Dick Bódog (szerk.): Mindent tudok - Az Ujság könyve 5. (Budapest, 1926)

Eőrsi Julia: A nagy Terézia

94 MINDENT TUDOK pohár alján rajnai bor aranylott. Ezüst­pohár alján tokaji pihent, mozdulatlan és töretlen tükörrel. A császár belenézett. Föl­hajtsa? ... A lakájok hiúzfülekkel lesték a pohárkoppanást. A követek mély hódolat­tal várták, hogy fejet hajthassanak a csá­szár élvezete előtt. Ferenc megfogta a poharat és messze­­tolta magától. Pajzán francia vonásai, mint egy ifjú manóé, sziporkáztak a jókedvtől. Mosolyba fulladt most az a gondolata, amely máskor nyomta tűrhetetlenül; nehe­zére esett a császárság. Jó pillanataiban boldog frankhoni szabadságára gondolt, ahol kopók csaholták körül az asztalt és kártyával a kezében intett kívülről a jó­barát. Vidám puskadörejt hoztak felé a lankák, akkor száguldotta be lovon a vidé­ket, amikor bő és heves vére szelet kívánt. De Terézia szerelme, a drágaköves korona odakötötte könnyű ifjúságát a kötelességek nehezen döccenő szekeréhez. Úgy hullott az ölébe a császárság, mint a feleség: harc nélkül, egy-egy büszke és tüzes mosolytól megbabonázva. Ha már itt volt, meg kel­lett ölelni asszonyt és császárságot. Komor pompában, nehéz szertartások álombilincseiben, a szent felség tömjénes magasságában, keservesen egyedül volt. Az asszony uralkodásra született, ő szere­lemre született. Az asszony úgy hordta év­századok gőgös tudományát, a kormányzást, mint egy drága palástot, ő viselte a csá­szári koronát, de örökkön rázta alatta könnyelmű, szép fejét. Oh, élni, szabadon és szilaj lobogással, hadd koccintsanak vi­dám pohárt körül a követek, mint cimbo­rák és menjünk aztán a bálba, álarcosan, vidám éjszakába, lehessen vége meleg ka­rok között akár messze valahol. De feketén virítottak a falak kárpitjai. Sötétlila bársonyfüggöny volt az ajtókon. Amint eltűnt a napfény, feketébe borult odabenn minden. Megnyúlott a poharak ár­nyéka. Elterült az ezüsttányérok árnyéka, mint egy lomha folt. A követek arca kőből volt, senki sem merte mutatni, hogy él. Lehetetlen volt egy mosoly is a lakájok előtt. Egymás rabjai voltak, akik a csá­szárt szolgálták. A császár pedig önmagá­nak volt rabja. Ferenc sóhajtott. Micsoda másképpen van az ebéd a csá­szárnénál! Ott göröghet a spanyol pompa, méltóságosan, mint a nagy vizek, amik óceánba torkolnak. Terézia szemevillaná­­sával kormányozza az ebédet... a biro­dalmat és őt is, a császárt. Talán az egész KERTHELYISÉGE GUNDEL az Állatkert mellett a legnépszerűbb és legked­veltebb nyári vendéglő Budapesten, melyben nagy terjedelménél fogva a legelőkelőbb közön­ségtől az egyszerűbb igényűig mindenki m­egt­alál­j­a a neki megfelelő helyet, s ragyogón tiszta asztal mellett válogathat egy példátlanul gazdag étlap­ról, melyen a legpreciózusabb inyencfalatok mel­lett kitűnő minőségű egyszerű és olcsó ételek sorakoznak. Konyhájának hírével csak pincéjé­nek renomméja vetekedhet. A legkitűnőbb, tisz­­lillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll­tán kezelt fajborokat nyitva mérik s húsválasz­­téku borlapján magyar és külföldi szőllők legkiválóbb termékei szerepelnek. Közönségét a nagyszámú külföldin kivül a magyar társadalom kiválóságai dí­szítik, soraiban a politikusok, írók és művészek pihenik ki napi fáradságaikat

Next