Muzsika, 2004 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-01 / 7. szám - LUKÁCSI BÉLA: Beszélgetés Erdei Péterrel, a Debreceni Kodály Kórus karigazgatójával
De azt is jól tudjuk, hogy Magyarországon a helyzet most nem ez -és a hagyomány sem ez. Ahogy minden vasútvonal egyetlen központba, Budapestre fut be, a kulturális értékszemlélet is ilyen. Nagyon helytelenül, de mégiscsak minden ebbe az irányba mutat. Egy gondolat - együttes, szólista, jelenség - akkor tud igazán általánosan elfogadottá, általános érvényűvé válni, ha a fővárosban is megmutathatja erejét. - A véletlen úgy hozta, hogy éppen a fővárosban beszélgetünk, egy vendégfellépésük próbája után. Ez is jelzi, hogy amit az imént mondott, a Debreceni Kodály Kórusra már nem érvényes. Ez az együttes már túl van azon, hogy bizonyítania kelljen. - Én is úgy érzem, hogy ebben az esetben alapvetően inkább az új feladat, az új kihívás az, amelyik az embert mindig inspirálja. Mindegy, hány éven át, hány oratóriumot, hány a cappella-koncertet, hány új mű bemutatóját énekelte a kórus, egy új fellépés, egy új mű bemutatója mindig hatalmas felelősség -és úgy is kell hozzáállni. Ettől érzem úgy, hogy az együttes meg tudja őrizni alkalmazkodóképességét, hajlékonyságát, ami több különböző stílusban is azon a színvonalon képes tartani, amit mindnyájan kívánunk és amit a közönség is elvár tőle. Ugyanis évtizedek óta nagyszerű felvételek vannak forgalomban, óriási a nemzetközi kitekintés, és mindez nagyon megnövelte a közönség minőségei elvárásait. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. - Hadd térjek vissza ahhoz a kérdéshez, hogy ebben a legújabb periódusban mi új, mi más az előzőkhöz képest! Van-e elvi különbség a műsorpolitikában vagy egyéb téren? - A mai helyzet annyiban más, hogy sokkal jelentősebbek az elvárások az együttessel szemben, mégpedig minden hangversenyen -tehát akkor is, amikor az úgynevezett klasszikus, állandó repertoárba tartozó műveket énekeljük. Mondjuk Dvorák vagy Mozart Requiemjét, Beethoven 9. szimfóniáját. Emellett azonban a közönség ma már olyan műsorpolitikát vár tőlünk, amelyben a ritkaságok is helyet kapnak. A Debreceni Kodály Kórus az egyetlen hivatásos vidéki énekkar, és önként vállalt feladata az új magyar művek bemutatása, főleg az országnak a Dunától keletre eső részén. - Érdekes, amit a közönség elvárásairól mond. Nemrég Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar karnagya kicsit más értelemben beszélt erről egy interjúban, vagyis hogy bizony elébe kell menni a közönség igényeinek. Szerinte a könnyedebb, egyszerűbb műfajokat, illetve darabokat kell, ha nem is előtérbe helyezni, de szaporítani a repertoárban, különben elmarad a közönség. - Hadd meséljem el friss élményeimet! Május elején Írországban jártam, a corki Nemzetközi Kórusversenyen voltam zsűrielnök - és nagyon érdekes dolgokat tapasztaltam. A versenyen kiváló felkészültségű vegyes karok szerepeltek. Azt vettem észre, hogy még az elmúlt húsz-huszonöt évben az együttesek sokat küszködtek a kortárs zenével, ma a legjobbak már anyanyelvi szinten beszélik ezt az idiómát. Ugyanakkor a régi zenétől már egy kicsit elszoktak, kivéve azokat, akik specializálódtak. Vagyis azok, akiknek egy szélesebb paletta bemutatása a feladatuk, elszoktak a régi zene stílusjegyeinek megőrzésétől. Számunkra azonban ez is fontos, és amikor húsvét előtt Vashegyi György vezényletével Debrecenben a Mátépassiót énekeltük, kiderült, hogy a kórus ezt a nyelvet ugyanúgy beszéli, mint Kodályét. De hogy a kérdésére is válaszoljak: a színpad használatában nagyon sok együttesnél megjelent a mozgás irányába történő nyitás, egyfajta feloldódás. Vagyis a koncerteken nemcsak a szokványos felállásban énekelnek, hanem a műfajnak, a műnek, a karakternek megfelelően valamiképpen a színpadképet is megpróbálják felhasználni annak érdekében, hogy a művek mondanivalóját még erőteljesebben közvetíthessék. Ebben természetesen az is benne rejlik, amit Kovács László említett: alkalmanként bizony szükséges a komoly, dramatikus erejű művek mellett a könnyebben befogadhatókat is elővenni. Erre a Kodály Kórus közelmúltjából is tudok példát mondani: Presser Gábor LGT-dalainak zenekari átiratában működtünk közre - óriási sikerrel. - Milyen színvonalúnak találta a kórust, amikor nemrég átvette? Jó állapotban volt, vagy vannak e téren tennivalók? - A Debreceni Kodály Kórus immár évek óta magas színvonalú munkát végez, tehát öröm volt ide visszatérni. Tennivalók persze mindig akadnak, az énekkar ugyanis furcsa jószág. Olyan hangszer, amelynek állapota változó. Nem hasonlít a Steinway zongorára, amelyik, ha jól hangolták fel és karbantartják, egy ideig úgy is marad. Az énekkar nem. Emberek alkotják, márpedig az emberek egészsége, vérmérséklete, lelkiállapota naponta befolyásolja, hogyan szólal meg. Ezért nekem mint karnagynak nap nap után ki kell faragnom a magam hangszerét - éppen úgy, mint az egykori hegedűkészítőknek. És amikor fölállok a dobogóra próbálni vagy a koncerten vezényelni, abban az adott pillanatban kell olyan hatást gyakorolnom az együttesre, hogy az a hangzás szülessen meg, amelyet belülről hallok. HORVÁTH KATALIN FELVÉTELEI