Népszava, 1905. október (33. évfolyam, 195–220. sz.)

1905-10-18 / 209. szám

A Fejérváry-kormány kinevezése és pro­grammja az általános választói jog eszmé­jének oly csatanyerése, amelyet nyomon kell, hogy kövessen a végső diadal. És an­nak a hatalmas erőnek a bizonysága egyúttal, mely benne foglaltatik s amelyet semmi­féle mesterkedéssel sem lehet többé le­gyűrni. Az öntudatos proletárság küzdelmei tör­ténetének lapjain a mostani napok a siker, a teljesülés napjai közé fognak soroztatni. A kitartásnak, a fáradhatlan, emberfölötti harcnak, a csodás áldozatkészség fényes példáitól ragyogó küzdelemnek érlelődnek most a gyümölcsei. A Fejérváry-kormány kinevezése csak külső jelensége ennek. Mint ilyen azonban nagy fontosságú, nagy jelentőségű esemény ez — az egész válság során az első igazi esemény! Új formát ölt most a harc, új képe lesz a küzdelemnek, más alakulások következ­nek az eddigiek helyére, minden megvál­tozik, formálódik, alakul az új helyzethez képest — csak mi maradunk helyünkön, csak nekünk nem kell helyet változtatnunk, csak nekünk nem kell alkalmazkodnunk. Mi vagyunk, akik voltunk és maradunk, akik vagyunk, tántoríthatatlan harcosai a nép jogainak. SZEMLE, Budapest, október 17 Amin érdemes hajbakapni.. ugyanezen egyezmény alól és a maga részéről is szervezkednék sok, igen sok olyan mai füg­getlenségi kerületben, ahol a néppárt nélkül sohasem lehetett volna függetlenségi képviselőt megválasztani. Panasza van ma ugyancsak koalíciós tá­madás miatt a demokrata A­­olgár-nak is. A koalíció esti szemétdombja a „Magyarország" egyetlen szóval sem vett tudomást a lap­vezér Vázsonyi urnak békéscsabai szerep­léséről. Ez több, mint amennyit Vázsonyi­nak a koalícióért hőn dobogó szíve elbír. Szerkesztői üzenetben önteti ki szíve keser­vét, amelyből búbánatosan ii ki a méltatla­nul hallgatással bántalmazottnak keserű­sége. A koalíció megvívhatatlannak híresztelt bástyáján ime egy nagy nap két léket is ütöttek. Nem az elvi eltérések ütődtek át a vastag falon. Nem a megoldásra váró feladatok kérdésében ütköztek össze a kü­lönböző kiegyenlíthetetlen fölfogások. A politika általános irányának, meg a részlet­kérdéseknek a dolgában szépen megfér valamennyi dudás egy csárdában. Az egyik a feudális reakció nótáját, a másik a pol­gári radikalizmus dalát fújja, de azért meg van az összhang. De a szomszéd mandátumának a tájé­kára ne kalandozzon el egyik párt sem, a másiknak hiúságát hallgatással meg ne sértse senki sem, mert akkor vége az egy­séges koalíciónak. Magyar ipart minden áron! A sárvári vérfagyasztó katasztrófa alkal­mából megint kiderült, hogy mily lelki­ismeretlen módon fejlesztik a magyar ipart. Évtizedek óta általános­­a sóvárgás nálunk ipar után; minden áron, még a természet­ellenes fejlődés árán is erőszakolják gyárak és ipartelepek létesítését s a kormányhata­lomtól kezdve a közélet minden ténye­zője valóságos lázas buzgalommal dolgozik azon, hogy az ipari statisztika mentül tün­döklőbb legyen. Ebben a törekvésben egyetértenek mindannyian s az ezirányú hangzatos jelszavakkal olyan szemfény­vesztést űznek országszerte, hogy minden kritika nélkül dobálja a törvényhozás a nép filléreit „iparfejlesztési célokra", ami alatt élelmes és befolyásos kapitalisták szubvencionálását s mindenféle állami ked­vezményekkel való megajándékozását kell érteni. Az iparfejlesztési láz annyira elkábít Magyarországon mindenkit, hogy nincs, aki csak szóval is figyelmeztetne az erőszakos módon megteremtett ipar gazdasági követ­kezményeire s nincs, aki a sebtében felállí­tott ipartelepeken követelne védelmi intéz­kedéseket — a munkások részére. Ilyen követelések a munkások köréből elég sűrűn hangzanak ugyan fel, sajnos azonban, a munkásság maga sem gon­doskodik még arról, hogy követelései elég hatásos formában nyilvánuljanak meg s figyelmét és törekvéseit még a bérharcok sokkal inkább lekötik, semhogy munkás­védelemre vonatkozó követeléseit elég nyo­matékkal és elég hatályosan juttatná kife­jezésre. Az intézkedésre hivatott kormány pedig egész tehetetlenül áll a kapitalisták jól szervezett érdekcsoportjával szemben. Nem­csak tehetetlenül, de jórészben közönyösen is, mert legfőbb gondját természetesen neki is a kapitalisták érdekeinek megol­talmazása képezi s e feladatának teljesítése közben szándékosan, vagy a befolyásos összeköttetések által elnémítv­a, és munká­sokat a kizsákmányolás martalékául min­den védelem nélkül engedi át. Így történhetik meg, hogy milliókat, kül­földi és klerikális tőkét, fektetnek be egy ipari vállalatba, mely nem is Magyarország számára termel, de csupán csak azért léte­sítik itt, mert nálunk olcsó a munkaerő és olcsó a munkás élete. A milliós befek­tetésnek természetesen dúsan kell jövedel­mezni, s így nem jut néhány ezer korona sem arra, hogy a máskülönben is vérig kizsák­mányolt munkás testi épsége és élete meg­óvására a legprimitívebb intézkedések is megtétessenek. Van ugyan egy nevetségesen silány törvényünk a balesetek elhárítása iránti óvintézkedésekről és iparfelügyeletről, de ugyan kinek volna bátorsága egy tör­vénynek végrehajtását megkövetelni, mikor a nagytőkéről, esetleg magas állású tőké­sek érdekeiről van szó? Az egész iparfelügyelet, — mint azt mi már számta­lanszor kifejtettük, — egy fakovát sem ér, mert nemcsak hiányosan, sokszor a szak­értelem teljes hiányával történik, de az iparfelügyelőknek intézkedési joga nem lé­vén, a szolgabiráktól, jól értsük meg, a magyar szolgabiráktól és rendőrkapitányok­tól fü­gg, szereznek-e érvényt az iparfelügyelő óhajainak vagy sem.Nincs tehát gondoskodás a munkások egészségéről és életéről, nincs gondoskodás a baleset következtében sze­rencsétlenül jártak segélyezéséről, a tőke rokkantjai és nyomorékjai a közjótékony­ság gondoskodására utaltatnak,­­ az öz­vegyek és árvák pedig az utcasarkokon várhatják az irgalom filléreit. A sárvári rémes katasztrófának azonban aligha lesz meg az a hatása, hogy a kapi­talista államot becsületes szociálpolitikára serkentse. Továbbra is kapkodnak majd mindenféle rendeletekhez, de a munkaidő szabályozására, az egészségre ártalmas ipari vállalatok megrendszabályozására s a szük­séges óvintézkedésekre — ha ezek költsé­gesek — ezentúl sem kerül a sor, mind­addig, mig a munkás élete oly olcsó marad. A munkásságra hárul tehát a kötelesség, hogy érdekeit e téren is megvédje s addig is, mig politikai küzdelmei sikerre jutnak, az államot becsületes és hatályos munkás­védelmi intézkedésekre kényszerítse. A néppárti Alkotmány ma Szelíd figyel­meztetés" címen kegyetlen fenyegetéseket irányít a függetlenségi párt felé. A függet­lenségi párt ugyanis népgyűlést tervez Szom­bathelyen, amit a néppárt szerzett jogai megsértésének minősít. A néppártnak, hogy mi címen, azt tudja ki, szerzett joga van népgyűlések irányában Szombathely váro­sára s nem akarja tűrni, hogy ott függet­lenségi gyűlést tartsanak. Figyelmeztetjük a 1. függetlenségi pártot — igy i­ — ne szegje meg ezt az egyezményt és respektálja a néppárt jogait, — mert ellenkező esetben a néppárt feloldozottnak érezné magát munkásországának. „Az emberi jog! Az emberi jog!" „A haza! A haza!"*) Ez a zene, a nagy kórus a mise. Miért ne higyjünk? Hinni azt, hogy van valami nagy dolog a levegőben, hogy valami nagy dolog jön a világba az Ígéretek e városából . Nem, dolgoznom kell. Bemegyek a szokott kávéházba. Ugyanaz-e? A diákhangoknak ugyanaz a kórusa. Mint más­kor, száll sűrün a füst felfelé és kedveseik sze­mét cigaretta füstje szép zománccal ellepi. De tévedek-e? Nem piszkosabbak e ma az arcok? Ni, itt az én bolgárom ! Vagy román, vagy szerb vagy micsoda. Egyedül, elgondolkozok mint máskor. De reám néz. Most először. Bizonyára nem érzi már belül azt a haragot, ha az ajtó nyilik. Talán úgy érzi mint én, — valahányszor az ajtó nyilik — hogy kivin a Boul Midiben egy bimbó pattan. Talán azon kapja rajt magát, hogy hallgatja a hárfa mellett csendülő szerelmi dalokat. Nem, még nem. Még nem. * Mert ne hidd, hogy itt a tavasz! Még ne vesd le a téliruhát! Tavasz, tavasz, hangzott gyakran a gondolat és a munka az Ígéretek városában. Tavasz! Új idő! Ne hidd ! Ne hidd ! Mert azok a néhány kevesen, akik az első tavaszt érzik, amikor itt van,­­ már éltek és szenvedtek vala, amikor a téli tavasz jön. És akik a tavaszt csak akkor veszik észre, amikor itt a szénagyű­jtés ideje, soha sem hal­lották a bimbók fakadását. Ne fagyj, ne higyj az első tavaszban te, aki nem hordod őt magadban ! Zord napok, útj fagy jön még. És ezek megkívánják a legnagyobb egészséget. *) Újságcímek. NÉPSZAVA 1905. október 18. As alkotmányválság. Harc az általános választói jogért. (Saját tud,Síitánktól.) Budapest, október 17. A Fejérváry-kormány kinevezése a hivata­los lap holnapi számában megjelenik. Egy­ben királyi kijelentés keretében megerősítik majd, hogy a kinevezés a király által jóvá­hagyott programm alapján történik. A programmot azonban hiteles formájában még nem ismerjük. A bennünket leg­élénkebben érdeklő általános választói jog kérdésében is mindenfelé megszorítást, csonkítást jeleznek jobbról-balról egyaránt. A progr­am­ii­ többi részének még a kör­vonalait sem ismerjük határozottan. A legközelebbi napok a minisztérium meg­alakulásával egyetemben teljes világot vetnek majd az összes részletekre is. Azok­nak ismerete nélkül, puszta feltevések alap­ján, ítéletet alkotni nem akarunk. Az új kormány, Fejérváry Géza báró miniszterelnök, Vö­­rös László kereskedelmi miniszter és dr. Popovics pénzügyminiszteri államtitkár ma délben hazaérkeztek Bécsből. Fejérváry báró bécsi útjának eredménye az, hogy a király újból őt bízta meg kor­mányalakítással ama, programm alapján, amit egy régebbi minisztertanács határozata alap­ján mutatott be a királynak. A miniszter­elnöki kinevezést a hivatalos lap szerdai száma fogja közölni, meghagyván egyben Fejérvárynak, hogy a kormányalakításra nézve tegye meg előterjesztéseit. A királyi kéziratban lesz olyan részlet is, amely a Fejérváry-minisztérium újból való kinevezését meg fogja okolni. A kormányzati programm, amelynek elfogadásával nevezte ki újból a korona a Fejérváry-kabinetet, csak később fog nyilvánosságra jutni. Az új kormány szakminisztereinek kineve­zését a hivatalos lap szombati száma fogja közölni. A megüresedett három tárca új gazdájá­val különféle nevek kerültek forgalomba. Tisztára puszta kombináció valamennyi. Széchen Miklós grófról, akit a király sze­

Next