Múltunk – politikatörténeti folyóirat 37. (Budapest, 1992)
2–3. szám - Közlemények - Lux Judit: A magyarországi ipari szakszervezetek tevékenysége az I. világháború idején (1915-1916)
1913-as felmérésnél a budapesti adatok (igaz, nem 25, hanem az összes szakszervezet adatai alapján) 9276 munkanélküli szervezett munkást regisztráltak. 1913-ban a munkáskínálat általában tízszer akkora, mint a kereslet. "A munkanélküliek ezrein sem az állam, sem a városok nem segítettek. A szakszervezetek voltak az egyedüli menedékek, ahol a nyomorgókon segítettek" - írták a Szakszervezeti Értesítő 1915. áprilisi számában. A legtöbb szakszervezet különjárulékot vezetett be, egyes szervezetek még kölcsönöket is vettek fel, hogy a rászorultakat támogathassák. A háború előtti két év nagy munkanélkülisége a szakszervezetek többségét anyagilag teljesen kimerítette, így kénytelenek voltak a segélyeket korlátozni. A Szaktanács a munkanélküliek segélyezésére nem alakított ki egységes álláspontot, a szakszervezetek anyagi erejükhöz mérten segélyeztek. A vas- és fémmunkások, a famunkások szövetsége háborús intézkedései is a lehetőségeikhez való igazodást jelzik. A vasasoknál nem kaphattak segélyt a tagdíjjal hátralékban lévők, 1914. augusztus 15-től pedig bevezették, hogy az öt egymást követő segélyezett hét után négy hétig nem, majd utána ismét folyósítanak segélyt. Rendkívüli segélyeket a háborús idő tartama alatt a szövetség nem fizet senkinek - mondták ki. A famunkások kölcsön felvételével biztosították a "félsegélyek" kifizetését. Ezzel egyidejűleg a famunkások szövetségi vezetősége három alkalmazottat ideiglenesen elbocsátott, a megmaradtak munkaidejét felemelte, fizetésüket 25 százalékkal csökkentette, hogy így is szaporítsák a segélyezésre jutó összeget. Ugyanakkor felmerült egyes szakmáknál az is, hogy be kell szüntetni időlegesen a tagok segélyezését. Ezekkel az eshetőségekkel számolva a Szaktanács 1914. augusztus 8-án kérelemmel fordult a miniszterelnökhöz, illetve az igazságügy-és a kereskedelemügyi miniszterhez. A munkanélküliség enyhítése érdekében javasolta "a meglevő munkaközvetítés egységesítését", hogy "a munkaközvetítést egységesítő központi szerv az egész ország munkapiacának állapotáról hozzávetőleges tájékozódást tudna szerezni". Kérte az állami beavatkozást a háborús pánikot követő üzembeszüntetések ellen, új munkaalkalmak teremtését, építkezések, "szükséges munkák" foganatosítását. A beadványban kérték az ipartörvény 92. paragrafusában előírt felmondási határidő (munkásoknál 15 nap) általánosan kötelezővé tételét. Egynémely üzemnél a bér kiegészítő része a munkás lakása volt. Kérték, hogy tiltsák meg "a hibájukon kívül munkanélkülivé vált munkások kilakoltatását. Tiltakoztak "a vasárnapi munkaszünet minden korlátozás nélkül való és minden üzemre egyaránt kiterjedő felfüggesztése" ellen. Indítványozták, hogy a munkások részére könnyítsék meg az iparhatósági eljárásokat, olyan jogszabály életbeléptetésével, amely meggyorsítja a munkaügyi perek lefolytatását. A felsorolt javaslatok mellett "a szakszervezetek segélyezési működése" támogatását igényelték. "Az utolsó két évben a magyarországi szakszervezetek közöl . Jászai Samu: A magyar szakszervezetek története. Kiadja a Magyar Szakszervezeti Tanács, 1925.217.0. 7 Szakszervezeti Értesítő, 1914. szeptember. A szakszervezetek háborús intézkedései.