Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2001. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Kőszeg, Chernel utca 5. Homlokzatkutatás (B. Benkhard Lilla - Mentényi Klára)

téglából épült emeleti falnak a korábbi földszintes épületre való ráépítését jelzi. Azt, hogy ekkor már a jelenlegi telekosztással számoltak, az északi sarkon megfigyelt befor­duló vakolat bizonyítja. A kőből készült, ún. füles, cseppdíszes keretelésű, utcai abla­kok szemöldökpárkányán faragott díszek jelennek meg. A klasszicizáló késő barokk stílusú domborműveken áthurkolt drapériával körülvett gyümölcsös kosarak láthatók. A kőkeretek behelyezésére használt építőanyag ugyan kissé eltér magától a falazattól, ez azonban nem jelent perióduskülönbséget, így az emeleti kiépítést a 18. század végére - 19. század elejére tehetjük. Az 1960-as évek „műemléki" helyreállítása során az utcai homlokzatokról telje­sen, de javarészt az udvari külső felületekről is leverték a vakolatot. Egy apró, talán a 19. második feléből - végéről fennmaradt rozetta-dísz körül megmaradt darabon leg­alul szürke, fölötte pedig halványzöld, majd tojáshéj színű festések figyelhetők meg. Eredetileg a kőkeretek is festve voltak, a festésrétegeket utólag kaparták le. Az emeletráépítés az északi szárnyon is elkészült, az emeletre kiálló szegélyű sza­lagkerettel készített kőkeretes ablakok kerültek. A kőkerethez fehér-szürke-halvány­zöld festett rétegek csatlakoznak. A keleti homlokzat emeleti falában megfigyelhető ugrás a korai épület udvari megoldásához igazodik. Ezzel az átalakítással függhet össze a kapualj beboltozása is, ami a kapu körül a fal belső köpenyezésével járt együtt. Bár belső kutatás nélkül nehéz erről nyilatkozni, valószínűnek tartjuk, hogy a 19. század végi építkezésből nem csupán a kis rozettadísz maradt fönn az utcai homlok­zaton. Az emeletre vezető lépcső átalakításával és a hozzá tartozó előtér létrehozásával beépítették a korábbi nyitott tornác előtti, kis belső udvart, s feltételezhető, hogy meg­szüntették a folyosó déli szakaszát. Az előtér számára szolgáló, önállóan fedett, han­gulatos toldalék külső felületén felpikkelyezett, halványszürke színű, meszelt vakolatot találtunk. A kapualjnak a lépcső kedvéért történő meghosszabbítását és a fölötte lévő, a többi emeleti falnál egyértelműen későbbi szakaszon látható, talán már eredetileg is üvegezett, kosáríves nyílást úgyszintén a belső terek új kapcsolódása magyarázza. A nyílást fehér színű, simított vakolatsáv kereteli. Az 1960-as években végzett helyreállítás során a ház déli végét teljes mértékben újrafalazták, a géptéglák az utcai és az udvari homlokzatokon egyaránt megjelentek. Ekkor mindenhova új nyílászárók készültek és ebből az időből származik az északi szárnyban kialakított lakás megközelítésére szolgáló vasrácsos függőfolyosó is. Az önkormányzati tulajdonban lévő ház külső felújítását a Kőszegi Városgondnokság végezte el. Építész: Gyarmati Mihályné, B. Benkhard Lilla - Mentényi Klára

Next