Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)
1862-05-18 / 7. szám
A fogoly panasza. Szép a reggel, szép a tavaszi nap. Mit ér nekem ha nem élvezhetem ! Kedvesemnek örömet szerezni Az ibolyát föl nem kereshetem. Hol vannak az idők, melyben egykor Együtt tettük a reggeli sétát ? ! Örültünk az ágabogas fának. Élveztük a melegben árnyékát. Hol örömem, hol van szabadságom ! Miért vagyok itt bilincsbe verve ? Nem egyformán gazdagnak szegénynek Van a tavasz élvezetre küldve?! Nem kell tavasz, nem várom a nyarat, Nem időszak adja boldogságom. Téged birni, te reád gondolni, Szerettetni minden vágyódásom. HOSSZÚFALUSY LÁSZLÓ: Luca Dolci: Feuillet Oktáv regénye. (Lásd a 6-ik számot.) — Nos ? felelj hát, folytató Gritti, talán valami bűnt követtél el ? — Nyugtasd meg magad, tisztelt barátom, viszonzá Vespasiano, én csak halásztam. — És mi czélból? — Hogy halat fogjak, mert még ma nem ebédeltem. — Ah! monda most Grritti, ki még mindig nem sejti barátja zavarának valódi okát, mindinkább fokozod kíváncsiságomat. Egy lovag, karddal oldalán, elhagyja az urak társaságát, hogy a halászat ártatlan örömeinek szentelje idejét, megengedi édes barátom, de ez kissé furcsán hangzik, s még különösebb az, hogy üres gyomorral szántad magadat e mulatságra. — Nemes barátom ! véve át a szót Vespasiano bizonyos ünnepélyességgel. Most már elérkezettnek látom a pillanatot, melyben életmódom titkát fölfedezhetem előtted. Tudd meg tehát, hogy én egy szegény ördög vagyok . . . Egy szót se, kérlek, ne alacsonyits le ! Te csodálkozni látszol e fölött? néhány szó mindent világossá teend előtted. Miként tudod, kapitányi tisztségben vagyok, a köztársaság szolgálatában. Havidíjamat rendesen eljátszom, tapasztalhattad, hogy havonként csak egyszer szoktam játszani, s ilyenkor csaknem mindig elvesztem minden pénzemet, de nem sokat törődöm vele, mert azt gondolom, hogy a szerencse társaságtokban élhetni, megérdemli e veszteséget. Ama félig beomlott viskó, ott lenn a csatornánál a lakhelyem. S most e magyarázatom után épen nem tennék semmi ellenvetést, ha kegyelmességed egy kis jó vacsorára meghína. De ne beszéljünk többé soha erről az egész históriáról! Gritti a részvét miatt jobban elérzékenyülve mint mutatni akarta volna, megragadá barátja karját és tőle telhető vidámsággal mondá: — Eh ! kedves kapitányom, ez a sorsa csaknem minden katonának; ilyesmi velem is történt, midőn idegen földön jártam. De jer. Bizalom bizalomért; én is beszélek neked egy történetet magamról; csak hogy a tiéd nem sérti a lovagiasság szabályait, míg az enyém ... becsületemre mondom, pirulnom kell miatta. — Az ördögbe! ezt alig hihetem, viszonzó Vespasiano, ki látván, hogy barátja mily kedélyesen fogadá vallomását, ismét visszanyerte szokott jókedvét. Hadd halljam tehát, mi az mit velem közölni akarsz ? — A legközelebbi napokban, folytató Gritti, alkalmasint megnősülök. — Te és megnősülni, ugyan mi jut eszedbe? Talán egyet a harminczezer szűz közöl .... De mi ez ? . . . hajolj le, gyorsan, gyorsan!s Vespasiano kiterjesztett karokkal rohant Grittire, ezt testével egészen eltakarván. Ugyan e pillanatban a melléksikátorból egy lövés volt hallható, s a golyó Vespasiano zubonyának aczél csatján lapult meg. Gritti ingadozni látta barátját s megragadá őt, hogy esésében föltartóztassa. — Bocsáss el, valamennyi ördög nevében kérlek, kiáltá a lovag, nincs nekem semmi bajom, de e gaz kölyköt el kell csípnünk. Mindketten a sikátorba futottak. — Már látom őt, kiálta Vespasiano, köpenyének csücskét megpillantom ... de siess hát, kövessük őt . . . a csatornához fut... gondolába lép ! — Megállj, szóla most Gritti, ne üldözzük őt tovább, hadd meneküljön; azt hiszem, nagy zavarba fognánk jönni, ha tovább követnék őt. — Te úgy látszik ismered e gazembert? — Azt hiszem igen, azonban a becsület tiltja, hogy többet mondjak neked felőle. Egyébiránt, folytató Gritti magában, annyi igaz, hogy nem viseltem magamat egészen nemesemberhez illőleg, de e lövéssel, ha tőle eredt, ki van egyenlítve minden, s én ismét szabad ura vagyok tetteimnek. Vespasiano szivesen elállt a további üldözéstől, s mindketten folytaták útjukat a legközelebbi vendéglőig, hol vacsorát adattak maguknak. Gritti most elbeszélte kalandját a szép Contarini Giuliával s mindazt ami már előbb történt; a marquisné nevét azonban egy szóval sem említé. Vespasiano valódi ihlettel hallgató barátját, e mellett azonban volt gondja saját porhüvelyére is, s ezt meglehetős jó falatokkal és hatalmas kortyokkal igyekezett kielégíteni. Már nagyon késő, jobban mondva kora reggel volt, midőn a két jóbarát egymástól elvált. A most elbeszélt események ugyanazon éjjel történtek, melyet Luca Dolci Don José ágya előtt térdelve töltött, s melyen Giustiniai Onesta iránt táplált szerelmét barátjának bevallotta. IV. Gritti másnap déli 12 óra tájban lassú léptekkel haladt fölfelé a széles lépcsőzeten, mely a Contarini-palota fő bejárásához vezetett. Csaknem ugyanez órában lépett egy halvány ifjú a Giustiniani-palotába, kedély-izgatottsága és az átvirrasztott éjszaka következtében sápadt arczcal, s beesett, fénytelen szemekkel. Signor Gritti megnevezte magát egy szolga előtt, s azonnal egy pompásan diszített terembe vezetteték. A csatornára néző ablaknál Giulia nagynénje ült, egy gót alakú karszékben, mely szándékosan-e vagy véletlenül, épen egy római szobormű széles talapzatán állott, melyen a „Caracalla“ név volt olvas- -o* 80