Makói Népujság, 1947. február (3. évfolyam, 26-48. szám)

1947-02-18 / 39. szám

2 Zombori Lajos közigazgatási bizottsági felszólalása mögött személyi hajsza és átlátszó politikai játék húzódik meg Mi baja van Zombori Lajosnak a ..kommunista orvosokkal** ■ Mint ismeretes, a vármegyei közigaz­gatási bizottság legutóbbi ülésén Z­o­m­­bori Lajos bizottsági tag felszólalt és „egy konkrét esetből kifolyólag" a magas műtéti díjakat tette szóvá. A felszólalásnak érdekes előzményei és következményei­­vannak, amelyek egyben tanulságul is szolgálnak arra­­nézve, hogy a jövőben az illetékesek na­gyobb körültekintéssel vizsgálják meg a tudomásukra jutott ügyeket és csakis akkor vigyék hivatalos testület plénuma elé, ha a „konkrét esetek" valóban meg­történtek és úgy történtek meg, ahogyan beállítják a közvélemény előtt.. Mert Zombori Lajos felszólalása példa arra, hogyan lehet komoly közéleti funk­ció és komolytalan felelősségérzet" birtokában indokolatlanul megvádolni olyan személyeket — jelen esetben egy hivatását lelkiismeretesen telje­sítő orvost — akik erre nem szol­gáltak rá. Az ügy előzményei 1947 január 10-én Bartal Ferencné makói gazdálkodó felesége felkereste dr. N­y­i­t­r­a­y Gyula kórházi főorvost és vizsgálatot kért. Dr. Nyitray megvizs­gálta az asszonyt, közölte, hogy műtétre van szükség és, ezt meg szeretné be­szélni az asszony hozzátartozóival. Mi­után ez megtörtént, Bartal Ferencnét fel­vette a Szent István közkórházba és rö­videsen megoperálta. Műtét előtt az asz­­szony érje, Bartal­a Ferenc gazdálkodó felkereste dr. Nyitrayt és dr. Bánki Mi­hály kórházi alorvos, valamint Krauszky Blanka szülésznő előtt kijelentette: „Ké­rem a főorvos urat, mentse meg a fele­ségemet, nem törődöm vele, hogy mibe kerül,­­ ha kell, az egész vagyonomat rá áldozom, mert a feleségem élete ne­kem mindennél fontosabb." Dr. Nyitray a következőket válaszolta: ..Ne gondoljon most ezekre a dolgokra, erről ráérünk majd beszélni, ha minde­nen túl leszünk és semmi esetre sem fog a vagyonába kerülni." Bartal Ferenc ez­után közölte az orvossal egy régebben végzett szegedi műtét árát, de őt ez sem érdekelte, csak azon volt, hogy meg­nyugtassa az aggódó embert. A sikerült műtét után az asszony felgyógyultan tá­vozott a kórházból. Mit mond Bertel Ferenc ? „Dr. Nyitray főorvos úr sem írást nem vett tőlem, sem ahhoz nem­ kötötte a műtétet, hogy én neki előre fizessek, összegszerűen még csak nem is tárgyal­tunk" — tudtuk meg az eset lefolyását. — „Beteg feleségem helyzetével sem­i­­lyen szempontból vissza nem élt és a legnagyobb jóindulattal és szeretettel ápolta. Még az igen nehéz műtét után is csak hosszú idő múlva kezdtünk a do­log anyagi részéről beszélgetni. Megkér­tük Madár Jánost, volt vejemet, hogy ez irányban ő intézkedjék. Kijelentjük, hogy a megbeszélt összeg iránt mi a legkisebb kifogást nem emel­tük, annál kevésbbé, mivel eléggé módos gazdaemberek vagyunk és az összeg anyagi erőnket egyáltalán nem haladta meg. Hozzáteszem, hogy feleségem életéért, amelyet dr. Nyitray Gyiának köszön­hetünk, a megállapodott összeg többszörösét is kifizettem volna és akkor sem kellett volna vagyonomtól megvál­ódni.­­• A legtökéletesebbn megelégedve jöttünk ki a kórházból és éppen ezért a legna­gyobb megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy Zombori Lajos a nevünkben éfr- Nyitray Gyulát felelősségre vonta. Mi erre sem őt, sem mást fel nem hatalmaz­tunk és Zombori Lajos eljárását a leg­mélyebben elítéljük, annál is inkább,­ mi­vel a műtéti díj viszonyítva lényegesen kevesebb, mint amit Sze­geden négy éve ennél kisebb mű­tétért fizettünk. Kijelentjük, Zomborit nem kértük fel, hogy nevünkben beszéljen. Hajlandók vagyunk dr. Nyitray főorvos úrnak min­den elégtételt megadni, mert őt Zombori Lajostól" méltánytalanul érte a sérelem." Hogyan szorozta be az adatokat Zombori Lajos ? Február 13-án a kora reggeli órákban Árpád­ utca 7. szám­g alatti lakásukon fel­kereste Bartalékot­ Zombori Lajos, be­mutatkozott és megkérdezte: igaz-e, hogy dr. Nyitray 1500 forintot kért a műtétért, ugyanis dr. Tamásy Andrásné ebben az ügybe­n őnála „feljelentést" tett. Bartalék megmondták, hogy dr. Nyitray valóban ennyit kért­ az operá­cióért, de nem csupán a maga részére, hanem ebből részesedtek a műtétnél részt vett segéderők is. Azt is közölték Bartalék, hogy az összeg többszörösét is módjuk lett volna ki­fizetni, mivel 55 hold szántójuk, tanyá­juk és házuk van. Kijelentették, az ügy­­gyel kapcsolatban hagyják békében dr. Nyitrayt, mert nekik ez az összeg­ nem sok és tudják, hogy a főorvos a szegények százait ope­rálja teljesen ingyen ha elmennek hozzá, Zombori Lajos erre a következő kije­­lentést tette: „Szigorúan magunk közt legyen mondva, de erről senkinek említést ne tegyenek: tudják maguk azt, hogy dr. Nyitray Gyula és dr. Árva Jó­zsef főorvosok tagjai a Kommunista Pártnak ." Erre Bartalék azt válaszolták , mivel az ügy ilyen beállításának az volt előttük a­­színezete, hogy dr. Nyitraynak ezért . MAKÓI NÉPÚJSÁG akarnak ártani — nem érdekli őket a fő­orvos pártállása, az a fontos, hogy jó orvos és becsü­letes ember. Zombori Lajos ezután elköszönt és utána a közigazgatási bizottsági ülésen megtette feltűnést keltő felszólalását a „konkrét tényekből kifolyólag" ... A dologhoz, csak annyit akarunk hozzáfűzni, hívatlan prókátorok és elfo­gult tagok felszólalására nincs szükség, a közigazgatási bizottságban. De rájuk sem. Nem számoltatják el, akiknek holdanként 4 mázsánál kevesebb termett és beszolgáltatási kötelezettségük 70 százalékát teljesítették! A vármegyei közellátási felügyelő­ségtől nyert értesülésünk szerint a gazdák elszámoltatási rendeletén mó­dosítottak. E szerint mindazok a gazdák mentesülnek az elszámolta­tás, valamint az igénybevétel és a bírságolás alól, akiknek holdanként 4 mázsa gabonánál aszálykár, vagy más okok miatt kevesebb termett és maggabonában, burgonyában, vala­mint olajosanagvakban eleget t­ettek be szolgáltatási kötelezettségük 70 százalékának. A rendelet módosítása nagymértékben enyhíti az ér­i­tett gazdák helyzetét. Egyelőre nem építik ki a tanyai kisvasutat Nincs fedezet az ötmilliós költségre Miint ismeretes, a makói Gazdasá­gi Egyesület vezetősége a közelmúlt­ban, amikor értesült arról, hogy gazdasági­­svasútat építenek ki Bé­­késsám­sonig, azzal a kéréssel for­dult a város polgármesteréhez, hogy járjon el illetékes helyen abban az irányban, hogy a kisvasútat Békás­sá­maoritól Makóig építsék ki, miután az Makó város gazdasági életére je­lentős fellendülést hozna. A beadvánnyal foglalkozott a vá­ros képviselőtestülete is, amely örömmel járult hozzá a kisvasút épí­tésének megvalósításaihoz és meg­bízta a polgármestert, hogy Buda­pesten az illetékes minisztériumban járjon el a vasút megépítése, illetve Makóig való meghosszabbítása ér­dekében. Kis­- Imre polgármester az elmúlt héten Budapesten járt és Nagy Sán­dorral, a­ Parasztszö­vetség elnökével eljárt a közlekedésügyi miniszté­riumban, ahol előadták ezt­ a kéré­sükért.. A miniszter nagy megértéssel fogadta a kérelmet és annak szük­­séesszerűségét i­s elismerte, de sajná­lattal közölte, hogy erre­­egyelőre nem kerülhet sor, mert a hozzávetőleljes számítások s­ze­­rint 5 millió forintra volna e­lég, amire ez idő szerint nincs fedezet az államkincstárban. A kérelmet min­den esetben előjegyzésbe vették ,­­kilátásba helyezték, hogy amint ar­ra anyagi lehetőség nyílik, megvaló­sítják. ( Fakereskedők küldöttsége a polgármesternél Csak fajegyek ellenében lehet kiszolgálni tűzifát A közelmúlt napokban az egyik szövetkezet hirdetést tett közzé a makói napilapokban, hogy tűzifát fajegy nélkül is árusít. Ezt a fa­ke­reskedők sérelmesnek tartották és m­a délelőtt 8 tagú küldöttség keres­te fel Kiss Imre polgármestert és annak az óhajuknak adtak a kifeje­zést, hogy ha az egyik kereskedőm,­ lehet fa jegy nélkül tűzifát kiadni, akkor a többieknek is lehessen, azaz vagy mindenkinek, vagy nekinek sem. . A polgármester közölte a küldött­séggel, hogy a közellátási miniszter a tűzifaelátást rendeletben szabá­lyozta és ettől a rendelettől senki sem térhet el. A miniszter rendelete olyan törvényes intézkedés, a­melyet­ senkinek sinc­s joga áthágni ,m­entk itt a tüzifaközellátást csak a rendelet szellemébe lehet biztosítani. Tehát a jövőben a tűzifakereskedők csak fa­jegy ellenében szolgáltathatnak ki tűzifát a lakosság részére. Ruhaneműt kapnak a rá utalt telepesek Hietércesi helyről nyert értesülé­sünk szerint m­a délelőtt nagymeny­­nyisé­g ruha és cipő érkezik a vár­megyére. Az adományt az egyik svájci segítőakció küldi és a legjob­ban rászorult telepesek részére szán­ja A szállítmányt a svájci segítőak­ció egyik hölgytagja kíséri Makóra és ő fog intézkedni a szétosztás kö­rül is. 1947 február 18 (—) Rejtélyes halál a kórházban Szombaton délután egy súlyosan idegbeteg embert, János Gyula fiat- ■ tonyai lakost gépkocsin beszállít­ot­­ták a makói közkórházba. Mint­­ér­tesültünk, János Gyula,­­beszállítása, után hirtelen meghalt, Battony­ára, három orvos is gyógyította, de nem­ tudták kikezelni súlyos idegbajából. Rendőri nyomozás indult­ a titokza­tos, hirtelen haláleset kiderítésére. Jól sikerült a medgyesegy­­házi közigazgatási vizsga Jelentettük, hogy Medgyesegyhá­zán az illetékes, szervek közigazga­tási vizsgát tartottak, amelyen is fel­vettek az elmúlt közigazgatási tanfo­­lyamok hallgatói, továbbá a magán­úton elkészült, közszolgálatban álló-­ alkalmazottak. Keresztes Sándor belügyminisztériumi államtitkár. ■­o 1r Fodor­­Sándor vármegyei főjegyző s Rédai István mezőkov­ácsházi járási főjegyző elnökletével folyt le a vizs­ga, amely jó eredményt hozott. A 43­, jelentkező közül mindössze 1­4 vizs­­­­gázót talált alkalmatlannak a bizott­ság Hárman kitüntetéssel vizsgáz­tak: Horváth István forgalmi adó­ellenőr Makóról, Gelatta Margit iro­datiszt Végegyházáról és Timótffy István Bakonyáról. Repülőgép-szeren­csétlenség 52 halottal Bogotá. (MTI) A kolumbiai légi­forgalmi társaság egy négymotoros repülőgépe 48 utasával és négy fő­nyi legénységével lezuhant. A repü­lőgép utasai és személyzete közül senki sem maradt­ életben. A szeren­csétlenség úgy történt, hogy a gép sűrű ködbe került és beleütközött egy hegy csúcsába. A szerencsétlen­ségnek 52 halálos áldozata van. | ----------------------------------------------------------------------------- ------------------------------------------­Meghívó a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége által 1947 február 18-án, farsang utolsó napján, a székházban rendezendő töltött káposzta vacsorájára |g|||g|

Next