai ügyességgel meg tudta nyerni a nagyántántot egy 520 milliós aranykorona-kölcsön nyújtására. Persze ennek igen nagy ára van. Az ántánt vezető férfiai ugyanis tisztában vannak azzal, hogy Németausztria nemcsak gazdaságilag és pénzügyileg beteg, de állami organizmusát is alaposan megfertőzte, bomlásba vitte a szociáldemokrata uralom. Egyelőre tehát államigazgatási szempontból is gyámság alá akarja helyezni Ausztriát A követelések, illetve feltételek nagy része a szociáldemokraták ellen van kihegyezve. A kölcsön fejében el kell törölni az index-rendszert, a nyolcórai munkaidőt ki kell terjeszteni. A költségvetésben gyökeres takarékossági intézkedéseket kell tenni, meneszteni kell a legrövidebb idő alatt azt a sokezerre rugó herét, akikkel a szociáldemokraták valósággal elborították az osztrák hivatalokat. Az államon való élősködés gyönyörű napjainak vége. A vörös őrségre is szomorú napok jönnek, nemzetközi csendőrség fogja őket felváltani. A munkanélkülis segélyeknek is befellegzett. Ezután dolgozni kell, ha valaki élni akar. A demagógia elvén felépült osztrák parlamentnek hatáskörét nagyon szűkre fogják szabni A szociáldemokrata urak ezután kénytelenek lesznek a puszta szónoklatokkal beérni, az állami életre, amelynek szekerét oly alaposan belevitték a kátyúba, többé befolyást nem gyakorolhatnak. A kommunista propagandát is be kell szüntetni és a világ minden részéből odacsődített bolsevistáknak útilapot kötnek a talpára. Természetes, hogy az osztrák szociáldemokraták mindent elkövetnek, hogy e szanálási program keresztülvitelét megakadályozzák. Nyíltan fellépni nem mernek, félnek a nyomorgó, a kétségbeeséssel küzködő osztrák nép felzúduló haragjától De rajta vannak, hogy hazafias és szuverenitási kifogásokkal, leszavazással elgáncsolják a határidőhöz kötött javaslatoknak kellő időben való tető alá hozását. E célból szövetkeztek az osztrák kapitalizmus elfajulásával, a siberokráciával, a spekulánsok hadával, akikre szintén a böjt keserves napjai jönnének, ha sikerülne az osztrák koronát stabilizálni. Az a »pezsgő és virágzó bécsi gazdasági élet«, amelyről liberális lapjaink annyi dicshimnuszt zengtek és amelynek hiányát itt Budapesten annyiszor hányták szemére a keresztény kormányzatnak, máris kezd befagyni, amint Ausztria is a szolid gazdasági termelés rendszerére készül áttérni. A vesztesek a szociáldemokrata vezetőkkel együtt, önérthetően nagy harci zajjal támadják Seipelt. Csakhogy — úgy látszik — az osztrák kancellár nem ijed meg emerikói lármától. A háta megött érzi Ausztria nyomorgó néptömegét és az antant komoly támogató szándékát. Máris önérzetesen odavágta múltkoriban az aknafuróknak, hogy Ausztria ősi keresztény többsége fel fogja venni a harcot a jövevény kisebbséggel. Ha Seipel terveit siker koronázza, a keresztényszociális irány feltétlen uralomra kerül Ausztriában. Ennek pedig a mi szempontunkból igen nagy jelentősége van, mert megnyitja az utat arra, hogy a megcsonkított Ausztria és a megcsonkított Magyarország az őket egyformaképpen szorongató szláv gyűrű ellen egyesült erővel léphessenek fel. Ha a Duna völgyében élő I0 millió magyar és 10 millió osztráknémet egymásra talál és szoros baráti szövetségre lép, a mesterségesen felfújt és nagy belső válságokkal küzdő utódállamoknak uralma rövidesen pünkösdi királyságnak fog bizonyulni. Ádáz a törvényhatósági választások elhalasztása mellett döntött Elfogadták a Bán-fere indítványt Az akadémiai javaslatai részleteiben is letárgyalták — A Magyarba tudósítóidtól — A személyeskedések napokig tartó viharzása után csütörtökön nyugodt ülésen folytatta és fejezte be a Ház a Tudományos Akadémia támogatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A vita elejétől végig csendes volt, csupán akkor vált izgalmasabbá, amikor az ellenzék egyik szónoka a kormánypárt bátorítására az Akadémia segélyének megkétszerezését indítványozta és a kormánypárt, élén a kultuszminiszterrel, az indítványt felvetette. Az Akadémia ügye után Fáy Gyulának a törvényhatósági választások elhalasztásáról szóló indítványa került tárgyalásra. Valamennyi ellenzéki szónok azt az egyetlen elfogadható álláspontot képviselte, hogy az Indítvány indokolásával szemben a múlt nemzetgyűlés által törvényesített Friedner-féle választójogi rendelet alapján megvan a lehetősége a törvényhatósági választások elrendelésének s igy semmi szükség az elhalasztásra. A nyomós érvek azonban süket fülökre találtak, a többség megmaradt annak, amivé a választási diktátor segélyével Bethlen István gróf formálta s a belügyminiszter kérésére gépiesen megszavazta Fáy indítványát A miniszter beszéde után a HRZ a javaslatot általánosságban egyhangúan elfogadta. A részletes tárgyalás során a többség elvetette Jánosi indítványát az államsegély megkétszerezéséről s változatlan szövegben fogadta el valamennyi szakaszt. Ezután Farkas Tibor személyes kérdésben történt felszólalásából rövid házszabályvita fejlődött ki. Farkas úgy hitte, hogy szavahihetőségét vonta kétsébos belügyminiszter egyik reggeli lapban megjelent nyilatkozatában s ugyanannak a lapnak márciusi számaiból bizonyította, hogy igaza volt, mert Rakovszky Iváno vár megyei kongresszuson jelen volt s hozzájárulásával hozták a közigazgatási reform ügyében ismeretes határozat. Rakovszky Iván belügyminiszter kijelentette, hogy nem akarta Farkas szavaihihetőségét kétségbevonni Az elnök a két felszólalás után leszögezte, hogy olyan polémiákba, melyek az üléstermen kívül indulnak meg, személyes megtámadtatás címén csak egészen kivételes esetekben lehet felszólalni. Rakovszky István helyesnek mondotta az elnök felfogását, megjegyezte azonban, hogy ilyen esetekben napirend előtti felszólalásnak van helye. A törvényhatósági választások elhalasztása Rövid szünet után a Ház áttért Fáy Gyulának a törvényhatósági választások elhalasztásáról szóló indítványának tárgyalására. Az első felszólaló Szilágyi Lajos volt. Rámutatott arra, hogy az ellenzék már az indítvány megtételénél is tiltakozott az ellen, hogy meglepetésszerűen kerüljön ilyen fontos indítvány a Ház elé. Egyben nyilatkozatot kért a belügyminisztertől, hogy a közigazgatási reformot a nemzetgyűléssel, vagy — amint a vármegyei kongresszuson mondotta — a kétkamarás országgyűléssel akarja-e letárgyaltatni. Felhasználta az alkalmat arra is, hogy Bihar megye közállapotairól megemlékezve, sürgesse a belügyminiszter döntését arra a feljelentésre, amelyet ő személyesen és írásban is megtett az ottani szégyenletes helyzetről. Szilágyi felszólalása után Rothenstein Mór hosszabban küzködött a magyar nyelvvel. Végülis azt mondotta, hogyha már elhalasztják a törvényhatósági választásokat, tegyék azt egyszakaszos törvénnyel, mely a választást szélesebb választójog alapján rendelné el. Rakovszky Iván belügyminiszter azt fejtegette, hogy Fáy indítványa a fennálló állapotnak egy időre való meghoszszabbítását jelenti. Egy évi meghosszabbításról van csupán szó. Válaszolva Szilágyi Lajosnak, a bihari kérdésben kijelentette, hogy a főispánváltozás már megtörtént s Szilágyi feljelentését illetően az új főispán vizsgálatot indított. A vizsgálati jegyzőkönyv beérkezése után azonnal intézkedik a panasz tárgyává tett ügyekre vonatkozóan. A miniszter beszéde után a többség általánosságban elfogadta az indítványt A részletes tárgyalás során Györki Imre azt indítványozta, hogy a múlt nemzetgyűlés által törvényesített Friedrish-fig A Tudományos Akadémia támogatásáról pár perccel féltizenegy óra után megindult vita során elsőnek Szakács Andor beszélt. Csekélynek mondotta a segélyezés összegét s azt fejtegette, hogy a Habsburg-uralkodók akadályozni igyekeztek a magyar kultúra fejlődését A következő szónok Jánosi Zoltán volt. Leszögezte, amit senki sem vont kétségbe, hogy tagja volt a nemzeti tanácsnak. Egyébként jót és helyeset akart: az Akadémia segélyének megkétszerezését kívánta , a kormánypárt határozott bátorítására be is nyújtotta vonatkozó indítványát. Kitért a kultuszminiszternek a javaslat ajánlásánál mondott beszédére is, azt fejtegetve, hogy a reformáció százada teremtette meg a keresztény és nemzeti kultúrát. A kultuszminszter bejelentette az oktatásügy reformját Jánosi felszólalásával végetért az általános vita,mire a szokásos miniszteri beszéd következett. Klebelsberg Kuno gróf, reflektálva Jánosi beszédére, azzal kezdte, hogy jó katolikus, egyben azonban egyetlen felekezetin szemben sem elfogult. A vita során elhangzott ama kívánságra, hogy a kultuszkormány a Petőfi-Társaságot és a Szent István Akadémiát is segélyezze, kijelentette, hogy a költségvetés keretében ezekről is gondoskodni kíván. Szólott arról is, hogy közelebbről előterjeszti az oktahisányi javaslatot, végül odanyilatkozott, hogy a jövőben az érettségin különös súlyt fognak helyezni a magyar irodalomra.