Magyarság, 1926. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
Előfizetési árak: Félévre 300.000 korona. Negyedévre 150.000 kor. Egy hóra 90.000 korona. Egyes várakra hétköznap 2000 korona. Vasárnap 4000 korona. Ansxfirldban hétköznap 30 garas, vasárnap 40 garas. Ára 2000 korona Budapest, VII» évL 1« (1474.) sx. fawkHiUrf. é. kitUUmU , Budapest, VII. Miksa-utca 8. szám. Telefonszámoki Józsi 48.90, Jévid 48-91, Jóxad 48-92. Levélcím : Budapest 741, Postafiók 19. zsám. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Felelős szerkesztő: MILOTAY ISTVÁN A francia fasizmus Paris, december hó (A Maouarsoa tudósítójától.) Áld mostanában francia földre szorítja a fülét, az messziről jövő dübörgésekre lesz figyelmes. Robespierre és Napoleon földjének mélyén, mintha megindult volna valami. Az irtózatos vérveszteség, a pénzügyi krízis pyrrhusi győzelemmé változtatták az emberiség egyik legnagyobb hadi erőfeszítését. A francia kispolgárság kiábrándulása nem a kenyér drágulásával kezdődött, nem is az orosz papírok elértéktelenedésével, hanem az állami kötvények és bonok zuhanásával. A rendkívüli erős francia közgazdaság ezt a veszteséget kibírta és az árak nem mozdultak meg. A lappangó inflációt azonban immár felváltotta a nyílt infláció és a drágaság megkezdődött. A tömegek egyszerre a pénztárcájukon keresztül ráeszméltek Franciaország hibás bel- és külpolitikájára és a tömeglélek ösztönei szerint keresik a bűnösöket és a megváltókat. A békekötés utáni megelégedés érzését a bizonytalanság tudata váltotta fel és az emberek minden prófétát szíve-ben hallgatnak akárhonnan jön is. A polgári világnézet keretei kezdenek felbomlani; emberek, akiknek legfőbb ambíciója a sohuif vitré volt, most eddig alig ismert írókban keresik a társadalmi élet törvényeit és szellentyűit a leninizmustól egészen vissza a középkori szkolasztikáig. Korok vonaglásainak vannak néha ilyen meglepő tünetei. Honnan tűnt elő egyszerre ez a szkolasztikus szent, akinek filozófiáját a természettudományos hölyf az emberi értelem karrikatúrájának tüntette fel. Ez az olaszos Mussolini-fejű, kopaszodó, középkori barát, aki midőn először pillantotta meg Szent Genoveva hegyét és aljában Parist, az egyetemet, a hiúságos világ központját, így szólott az őt kisérő társához: „Testvér, én mindezt odaadnám Chrysostomus Szent Mátyás evangéliumának magyarázatáért!" * Szent Tamás, aki az értelmet és a hitet összefonta és az emberi intellektust felszöktette egészen a nagy hittitkok közelébe, ez a masszív, egymásra rakodó szkolasztikus logika, ami úgy csúcsosodik az Isten létének bizonyításában, mint ennek a XIII-ik századnak vallásos áhítata a gótika csipkés tornyaiban . Szent Tamás bölcselete újból divatba jött a XX-ik század Paksában. Olyan világi kiadó, mint a Payot-cég most jónak látta egy ugyancsak világi publicistával, Gongagne Truc-kel kiadatni Szent Tamás teológiáját francia és latin párhuzamos szöveggel. A híres aquinói doktornak a jelenkori francia konzervativizmus hódolatára siet. Henri Massis és Jacques Maritaine, két fiatal filozófus a vezetői annak a bölcselmi és etikai iránynak, aminek a „neothomisme“ nevet adták. Mindketten a Revue Universelle csoportjához tartoznak, amelynek politikai irányítója Jacques Bainville és a francia royalisták pártja. Ez a kapcsolat a szervezkedő fiatal francia reakció és a „neothomisme“ között természetesen nem véletlen műve. A legfontosabb gondolat, amit a jobboldali pártok a szkolasztikus filozófiából kiemeltek a „végső okok“ tétele. A bölcseletben elfogadják azt a paradoxont, hogy nincs megvetendőbb dolog, mint egy természettudományi tény. Ami számít, azok a Végső Okok, aminek a tények csak „efficiensei“, hogy a szenttamási filozófia nyelvén beszéljünk. A „doktor angelicus“ aki nem ismerte se a telefont, se a drótnélküli távírót, kétségtelenül nagy hatással van a legmodernebb francia nemzedék világszemléletének kialakulására, amelynek politika-teológiai tétele úgy hangzik, hogy a politikai életben is a legmegvetendőbbek a külső tények: a választási rendszerek számoszlopai, a pártok és a parlament megmerevített keretei, a szavazatokkal való játék —, ami számít az a nemzeti géniusz, a nemzet élet- és akaratösztönei, aminek minden más csak efficiense kell hogy legyen a politikai életben is. Csábitó (bár kissé kockázatos volna) egy újságcikk keretében kifejteni, hogy Szent Tamás teológiájából és a neothomizmusból milyen tanulságokat vonnak le maguknak Franciaországban a jobboldali küzdelmek vezetői. Az ő politikai metafizikájukban nagy szerep jut a szenttamási filozófia hierarchiájának, amely a népfenség elve helyett a legfőbb Tekintély, az autoritás elvét állítja és maga a szuverén állam, amely pártokon és osztályokon felül áll. Még csak azt említjükmeg, hogy a szkolasztikához való visszatéréssel együtt politikai harcaikba be akarják vezetni azt a szellemi disciplinát, amin az egész szenttamási filozófia felépül. A fasiszta fegyelem első próbáját nost állotta ki. A jobboldaliak táborában viszály tört ki. Amióta Georges Valois, a francia fasiszták megszervezője kivált az Action Française szerkesztőségéből, azóta a royalisták vezetői látható féltékenységgel nézik az ő tevékenységét. Valois csakugyan nem a royalista eszmék propagálására helyezi a súlyt, hanem megelégedve a nemzeti állam, a nemzeti géniusz szuverenitásának hangsúlyozásával, a közjogi problémát kikapcsolva, minden jobboldali harcos egyesítésére törekszik. Maurras, a francia royalisták és a nemzeti idealizmus vezére, lapjában súlyosan becsmérlő kifejezésekkel támadja Valoist és célzást tesz összeköttetéseire a francia tőkével. Valois, aki az Action Francaise közgazdásza volt és gyakorlati ösztönű ember, csakugyan élénk összeköttetésben állott a jobboldali hagyományú francia tőkével. Akinek csak sejtelme van egy modern napilap szükségleteiről, az eleve is valószínűnek fogja tartani, hogy, amikor Valois a fasiszták új napilapját az Új Századot (Le Nouveau Siécle) megindította, hatalmas anyagi eszközök álltak rendelkezésére. És Valois a fasiszta disciplina nevében most el akarja felejteni Maurras támadásait és munkaerejével a közös ellenség elleni harc megszervezésére törekszik. Kétségtelen, hogy a fasiszta szervezkedés sikeresen halad előre, mert ez a baloldali pártokat nagyon nyugtalanítja, úgy hogy az ő nyomásuk alatt a Briand-kormány most törvényjavaslatot nyújtott be a fegyverviselési tilalom és büntetés megszigorítására. Nagyon valószínű, hogy ilyen törvényjavaslatokkal a francia „faisceau“ szervezkedését nem lehet hátráltatni. Valois különben állandóan hangoztatja, hogy a francia fasisemus nem kíván szolgai másolata lenni Mussolini rendszerének. Csak az eszme és a felvilágosítás fegyvereit kívánja használni, mindaddig , amíg ellenségei a másik fegyvernemre nem kényszerítik. A francia légiók mindenesetre erősen szervezkednek. A horizon-kék ingesekkel (szürkekalap, fekete szalaggal) már van egy kaszárnyájuk is, egy háromemeletes palota a rue d’Agnesseau-ban. És ha a harc pillanata elkövetkezik, akkor a légiózó összefognak a royalista ligákkal és az összes jobboldali szervezetekkel. Manci másodszor is démon lesz Iga, történet, ami úgy hangzik, mint egy rossz novella Írta: J'Seggery Ella Legsötétebb béke. Manci egy riadtszemű, tizennégyéves, kócos kis csitri, anyja Terus, a szakácsnőnk, apja az a bizonyos ismeretlen, akit leütött a hajókötél.! Nagyon rendes, takaros menyecske Volt ez a Terus, nem aféle pesti trampli, akire, ha ügyvédnőnek, vagy doktornénak születik, a „még mindig szép aszszony“ illett volna legjobban, — így azonban a villanyszerelők, gázosok, fűszerkihordók s egyéb konyhai gavallérok egész más formában hódoltak neki. Odabent is nagy kegyben állt Terus s ennek köszönhette, hogy a folyton nyomába ténfergő Mancit is megtűrték a konyhán, a szürkemázos kisszéken, ahol egyéb alkalmakkor a mosogatódézsa foglalt helyet. Krumplit hámozott, zöldséget pucolt, cukrot, diót tört naphosszat Manci, s ha volt egy perce, mikor az anyja nem nógatta, rögtön rácsapott valamelyik szobalány egy halom ezüsttisztitással, pohártörléssel s egy nap tízszer is lehajszolták a harmadik emeletről: Vidd csak le a szemetet a vicinének Manci! Jesszusom, már megint elfogyott a Sidol, ugorj csak át a Follmannhoz, Manci!... — Hozzál nekem egy szép anzix a trafikból, Manci, — sugdolódzott a jégszekrény mögött a tenyeres-talpas német kisasszony — aki akkoriban egy jóképű droglistával ismerkedett össze a Múzeum-körúton, aki pont olyan szép, magas és kövér volt, mint az ő Hanslja Breslauban, csak persze nem volt olyan gyönyörű, kunkorgós bajusza, amiben egy pesti aszpirinkeverő természetesen nem is mérkőzhetik egy német sergeanttal. — Tudod — magyarázta a Fräulein — olyan, akiből van széria, mint a múltkor, galambokkal és mókuskákokkal... ah, az van nagyon guszta!... És Manci futkosott, röpdösött hűségesen reggeltől estig, mint egy pesti konyhaidillre átirt prózai Puck ... cipelte a szemetesládát, hozta a Sidolt, vasalószenet, még egy otromot s félrevásott, kancsal kis papucssarka addig klattyogott lessel a lépcsőkön, míg egy szép nap az anyja ráeszmélt, hogy tulajdonképpen megspórolhatná a havi harminckét forintot, amit a szentlőrinci mosónénak kosztkvártélyért kigubázó Manci véglegesen ott felejtődött, a konyhán, a nappal a mosogatóhokkedlin, éjjelre pedig a sparhert előtt, ahová egy vérszegény madraccal a cselédszobából kiköltözött, mert még éjjel is küldözgette őt egyik, vagy másik egy pohár vízért! Ő volt a cselédek cselédkéje. A szobalányok váltogatták egymást, jöttek-mentek, mint a hét napjais Manci még mindig ott csetlett-botlott a konyhán. A Fräuleinnek ekkor már nem festett galambokat, mókusokat szállított, hanem hizlalt túrósrétest és álmatag krémeseket a sarki cukrásztól, sőt, mert a csendőraltiszt, a droguista harmadik, vagy negyedik jogutódja, akinek a bajusza határozottan jobban megközelítette a flanslét — az ilyen félékre minden szeménél lelkesebben dörmögte: „No, szejlem azé, hogy dejcse, mégis csak derék lány, az Isten kettőjét' ‘ , amitől a hókafejű debella a maga hetvenkét kilójával majd elolvadt ... még kávézó közben is, a csendőr enyveshátát meredte s marlitti szemforgatások közt tremolózta, egy nagy darab vajaskenyérrel ütve a taktust s jelezve az érzelmet, amikor húzni és rezegtetni kellett: — Mit Ro-o-sen in der Hand bist Du gebo-o-ren ... Ekkor már hálózó nagylányok voltunk Smitkével; a tizenkétéves, gyönyörű kis Lacus húgom a szalonok sarkában nőtt fel s mint fél-bennlakó a divatom zárdaintzetben, olyan szakértelemre tett szert zsur- és sziv-ügyekben, hogy határozottan veszteség lett volna őt kizárni a „gyerekszobás“ tanácskozásokból. Mert ebből a rózsaszintapétás kis zugból — ami a tizenkétméteres csűrök közt az egyetlen békés Senld-szigete volt a nagy lakdnak egyszerűen kisütöttünk, kiperzseltünk minden emberfiát — kivéve Mancit. Manci a rabszolgánk s kegyencnőnk is volt egyszerre, sőt a kémünk is, troliban a kritikus órákban, mikor a Mama — félévenként vagy háromszor — a horizont túlsó végéről betört a mi szuverén Ids birodalmunkba. Manci ilyenkor lélekszakadva jelentette előre az orvtámadást, — sebtén kirázta a mindig szintetelt hamutartókat, ágyba, vagy díványba sülyesztette a Sanint s ördögűzőül, hirtelen még egy lapát szenet dobott, az izzó porcellánkályhára, hogy az inkvizíció rendszerint szédült kitámolygással végződött, mielőtt veszedelmesebb felfedezésekre került volna sor. — Ilyen tropikus virágok vagyunk mi, Manci!... — ütöttem hátba diadalmasan egyszer a kislányt egy ilyen sikerült hadicsel után — de rögtön meg is bántam a leereszkedést, mert egész este hiába fáradtam a tropikus szó értelmét, beverni a kemény kis parasztkoponyába. .. Az egész háznak ..eltűnt, hogy Teri hol dühösen, hol méla keserűséggel csajzonta naphosszat a lábasokat. Manci vi re: orral-szemmel kerül elő a sűtetlen sí Öreg könnyek Hogy mért vagyok keserűn leintett ! Mert ti mindig — oly édesek vagytok, Hogy mért hagyok sokszor abba mindent ? Mert ti semmit még abba se hagytok! Félreállok. — Csak elkapom szemem .. . Nem bántalak ... Élek. Védekezem. Vagy legtöbbször: nevetek, beszélek, Mondókámat szajkómódra mondom, De fáj, — megöl, hogy köztelek élek Mélyre ásva, mint a legtöbb gondom S együtt bujunk üldözötten minkel Együtt fájó, titkolt könnyeinkkel. Napjaimat egykedvűen őrlöm, Megdolgozom s fizetem adómat. Könnyeimet ingujjamba törlöm S rájuk fújom minden forró szómat. Ne húzzátok! Mert letépem, rágom , mint a rongyot, arcotokba vágom. Miklós Jenő