Magyarság, 1926. december (7. évfolyam, 273-298. szám)
1926-12-01 / 273. szám
ELŐFIZETÉSI Ara Ki FÉLÉVRE 300.000 K. NEGYEDÉVRE IS0.000 K EGY HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM Ara hétköznap 2000 k, vasárnap 4000 k AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS. VASARNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* BUDAPEST, VIII. JÓZSEF KÖRUT I. SZÁM TELEFONI JÓZSEF IMI, JÓZSEF IM1, JÓZSEF 08.« LEVÉL CÍMI BUDAPESTTŐL POSTAFIÓK » MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 DECEMBER 1. SZERDA VII. ÉVFOLYAM 273. (1746.) SZÁM Szellemi inségmunka A tél közeledtével a székesfővárosnak az a helyes szociális gondolata támadt, hogy szellemi szükségmunkával siet segítségére a kenyerét vesztett és a megélhetés rettentő gondjaival küzködő értelmiségi osztálynak. A háztartási statisztika összeállításához szükséges adatok egybegyűjtésére és feldolgozására ezer tanult embert akar öt hónapon át munkába állítani havi egymillió koronáért. A legkeservesebb robotmunka az, amelyre a székesfőváros vállalkozó kedvű embereket keres és hozzá még oly csekély díjazás mellett, amelynek vásárlóereje 55 aranykorona békebeli vásárlóképességének felel meg. De ez a káprázatosan díjazott és télvíz idején reggeltől estig való loholással egybekötött munka is — úgy látszik — nagyon kapós lehet, mert a székesfőváros vezetőségének előrelátó bölcsessége a súlyos feltételek korlátait kénytelen felállítani, hogy a legérdemesebbeknek juttathassa ezt a kétségbeejtően sovány kenyeret. Ennek a boldogító szükségmunkának elnyeréséhez szükségeltetik elsősorban évek óta Budapesten Való lakás, családos állapot, minél több éhes szájjal súlyosbítva, teljes vagyontalanság, teljes jövedelem- és keresetnélküliség, már a külső megjelenésben ordítva jelentkező végső nyomor. És, ime, e felhívásra a budapesti elöljáróságokat a múlt héten valósággal megrohanták az értelmiségi osztály nyomorultjainak, a szellemi munkanélkülieknek tömegei. Több mint tízezeren vették ki a jelentkezési íveket a meghirdetett éhbéres ezer állásra! Ha másra nem, ez a felhívás,legalább arra volt jó, hogy új oldalról tárja fel a magyarországi munkanélküliség legvégzetesebb oldalát: az értelmiségi osztályok lezüllését, nyomorba sülyedését. Valóságos seregszemle ez a szellemi munkanélküliek döbbenetesen siralmas hadserege felett és felfakadása a trianoni Magyarország eddig takargatott, végzetesen elgenyesedett sebének. Kormányaink eddig érzéketlenül haladtak el Csonkamagyarország eme rothasztó, társadalmat bomlasztó nagy betegsége mellett. Fejüket homokba dugva, nem akarták meghallani a veszni indult magyar értelmiség segítségért kiáltó jajszavát. A munkanélküliek múltévi összeírásakor tudatosan, egyenesen kihagyták a diplomás keresetnélkülieket, hogy ne kelljen róluk tudomást venni. A mai kormányrendszer álláspontja az, hogy a magyar értelmiség, a magyar középosztály diplomás rétegén segíteni amúgy sem lehet. Egy részének okvetetlenül el kell pusztulnia, hogy megmaradó része megfelelő karéjkenyérhez juthasson. E szörnyű verdikt felülről hangzott el a nemzet legértékesebb részének fejére, tehát éppen onnan, ahonnan egyedül lehetett várni a céltudatos, a nagy erőket sorompóbaállító, hathatós segítséget. És éppen felülről sorra jöttek azok az intézkedések, amelyek e borzalmas ítélet, minél gyorsabb, végrehajtását szolgálták. Az infláció elmélyítésében jeleskedő szerencsétlen pénzügyi politikánk elsősorban a középosztályt és főképpen annak értelmiségi részét vetkőztette ki vagyonából, jövedelméből és taszította le eddigi, amúgy is szerény életszínvonaláról. A romló pénz hatalmas konjunktúrát jelentett a termelőknek, iparosnak, kereskedőnek, bankároknak, ellenben egyre csökkenő fizetést a közalkalmazottaknak, vagyonkájuk elolvadását a kötvénytulajdonosoknak, a takarékbetevőknek, az árváknak, a tisztióvadékosoknak. És mialatt egyre csökkent az államnak az a terhe, amelyet a tisztviselők, nyugdíjasok, özvegyek és árvák illetménye képviselt, az illetékesek ajkairól állandóan azt a nótát kellett hallgatniuk, hogy eltartásukat az állam már nem bírja és szélnek kell ereszteni nagy részét annak a tisztviselőtömegnek, amely állítólag egy nagy birodalom kormányzásához is elegendő lenne. A nyomorult tisztviselői kar rettegő félelemmel, görcsösen kapaszkodott abba az egyre jobban elapadó kenyérbe, amelyet neki az államhatalom nyújtott. Az illetékesek közül senkinek sem jutott eszébe a világ elé tárni a megszállott területekről a békeszerződések ellenére elüldözött magyar értelmiség szörnyű sorsát és nem jutott eszébe senkinek ily címen segítséget, külföldi kölcsönt, vagy a jóvátétel elengedését követelni. Sőt, ellenkezőleg, kormányaink takargatni igyekeztek azt a nagy szociális veszedelmet, amelyet az értelmiségi proletariátus egyre növekvő tömegei a forradalmakból csak az imént kilábolt Magyarországra nézve jelentettek. És eltitkolták azt a roppant terhet is, amelyet a magyar államháztartásra nézve a tisztviselők kellő javadalmazása valójában jelentene. Egyszerűen az állami alkalmazottak illetmményeit oly csekély összegben vették fel, amelyből még a magasrangúak sem tudtak megélni. A csonkaország kiadási szükségletének ilyen beállításával a mi kormányukban a hamis látszatot keltette Genfben, hogy Magyarországnak jóval kisebb külföldi kölcsönre van szüksége, mint Ausztriának és hogy Magyarország, a maga csekély állami kiadásai mellett, könnyűszerrel elviselheti az évi tízmillió aranykoronára rugó jóvátételt is. Holott ugyanakkor a jóval gazdagabb Ausztriának__ az állami szükségletek őszinte feltárásával — sikerült teljesen megszabadulni a jóvátételek terhétől, sőt oly nagyösszegű külföldi kölcsönhöz jutott, amellyel megtermékenyíthette egész gazdasági életét. Az inflációs korszak tatárpusztítása tetejébe aztán jött a szanálás paradicsomi állapota. Bölcs kormányaink ennek is legnyomasztóbb terhét a magyar középosztályra hárították és főképpen a magyar értelmiségre. Megkezdődött a „leépítés", a gazdasági élet mesterséges megdermesztése, az állami befektetések beszüntetése, a termelőmunkának, iparnak, kereskedelemnek — teljesen fölösleges módon — az adók niagazásával való elöntése. A szanálási program által követelt 15.000 állami alkalmazott helyett, merő túlbuzgóságból és elemi belátás hiányából, 30.000-et bocsátottak el a szolgálatból a megélhetést nem biztosító csekély nyugdíjjal, avagy a kitenyésztést gazdasági válságban egy-kettőre veszendőbemenő, csupán szemfényvesztésre jó végkielégítéssel. Ezt a megfelelő kereset nélkül maradt nagy tömegét a tanultembereknek a kormány éppen akkor bocsátotta rá a magángazdaságra, amikor azt a kormánynak szerencsétlenül megszerkesztett és szerencsétlenebbül végrehajtott szanálási politikája a legsúlyosabb válságba kergette és amikor a magánvállalatok is kénytelenek voltak ezrével elbocsátani szellemi munkát végző alkalmazottaikat. Ez a két, keresetétől máról-holnapra megfosztott, nagytömegű értelmiség találkozott egymással a nincstelenség, a gazdasági elalvadtság kietlenül kopár sivatagán. Ehhez járultak még a szanálási adóval sújtott nyugdíjasok tömegei, a háború rokkantjai, a hadikölcsönök elesett áldozatai, akik mind kereset után vetették magukat, hogy veszélybejutott megélhetésüket valahogyan biztosítsák. Csoda-e tehát, hogy amidőn a székesfőváros ezer értelmiségi munkanélkülinek, keservesen nehéz munka ellenében, pusztán sótalan kenyeret kínál fel, akkor tízezer kiéhezett, agyonhajszolt, reményevesztett tanult ember kap utána kétségbeesett mohósággal. És csoda-e, azután a gazdaságellenes és antiszociális politika után, amelyet kormányaink éveken át oly következetességgel folytattak , hogy a szociális nyomorúságnak ezt a döbbenetes felsorakozását a választási atrocitásokban elmerült illetékesek észre sem veszik, következményeinek elhárítására tervük, gondolatjuk egyáltalán nincs és közömbösen hagyják, hogy a szükségmunkához nem jutó kilencezer ember teljesen kereset nélkül menjen neki a tél keserveinek. Amíg Ferdinánd király él, a trónöröklés rendjében változás nem történhetik A király Avarescu miralszterenitokhoz intézett levelében kijelenti, hogy nem irja a volt trónörökös visszatéréséi g Bukarestben és egész Romániában a koronatanácson unokáját, Károly fiát, napok óta tartó zűrzavar végre kezd elülni és tisztul a helyzet. Mindenekelőtt bebizonyosodott, hogy a román király állapota nem katasztrofális, sőt a jelek szerint gyógyulását is lehet várni. Ma már folyó ügyekről tanácskozott Goga Octaviánnal és levelet intézett a legutóbbi napok eseményeivel kapcsolatban dovarescu miniszterelnökhöz, amelyet a kamarában és a szenátusban felolvastak. Ez a levél jelenti a romániai események legfontosabb mozzanatát. Ferdinand román király véget akarva vetni az országot felizgató trónöröklési vitáknak, ünnepélyes nyilatkozatot tesz, amelyben hangsúlyozza, hogy Károly trónörökös a trónra soha vissza nem térhet. Ez a levél, mely Károly trónörökös nagyszámú híveit akarja kijózanítani, fényes dokumentuma annak, hogy a király változatlanul továbbra is Bratianuék és a velük egy húrokat pengető Avarescuék játékszere. Ferdinánd király levele olaj a háborgó tengerre: talán múló csend fog következni utána, hogy azután annál erősebben törjenek fel a szenvedélyek és vívja meg harcát életre-halálra a két nagy ellentábor: Bratianu és kormánya, szemben Károly ex-trónörökössel és híveivel. Néhány nappal ezelőtt bukaresti tudósításunk eleven képet festett arról, mennyire nincs rendezve Romániában a trónöröklés kérdése és mennyire aktuálissá teszi ezt a problémát a király betegsége. A probléma Ferdinánd király levele után is változatlanul fenmarad és tekintettel arra, hogy Ferdinánd király javulása valószínűleg csak múló jellegű, változatlanul a viták tárgya marad. Az elmúlt esztendő utolsó órájában röpítette szerte a világba a szenzációs hírt a távíró és rádió, hogy Károly román trónörökös lemondott trónöröklési igényéről. A király, aki tehetetlen bábja Bratianu eszközeinek, beleegyezett a lemondásba és Mihály herceget jelentette ki trónutódjául. Károly trónörökös ezzel a lépéssel hátat fordított minden megalkuvásnak, amelybe bele kellett volna mennie, ha fontosabb számára a trón, mint saját elvei. Lemondása után egy levél járt kézről-kézre a bukaresti előkelő társaságokban, amelyben élénk színekkel volt ecsetelve Károly trónörökös reménytelen harca a korrupt, szennyes román politikai élet vez£tőférfiai ellen, a királyi ház önállósága érdekében. . A trónörököst egész Romániában nagy népszerűség övezte. Károlyt nemzetidemokrata érzelműnek ismerték, amely párt éles harcot folytatott a Bratianukormány ellen. Nagyon érthető, hogy a volt román miniszterelnök kétségbeesve látta Károly növekvő népszerűségét, és minden eszközt felhasznált intrikái céljaira. A királlyal elhitette, hogy fia részéről még puccstól is tartania lehet és ekkor több sem kellett a tehetetlen, dikdált Ferdinándnak. Fia ellen fordult, aki végre is belátta küzdelme céltalanságát és visszavonhatatlanul lemondott, nehogy polgárháborúba sodorja az országot. Most, alighogy beteg lett Ferdinánd király. Károly hívei reménykedni kezdtek abban, hogy az ex-trónörökös apja halála után visszatérhet a trónra és a különböző pártállású sajtóorgánumokban megindult a vita a trónöröklés kérdéséről. Bratianuék — Avarescut sem véve ki — mindent elkövettek, hogy gyökerében fojtsák el a mindjobban erősödő mozgalmat és tevékenységük gyümölcsét ideiglenesen — mint Ferdinánd király levele dokumentálja _ már el is érték. Az eseményeket azonban feltartóztatni lehetetlen: a hatvanéves, beteg király napjai meg vannak számlálva és ha összefognak a mai rezsim ellenségei, a Bratianu__Avarescurendszernek befellegzett. Ferdinánd király levele Avarescu miniszterelnökhöz Bukarest, november 30 (A Magyarság tudósítójától) A trónöröklés kérdésében ma szenzációs fordulat állott be. A kamara és a szenátus ma délutáni ülésén Coanda tábornok felolvasta Ferdinánd király levelét, amelyet a király Avarescu miniszterelnökhöz intézett. A levelet a késő délutáni órákban a hivatalos lapban is kiadták és a hivatalos lap ebből az alkalomból külön kiadást bocsátott ki, amelyet este már Bukarest minden utcájában árusítottak. A király a levélben elsősorban köszönetét fejezi ki a román népnek azért a ragaszkodásért, amellyel betegsége alatt körülvette őt, hangsúlyozza azonban, hogy egészségi állapota most már jelentékenyen megjavult. „Ugyanekkor azonban — mondja a levél — számoman kellett látnom, hogy néhányan arra akarták felhasználni betegségemet, hogy kétségbe vonják az alkotmányos monarchia alapvető elveit és az uralkodóház törvényeit, amit annál kevésbé sem lehet tűrni, minthogy a korona sorsa nem függhet halandó emberek múló akaratától. Hiszem és érzem, hogy rövidesen teljesen felgyógyulok és remélem, hogy Isten segítségével tejesíthetem majd mindazokat a kötelességeimet, amelyekkel szeretett hazámnak és hű népen. Ara 2000 kor.