Mohácsi Napló, 1981 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-30 / 52. szám

Sikeres év után írta: Borsos János, az MSZMP Mohács városi Bizottságának első titkára Városunkban a VI. ötéves tervének első évét a nép­­gazdasági fő céloknak meg­felelően, az egyensúlyi hely­zet javítása, valamint a la­kosság életszínvonalának meg­őrzéséhez való hozzájárulás határozta meg. Városunkban és városkörnyéki községeink­ben jelentős erőfeszítések tör­téntek az ipar, a mezőgazda­ság és egyéb területeken is annak érdekében, hogy a ne­hezebb és szigorúbb gazda­ságpolitikai követelményeknek megfeleljünk. A gazdasági fejlődés a nehezebb körülmé­nyek között is több tekintetben megfelel az éves terv irányvo­nalának, de nem minden te­rületen sikerült azt maradék­talanul megvalósítani. A lakosság életszínvonala emelkedett, az életkörülmények javultak, ám ezt a gazdasági eredményeink nem minden területen támasztják alá. Az ipari termelés növekedése várhatóan 2,5 százalék lesz, ez kisebb a tervezettnél, és a kivitel sem éri el a várt szín­vonalat. A termelés a belföl­di kereslethez jobban igazo­dott, mind minőségben, mind mennyiségben. A hazai piacra készített termékekből az át­lagosnál jobban nőtt a terme­lés farostlemezből, bútorból, fonalból és öntvényekből. Mezőgazdaságunkra a gaz­daságos hozamnövelés, a jó-, védelmezőség biztosítása a jellemző. A növénytermesztés a búza kisebb termésátlaga el­lenére is jó eredményt pro­dukált. Kukoricából, cukorrépá­ból rekordtermés volt. A nap­raforgó és a burgonya termés­átlaga is meghaladja a múlt évit. Javult az állattenyésztési munka is, minek eredménye­ként kevesebb takarmány fel­használásával állítottak elő 1 kilogramm sertéshúst, de növe­kedett a tejtermelés is. A közlekedési szervek javu­ló színvonalon elégítették ki az igényeket. A közúti személy­­szállítás — mind a helyi, mind a távolsági járatokon —, to­vább emelkedett. A közúti áru­­fuvarozás terén az év egyes időszakaiban kapacitáshiány, más időszakokban pedig fe­lesleg jelentkezett. A vasúti árufuvarozásban javult a ki- és a berakodási fegyelem. Hosz­­szú évek óta tartó személyfor­galom csökkenése megállt, sőt a múlt évihez képest növeke­dés tapasztalható. A városi tanács 1981. évi gazdálkodása kiegyensúlyozott volt. Az intézmények működé­sét anyagi nehézségek alapve­tően nem gátolták. Az intézmé­nyek 138 millió forint fel­­használásával elősegítették a lakosság életkörülményeinek javítását. Az egészség és a kul­turális ellátásra fordított ki­adások 20 százalékkal halad­ták meg az előző évit. Felépült és szeptemberben átadásra ke­rült a 12 tantermes, új álta­lános iskola. Társadalmi ösz­­szefogással bővítettük 25 hely­­lyel a Park utcai óvodát. El­készült a kórház műtő II. épí­tési szakasza. Az év közben átadott új intézmények mel­lett befejezés előtt áll a nyu­gati városrész üzlet- és szol­gáltatóháza, megteremtve a lehetőségét annak, hogy azo­kat az év első felében a la­kosság birtokba vehesse. Folyamatosan szerelik a cél­­csoportos tanácsi lakásokat. A fejlesztési feladatok megoldá­sára 64 millió forintot fordíthat­tunk. Sokat tett a város lakos­sága a lakóhelyi környezet ala­kításában, összefogásuk nagy­sága, várhatóan meghaladja a tavalyi 12 millió forintot. Ki­emelkedően sokat tettek a szo­cialista brigádok, üzemi dolgo­zók, az új iskola befejezéséért és a Park utcai óvoda bővíté­séért. Meghallgatásra talált az a felhívás is, amely az új tor­naterem építésére mozgósít. Szép kezdeményezés volt az új­városiak összefogása a belterü­leti úthálózat kiépítésére. Ezt a kezdeményezést érdemes to­vábbfejleszteni, a még mindig sok földút mielőbbi felszámolá­sa érdekében. A vendéglátóegységek bérbe­adása új színfoltot hozott a la­kosság ellátásában. A szolgál­tatásokban lényeges fejleszté­sek ugyan nem voltak, de a ma­gánszektor kiegészítő tevékeny­sége egyes szakmákban (autó­motor szerelés, szállítások .. .) kedvezőbb közérzetet teremtet­tek. A magánlakások építésé­nek üteme lelassult és lemara­dás jelentkezik a többszintes lakások építésében is. Sem a Duna-parton, sem a Felszaba­dulási lakótelepen nem adtak át új lakásokat az építők. Nö­vekedtek azonban a lakásfel­újítási lehetőségek. Nagyrészt elkészült a Szabadság utca 26- os számú, 15­ lakásos épület és készül a Vörösmarty utca 35-ös számú ház is. A városkörnyéki községeink is fejlődtek. Kölke­­den szilárd burkolatot kaptak az utak és épülnek a cigány­telep felszámolását elősegítő lakóházak, míg Flomorúdon 3 millió forintot fordítottak a fa­luban lakók életviszonyainak javítására. Az 1982-es feladatok minden szervünktől, minden egyes em­bertől jobb munkát, és azt is követeli, hogy másképpen dol­gozzunk. Továbbra is biztosíta­ni kell az alkotó légkört — a cselekvő tenniakarást­­, mert csakis ez lehet a biztosítéka a következetes végrehajtásnak. Kérjük dolgozóinkat, hogy az 1982-es esztendőben is cselek­vően vegyenek részt a munká­­ban, hiszen tennivalóink sokré­tűek és nehezek lesznek. Ezúton szeretném megkö­szönni a város minden dolgo­zójának az 1981-es évben vég­zett szorgalmas munkáját, helyt­állását, tenniakarását, várossze­­retetüket, amely számos tett­ben megnyilvánult, és azokkal segítették városunkban a XII. pártkongresszus határozatainak végrehajtását. Vidáman, jó­kedvvel és békés körülmények között ünnepelhet és koccint­hat szilveszter napján a város minden dolgozója. Élve a lehe­tőséggel, a város párt­­állami és tömegszervezetei nevében köszöntöm a város apraját és nagyját, mindenkinek nagyon boldog új esztendőt kívánok. monacsi napló Tervek, remények, eredmények Holnap lesz az 1981. év utolsó 24 órája. Ezen tény ad alkalmat arra, hogy még a szilveszter esti rózsaszín hangulat előtt készítsünk rövid számvetést arról, hogy miként sikerült megvalósítani az évre kiírt terve­inket, mérlegre téve: valóra váltak-e reményeink, és megfelelnek-e el­várásainknak eredményeink? Még az általános vigalom előtt kérdez­tünk meg öt embert, városunk öt lakóját, akik külön-külön, valamilyen formában, de felhívták magukra figyelmünket. BARACZ JÓZSEF postás __________ Decem­ber 3-án múlt tizen, kilenc éve, hogy elő­ször magá­ra öltötte az egyenrru­­hát, és el­kötelezte magát a postához Bárácz József. Kilenc évig Új­mohácsról naponta jött Mo­hácsra, s mint mondja, a „ranglétrát" is végigjárta: volt távirat, és csomagkézbesítő, irányító és a város minden kör­zetében he­yettesítő. — Nincs olyan család, olyan ember, aki a postást ne vár­ná. A körzetemben lakók kö­zül senki el nem megy úgy mellettem az utcán, hogy meg ne kérdezze, hoztam-e vala­mit a részükre. Aztán a mun­kaidőm a nyugdíjfizetési na­pokon a legrosszabb, mert a városnak azon a részén, amerre én kézbesítek igen sok idős ember él, és bizony lassan megy az aláírás, a pénz meg­­számolása. — Az 1981-es esztendő csa­ládunk számára az „anyagiak koncentrálásával” telt — mond­ja tréfásan Bárácz József. — Tavaly vettünk egy Trabantot, jövőre pedig lakást kapunk a Felszabadulási lakótelepen. Tíz éve vagyunk lakásigénylők és a tanács tájékoztatása sze­rint 1982. első félévében köl­tözhetünk saját otthonunkba. TURÓCZI ANTAL kéményseprő „Kémény­seprőt látok, szerencsét találok” — gondolják azok, akik meglátják az utcán munkaruhá­ban a ké­ményseprőt. Turóczi An­tal e szak­mát választotta. — Az 1981. év már alakult számomra, és összességében sikeresnek mondható. Az egyik legnagyobb tervem a ház át­alakítása, korszerűsítése meg­történt, egy ebédlőt és egy fő­zőfülkét alakítottunk ki. Lé­nyeges változást hozott a csa­lád életében az, hogy a na­gyobbik fiam Csaba iskolás lett. A kezdeti nehézségek el­múltak, reméljük, hogy külö­nösebb probléma nélkül megy majd a tanulás. — Vállalatomnál a Jenei- Szabó Árpád szocialista brigád tagjaként bízom benne, hogy sikerül megismételni a brigád­­versenyben az előző évi jó he­lyezést. Úgy érzem, hogy az el­­várásoknak megfelelően dol­goztunk. Ez már 82-re is érvé­nyes, hiszen a szintet amit el­értünk, tartani szeretnénk. Ami nem jött be, nem valósult meg, az egy bulgáriai kirándulás, így az első terv 82-ben ennek a kirándulásnak a megvalósí­tása. Egyéb terveink között sze­repel a ház további korszerű­sítése. FEHÉR MÁRTON tehergépkocsi -vezető A múlt héten jött haza Olasz­országból, s mire e so­rok megje­lennek, már valahol Szovjetunió­bó lepte, végelátha­tatlan útja­in falja a kilométereket gép­kocsijával. — Gyapotot szállítottam Mi­lánó fölé, míg vissza Modená­ból hoztam autóalkatrészeket Csepel Autónak. Mint mohácsi gépkocsivezető 1957. március 16. óta ülök a volánnál, és mita­gadás: jó érzés, hogy 1978. november 7-i ünnepségen töb­­bedmagammal megkaptam a 750 000 kilométeres balesetmen­­tes vezetésért járó jelvényt és oklevelet. Az idei tervemben szerepelt továbbra is a bale­setmentesség megőrzése, no és Nyugat-Európa családommal történő megismertetése. Jókor legyen mondva: mindkettő si­került, így, legalább már fe­leségemnek és két lányomnak is van némi fogalma arról, hogy merre „csavargok", amikor he­tekre eltűnök hazulról. Hogy mit tervezek 1982-re? A csalá­di boldogságot és baleset nél­kül az 1 millió kilométert... KEREKES GYÖRGYI gépíró Kerekes Györgyi, a Városi és Járási Rendőrkapi­tányság dol­gozója. 1981-ben a Gép­ és Gyorsíró Szövetség és a KISZ me­­gyorsírásban gyes versenyen harmadik, gépírásban pedig negyedik heyezést ért el. Pé­csett végzett idén júniusban a Gyors, és Gépíró Iskolában. Szabadidejének túlnyomó ré­szét a sportolás teszi ki. Már ezzel is kezdhettük volna, mert Kerekes Györgyi atlétikában ugyanolyan jó eredményekkel rendelkezik, mint gyors- és gépírásban. A gátfutásban, a magasugrásban és a 100 m-es síkfutásban ért el figyelemre méltó eredményt. Terveit kér­dezgetvén elmondta: tanulmá­nyait folytatni kívánja, először érettségizni, majd mivel kedvet kapott a belügyi munkához, a későbbiekben a rendőrtiszti fő­iskolára jelentkezne. KALUTÁCZ GYÖRGYNÉ ápolónő — Életem­­ben az 1981-es év nem jelent különösebb határvona­lat. Csak annyiban hogy októ­berben mentem vissza gyes­ről. Húsz hónapos kislányom­ra, Juditra azóta édesanyám vigyáz. Eredetileg altatónővér­ként dolgoztam. Nagyon sze­rettem ezt a munkát, de igen sok volt az ügyelet így amikor lehetőség nyílott rá, átjöttem a belosztályra. Jelenleg rész­legvezető a beosztásom. Az Egészségügyi Főiskolán másod,­éves vagyok az intézetvezetői szakon. Az az elképzelésünk, hogy több ápolásra lenne szükség, nem elég csak az or­vos utasítását végrehajtani. A magánéletben, a tanulmányai folytatásához kell sok energia — és persze szerencse is. XII. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM A nyilatkozatokat teírták: Ber­ta Mária, Földes Zoltán, Kapu László, Köveskuti Péter, Wald Gáspárné. A portrékat Arató Tamás, min az évben átadott létesítményekről a képösszeál­­lítást Schindl József készítette. Hírek Szombat helyett szerdán Értesítjük kedves olvasó­inkat, hogy az ötnapos munkahét 1982. január 1- től történő bevezetésével megváltozik a Dunántúli Napló lapmegjelenési rendje. Az új megjelenés­nek megfelelően a Mohá­csi Napló szombat helyett januártól immár végérvé­nyesen szerdán jut el ol­vasóinkhoz. — Hétfőn klubnap. Az MCCC mohácsi szervezete hét­főn (január 4-én) fél 6-kor várja tagjait az IH kistermé­be. A prorgam ezúttal a tag­sági igazolvány érvényesítése, valamint Törökországról szóló diavetítés lesz. — Tánciskolát szervez a Bartók Béla Művelődési Köz­pont 13—14 éves korú, álta­lános iskolai tanulók számára. A tanfolyam időtartama 36 óra, a részvételi díj 300 fo­rint. Az oktatást Gill Imre tánc­tanár vezeti csütörtök délutá­nonként, a művelődési köz­pontban. A jelentkezéseket is itt fogadják el. — Szakácstanfolyam. Janu­ár 8-tól újabb öt héten át tartó szakácstanfolyamot szer­vez a művelődési központ. A foglalkozásokat ismét a Bro­­darics téri iskolában tartja Ebner János és Antal Tamás. A tanfolyamra jelentkezni a művelődési központban, janu­ár 5-ig lehet.­­ Egész hetes foglalkozást ígér januártól látogatóinak az újmohácsi klubkönyvtár. A könyvtár szolgáltatásait hétfőn, 14—16, szombaton 17—18 óra között, a felnőttek klubját hét­főn, 18—21, a nők klubját (kézimunka szakkörrel) hétfőn, 18—22, a sportklubot kedden és pénteken, 18—22, az ifjú­sági klubot szombaton és va­sárnap 18—22.30 között lá­togathatják az érdeklődők. A filmklub előadását minden pénteken 19 órától tekinthetik meg a látogatók. Anyakönyv SZÜLETTEK: Blum Krisztián, Bal­a Pál, Vrana Erika, Mohácsán Edina, Guszmann Dóra, Wermuthweisz Ág­nes, Kocsi Veronika, Békefi Ágnes, Eckhardt Richárd, Bohorsz Dániel, Haász Áron Andor, Danóczi Tibor. MEGHALTAK: Kulcsár Szabó Gyula, Kürtösy Mátyás, Grünfelder Józsefné Nits Borbála, Dobosy Antalné Czi­­nege Rozália, Pázmány János, Juhász Imre, Budzsákk­a Máriánné Gergela Katalin, Kész Ferenc. MOHÁCSI NAPLÓ Az MSZMP Mohács városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Szerkesztőség: 7700 Mohács, Dózsa Gy. u. 2. sz. Telefon: 617

Next