Magyarság, 1929. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP FELELŐS SZERKESZTŐS MILOTAY ISTVÁN(ÚJ SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI. ARADI UTCA 10. TELEFON: AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-40. KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET, BANKUTCA 7. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 BUDAPEST, 1929 SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP X. ÉVFOLYAM, 197. (2560.) SZÁM A városi nagybirtokok írta: Milotay István I. Egy szegedtanyai olvasónk azt írja nekünk, a „Magyarság“ múlt vasárnapi cikkével kapcsolatban, hogy ne hagyjuk abba a városi birtokok kérdésének feszegetését, mert akár kisgazdapolitikát, vagy egyáltalában a kor szükségleteihez szabott mezőgazdasági politikát, akár népjóléti, akár kultúrfölényes politikát akar Magyarország csinálni, ha komolyan akarja akármelyiket, vagy mindegyiket együttvéve, ki nem térhet ennek a kérdésnek megoldása elől. Az egész Alföld s úgyszólván a csonka ország legnagyobb, legégetőbb problémája ez s ha kormányzati részről nem is törődnek vele, ha a parlamentben soha szó se esik róla, ha a vicinális városi politikusok említeni se merik, mindez nem változtat azon a tényen, hogy az alföldi városok egészséges pénzügyi és kulturális fejlődésének s az alföldi agrárszociális kérdésnek egyaránt ez az egyik leghatalmasabb fogantyúja. Alig van ma nagyobb nemzeti érdek, mint az, hogy ez a kérdés a nyilvánosság megvitatása alá kerüljön, hogy minden oldalról megvilágíttassék s egészséges, erős közvélemény alakuljon ki a mostani tarthatatlan állapotokkal szemben éppen úgy, mint a megoldás módozataira nézve. Ezeket írja szegedi olvasónk, s levele nyomán tiszántúli utazgatásunk legmélyebb benyomásaiból újra elibénk rajzanak az alföldi földéhség, a tanyarendszer, az irdatlan városi határok, a reménytelen közlekedés, a kulturális és gazdasági elmaradottság izgató képei. A napi politika vásári lármáján, vagy mostani álmos hortyogásán túl ezek a gondok változatlanul élnek s ha nem férnek bele a mai rendszer békaláthatárába s ez nem is tud velük mit kezdeni, az idő, melyet elodázásukkal vagy elhallgatásukkal elvesztegetünk, előbbutóbb megbosszulja magát rajtunk. Csodálatos nép vagyunk mi. Széchenyi alföldi próféciái, Vadnay Andor megfigyelései és intelmei, Beksics Gusztáv nagy reformtervei, melyek mindezeket a kérdéseket bolygatták, nyomtalanul elmúltak felettünk. Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, mikor a földmivelésügyi minisztérium harmincnegyven év előtti statisztikai kiadványaiban lapozgat s ott egyebek közt ilyen megállapításokra bukkan. A nagy földbirtokkal rendelkező községeink jól felfogott érdeke azt kivánná, hogy azok szántóföld és rétterületeiket telepitésre használják. Az uj telep vagy uj község révén emelkednék az anyaközség forgalma is s igy az anyaközség emelkedése és gyarapodása is jobban biztosítva volna, mint a rövid lejáratra kiadott bérlet útján, amely új lakosságnak állandó letelepedését kizárja. A községi és városi földbirtokoknak telepítés útján való értékesítése által nagy tőkék szabadulnának fel, melyek az illető községnek a legtöbb esetben nagyobb jövedelmet hoznának, mint a földbirtok hozott, azonkívül a gazdasági haladásnak is új télt nyitnék. Az intenziv kezelést igénylő művelési ágakra kötött tulajdoni jelleg zsibbasztólag hat, ugyanazok terület több jövedelmet fogna hozni és több embert táplálna, mint kötött alakjában. Harminc-negyven évvel ezelőtt már hivatalos szakemberek, miniszteri kiadványok állapítják meg a községi és városi birtokok eddigi fölhasználásának tarthatatlan rendszerét. Az 1895-ben tartott gazdakongresszus magának Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszternek indítványára kimondotta, hogy a gazdag magyar Alföld földbirtokviszonyai, éppen mivel a kötött birtokok, községi földek, hitbizományi uradalmak oly óriási terjedelműek, elviselhetetlenek s az állam elsőrendű feladata e baj enyhítése és megszüntetése. Az ugyancsak Bethlen gróf minisztersége alatt 1894-ben kiadott birtokstatisztika azt mutatta, hogy csupán a Duna—Tisza közén kerek számban kétszázezer katasztrális hold hitbizományi és hatszázezer hold községi birtok volt, míg a magyar Alföldön összesen az utóbbiak terjedelme túlhaladta a kétmillió kétszázezer holdat, az előbbieké pedig megközelítette az egymilliót. Gazdakongresszusok és kivándorlási ankétek foglalkoztak ennek a bajnak szociális és gazdasági következményeivel s a háború előtt odáig érett a dolog, hogy Darányi Ignácnak a telepítésről és birtokfeldarabolásról szóló törvényjavaslata, illetőleg ennek előadói tervezete a legenergikusabb állami beavatkozással akart a bajokon segíteni. E javaslat 85. paragrafusa ezt mondja: Ha valamely nagyközség vagy kisközség különleges rendeltetéssel nem bíró birtokán a belügyminiszternek a földmivelésügyi miniszterrel együtt kiadott fölhívásától számítvaz egy éven belül sem telepítést nem létesít, sem azt feldarabolás útján nem értékesíti, arra pedig, hogy ott telepítés vagy birtokfeldarabolás eszközöltessék, azon a vidéken feltétlenül szükség van, a községnek földbirtokát a földmivelésügyi miniszter a belügyminiszter hozzájárulásával az országos telepítési tanács véleménye alapján kisajátíthatja. Ennek a rendelkezésnek a megokolásában azt mondja a javaslat: „A telepítési tevékenység csak akkor lehet eredményes, ha tervszerűen egy előre átgondolt és megállapított program szerint történik. Az ilyen program megvalósításához méltán segítségül lehet hívni azokat a községeket, amelyeknek az illető vidéken ingatlana van, miután ezeket az ingatlanokat joggal tekinthetjük olyanoknak, melyeknek rendeltetése, hogy a községi érdekeken felül az állami közérdeket is megfelelően szolgálják.“ Húsz—harminc esztendeje elmúlt, hogy a magyar állam, illetve a magyar kormány ezt az elvet egy törvényjavaslatban proklamálta, közben utolért bennünket a háború s a trianoni béke. Ami a háború előtti Magyarországon már képtelenség volt és anakronizmus, mivé kellett annak lennie Csonkamagyarország viszonyai között?! S ezek az óriási városi és községi birtokok a kötött földvagyon ijesztő arányaival ma is érintetlenül állnak. Hasznosításuk módjában, jövedelmezőségük mértékében az elmúlt negyedszázad alatt alig történt valami változás. Legutóbb Kaán Károlynak az Alföldről szóló hatalmas gazdaságpolitikai tanulmánya tárta föl megdöbbentő adatokkal ennek a városi nagybirtokrendszernek következményeit. De rajta kívül kiváló szaktekintélyek egész sora foglakozott már ezekkel, hogy végeredményben ugyanolyan következtetésekre jusson. Elméleti és gyakorlati szakértők tisztázták, például, a Hortobágy hasznosításának kérdését, a tanyarendszer orvoslásának módjait, a községesítés és községtelepítés áldásait. Mindez azonban csak papiros és szakvélemény maradt. A helyzet ma is vagy az, mint Debrecenben, hogy a városi birtok negyvenezer hold kiterjedésű egyik részén Örömvölgy utca 7 Irta: Szakáts László I. ! ' _ .— Cica, maga még nem? . . •, ‘— Egy perc.. * -csak átfutom ezt az Újságot! ‘Elpirult. Lehajtotta a fejét. Az újsággal már régen, hamarosan végzett s most, tulajdonképpen, az apróhirdetéseket böngészte. A halántéka izzott s a tekintete elfátyolosodott az izgalomtól. Harmadszor olvasta: „Erzsébet körúton 6-os villamosra felszállt gyönyörű szőke hölgyet kérem, találkozás hol volna lehetséges? ...“ Finom ujjaiban remegett a papír. Mi ez? Egy pillanatra, ösztönszerűen, hátrafordult az ágy felé. Hihetetlen. De nem, nem, egész bizonyos 16-os kocsi, Erzsébet-körút, igen ... Mikor is volt? Szerdán? Feri elé ment, a nyugatiig. A második perronon állt... az illető, vadonatúj, elegáns, barna öltönyben. Mikor elsuhant mellette, kicsit súrolta is a karját, bár ezt nem tudja egész határozottan. De arra emlékszik, a tekintetük találkozott, persze, csak úgy, minden jelentőség nélkül. Meg kell hagyni, érdekes, nedves, barna szemei voltak ... De hogy azonnal ilyesmire gondoljon, nevetséges!... Az újságot leterítette az asztalkára, odakönyökölt és mohón ízlelgette a betűket. „ ... 6-os villamosra felszállt, gyönyörű szőke hölgyet kérem ...“ Ujjai belefúródtak a hajába s úgy lihegte, némán, mint egy muzsikáló verset vagy egy bugyborékoló, részeg vallomást. Gyönyörű, szőke hölgyet... Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű! . . . Nem birt egyébre gondolni. Megtelt ezekkel a szavakkal, akár valami nehéz erejű borral és szeretett volna felugrani és elfutni, kitárt karral, valahová messze, a szabadba, hogy könnyítsen magán. Megpillantotta fejét a tükörben. Nagy, szőke hajkoronáján szikrázva csillámlott a villanylámpa fénye, arcán meleg, hamvas felületek gömbölyödtek: nem, neki sohasem volt szüksége festékre, meg mindenféle kenőcsös eszenciákra, hogy szép legyen . . . Szép volt! Hirtelen összerázkódott. Eddig sohasem jutott eszébe, hogy önmagában gyönyörködjék. S most... Miért? Zsibbasztó, különös borzongás áramlott fel a melléből s elnehezült a karjában, a fejében. Furcsa, kedves, bohó üzenet: „... 6-os villamosra felszállt, gyönyörű, szőke hölgyet kérem...“ Nincs-e itt világosan, a papiroson, nyomtatásban, a nagy nyilvánosság előtt: gyönyörű, szőke hölgy? S ekkor, egy pillanatra, valami kéjes szédületben, sötét lépcsőházakat és titokzatos szobákat látott és férfias, barna bútorokat s egy frissen borotvált, púderes arcot és fekete, nedves szemeket és felijedt. „Írjon a kiadóba „Barna férfi 333“ jeligére! ...“ — Ilyen szemtelenséget! Hogy még én írjak? Hát minek néz engem ez a . . . ez a ... S csupa gőgvolt most és hozzáférhetetlenség. *— Csirkefogó! Félredobta a lapot s egyenesen, elszántan az ágyához indult, II. Heves indulat lobogott benne. A könnyű ruhát gorombán ledobta magáról. A melle zihált. Le kellett ülnie. Most megint elfojtotta az a furcsa, zavart szorongás, amit az utcán érzett koronként, a reátapadó idegen szemek tüzében. Már jóideje figyeli: különös, különös jelenségek ismétlődnek körülötte. Sejtelmes érintések, töredezett vallomások, tétova, nyirkos ajánlatok, nem egyszer valósággal menekülnie kellett. Lehetetlen volt észre nem vennie, egy titokzatos és tikkasztó hullám kavarog ennek a milliós városnak az utcáin, mint valami förtelmes és ragályos téboly . . . Volt itt egy idősebb unokanővére, de csak elvétve találkoztak. Sári valahogy ösztönösen irtózott tőle. Ez az asszony egyáltalán nem restelte kétes ügyeit s ilyenféle elveket hangoztatott: „Az életemhez egyedül és kizárólag nekem van közöm! Senki másnak!“ Egyszer erre a kijelentésre ragadtatta magát: ■— Tudom, hogy alávaló vagyok, de azért... légy nyugodt, a férfiak őrjöngenek értem! Sári teljes lelki erejével harcolt ez ellen a nő ellen s magában elintézte azzal, hogy romlott... De most... Amint egy utolsó mozdulattal kioltotta a villányt, a csendben, a sötétben, odabujtak, odasurrantak hozzá ezek a szavak ... „Az életem ..Hogy is van hát ez? Most huszonöt éves. Igaz, fiatal . . . De várjunk csak, várjunk csak, itt valami őrjítően furcsa dolog történik ... A lugasban ült és a Kőszívű ember fiait olvasta. Ekkor jött Feri, mindenféle podgyászokkal, térképes dobozokkal, rajztáblákkal és lakást kért. Olyan elevenen él benne ennek a találkozásnak minden mozzanata, mintha most, a legmaibb jelenben érne valósággá. Pedig már tíz éve. Ez a hosszú tíz év úgy itt van, még szinte a virágok illatát is érzi és megfoghatatlan: nincs! Elmúlt, elillant, rövidebb volt, mint ez az éjszaka. Rövidebb volt, mint egy pillanat. .. Megborzongott. Még sohasem szakadt fel benne ennyire fájdalmasan a magányosság, az egyedülvalóság érzése. Hiába forgatjuk, ő, ő, egyedül ő, aki múlik és aki elmúlik egyszer, visszavonhatlanul. Hiába, hiába .. . A fehér függönyökön a hajnal sápadt, zöld színe derengett. Felült, a térdeire nyugtatta állát és belebámult a levegőbe. Az asztalon halványan foszforeszkált az újságlap, homályos fehérsége odavilágított hozzá, összerezzent. Fel akart ugrani, hogy félredobja valahová. Nem birt. Reggel volt, mire lassan álomba zsibbadt. ..I HF Arra ébredt, az ura a tükör előtt állt és a nyakkendőjét igazgatta. Közben, szokása szerint, mulattatta az asszonyt: — Kérlek, ez a Sólyom egy fénypofa! Mindennap elkövet valami őrült baklövést. Az öreg, persze, dühöng, látszik az arcán, hogy legjobban szeretné azonnal kiröpíteni. Hiszen, ha lehetne! Csakhogy Sólyomnak befolyásos emberei vannak a minisztériumban . * Aztán magára maradt. Szundikált még is. Ára a képes melléklettel együtt 32 filérr is