Múltunk – politikatörténeti folyóirat 37. (Budapest, 1992)

2–3. szám - Közlemények - Lux Judit: A magyarországi ipari szakszervezetek tevékenysége az I. világháború idején (1915-1916)

1913-as felmérésnél a budapesti adatok (igaz, nem 25, hanem az összes szakszer­vezet adatai alapján) 9276 munkanélküli szervezett munkást regisztráltak. 1913-ban a munkáskínálat általában tízszer akkora, mint a kereslet. "A munkanélküliek ezrein sem az állam, sem a városok nem segítettek. A szak­szervezetek voltak az egyedüli menedékek, ahol a nyomorgókon segítettek" - ír­ták a Szakszervezeti Értesítő 1915. áprilisi számában. A legtöbb szakszervezet különjárulékot vezetett be, egyes szervezetek még kölcsönöket is vettek fel, hogy a rászorultakat támogathassák. A háború előtti két év nagy munkanélkülisége a szakszervezetek többségét anyagilag teljesen kimerítette, így kénytelenek voltak a segélyeket korlátozni. A Szaktanács a munkanélküliek segélyezésére nem ala­kított ki egységes álláspontot, a szakszervezetek anyagi erejükhöz mérten segé­lyeztek. A vas- és fémmunkások, a famunkások szövetsége háborús intézkedései is a lehetőségeikhez való igazodást jelzik. A vasasoknál nem kaphattak segélyt a tagdíjjal hátralékban lévők, 1914. augusztus 15-től pedig bevezették, hogy az öt egymást követő segélyezett hét után négy hétig nem, majd utána ismét folyósíta­nak segélyt. Rendkívüli segélyeket a háborús idő tartama alatt a szövetség nem fizet senkinek - mondták ki. A famunkások kölcsön felvételével biztosították a "félsegélyek" kifizetését. Ezzel egyidejűleg a famunkások szövetségi vezetősége három alkalmazottat ideiglenesen elbocsátott, a megmaradtak munkaidejét fel­emelte, fizetésüket 25 százalékkal csökkentette, hogy így is szaporítsák a segé­lyezésre jutó összeget. Ugyanakkor felmerült egyes szakmáknál az is, hogy be kell szüntetni időlegesen a tagok segélyezését. Ezekkel az eshetőségekkel szá­molva a Szaktanács 1914. augusztus 8-án kérelemmel fordult a miniszterelnök­höz, illetve az igazságügy-és a kereskedelemügyi miniszterhez. A munkanélküli­ség enyhítése érdekében javasolta "a meglevő munkaközvetítés egységesítését", hogy "a munkaközvetítést egységesítő központi szerv az egész ország munkapia­cának állapotáról hozzávetőleges tájékozódást tudna szerezni". Kérte az állami beavatkozást a háborús pánikot követő üzembeszüntetések ellen, új munkaal­kalmak teremtését, építkezések, "szükséges munkák" foganatosítását. A bead­ványban kérték az ipartörvény 92. paragrafusában előírt felmondási határidő (munkásoknál 15 nap) általánosan kötelezővé tételét. Egynémely üzemnél a bér kiegészítő része a munkás lakása volt. Kérték, hogy tiltsák meg "a hibájukon kí­vül munkanélkülivé vált munkások kilakoltatását. Tiltakoztak "a vasárnapi mun­kaszünet minden korlátozás nélkül való és minden üzemre egyaránt kiterjedő felfüggesztése" ellen. Indítványozták, hogy a munkások részére könnyítsék meg az iparhatósági eljárásokat, olyan jogszabály életbeléptetésével, amely meg­gyorsítja a munkaügyi perek lefolytatását. A felsorolt javaslatok mellett "a szakszervezetek segélyezési működése" támo­gatását igényelték. "Az utolsó két évben a magyarországi szakszervezetek közöl . Jászai Samu: A magyar szakszervezetek története. Kiadja a Magyar Szakszervezeti Tanács, 1925.217.0. 7 Szakszervezeti Értesítő, 1914. szeptember. A szakszervezetek háborús intézkedései.

Next