Magyarság, 1924. október (5. évfolyam, 205-231. szám)
1924-10-01 / 205. szám
Előfizetési árak: Negyedévre £20.000 korona. Egy hóra 40.000 koP* Egyes tszám ára hétköznap 2000 korona* Vasárnap 3000 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztr. K. R Ara 2000 korona (1104) 1924 október, szerda MICTIBSlfc Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőségi VII. kerület, Miksa-utca 8. , Teefon: József 68-90, József 68-91. — Kiadóhivatali VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefon: József 08—93* Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Levélcím: Budapest 741, Postafiók 19. Jogrend-harakiri A szolnoki királyi törvényszék a liberális-radikális oldal részéről is elismert, szabályszerű perrendi tárgyalás után fölmentette azokat a fiatalembereket, akiket a csongrádi bombamerénylettel vádoltak s akiket a nyomozóhatóság a véres bűntény tetteseinek tartott. Az elnök olyan színvonalon tartotta a bűnper tárgyalását, hogy senkinek eszébe nem jutott érinteni vagy gáncsolni a birói tribünt, pedig ugyancsak körbltajtékozták azt az egymással csatázó pártok és világnézetek szilaj hullámai. Baloldali jogi szekintélyek és sajtóorgánumok állítottak ki a szolnoki törvényszék ítélőtanácsáról olyan objektivitási bizonyítványt, amelyet oly sokszor és oly különös módon — a sorok közt fintorgó célzattal — kétségbe vontak a gyűlölt kurzus alatt. Az a sajtókampány, amely e jogrendi elemek részéről a tíznapos tárgyalás alatt célzataikat és alig palástolt intencióikat fölfedte, nem is a bírói eljárásra vonatkozott, hanem azt iparkodott szuggerálni, hogy a vádlottakat a fajvédő és az ébredő eszme kollektív felelőssége is terheli. Ha kissé nyersen és durván akarnánk megfogalmazni ezeknek a jogrendi tényezőknek a szándékait, akkor körülbelül azt mondhatnánk, hogy, nem is a tettesek elítélése volt az ő szemükben a fődolog, hanem az, hogy a tettesek okvetlenül az ébredő vagy fajvédő gondolatnak katonái legyenek és így a vádlottak személyén át halálos erkölcsi csapást mérhessenek azokra az erőkre, amelyek ellen oly ádáz és konok küzdelmet folytatnak öt esztendő óta. A bíróság nem tette meg a jogrendi monopólium haszonélvezőinek azt a szívességet, amelyet tőle vártak, amelyet kihizelegni iparkodtak s amelyre a maguk tolakodó és alattomos modorában, rábeszélni próbálkoztak. Az ítélet nem szájuk íze szerint ütött ki. S mivel szinte bizonyosra, vették reményeik és számításaik teljesülését, annál veszettebb dühvel ráncigálták most a vádlottak megürült padjára az előbb még istenített szolnoki bírákat. Nem tudták kivárni azt, amíg ez a per a felebbezés útján megy tovább a magasabb fórumokig. Idegességük, elkeseredésük, jogrendi elvakultságuk lobogása gyeptűz gyanánt harapózott szét a befolyásiak alatt álló közvéleményre, sőt elkanyargott ez a tűz olyan helyekre is, ahol mégis csak jobban kellene vigyázni a dekórumra s ahol nem volna szabad neuraszténiás embernek fontos állást betölteni. A belügyminiszter úr idegei felmondták a szolgálatot. A szanálás ésó népszövetségi gyámság után egy jó munkapárti léleknek illik tisztában lenni azzal, mekkora erőgyarapodásra és hatalomra tettek szert Csonka- Magyarországon a jogrendi pártok és egy jó munkónak miképp kell alkalmazkodnia a megváltozott erőviszonyok új egyensúlyához. Zsakovszky Iván, aki belügyminisztersége kezdetén titkos reménysége volt az összes úgynevezett jogrendellenes elemeknek, még idejében megcsinálta, a balra át-ott szorgalmasan baktat főnöke után az arany középúton. A szolnoki ítélet által kellemetlenül érintett világnézeti tábor felszisszenése tehát a kelleténél is jobban megviselte ezt a tétova, jobbra-balra billegő státus férfiút. Zsakovszky Iván, mint Magyarország belügyminisztere, a pánik hatása alatt olyan nyilatkozatot tett, amilyen felelős tényező részéről még soha el nem hangzott a független bíróság ellen s amelyet a leghathatósabb destrukciónak kell minősíteni mindama sivár tények sorában, amelyeket e rendszer emberei öt esztendő, óta elkövettek. A belügyminiszter úra közigazgatási hatóság sérelmének jogcímén háborog. Azért, mert a bíróság nem vette százpercentes igazságnak s teljes értékű beszámítás alá a nyomozóközegek vallomását és megbélyegezte azt a módszert, ahogy ezek a nyomozók a gyanúsítottakból »kivették« a beismerő vallomást, amelyet a bíróság előtt szabadlábon visszavontak, beszélünk most arról, hova sllyedt ezeknek a politikusoknak a mértéke, akik vekélyszóra hördültek fel a parlamentben, valamaulszkor egy képviselő bírályl merészelte a bírósági ítéleteket." Nem idézzük a belügyminiszter úr fáradt emlékezetébe, hogy a bíróság már megállapított hasonló defektusokat egyik buzgó alkalmazottjáról, Hetényi Imre helyettesfőkapitányról, akit — ha jól emlékszünk — a bíróság meg se esketett vadromantikája előadására az Ulain—Döhmel-perben. Akkor még azok a bizonyos jogrendi elemek nem voltak akkora erőtényezők Csonkamagyarország politikai életében, mint most s a miniszter úr célszerűen hallgató füle akkor egyszerűen nem vette tudomásul azt a méltatlanságot és sérelmet, amelyet most a bíróság állítólag elkövetett a rendészeti hatóságokkal szemben. Nem oktathatjuk ki a belügyminiszter urat a bírósági perrendtartás, elemi szabályaira. Nem osztozkodhatunk lázas fölgerjedésében sem, amikor a magyar közigazgatási szervezetnek különben nagyrabecsült tagjait tolja maga előtt eleven fedezékek gyanánt, hogy mögülük most a bíróságat parittyázza. A miniszter úr elégtételt követel. Miért? A magyar közigazgatás tekintélye nevében, amelyet a bírósági indokolás inenete nem érint. Ki ellen? A magyar bíróság ellen, amely szabályszerűen járt el s amely valóban nem ítélkezhetett a liberális lapok vezércikkei után. Micsoda elégtételről van hát szó? Arról, hogy szivendöljék vele a bírói függetlenség tételes, szent és sérthetetlen elvét, az elmozdíthatatlanságot. Lesz tehát bírói B-lista. Pokolba a független bírókkal! Nekik olyan ítéletek kellenek, amelyeket nyomtatott blankettákról olvasnak fel a miniszter diktandájára. Van is rá előző eset, hála Istennek. A munkapárti uralom legsötétebb vaskorszakából, amikor szintén durva kézzel bele kellett babrálni az igazságszolgáltatás finom szerkezetébe a Désy—Lukács-per után. Hogy erre gondolni lehet és gondolni mernek és éppen a jogrend nevében, a jogrendi kórus bátorító üvöltözése közben, mutatja, hová züllött ez a rendszer és meddig sülyedhet ez a nemzedék, amely tétlenül nézi, hogy a jogrend molokjának torkába utolsó falatnak miként lökik be magát a jogrendet is. S hogy a jogrend végül hogyan falja fel, hogyan végzi ki önmagát ►— a jogrend nevében. Ez a jogrend hasfelmetszése. A jogrend harakiri. A csongrádi Ottiper a minisztertanács előtt 4 honvédelmi miniszter panaszt tett a per tárgyalásán észlelt egyes jelenségeit miatt Az igazságügyminiszter felülvizsgáltatja a szolnoki tárgyalás vezetését Elogsza Staszos föntényiafashit készíti a bírák áthelyfrzéséről, útjaváltazásárólés a kiről B-Sistóról — A Magyarság tudósítójától — Bethlen István gróf miniszterel- nek ma átvette hivatala vezetését s a kormány tagjait rendkívüli minisztertanácsra hívta egybe, hogy a szabadsága idején történt eseményekről informálódjék. A minisztertanácson, amely délután öt órakor kezdődött és este féltíz órakor ért véget, az összes miniszterek részt vettek. A kormányhoz közel, álló helyen a Magyarság tudósítója a minisztertanács lefolyásáról a következő értesülést nyerte: A miniszterek mindenekelőtt fontosabb reszortügyekről tettek jelentést, majd Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter ismertette főbb vonásaiban az aranyköltségvetést, amelyet az október 7-én összeülő nemzetgyűlés első ülésein terjeszt elő. A minisztertanács foglalkozott a csongrádi bombaperben hozott ítélettel is és megállapította, hogy a birói ítélet ellen elhangzott kifogások és felmerült aggályok csupán perorvoslat útján bírálhatók el s miután a királyi ügyész fellebbezést jelentett be, egyéb intézkedésre szükség nincs. Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter bejelentette a minisztertanácsnak, hogy a bombaper tárgyalása során észlelt egyes jelenségek miatt máris írásban panasszal élt az igazságügyminiszterhez, akihez a belügyminiszter a tényállás felderítése után, ha szükségesnek mutatkozik, ugyancsak panasszal fog fordulni. Az igazságügyminiszternek módjában áll ezen esetekben a felügyeleti vizsgálatot elrendelni s ennek kapcsán a szükséges intézkedéseket megtenni. Miután az elsőfokú ítélet a vádlottakat felmentette, természetes, hogy a nyomozás a tettesek felkutatására tovább folyik. ■ Az igazságügyminiszter által elrendelhető felügyeleti vizsgálatra vonatkozóan azt az információt kaptuk, hogy az igazságügyminiszter felügyeleti hatáskörénél fogva a bírói funkció perrendszerű ellátását felülvizsgálat tárgyává teheti és amennyiben megállapítást nyerne, hogy az illető bíró nem perrendszerűen járt el, ügy a miniszternél: a kondultlista útján vagy esetleges fegyelmi vizsgálat megindításával módja, nyílik az illető bíró elleni eljárásra. A kormányhoz közelálló helyen kijelentették még munkatársunk előtt, hogy a csongrádi bombaperből kifolyóan válság nincs , az igazságügyminiszter és a belügyminiszter között felmerült ellentétekről forgalomba került sxixek nem felelnek meg a valóságnak. Ezzel a félhivatalos beállítással szemben beavatott forrásból nyert értesüléseink alapján a‘következőkben adhatjuk a helyzet valódi képét:'K’' Rakovszky Iván belügyminiszter támadása a bíróság ellen, amint várható is volt, mindenütt a legkínosabb megütközést és felháborodást keltette. A nyilatkozat hangja és tartalma meglepetés volt magára a miniszterelnökre nézve is. Rakovszky említette ugyan Bethlen gróf előtt, hogy a nyilvánosságot tájékoztatni akarja, azonban a miniszterelnök nem gondolt arra, hogy ez a tájékoztatás ilyen formában történjék meg. Az egységes párton ezek után számítanak is arra, hogy Rakovszky Iván állásából sürgősen távozik. Bethlen István ugyan régi elvéhez híven, nem akar miniszterválságot akkor, amikor ez a változás a kormány vereségének bevallását jelentené, ezért most is kísérletet tesz a válságnak legalább is kitolására. Pesthy Pál igazságügyminiszter azonban, aki maga is független bíróember volt, a bíróságot valószínűleg legalább oly energiával veszi védelmébe, amint Rakovszky Diószeszkyt és detektívjeit, és így kettejük közül az egyiknek, esetleg mind a kettőnek mennie kell. Az egységes pártban szívesebben nélkülöznék a belügyminisztert, akinek a kisgazdaképviselők még máig