Nemzeti Ujság, 1843. január-június (38. évfolyam, 2-69. szám)
1843-01-04 / 2. szám
hogy népünk akármellyik osztálya tiszteletben tartsa, puszta betűnek — nullának ne tekintse! Az én indítványom nem ilyen, hanem el van látva minden szükséges s jó tulajdonokkal, ugyanazért az általános pártolásra méltó is, amint ezennel a t. közönségnek szives pártfogásába ajánlom is. Halljuk! Én hazánk több megyéjében, sok királyi püspöki s mezővárosaiban megfordultam, ezekben sok mesteremberrel, szabóval , asztalossal, vargával, csizmadiával, szíj- s nyereggyártóval, különféle kelméket áruló boltosokkal megismerkedtem s mindeniknek szájából tulajdon füleimmel halottam, sőt jegyzőkönyveikben tulajdon szemeimmel olvastam, hogy a ,Herrés ,Frau von-ok, ties, ragyságos urak s asszonyok nekik folyvást iszonyú sok pénzzel tartoznak, és száz meg száz kérésre sem fizetnek, így a szegény jámbor mesterembert még inkább szegényítik, buktatják, tönkre jutni kényszerítik, kenyerétől, becsületétől, hitelétől, gyermekeinek neveltetésére szükséges eszközöktől megfosztják, a mesterségek virágzását akadályozzák, a kereskedést hátráltatják, a hitelt csökkentik, az ipart, szorgalmat ölik s igy az egész hazának végtelen kárára vannak! Ugyan hogy lehet a szegény mesterembernek kedve , mesterségét nagyobb s több költséget kívánó tökélyre emelni, ha véres verejtékkel megszolgált dija mellett legnagyobb szükséget kénytelen szenvedni? Hogyan vegyen a szegény mesterember búzát, rozsot, húst, sertyést, baromfit s a t. a szegény falusi paraszttól, ha az urak évekig nem fizetnek nekik? és hogyan vegyen a szegény földmivel egy kissé csinosabb ruhát, ha a városi polgár termékeit jól meg nem veheti, vagy szegénysége miatt valami csinost még csinálni sem képes? Hogyan legyen kalmáros boltosainknak, kik minden portékájukat külföldről járatják, hitelük, ha tiz szántás után csak egyet fizethetnek meg és a fizetésben olly késedelmesek mint uraink? Hogyan legyen az ember szorgalmas, iparkodó ,újra szorgalmának jutalmát nem látja, a gyümölcsét nem élvezheti? A szegény , házbért fizető gyermekes vargának vagy szabónak folyvást három négyszáz fija hever kan az uraknál, s ennyi pénz mellett nem képes házbért fizetni, magának, feleségének, gyermekeinek kenyeret , fát venni, bőrsat, szerezni, kénytelen éhezni, fázni, mesterségét fölfüggeszteni s kétségbe esve a legnagyobb nyomorral küzdeni! Az urak folyvást csak varratnak, vesznek, csináltatnak, de nem fizetnek, nem fizetnek három négy évig, míg a contó száz, kétszáz forintra nem nő, ekkor pedig, ha a sok nyakukra járást, kérést, sürgetést többé ki nem állhatják, vagy másnál kezdenek varratni, venni, csináltatni, az előbbi mesterembert ezerféle hazugság- ámizgatás- sőt fehuzogatással bocsátván el, vagy adósságuknak egy részét nagy nehezen megfizetik, de nyomban rá épen annyit, vagy még többet fizetés nélkül vesznek, varratnak, csináltatnak. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra bús szívvel várja gyakran a szegény mesterember adós urának városbai jövetelét — végre megpillantja őt a sokaság között , s ha el nem surranhat előle, teljes tisztelettel járul hozzá, fedetlen fővel, egész alázattal rimánkodik s kéri : fizessen! a tres ur nem fizet, pedig a szegény embernek épen oll szüksége volna pénzre, mint az éhezőnek a falat kenyérre , mert családjának nem tud kenyeret venni, házbért nem tud fizetni, mesterségét nem tudja folytatni s a t. Attes úr azt mondja: „bizony most nincs pénzem , hanem jövő héten okvetlen bejövök s fizetek.“ A szegény ember vár 4— 5 fs hétig folyvást keresvén adós urát majd szállásán, majd a piaczon, de hasztalan, nem jó. Végre hosszú várakozás s sok hazug ígéretek után a szükségtől kényszelgetve elmegy három négy órányi messzeségre adós urának falusi lakára gyalog , pénzét ottan megkérendő s bizonyosan meg is kapandó; de vagy hon nem találja a ties urat, vagy ez jókor észrevéve megérkeztét, ellen előle —s nincs otthon, vagy csak szóba sem ereszkedvén vele, kiüzen neki: „most nem nem érkezik rá, majd a jövő héten bemegy s fizet.“ S a szegény fáradt, ellen mesterember boszonkodva, káromkodva kullog ismét vissza hazája felé átkozván minden gonosz urat, ki a világon van, s búsulván előre, hogy családját oda haza nem vigasztalhatja meg. Ez uraim ! ill." ártatlan s magáé után fáradozó embernek sokkal nehezebben esik, mint esett hajdan a bűnös parasztnak, midőn két érdemlett ütleg helyett a divatozó visszaélés mellett tizenkettőt kapott, a ki ezt be nem látja, annak minden bölcsessége mellett nincs esze, minden jobb nevelése mellett nincs szive, emberi érzése. — Végre, miután a szegény ember többszöri fogadása s ígérete daczára sem képes a tímárnál vagy másnál, kitől az anyagot, mellyből dolgozott, vásárlotta, tett adósságát lefizetni, megjelennek nála a város elöljárói s holmi jobb ingó vagyonát elexequálják, őt becsületétől, hitelétől, mesterségétől, kenyerétől megfosztják, végképen tönkre teszik, ő pedig pénzére várakozni mindaddig kénytelenitetik, mig a kegyetlen ites urnak fizetni tetszik! S ez uraim! készség a szegénységen segitni ? ez rend, igazság, jobb nevelés eredménye?! S uraim, ezt ti cselekszitek, kik folyvást köz tanácskozásokba , határozásokba , rendelkezésekbe, igazság kiszolgáltatásába, másoknak lecrkéztetésébe, mások kormányoztatásába, mások fölötti őrködésbe s a t., befolyni szerettek, magatok pedig a legszentebb természeti igazságot, kötelességet, mint igazság s kötelességen fölül álló lények szentségtelen lábaitokkal vakmerően tapodjátok. És ti, azt akarjátok, hogy a szegény mesterember nektek pénz nélkül dolgozzék, két három évig várakozzék, megszolgált pénzét százszor kérje, utánna fáradjon s fáradsága által felényire ismét megszolgálja ?! Ha illy urban jó szív, igazságszeretet, becsületérzés van, akkor az erdei tuskókban is van. Az én indítványom tehát az, hogy mindazok, kik a parasztság, városi polgárok s mesteremberek által ,Herr von 4. ,Fran von4, ttes ur, ttes asszony, nagyságos ur, nagyságos asszony czimmel szoktak üdvözöltetni, kik nemes létükre nyolcz iskolát végeztek s gyűlés, törvényszék, restauratio installatio s más ünnepélyek alkalmával kardot szoktak kötni, vagy ha nem is oda tartozandók törvényesen arra köteleztessenek, hogy mindazt amit vesznek, varratnak, csináltatnak, huszonnégy óra alatt iomisse kifizessék, ha pedig ki nem fizetik , nyomban s immediate alterum tantumban exequáltassanak; valamint a mesterember vagy egyéb dolgozó hitelező is pénzét veszítse , ha huszonnégy óra alatt az alterum tantumbani executiót nem követeli. Tudom, azt felelendik erre sokan: „ez nemcsak kegyetlen, hanem bolond törvény is lenne.“ De kérdem: kik mondanák ezt? A parasztság nem, mert az a mit vesz, varrat, csináltat, meg is szokta fizetni s így mit sem törődnék vele; a köznemesség nem, mert ez is jobbára mindig fizetni szokott ; a domina- t isták nem, mert ezek is fizetni szoktak; a papság nem, mert csak ritkán szokott itt ott egy adós maradni; a nemesebb nemes nem, mert ezek most is minden kényszerítő törvény nélkül fizetni szoknak, tehát csak azok nevezendnék a törvényt bolondnak, kegyetlennek, kik általa érdekeltetnének, azok, kik más tollaiva kevélykedni de fizetni nem szeretnek, kik másoknak törvényeket alkotni kívánnak, maguk pedig törvény nélkül élni óhajtanak — szóval: kik lelkiismeret, igazság, rend, kötelesség s törvény nélkül mint madarak a légben mindent szabadon tenni szeretnek. De nem is kellene e törvény szigoruságait oll nagyon tartani, mert ha a tapasztalásból mindenki meggyőződnék , hogy a törvény mindenkin mulhatlanul végrehajtatik és annak szigorúságát a világon senki ki nem kerülheti , bizony az illy executiok százszorta ritkábbak lennének mint most, mert jelenleg csakugyan történnek hékekorba majd itt, majd ott, de akkor csakugyan senki sem lehetne olly bolond, hogy önkényt rohanna a veszedelembe, olly lépéseket tenne, mellyek nyomban mulhatlanul karára leendnének s ollyas mit vásárolna , mit immediate kétszeresen kellene megfizetni, sőt e törvény minden kényelmet pazarlót , vagy csak pazarlásra hajlandó embert olly tökéletes gazdává tenne, minőre őt hihetőleg egyetlenegy egyetem sem volna képes tenni. Akinek pénze nem, de szüksége volna, szorítkoznék addig mig pénze lenne; akinek szüksége nem, de pénze volna, az előre megvásárlaná azt, mit tudna, hogy rá legelőbb szüksége leend. A törvény mostani állapotunkon semmit sem változtatna, hanem csak azt idézné elő, ami természetesen igen üdvös lenne , hogy valamint most vásárokra mindnyájan csak kész pénzzel szokunk járni, úgy akkor mindent, mindenütt s mindenkor csak kész pénzen vásárolnánk. E szerint megszűnnének minden adósságok, ennek következtében minden perlekedések, ingerültség, harag, neheztelés, rendetlenség, erőszakoskodás stb. és helyükbe lépnének a béke, csend, nyugalom, szeretet stb. Az én indítványom tehát senkinek sem ártana, ellene józanul senki kifogást nem tehetne ; ellenben használna 1) az egész hazának, mert az ipart, szorgalmat előmozdítaná, a kereskedést elősegitné, a hitelt szilárdítaná, a porokét megszűntetné, csend s nyugalmat szülendne; 2) használna a szegény mesterembereknek, kik készpénzért éjjel nappal készek volnának dolgozni és nekünk jobb munkával, portékával szolgálni ; 3) használna végre azon pazarlóknak is, kik most elég esztelen s meggondolatlanul mindent, mire távolról sincs szükségük, összevásárlanak, magukat nyakig adósságba vetik, azután pedig szemtelenkednek, csalnak stb. mert akkor adóssága nem, ellenben becsülete, tekintete lenne, s adóssága miatt emberek elől bírni nem kénytelenitetnék , executiotól, szükségtől nem félne, búbánat szivét nem eresztené stb. Ha azonban ez indítványom mégis igen kegyetlennek és csak azért is inpracticabilisnak találtatnék, mivel széles e világon egyetlenegy országban sem divatozik: kész vagyok azt egymással, melly egy igen civilizált országban divatban van, fölcserélni. Angliának minden bolondságait helyeseljük , dicsérjük , mindent attól tanulunk, minden institution , akár jók, akár rosszak, magunkévá akarjuk tenni, tehát vállaljuk el azt is, hogy itt is szabad legyen azt, ki adós s fizetni nem akar, bezáratni, zárva tartani addig, míg adósságát lefizette. Ugy ésrak ez nem tetszik?! Azt elhiszem, s gondolom, hogy előbb fölforgatnák a hazát sarkaiból, hogy" sem illy törvényt alkotni engednének— pedig ez Anglia institutióinak gyöngye, és hazánkba átplántálva, szigorúan megtartatva, hazánknak százszor többet használna, mint a majorátus -szenioritusok eltörlése, ezerszer többet mint egyházunknak a rómaitóli függetlenítése, milliomszor többet mint hónapaink neveinek télelő-jelt tólra átváltoztatása — és mégis amarról senki, ezekről pedig az egész haza komolyan tanácskozott! Tehát legyen szabad azt is, ki tíz forintnál valakinek többel tartozik és a megintés után kétszer 24 óra alatt fizetni nem akar, elfogatni, bebörtönöztetni addig míg fizet. Nem örömöm, hanem kis mulatságom volna abban, ha gyűléseink, törvényszékeink, installatios restauratióink alkalmával 10