Nemzet, 1884. szeptember (3. évfolyam, 720-748. szám)

1884-09-25 / 743. szám

báró Curcel franczia nagykövetnél hosszabb látoga­tást tett. Föltehető, hogy az egyptomi pénzügyi kér­dés legújabb phasisa képezte a beszélgetés tárgyát. Magától értetődik, hogy Francziaország a khedive, illetve Anglia által elkövetett államcsínyt nem fogja szó nélkül elnézni. Azon jóakaratú magatartás mel­lett, melyet a német birodalom az egyptomi ügyek­ben a franczia kormánynyal szemben tanúsított, más­részt tekintve az egyetértést, a­mely a három császári hatalom közt az összes nevezetes kérdésekre nézve fenforogni látszik, tán nem lesz téves az a következ­tetés, hogy a Francziaország részéről te­endő lépések a leghatásosabb támoga­­tásban fognak részesülni. Berlin, szept. 23. (A német császár és a westphaliai katholikusok.) A német cleri­­calisok közlönye, a »Germania« megerősíti a hírt, hogy Vilmos császár vonakodott átvenni a két föl­iratot, melyet a Westphalia katholikusai szándékoz­tak átnyújtani a császárnak, midőn ez a rajnavidéki hadgyakorlatokra megjelent. A »Germania« egyút­tal fölvilágosítást ad a föliratok tartalmáról, a­mely azután megmagyarázza a visszautasítás okát. A csá­szár — úgymond az idézett lap — a föliratokból meg­győződhetik, hogy e tartomány és fővárosa katholi­kusai hű és loyális alattvalók. De hát igaz westhaliai módra (?) nem hallgattuk el, mik kívánságaink vallás­egyházi tekintetben. Ezeknek adott kifejezést a két föl­irat, a­melyek egyike a tartomány nemességétől szárma­zott s első aláírói , úgymint Croy Dülmen herczeg, Brenken Henrik báró, Droste gróf és Schorlemer Alst és Schorlemer Overhagen bárók által lett volna átnyújtandó. A másik fölirat, nagyszabású laicus fölirat, a münsteri egyházmegye összes katholikus egyház elöljárói által íratott alá. Ez esettel kapcsolatban egy másik érdekes ese­tet említ föl egy berlini lap. Azon főurak közül, akik nemesi föliratot aláírták, három Berlinből fölszó­­líttatott, hogy engedjék át lakásaikat a gyakorlatok tartamára Vilmos, Henrik és Adalbert herczegek számára. Erre az urak kijelentették, hogy »nincse­nek abban a helyzetben« a császári herczegeknek lakással szolgálni. T­áviratok. BéCS, szept. 24. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr.« római levele szerint az olasz kormány a császártalálkozás jellegéről és czéljairól úgy Berlinből mint Bécsből fel­világosításokat kapott, melyekből kitűnik, hogy Olaszország külön érdekei ez alkalom­mal is a legbarátságosabb módon vétettek figyelembe.A morális előnyök, melyek az illető megállapodásokból Ausz­­tria-Magyarországra és Németor­szág ráhárulhatnak, ki fognak ter­jedni Olaszországra is, melynek vi­szonya a közép-európai hatalmakhoz sohasem volt szivesebb és bizalmasabb mint most. BéCS, szept. 23. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr«. szt.-pétervári levelezője hangsúlyozza, hogy a skiernevicei császár találkozást az orosz közvélemény tökéletesen helyeselte, amit fő­leg a nép kiváló békeszükségletének kell tulajdoní­tani. Teljesen téves felfogás, az, hogy a skiernevicei találkozásnak éle bárki ellen lett volna intézve; té­ves nevezetesen az a felfogás mely abban egy Angol­­ország elleni coalitió alapját látja. Az összes európai hatalmak közt tán Oroszországnak van legkevesebb oka neheztelni Angolország ellen, mely a közép­ázsiai ügyek kényes terén is igen előzékeny Oroszor­szág iránt, holott az egyptomi kérdés csak másodrendű érdekkel bír Oroszországra nézve ; az Anglia és Né­metország közti nézeteltérések a gyarmatok ügyében még kevésbbé érdeklik Oroszországot. Ami illeti azon versiót, hogy a Balkán-félszigetet illetőleg Oroszország és Ausztria-Magyarország közt megegye­zés létesült, másról bizonyára nem volt szó, mint arról, hogy mily okok és módok alkalmasak a jelen állapot fenntartására. Egyáltalán feltehető, hogy a három császár és minisztereik elégségesnek tartottak szíves egyetértést, a nézetek és irányzatok összhangba hoza­talát előidézni, ami által a netáni politikai nehézsége­ket el lehet majd hárítani. Pétervár, szept. 23. (E­r­e­d­e­t­i t­á­v­i­r­a­t.) A »Pol. Corr.« jelentése : Jól értesült körökben hatá­rozottan kétségbe vonják azon hírt, hogy G­i­e­r­s külügyminiszter a skiernievicei császárta­l­á­l­k­o­z­á­s eredményeit és czéljait tárgyaló körleve­let szándékozik intézni a külföldi orosz képviselőkhöz. BéCS, szept. 24. (E r e d e t i t­á v i­r­a t.) A »Pol. Corr.« madridi levelezője alaptalannak mondja a franczia lapokban felmerült azon versiót, mely sze­rint a Canovas-kabinetben változások fognának tör­ténni oly értelemben, hogy a clericalis elemek kivál­nának belőle és P­­­d a­­ közmunka miniszter ez eset­ben Demolius urnak, a jelenlegi vaticáni spanyol nagykövetnek helyét foglalná el. Róma, szept. 23. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr.« jelentése : Vaticáni körökben minden alapot nélkülözőnek mondják azon hírt, hogy a szentszék, a közte s a franczia kormány közt fenforgó nézetkülönbség miatt a franczia püspö­köket motu proprio szándékozik kinevezni. Róma, szept. 24. D­e­p­r­e­t­i­s, G­e­n­a­­­a, M­a­g­­liani és Grimaldi miniszterek jövő pénteken Stradellában a vasúti egyezmények szövegének a vasúttársaságok által megállapított módosításai fö­lött fognak tanácskozni. Róma, szept. 24. Az »O p i n i o n e« az egyp­tomi államadósságok törlesztésének felfüggesztéséről szólva, ezeket mondja: »A khedive rendelete megszegi a nemzetközi kötelezettségeket. A hatalmak a hitelezők érdekében fel fognak szólalni. Az értekezleten Anglia egész nyíl­tan kijelentette, hogy az államadósságok törlesztésé­nek felfüggesztése az egyetlen mód, mely Egyptomot megmentheti. Ha csak Francziaország tiltakoznék ez ellen és a középeurópai hatalmak hallgatnának, Anglia azt hihetné, hogy rá akarják a fe­lelősséget hárítani. Az soha sem volt hihető, hogy a középeurópai hatalmak elvileg Anglia el­len küzdenek; mostani mérsékletük ezt legjobban bizonyítja. Az ő tiltakozásuk nem bírna azon jelleg­gel, melylyel egy franczia tiltakozás birna. Olasz­ország nem csalódott, midőn barátságot tanúsított Anglia ellen, anélkül, hogy elfeledte volna Ausztria- Magyarszágot és Németországot. Ma is óhajtja, hogy Anglia a civilisatio érdekében adja vissza Egyptom­­nak a békét és a rendet.« Kairó, szept. 24. A Reuter-ügynökség jelentése szerint megerősítik azt a hírt, hogy az orosz főconsul utasítást kapott, hogy csatlakozzék az államadósság törlesztésének felfüggesztése ellen való tiltakozáshoz. Diplomatiai körökben az a hír kering, hogy Franczia­ország, Németország, Ausztria-Magyarország és Orosz­ország képviselői hol­nap Nubar pasának azonos j­egyzé­­ket fognak kézbesíteni,melyben határozott tiltakozás lesz kifejezve. Francziaország azon indítványa, hogy Nubar pasa levelének visszavételét kívánják, csak később fog diplomatiai actio tárgyává tétetni. Időközben a vas­utak és a vámhivatal igazgatósága 8000, illetőleg 12,000 font sterlinget szolgáltatott be a pénzügymi­nisztériumnak. Szt.-Pétervár, szept. 23. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr.« jelentése: A hírt, mely szerint a kairói orosz követ utasítást kapott, hogy csatlakoz­zék követtársai tiltakozásához az egyptomi ál­lamadósság törlesztésének felfüggesztése ellen, megerősíttetik. Brüssel, szept. 24. (Eredeti távirat.) Az éjjel ismét voltak zavargások. A »Place Royal«-on rendőrök és tüntetők közt verekedésre krült a dolog. A rendőrség a csendőrökkel egyesülve meggátolt ott minden további gyülekezést. A tün­tetők erre a Grand Theatre előtti térre vonultak, melyet egész este csendőrök őriztek, míg a szomszéd bazároknál a polgárőrség állomásozott. A tüntetők ellepték a színház előtti kávéházat, ahol tegnap ösz­­szeütközés volt a csendőrökkel, ott elénekelték az »­ Van den Peerebom«-ot és a »Marseillaiset«. A rend­őrség mit sem tehetett, miután ez nem történt nyílt téren. Mikor azonban mindenfelől új csa­patok érkeztek és a téren már vagy 3000 sze­mély volt jelen, a csendőrök szuronyokkal és a rend­őrök kirántott karddal rohantak előre. A tömeg szét­oszott, de újból összegyűlt és számos egyént le kellett tartóztatni. Az ily jelenetek ismétlődhetnek és mind na­gyobb mérveket ölthetnek, de eddig emberben és va­gyonban még nem esett kár. A mozgalom tisztán politikai jellegű. Páris, szept. 24. A rendőrfőnök megtiltotta a Párisban tervezett gyermek­kiállítás megtartását, mert az orvosi bizottság veszélyesnek nyilvánította, hogy 1­3 éves gyermekek a vidékről Párisba hozas­sanak és itt zárt helyiségben együtt tartassanak. Kiev, szept. 24. Minthogy az itteni egyetem ala­pításának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyre a tanulók egy részét nem bocsátották, a rector és a tanulók közt egyenetlenségek keletkeztek, minek következtében az ünnepélyen csak mintegy harmincz tanuló jelent meg, a többiek pedig szept. 20-án az utczákon csoportokba gyülekeztek és este beverték a rector lakásának ablakait. Egyéb rendza­varás nem fordult elő. Róma, szept. 24. A tegnapi nap folyamán a következő cholera-esetek fordultak elő: Az alexandriai kerületben 3 betegedési és 3 haláleset; az aquilai kerületben 4 betegedési eset; az avellinoi kerületben 3 betegedési és 1 haláleset; a bergamoi kerületben 18 betegedési és 8 haláleset; a campobassoi kerületben 1 betegedési és 1 haláleset; a casertai kerületben 19 betegedési és 10 haláleset; a cremonai kerületben 10 betegedési és 2 haláleset; a cuneoi kerületben 23 betegedési és 14 haláleset; a genuai kerületben 36 betegedési és 10 haláleset (ebből Genua városára 3 choleragyanús betegedési eset és Spezia városára 21 betegedési és 6 haláleset esik) ; a milánói kerületben 1 betegedési és 1 halál­eset; a nápolyi kerületben 311 betegedési és 151 haláleset (ebből Nápoly városára 264 betegedési eset és 126 halálozás esik); a modenai kerületben 1 bete­gedési eset; a parmai kerületben 3 betegedési és 3 haláleset; a paviai kerületben 3 betegedési eset; a reggio dell’emiliai kerületben 2 betegedési és 6 ha­láleset ; a rovigoi kerületben 5 betegedési és 2 ha­láleset és a salernoi kerületben 1 betegedési és 1 ha­láleset. Róma, szept. 24. (Eredeti távirat.) Mon­signore Ricci majordomust a pápa megbízta a chole­­rakórház felállításával és e czélra 60,000 lírát utal­ványozott ki ; főorvosok lesznek dr. Ceccarelli, a pápa orvosa és Valentini orvos ; a betegápoló nőket az itteni apáczakolostorok fogják állítani. A »Rassegna« úgy vélekedik, hogy a pápa ez­zel souverainitási actust akart végezni és azért a pápa tervét meg kellene hiúsítani, ha a pápa nem kérné a hatóságok engedélyét a tervre. Nápoly, szept. 24. (Eredeti távirat.) A kormány 50,000 lírát utalványozott négy uj nép­konyha megnyitására. — Santeverino gróf praefec­­tus felgyógyult cholerabajából és naponkint meglá­togatja a kórházakat. — A cholera-temetőt meg kel­lett nagyobbitani. Zágráb, szept. 24. A horvát népnevelők egyesü­lete ma ünnepelte meg az iskolai törvény tízéves fen­­állását. Az ünnepélyre az egész országból igen sok nép­nevel­ő gyűlt össze úgy, hogy a résztvevők száma mint­egy 40­0-ra tehető. Az egybegyűlteket Y o n c­s i n a osztálytanácsos a kormány nevében szívélyesen üdvö­zölvén, örömmel constatálta, hogy a népnevelés az iskolatörvény fennállása óta lényegesen fellendült, amennyiben az iskolalátogatók száma a lefolyt 10 év alatt 72 százalékkal szaporodott. Szónok azon kíván­sággal fejezte be beszédét, hogy a jelenlevők a nép szellemi fejlődésében lássák a jövőben is fáradságuk jutalmát. A beszéd viharos tetszést keltett. Erre F­i­­lippovics, az egyesület elnöke, gyakori tetszés­nyilatkozatokkal megszakított beszéddel megnyi­totta az ülést és köszönetet mondott Voncsina osztályfőnöknek. Beszédét e szavakkal végezte : »Isten éltesse sok, sok esztendeig legkegyel­mesebb királyunkat a horvát és az uralkodása alatt élő valamennyi nép boldogságára és dicső­ségére !« Háromszoros dörgő »zsiv­ó« követte e be­szédet, mire Hoffmann polgármester a város ne­vében üdvözölte a gyűlést. Ezután Basaricsek tanitóképezdei tanár értekezett az iskolai törvény je­lentőségéről és hatásáról s a tanitók állásáról. A gyűléssel kapcsolatban kiállítás rendeztetett a sziszeki polgári iskola növendékeinek munkáiból. Délben az »Osztrák császár«-hoz czimzett vendéglőben lako­ma volt. Marosvásárhely, szept. 24. A székely­ egylet hol­napi közgyűlésére a déli vonaton érkezett vendégeket és a központi választmányt a pályaudvarban a ható­ság nevében elfogadó bizottság élén Borosnyai pol­gármester üdvözölte. Hajós János miniszteri taná­csos egyleti elnök meleg szavakban köszönte meg a meghívást és szívélyes fogadtatást. Megérkeztek a többek között Deák Farkas osztálytanácsos egyleti alelnök, Nagy Gábor miniszteri titkár egyleti titkár, Gidófalvi miniszteri titkár pénztárnok, Turóczy fő­­vámigazgató, Ráth iparegyesületi elnök Budapestről, Szabó Károly történész egyetemi tanár Kolozsvárról, Nagy Gyula erdőfelügyelő Brassóból. A két utóbbi a közgyűlésen felolvasást fog tartani. Délután négy órakor értekezlet tartatott, melyben a budapesti ár­számításba venni az események egymásutánjának szükségét, innen gyorsan támadó elégületlensége. A­hol a politikai eszély talán némi halasztást javasolt, ő hajlandó volt könnyelmű mulasztást látni s az intéző körök felett pálczát törni számtalanszor még oly esetben is, midőn ítéletét később módosítania kellett. De soha ilyet nem cserélt egyéni számításból, szemei előtt mindig a közügy, a haza üdve lebegett. Bármely po­litikai párthoz tartozott is mindig felülemelkedett az érdekek harczán, állása előnyeit soha sem használta fel egyéni czéljainak előmozdítására. Mások ügyeinek szívesen volt közbenjárója, a magáéiról mindig meg­feledkezett. Lelke mélyéből örült, ha valakinek javát előmozdíthatta, szívesen ajánlotta fel szolgálatkész­ségét, ha tehetett valamit, csak saját magáért nem tett semmit. Egész országgyűlési szereplése szülőföldje javá­nak előmozdítására volt irányozva, hosszú sorozatát említhetnék azon vívmányoknak, melyek az ő nevéhez kötték. Helyi érdekeink védelme mellett országos ügyek tárgyalásaihoz is hozzászólt, lelkes beszédet mondott a magyar hadsereg létesítése mellett, alapo­san kifejtette politikai álláspontját azt 1869—71-ki felirati vitában, beszélt a megyék rendezésekor a cen­­tralisatio ellen, a parlamenti ülésszak meghosszabbí­tása és az incompatibilitási törvényjavaslat ellen stb. stb. s ha ma már akkori álláspontja sok tekintetben meghaladott álláspont is, két oly vívmány fűződik or­szággyűlési tevékenységéhez, melyet a hála és elisme­rés szavaival említhetünk mindig. A helyi érdeküek között neki köszönhetjük városunk szabad királyi vá­rossá emelését, az országos érdeküek között a hirlap­­bélyeg eltörlését, melyért hosszas izgatást fejtett ki. Mindkét vívmány Tóth Kálmán nevének dicsőségét hirdeti. Bonyolult politikai vitákba soha sem merült. Nem szerette a jogok csűrés-csavarárát s törvényho­zói komolyságával nem tartotta megférőnek a pártos feleselést, megvonult a csendes hazafiak sorában s csak akkor beszélt, ha belső ösztönt érzett a szólásra. Némán, de figyelemmel hallgatták szavait a kitörő tetszés jelei, vagy tapsvihar nélkül, melyeket külön­ben soha sem hajhászott. Még választói előtt sem tar­tott úgynevezett hatásos beszédeket, mert mindig ő uralkodott beszéde tárgyán, soha sem ez rajta. Lel­kesített áradozó ömlengések nélkül, tanulságos volt a nélkül, hogy doctrinairré lett volna. Élete utolsó éveiben nehéz betegséggel küszkö­dött, hosszantartó kínos gyötrelem szegezte ágyhoz s csak ritkán örülhetett szenvedései enyhülésének. Alakja megtört, idő előtt megöregedett s s­­zenvedés ott ült arczán. Sz­ende barátságos mosolyát komor szenvedő arczvonás váltotta fel. Derült kedélyvilága búskomorrá lön s nem tudta megörvendeztetni semmi sem, felhagyott egykori enyelgő tréfáival és folytono­san testi-lelki bajaival foglalkozott. Beállt rá nézve az az állapot, melyről korábban oly meghatóan mondta: »Nem ott van a halál, a­hol a temető . Itt is sokszor haltunk, — oh én azt érezem. Én már rég meghatok, — agyam forr és kezem Mozog még — de tudom, hogy ez nem élet — és A­mi még hátra van, az csak — elköltözés.« Ha fájdalmai szüneteltek és fenn járt, gyakran láttuk őt a budapesti népes utczák sétálói vagy a vá­rosliget pihenői között. Előbbi közlékeny természete szófukarrá lett s örömest vonult a városliget valamely félreeső, magános padjára, hogy önmagával társalog­jon. Szerette vitetni magát a lóvonatu vasúton, meg­vonult a kocsi valamely ülésén, ott elmélkedett vagy töprengett helyzete, sorsa felől, vagy valamely költe­ménye conceptiójával foglalkozott. 1879-ben szélhü­­dés érte, mely megbénította nyelvét s tehetetlenné tette testileg, lelkileg. Környezete kétségbe esett álla­potán, mindenki elvesztette reményét a fölépüléshez, senki sem hitt életerejében, nem is volt ez élet, csak annyiban a­mennyiben hátra volt még az »elköltö­zés«. Kimondhatlan kinek gyötörték, hiába irigyelte azokat, kik hirtelen halállal múltak ki, a sors nem engedte, hogy ő, ki egész életén át szenvedett, a ha­lálba szenvedések nélkül menjen át. 1881. február 3-án szabadult meg földi kínjától a sokat hányatott költő. Halálakor gyászt öltött az Académia, a Kisfaludy-Társaság, a Nemzeti színház, siratta az irodalom, mely benne egyik nagyérdemű munkáját, a nemzet, mely egy kiváló hazafit, végre szülőföldje, mely leghűbb fiát veszité el. Emlékét megőrzi az irodalom, melynek lankad­­hatlan munkása volt nehéz időkben is, nevének dicső­ségét hirdetni fogják munkái, melyek általános lel­kesedést keltettek a nemzetben. Alig ötven évre ter­jedő életének munkásságát, műveinek hosszú sorozata hirdeti. Ifjúkori kísérletei után 1852—53-ban jelen­tek meg a Szerelmi vadrózsák két kötetben, 1854-ben Kö­l­teményei, 1856. Száz uj köl­temény, 1859-ben Összes költeményei két kötetben. 1860-ban alapította a Bolond Miskát, melyet 12 évig szerkesztett,1861-ben adta ki K­­­p­f­e­r­­hauser verseit, 1865-ben Bolond Miska verseit, 1868-ban Újabb költeményeit, 1871-ben szerkesztette A Honvédmenház köny­vét, melynek jövedelméből ezer forintot adott jóték­i konyczélra. 1873-ban Huszonöt év után czimen­t adott egy válogatott gyűjteményt költeményeiből. 1877-ben Irka-firkák czimen apróbb prózai dolgozatait tette közzé, végre 1878-ban összes költeményeit, egy szigorúan megválogatott gyűj­teményt, költői munkásságának megrostált ered­ményéül. Időközben irta drámáit, melyekkel országszerte oly sok színházi estét töltött be. Szerkesztette 1854- től 1862-ig a »Hölgyfutár«-t B­ere­cz Károly­­lyal, 1864-en alapította a legelterjedtebb szépirodalmi napilapot barátjával, Vadnay Károlylyal, ki oly megható beszéddel ünnepelte emlékezetét a Kisfaludy Társaságban, megragadó színekkel ecsetelvén a jóba­rát, a költő és szerkesztőtárs irodalmi érdemeit s finom analysissel tüntetve fel az elköltözöttnek érze­lemvilágát s annak minden m­ancsait. Ő rendezett gyűjtést síremlékére s már néhány hó múlva dombor­­nyomásu arczképpel díszített gyönyörű svenit emlék fogja jelölni a helyet, hol a költő örök álmát aluszsza. Íme termékenysége egy szenvedésektől zaklatott rövid élet munkásságának, melynek élte alkonyán ön­maga volt legszigorúbb birálója, mint következő ver­­secskéje tanúsítja: »A kritikust egy időben Duellumban én meglőttem, Mivel szidta versemet. Azt hittem, hogy amit írtam Lángolóan, hévvel, ifjan, Már az rossz nem is lehet. Most hogy elmúlt századnegyed­e összegyűjtöm verseimet, Látom, mennyi rossz akad ; Több mint felét tépem, szidom, De különös , ezért bizony Nem lövöm meg­­ magamat.« De ha vannak is alkotásai között, amelyek nem születtek halhatatlanságra, viszont számos műve igazi költői hivatásról tanúskodik. Ki ne ismerné a F­ü­­tyül a szél . . . . Hegedülnek, szépen muzsikálnak, Befújta az utat a hó, Hej csikós, hova olyan szaporán, Nap­tól virít, naptól hervad a rózsa, Csap­lárosné piros virág, stb. kezdetű népdalait , melyek élnek a nép ajkán s élni fognak, mig a dal felvidítja a borongó kedélyt. Költő, aki oly művekkel gazdagította nemzete irodalmát, mint a Deák Ferencz haláláról irt óda, a Halál, Minek is van a szív s a szívben szerelem, méltán foglalhat helyet a nemzet Pantheonjában. Tóth Kálmán ilyen volt. Addig is, mig legméltóbb emléke, szobra fogja kegyeletre inditni az utódokat, álljuk körül az emlék­kővel jelölt szülőházat s hirdessük büszkeséggel, hogy a miénk volt or­szágos kiállításban való részvétel módozatai beszél­tettek meg. Fél hat órakor a vendégek megjelentek az ipartárlaton, melyről a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. A tárlaton jelen voltak Beliczey békés­megyei és Bánffy báró maros-tordamegyei főispánok is. Este 8 órakor a Domokos-féle vendéglőben ismer­kedési estély lesz. Kisfaludy-tár­saság. — szept. 24. A nyári szünetek után ismét kezdetét vették ama kedves esték, melyeket egész bátran elnevezhet­nénk a Kisfaludy-társaság soiréeinak. Nem közönség, ami hallgatja föolvasásait, hanem társaság, amely előkelő, mindkét nemű ifjakból áll, s mert olyan nagy s mert csupa fiatalság, szépen kiöltözve, bizonyos ünnepélyességgel jő össze, s gyönyörű képet alkot együtt. Jó korán jő össze mindenki, hogy helyet kap­jon, ez a jogczim, hogy egy kicsit fecsegjen, ez a való­ság. A hallgatók a teremben képeznek apróbb csopor­tokat s halkan suttognak, az első teremben pedig né­­hány »tag« csap olyan lármát, mintha mindjárt össze akarnának verekedni ; az igaz, hogy köztük van az elnök is. Csak a karzat csöndes. Ott az egye­temek, felsőbb középiskolák és akadémiai pályá­zatok ifjai szorongnak, könyökük és döfködvén egy­mást, ha egy-egy nagy férfiú az ajtóban mutatkozik. Ember hátán ember zsúfolódik azon a szegény karzaton, s két nagyhátú oszlop tönkre teszi előttük a kilátás egy részét. A hölgyek száma a kor­láton belül mindig szaporább, s megtaláljuk ismerő­seinket közöttük a múlt évadról mind. Az elhunyt ősz költő sarját, a rózsás arczu kis idegent, s a ga­lambősz méltóságos asszonyt, a ki minden kezdő író­nak erősen tapsol, s jelt ad a tetszés nyilatkozatokra akkor, a midőn azok el akarnak maradni; a szigorú leányiskola-igazgatónőt, a­ki növendékei közül csak a legnagyobbakat szokta elhozni a felolvasásokra, s ide­gesen csapkodja legyezőjét, hahogy valami szökkenőbb életet olvasnak, s növendékeinek a tapsolást minden körülmények között megtiltja. Egyáltalán a női kö­zönség bizonyos mértékben megfélemlítő hatással van a Kisfaludystákra. Jelenlétük, figyelmük, tetszésük nyilatkozatai vagy azok elmaradása, — a­mi a pisszegéssel is fölér, — számosaknak gyakran ugyancsak üde fiatalsága, mind úgy hat a tár­saság tagjaira mint a zene, s ez meglátszik azon a modoron, melyen a fölmerülő kérdéshez hozzá — nem szólnak, s meglátszik azon is, a­mit fölol­vasnak. Az a hozzászólás tényleg kellemetlen valami akkor, a midőn összesen öt társasági tag van együtt, s egyiknek föl kell állania, mint valami parlamentben s speechet kell tartania, a­mit ugyan helyeslés nem kísérhet, de száz szép hölgy áhítattal hallgat, így Gyulai Pál fölvetette azt a kérdést, hogy most kérje­­nek-e föl valakit emlékbeszéd tartására vagy bízzák arra, hogy majd jelentkezik valaki ? A tagok össze­morogtak, megbökdösték egymást, a lánykák előre ha­joltak, hogy megnézzék, ki töri fel azt a kemény diót? — senki! Nagy bátorság kell ahhoz, ilyenkor beszél­ni ! Olvasni könnyű, mert az ember belenéz a papi­rosába, de ágálni, véleményt mondani ?! Nem is szólt rá senki, csak valamennyi morgott valamit. A gya­korlott Szász Károly vakmerően vágta ketté a cso­mót : várjunk a jövő hétig. Ellentmondani nem mert senki, mert akkor mégis csak föl kellett volna szólal­ni. A felolvasásokon még jobban meglátszott a nők terrorizálása. — Mikszáthtól olvastak valami olyan »Jó asszonyt !«, a­ki szerelmes egy bamba ficzkó­­ba, s elcsábítaná ugyan a fiatal technicust, de nem mer a­­ technicus. Mikor aztán menne, akkor az asszony meghagyja az urának, hogy maradjon ott­hon, ő pedig megmarad »jó asszonynak.« Azért sze­retik idehozni a nevelőnők a növendékeiket. A másik felolvasó Gyulai Pál, a­ki annyi sok szép sze­relmes verset irt már, most azon busul, hogy sehol sincs hazája a­­ szélvésznek. S legvégül, mintha a nevelést akarná betetőzni a felolvasások csoportja, — következik egy műfordítás olaszból — magyar történelmi tárgyról, így a programm a salon követelményeinek megfelően »szerves egészszé kö­­rül«, s a fiatal lánykák kedélyének ártatlanságát sem­miképen meg nem rontja. Az ülésben Gyulai Pál elnökölt, s ezt Beöthy Zsolt titkár nyitotta meg a következő szavakkal: Tisztelt Társaság! Jelenteni valóim sorát gyászhitrel kell kezdenem. Társaságunknak s a ma­gyar irodalomnak egy tisztelt veteránja, Franken­burg Adolf nincs többé. A Grácz melletti, Eggen­­bergben i. é. július hó 3-án hunyt el. Érdemeit társaságunk, a magyar irodalom és közélet iránt nem az én tisztem részletesen méltatni. A­mit pedig általánoságban mondhatnék felőle, azt mind­nyájan tudjuk. Tudjuk, hogy egyike volt azoknak, kik a magyar hirlapb­ól szólt a rhetorica és érteke­zés kötelékeiből kibontakozni, s szabadabb és tetsző­­sebb mozgásra fejlődni segítették. Már Kosuth, lapja fűszerének nevezte Frankenburgot, ki az élezés, tré­fálkozó csevegésnek mindvégig egyik jobb képiselője maradt irodalmunkban. Az egykori fiatalos jókedv könnyed hangját megőrizte az öreg emlékeinek elme­sélésére is. Ezek a tanulságos és érdekes emlékek, me­lyeket emlékiratainak három folyamában irt meg : iro­dalmi és politikai életünknek egyaránt nagy jelentősé­gű korszakára vonatkoznak. Bár nem első rangú alakja, de az Életképek szerkesztői székén buzgó és lelkes részese volt annak a forrongásnak, mely költészetün­ket eddig virágzásának legmagasabb pontjára emelte. A kor fényéből reá is esik egy sugár, s ez a sugár egy derék embert, jó barátot s tehetséges és szorgal­mas i­ót világit meg. A kenyér gondja nem engedte, hogy a borús napokban megváljék Bécsben viselt hi­vatalától,de hazafias érzését ott is tisztán megőrizte s a szabadabb idők hajnalán téfáival, életeivel, gunyjával lelkesen sietett szítani a nemzeti visszahatást. Soha­sem szűnt meg visszavágyni övéi közé, az ő kedves Pestjének pezsgő zajába, barátai közé, ismerősei közé. Ezelőtt három évvel telhetett csak be vágya s azóta nem volt üléseinknek nála szorgalmasabb látogatója, kit társaságunk 1867 óta számított tagjai közé. Visszaérkezte óta többször tartott felolvasást is. Ez évi márczius 26-án láttuk utolszor körünkben, mikor Tükörképeket mutatott be a régibb magyar női élet­ből. A felolvasás kimerítette, betegen ment haza s többé nem is nyerhette vissza erejét. A haza határain kívül halt meg, de itt kívánt nyugodni, s itt temette­­tett el. Koporsóját társaságunk elnöksége kisérte s koszorúja díszítette. A­mint ez­előtt néhány évvel végső erejét a hazai levegőtől várta, most végső nyugal­mát is hazai földben kereste. Legyen e föld könnyű felette! A társaság alapítóinak száma kettővel szaporo­dott : Ege Miklós végrendeletileg egy 200 frt értékű lemberg-csernoviczi vasúti részvényt hagyományozott a társaságnak, dr. V­é­g­h Arthur a társaság ügy­nöke pedig 100 írttal lépett az alapítók közé.­­ A sár-szt.-lőrinczi Petőfi-ünnepélyen Baksay Sámuel, a bajai Tóth Kálmán-ünnepélyen pedig a többi kül­döttek akadályoztatása folytán egyedül a titkár képvi­selte a társaságot s köszönte meg ennek nevében a város vendégszeretetét.­­ Két újabb meghívó is ér­kezett irodalmi ünnepélyekre, mindkettő Maros- Vásárhelyről. Az egyik meghívó Bolyai Far­kas jeles tudós síremlékének leleplezésére, a másik a Petőfi-emléktábla leleplezésére vonat­kozik. Az első szeptember 26-án, a másik szep­tember 28-án lesz. Mindkettőn Szász Béla fogja kép­viselni a társaságot. A társasághoz kiadás végett be­nyújtott Racine »Nagy Sándor« czímű tragoediájá­­nak fordítására a bírálók (Zichy Antal és Berczik Árpád) beadták véleményüket. Némi kiigazítással kiadhatónak tartják a fordítást.­­ Újabban két mun­ka érkezett a társasághoz bírálat illetve kiadás végett. Az egyik Corneille »Cinná«-jának a fordítása, melyet Zichy Antal és Berczik Árpádnak adtak ki a másikat dr. Radó Antal nyújtotta be: Petrarka összes sze­relmi sonettjeinek(számszerint 300-nak)fordítását. Ezt Szász Károly és Györy Vilmos fogják megbírál­ni. Végül jelenti a titkár, hogy a szünet alatt, a társa­ság kiadásában, megjelent Plautus vígjátékainak két első kötete Csiky Gergely fordításában (nagyon szép kiállításban). A felolvasások sorát Boethy Zsolt nyitotta meg. Mikszáth Kálmánnak »A jó asszony« czimü el­beszélését olvasta fel, — az elül említett »József«-ről. Ezután Gyulai Pál szavalta el »A szél« czimü meghatóan szép költeményét az ádáz, a vad, a honta­lan »Szél« panaszáról, melynek utolsó sorai után za­jos tapsokba tört ki a közönség: »Minden hiúság a nap alatt, A változás, mi megmarad! Kiáltozom És változom Bánattá vagy örömmé; Szivem lángol, de el nem ég ; Be nem fogad se föld se ég, Csak bujdosom örökké.« Dr. Heinrich Gusztáv olvasott fel végül né­hány versszakot Monaci Lőrincznek Kiss Károlyról írt verséből Márki Sándor gördülékeny szép fordítá­sában. Színházak. NEMZETI SZÍNHÁZ. Csütörtökön, szep­tember 25-én :Feleki Miklós utolsó fellép­teül : »Az idegen nő. Szinmű 4 felvonásban. Irta ifj. Dumas Sándor. Fordította Feleki József. NÉPSZÍNHÁZ. Csütörtökön, szeptember 25-én. Blaha Luiza asszony mint vendég. »A tót leány.« Eredeti népszínmű dalokkal 3 felvonásban. Irta Almási Tihamér. Zenéjét Serly Lajos. A szinlapokat esti kiadásunkban teljesen közöljük. HÍREK Szept. 24. — Király Ő felsége holnap reggel 6 óra 15 perczkor Gödöllőről Budapestre érkezik a magyar államvasuton és a kerepesi­ uti indóházban fog meg­állni.­­ Királyné ő felsége tegnap reggel Schön­­brunnból kirándult a Kahlenbergre és 12 órakor ér­kezett meg kocsin a »Kahlenberg« fogadóba, ahova megérkeztek még Károly Tivadar herczeg nejével és leányával, Amália herczegnő és Lajos herczeg nejé­vel. Este Károly Tivadar herczeg és neje Münchenbe utaztak, míg Amália herczegnő a királynéval maradt, akit szombaton, f. hó 27-én elkísér Gödöllőre. A ki­rálynéval ide fog érkezni Valéria főherczegnő, to­vábbá Lajos herczeg és neje.­­ Rudolf trónörökös és Stefánia trónörökösné ma este 9 óra 30 perczkor érkeztek Budapestre, minthogy a vonat mint második gyorsvonat 20 perc­­­c­el később indíttatott Bécsből útnak, mint az osz­trák-magyar államvasút rendes gyorsvonata. A trón­örököspár kíséretében voltak: Sylva­ Tarouca grófnő főudvarmesternő, Pálffy grófnő udvari hölgy, gróf Bombelles főudvarmester, Wohlge­muth corvettkapitány szárnysegéd, dr. L­á­n­y­i ud­vari orvos. A fenséges pár az egész utat Bécsből Sinaig a magyar államvasutak által a trónörököspár részére ké­szített, — négy kocsiból — álló, új udvari vonattal teszi meg. E vonaton a trónörökösné boudoirja és toilette­­szobája a tér mintaszerű kihasználása mellett elegan­­tia és kényelem dolgában is remek munka. Az új vo­naton az egész kíséret részére elegendő hely áll ren­delkezésre. Minthogy ő fenségeik ez uj udvari vona­tukat ez alkalommal először vették igénybe, T­o 1­­n­a­y igazgatósági elnök felutazott Bécsbe, hogy ott a pályaudvaron az új vonatot a fenséges párnak fel­ajánlja. Rudolf trónörökös meleg hangon kö­szönte meg a magyar államvasutak igazgatóságának előzékenységét. A magyar közlekedésügyi miniszté­rium részéről az udvari vonatot Balogh Gyula felügyelő, a magyar államvasutak részéről Hüb­ner felügyelő kisérte.­­ A trónörökös pár megér­keztét a pályaudvaron nagyszámú közönség várta s habár a hivatalos fogadtatás kikéretett, gróf S­z­a­­p­á­r­y István főispán, T­h­a­i­s­z főkapitány meg­jelentek volt. — A fenséges párt az osztrák-magyar államvasutak részéről Hieronymi igazgató­­sági elnök, L­e­i­t­n­e­r felügyelő és L­i­tt­m­a­n­n ál­lomásfőnök fogadta. — A trónörökös pár az első udvari kocsi kis salonjában vacsoráit, a kiséret ré­szére az udvari váróteremben terítettek.­­ A vonat itt 40 perczig időzött. Az elindulás előtt a trónörökös pár megjelent a kocsi ablakánál, s legszívélyesebb módon viszonozta a közönség üdvözlését. Innét az ud­vari vonat mint első gyorsvonat indult tovább Czeg­­léden át Predeálig, a honnan e vonat mint kü­lön vonat megy Sinaiaig. A trónörökös pár e hó 28-án a rendes személyvonattal utazik el Sinaiából s Kocsárdon át e hó 29-én reggel 6 órakor érkezik Maros-Vásárhelyre, a­hol rövid időzés után kocsin megy Görgénybe. A medve vadászatok e hó 30-án kezdődnek.­­ Görgényből a fenséges pár okt. 9-én Püspök-Ladányon át N­a­g­y-K­á­r­o­l­y­b­a megy, a­hova reggel 8 órakor érkezik. Nagy-Károly­­ban a trónörökös pár több küldöttséget fogad, és a két napra tervezett tartózkodás alatt vaddisznó vadá­szat tartozik, a­minek végeztével egyenest visszautaz­nak Bécsbe. A trónörökös pár ez alkalommal sem Gödöllőn időzni, sem M.-Szigetre rándulni nem szán­dékozik. — Miniszteri látogatások. Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszter S­z­a­l­a­y Imre miniszteri osztálytanácsos kíséretében ma reggel láto­gatást tett az iparművészeti múzeumban, hol Ráth György kir. táblai tanácselnök s az iparművészeti mú­zeum felügyelője és Keleti Gusztáv a mintarajztanoda és tanárképző intézet igazgatója fogadták. A minisz­ter sorba nézte a kiállítási és könyvtártermeket, meg­szemlélte a különböző gyűjteményeket és­­különösen a Gedon-féle tárgyaknál időzött hosszasabban s a lá­tottak fölött teljes megelégedését fejezte ki. Az egyes osztályokban Uhl Sándor őr és Lipcsei József toll­­nok kalauzolták a minisztert, ki innen a magy. kir. iparművészeti szakiskolába ment át, hol az intézet ta­nári kara, élén Keleti Gusztávval fogadta. Itt beható szemle alá vette az összes mintázati, faragászati, fém­­vésnöki, fa- és rézmetszeti és üvegfestészeti osztályo­kat, megnézte a figurális, ornamentális és építészeti rajztermeket s mindenütt intézett egy-két szakértői kérdést a növendékekhez. A minisztert láthatólag kel­lemesen lepte meg az intézet kitűnő berendezése s a jeles tanrendszer és nem is késett meleg elismerését kifejezni az intézet tanári karának s különösen Mo­­relli Gusztáv, Mátrai Lajos és Herpka Károly taná­roknak. Ezután a bajza-utczai készülőfélben levő fes­tészeti mesteriskola helyiségeit tekintette meg a mi­niszter, hol Benczúr Béla műépítész fogadta és kala­uzolta, kinek szintén elismerését fejezte ki. — Kállay Béni közös pénzügyminiszter ma Hampelné Pulszky Polixéna kíséretében, illetve vezetése mellett látoga­tást tett a műcsarnokban. Hosszabban időzött Mun­kácsy remek festménye előtt s innen az iparművészeti múzeumba ment, hol látható érdeklődéssel nézte végig az összes gyűjteményeket. Ezután a sugárúti állami

Next