Magyarság, 1926. október (7. évfolyam, 222-248. szám)
1926-10-01 / 222. szám
előfizetési Arak. 9 É L ÉV RE 300.000 X. NEGYEDÉVRE 100.000 X KGT HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM Ara hétköznap 2000 k, vasárnap 2000 x AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 00 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VIII. JÓZSEF-KÖRÚT 5. SZÁN TELEFONI JÓZSEF 50.00, JÓZSEF «WI. JÓZSEF «8.« LEVÉLCÍM! BUDAPEST T41, POSTAFIÓK 10 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 OKTÓBER 1, PÉNTEK VII. ÉVFOLYAM 222. (1695.) SZÁM A közös célért A polgármesterválasztás első fordulójának váratlan eredménye sajátságos hullámveréssel szántott bele a politika hallgató vizeibe, s elsülyesztették Bárczy István vitorlását, amely esztendők óta ott cirkál a főváros környékén, hogy adott alkalommal partraszállhasson s megvethesse lábát azokon a pontokon, amelyekből csak az ellenforradalom ereje tudta végleg kimozdítani rendszerét. Két világnézet csapott össze a tegnapi napon, két egymással áthidalhatatlanul ellentétes politika, két irány, amelyek közül az egyiknek felül kell maradnia, a másiknak el kell tűnnie. A túlsó oldalon túlvérmes reményekkel mentek neki a küzdelemnek, felvonultak mindazok az erőtényezők, amelyeknek politikai, világnézeti, faji és gazdasági érdeke Budapest fővárosának visszafoglalása és lenyűgözése. A forradalmi szociáldemokrácia és a radikalizmus egyforma erővel és szervezettséggel vonultatta föl a maga erőit s a vállalkozást támogató sajtótüzérség ütegei hetek óta tartó pergőtűzzel készítették elő e vállalkozást. A legnagyobb optimizmussal és fölényük tudatában indultak neki az első fordulónak, azonban váratlanul beleütköztek a másik világnézet ellenálló erejébe és szervezetébe. Sok minden elveszett a hosszú esztendők alatt, hiszen Bethlen István rendszere egymásután választotta el azokat a tartópilléreket, amelyeken a keresztény politika szerkezete nyugodott, azonban nem tudta szétmállasztani a keresztény öntudat erejét, amely ezen a nagy próbán kétségtelenül megállotta a helyét. Ez az egy tény, hogy a defenzívába szorult keresztény gondolat meg tudta tartani a csatateret, felér fél győzelemmel s megadja annak reményét, hogy az utolsó fordulón sikerül kicsikarni a végső győzelmet a szívós és makacs ellenfélen. Ripka Ferenc bukását a kormány sajtója azzal magyarázza, hogy Ripka történelmi feladatot végzett, sőt történelmi missziót vállalt akkor, amikor a bukás biztos tudatában ment neki a mérkőzésnek. Ez a történelmi misszió ténynek talán nem is olyan abszurdum, mert hiszen ez a misszió ott kezdődik és ott teljesedik be, ahol Ripkáék életükben először és igazán elővehetik kereszténységüket: ott kezdődik és fejeződik be a pénteki fordulón, amikor kereszténységüket fehér golyók formájában odavethetik abba az urnába, amelyre Sipőcz Jenő neve van kiírva. Nem kételkedünk, hogy az a tábor, illetve a közgyűlésnek az a töredéke, amely híven kitartott Ripka személye — nem a politikája, hanem hangsúlyozzuk, személye — mellett, oda fogja vetni szavazatait abba az urnába, amely nemcsak Sipőcz Jenő személyét, hanem a keresztény Budapestet jelenti. Érzelmileg és világfelfogás dolgában minden kétséget kizáróan közelebb vannak Wolff Károly táborához, hiszen végeredményben fajilag, vérségileg és gondolkozás dolgában mégis csak keresztények, akik akkor, amikor kockára van vetve minden, nem tehetnek mást, mint hogy engedelmeskednek annak az íratlan parancsnak, amelyet mindenki érvényesnek ismer maga fölött, aki igazán magyarnak született. Végső eredményben, illetve célokban. Ripkáék tábora is keresztény maradt, hiszen a keresztény politika horszerkezete sokrétegű és sokhangú, a keresztény gondolat nem jelent monotonitást, egyhangúságot és egyformaságot. Nagy és hatalmas skálája van ennek a gondolatnak. Taktikai részletei lehetnek különbözők, lehetnek eltérők egymástól, de célkitűzései mindig csak ugyanazok, egységesek maradnak. A nagy végső cél dolgában, nem hisszük, hogy különbség volna keresztény politikus között. Mindannyian ugyanazt akarják s meg vagyunk győződve, hogy azok a Ripkáék, akik taktikai felvonulásukban élesen elkülönböződtek Wolfféktől, célokban mégis csak azonosak maradnak velük. Azonosak maradnak abban a törekvésben, hogy nem akarják visszajuttatni Budapestet annak az érdekeltségnek, amely Budapest székesfőváros intézményeiből a kommunizmus és a forradalmi radikalizmus várszerkezetét építette ki. Nem hisszük, hogy visszahajtanák Bárczy István klikkrendszerét s ennek a klikkrendszernek erkölcsi tartalmát, magánérdekeltségeinek érvényesülését. Lehetetlennek tartjuk, hogy azok, akik az első szavazáson elkülönítették magukat Bárczy Istvántól, odadobják magukat a forradalmi Budapest visszavalósításának, hogy támogatói legyenek egy politikának, amely végérvényesen el akarja ragadni a magyarság legértékesebb birtokállományát, a fővárost, a maga hatalmas üzemeivel, közintézményeivel, iskoláival, vagyonával s a főváros fejlődését olyan sínszálakra mozdítsák, amelynek végső állomása az erkölcsi és gazdasági bukás s a politikai összeomlás, vagyis a forradalom. Nem tudjuk elhinni azt sem, hogy Bethlen István rendszere, amely a politika pénzváltóasztalán apró pénzre váltotta fel a keresztény gondolat nagy értékeit, odavetné a kormány nyomatékát Bárczy István személye mellé, aki e támogatás nélkül nem tudná megvívni a pénteki harcot. Nem tudjuk elhinni, hogy Bethlen István rendszere odáig sülyedne, hogy a kormányhatalom nyomatékát Bárczy István urnájába hajítaná. A lelkiismeret szavának keresztül kell törnie azon a burkon, amelyet Bethlenék várospolitikája cserzett reá az egyes emberekre és felfogásokra, a lelkiismeret szavának meg kell rendülnie ott a közgyűlési teremben, hogy egy utolsó erőfeszítéssel megmentsük a magyar Budapestet a magyar nemzetnek, a magyarság nagy egyetemének. Budapest arcán úgy is ott feketéllik az idegen barázda, amelyet Bárczy István sokesztendős városházi uralma hasított ennek a boldogtalan városnak homlokára. Bárczy uralma idegenné tette e várost s ezt a folyamatot, a teljes idegenné válás folyamatát, a keresztény városi politika éppen csakhogy meg tudta állítani, de fájdalom, nem tudta megsemmisíteni éppen Bethlen Istvánék miatt, akik a maguk pártszempontjait fontosabbnak tartották nagy nemzeti érdekeknél s a pártszempontiság és pártcéluság sivár önzésével segítették a forradalmi radikalizmus várospolitikai térfoglalását és elterpeszkedését. A kormánynak meg kell mentenie a keresztény gondolathoz tartozóság látszatát, ha már a lényegét elkockázta és elprédálta. Chamberlain és Mussolini nyomában ellensúlyozni a francia néuiei közeledést Chamberlain és Mussolini napokkal ezelőtt bejelentett találkozója ma megtörtént Livornóban. Mussolini néhány órára fölkereste yachtján a fél világ politikáját vezető Chamberlaint. Ez a találkozás és barátságos megbeszélés éppolyan fontos, mint Stresemann és Briand thoiry-i eszmecseréje. Sőt, azoknak a barátságos kézszorongatásoknak és megértő szempillantásoknak, amelynek tanúi egyedül a hallgatag thoiryi havasok voltak, egyenes folyománya Mussolini és Chamberlain tanácskozása, amelynek tartalmáról, éppúgy, mint az előzőről, senki bizonyosat nem tud. Sem Thoiryban, sem a livornói öböl sima vize fölött lefolyt sugdolózásnak tanúja nem volt. A francia Alpesek kis falujában egy eleddig hihetetlennek látszó esemény játszódott le: Franciaország és Németország kölcsönösen néhány lépést tettek egymás felé s most már bizonyosra vehető, hogy ezt a közeledést baráti kézszorítás követi. Ha nem tévedünk, a túlságos német-francia megértés lehetősége hozta össze az olasz diktátort az angol birodalom külpolitikájának vezetőjével. Semmi kétség, hogy Franciaország és Németország kibéküléséért Chamberlaint illeti az elismerés. A középeurópai áldatlan állapotokat legelsősorban az egész világra kiterjedő angol kereskedelem és ipar érezte meg elsősorban. Angliának érdeke az volt, hogy a háború után emelt bástyákat, legalább a nyugateurópai fronton, lebontsa. Ez meg is történt Locarnóban- De az események váratlanul oly vágányra terelődtek, amely az angol politikának nem volt éppen megfelelő. Genfben kibékültek, Thorryban már-már barátságot kötöttek a németek és a franciák. Ez a barátság nem volt Chamberlain programjában, Briand és Stresemann néhány órás társalgása könnyen az európai hatalmak új csoportosulását vonhatja maga után és ha nem tévedünk, ennek az eshetőségét mérlegelték ma Livornóban a Delfyn szalonjában. Angliára nem közömbös két oly gazdasági és katonai erő, mint Németország és Franciaország - amelyek eddig egymást ellensúlyozták, de nem közömbös a régi ellenségek kibékülése főleg Olaszországra nézve. Az olasz külpolitikának egyik alapvető bázisa a német—francia ellentét volt . Olaszország ebben az ellentétben látta biztosítékát annak, hogy Ausztria csatlakozása révén, belátható időn belül a hetvenkétmilliós német birodalommal nem jut közvetlen szomszédságba. Chamberlaint az európai erők átcsoportosulásának lehetősége, Mussolinit pedig a jelenlegi európai határok eltolódásának veszélye vitte Livornóba. Ez azonban csak az első kézenfekvő ok, amely a két államférfi találkozását szükségessé tette. Ezenkívül számtalan közös külpolitikai problémája van Angliának és Olaszországnak. Feltehető az is, hogy a langen problémát Chamberlain Mussolinivel akarja elsősorban elintézni, mert ebben a kérdésben Mussolini kompetensebb, mint Primo de Rivera. Az olaszok gyarmataspirációja és annak keresztülvitele is szóba jöhetett. Még emlékezetes, hogy a moszuli kérdésben Törökország azért engedett, mert Olaszország az angolok pártjára állva csörtette kamját. Abban az időben az angol kormányhoz közelálló lapok nyíltan is megírták, hogy Olaszország ezért a barátságos viselkedésért hasonlóval fog találkozni Anglia részéről. Ezek a nagy angol lapok itt nyíltan céloztak az abesszíniai és az északafrikai olasz gyarmatproblémára. A Földközi-tengeren át vezető indiai út biztosítása az angol kormánynak majdnem kétszázéves külpolitikai princípiuma. A Földközi-tengeren új hegemonikus tőre levesek észlelhetők Franciaország, Spanyolország és Olaszország részéről. Meglehet, hogy Anglia a három aspiráns hősül most az egyiket próbálja lekötni maga mellé, más oldalról adandó rekompenzációk fejében. Végül hátra volna — a német kérdés likvidálása után — még a legégetőbb probléma: az orosz kérdés. Angliának a legtöbb gondot ma az orosz külpolitikának határozottan angolellenes magatartása okozza. Az angol kereskedelmet és ipart ért veszteségek felerésze a szovjet politikájára vezethető vissza, amelynek csak egyik jelensége a középázsiai és kínai kommunistanacionalista, de mindenképpen angol és zones mozgalmak. Természetesen ezek mind csak feltevések, amelyeknek azonban reális alapjuk van. Arról, hogy miben állapodtak meg és miről tárgyaltak Livornóban, semmi biztosat nem tudunk. Az olasz hivatalos jelentés szűkszavúan csak annyit közöl, hogy Chamberlain és Mussolini a legnagyobb mértékig megegyeztek az európai és nemzetközi kérdésekre vonatkozóan. Ebbe a mondatba pedig nagyon sok mindent bele lehet magyarázni, csak a népszövetég feltétlen hatalmába vetett bizalmat nem. Ara 2000 kor. Mussolini és Chamberlain találkozása Róma, szambér 30 (A Magyarság tudósítójától) Mussolini Miniszterelnök Grandi külügyi államtitkár, Paoluzzi, a kabinetiroda főnöke és sajtófőnöke kíséretében ma reggel különvonaton Livornóba érkezett. A miniszterelnök kíséretével egyetemben a pályaudvarról egyenesen a kikötőbe hajtatott, ahol az egész társaság motorcsónakra szállott s a livornói kikötőben horgonyzó Delphin angol yachtra ment, amelynek feljárójánál Chamberlain angol külügyminiszter fogadta Mussolinit. Bár a miniszterelnök Livornóba való érkezését teljes titokban tartották, a város lakossága a reggeli órákban mégis tudomást szerzett a kormányelnök megérkezéséről s a livornói kikötőben ezrekre menő tömeg zúgó éljenzése fogadta Mussolinit. Mussolini és Chamberlain tanácskozása a Delphin szalonjában körülbelül másfél óra hosszat tartott. Délután egy órakor Mussolini Chamberlaint családjával egyetemben ebédre hívta meg a livornói kikötőben horgonyzó Guigliana királyi yachtra. A livornói találkozásról kiadott hivatalos jelentés hangsúlyozza, hogy a két államférfin tanácskozásai a lehető legbarátságosabb formában folytak le. Mussolini és Chamberlain.