Népszava, 1911. augusztus (39. évfolyam, 181–206. sz.)

1911-08-22 / 198. szám

1911 augusztus 24. NÉPSZAVA részt elviselhetetlen terheket rónak a nem­zetre, amelyek az adók és egyéb közterhek súlyosbítását vonják maguk után és az ország minden egyéb szükségletét koplalásra kár­hoztatják. Ekkora katonai terhek mellett a nem­zet fejlődése, élete szenved megakadást. A had­erőnek ily nagymérvű fejlesztése nem áll arány­ban az ország lakosságának teherviselő képességé­vel és ezt annál inkább megéreznék, mert adó­rendszerünk nem alapul a teljes progresszivitáson és az állam nem azok erejét veszi fokozottabb mérvben igénybe, akik jövedelmüknél és vagyo­nuknál fogva erre képesek volnának. Koszó István dr., a szegedi függetlenségi párt elnöke terjesztette elő a határozati javaslatot, amelynek értelmében a népgyűlés a katonai ter­hek emelése ellen tiltakozik. Békéscsaba. Igen jól sikerült népgyűlést tartottak békés­csabai elvtársaink e hó 20-án. A csabai Csirke­piac­ téren, már a kora délutáni órákban százával gyülekeztek a kisgazdák, polgárok és munkások. Leiter főbíró háromszor is visszautasította elv­társaink gyűlési bejelentőjét, míg végre Csaba munkássága megunva a főbiró koraiszkodásait, a hét egyik napján tüntető sétára indult Csaba féltve őrzött főutcájára. A csabai urak nyugalma forogván veszélyben, Seiler sietve megadta a gyűlési en­gedélyt. Délután 3 órára hatalmas tömegre szaporodott az érdeklődők száma. Ekkor Kovács elvtárs üd­vözölvén a gyűlést, elnökül Szű­ts, jegyzőül Dara­bos elvtársakat ajánlotta. A gyűlés az ajánlatot magáévá tette, mire az elnök átadta a szót Vincze Sándor elvtársnak (Budapest), aki mintegy egy órás beszédében fejtegette a napirend két pont­ját, a katonai reformokat, a választójogot. Helyeslésektől sokszor megszakított beszédében új és együttes küzdelemre hívta föl a város mun­kásságát és progresszív gondolkodású polgárságát. Lelkesedéssel fogadott szavai után Szüts elvtárs a gyűlést bezárta. Kiskunmajsán is népes tiltakozó gyűlés volt vasárnap a katonai javaslatok ellen. A javaslatokat Kovácsy Kálmán or­szággyűlési képviselő ismertette és részletesen ki­fejtette, hogy azok úgy nemzeti, mint gazdasági szempontból elfogadhatatlanok, mert amellett, hogy a katonai követelések tekintetében semmi előhala­dást sem tartalmaznak, az országra egyenesen el­viselhetetlen terheket rónak. A népgyűlésen hatá­rozati javaslatot fogadtak el, amelyben tiltakoznak a véderőjavaslatok törvénnyé emelése ellen és kimondották, hogy a határozatot felirat alakjában juttatják el a képviselőházhoz. O­sztály tudatos munkás csak munkáslapokat vesz, olvas és terjeszt mindenütt módon tudnak érintkezni egymással. De mi a német fegyencek kopogási abc-je azokhoz a furfangokhoz képest, amelyek a matematikai dolgozatok alatt kifejlődnek az iskolákban. Professzorunknak árgusszemei voltak. Semmi­féle fogházfelügyelő nem lehet éberebb. A két keskeny úton járkált és rendesen éppen abban a pillanatban fordult hátra, amikor azt hit­tük, hogy a tábla előtti szép sárga szivacs nézésébe merült el. Abban a pillanatban — hogy a pad alá láthasson — öreg­embertől nem várt rugganyossággal leguggolt. Azután egy negyedóráig tudott a katedrán ülni és szaka­datlanul egy gyanús alakot nézegetni. De mit ért ez? Ott ültünk a füzetre hajolva és amellett három padról le tudtuk írni a föladatot. Ugyan­azzal a tartással. Tökéletes dolog volt, az bi­zonyos. Semmiféle királyi ügyész nem vehette volna észre. A füzetre hajoltunk és alul meg­rúgtuk az előttünk ülőt, aki már készen volt. Egy perccel később a helyes eredmények már nálunk voltak. Negyven másodperc múlva már le voltak írva. Ekkor meg kellett vakar­nunk hátul a nyakunkat és ez alatt a helyes megoldások a mögöttünk ülő padjára estek. Akrobaták és élesszeműek lettünk, hála a matematika óráknak! Volt azonban min­den osztályban egy-két mintafiú, akik nem csaltak. Nem is lett belőlük semmi ebben az életben. Egyszer az egyikkel na­gyon furcsán jártunk. Egy számtandolgozat alkalmával történt. Az öt példa közül hármat megoldott. A negyedikkel és az ötödikkel nem tudott elkészülni. A szalmahaju ifjú összerágta a tollát és halkan könnyek gyűl­tek a szemébe. Köröskörül mindenki elkészült már. A szalmahaju szomszédjának most a tollszára nagy zajjal leesett, miáltal meg volt a jogcíme, hogy lemásszék a pad alá. Azon­nal lebújt, megrángatta a szalmahajó kabát­ját és kezébe akarta nyomni a helyes meg­oldást BELFOLD QOO Szállítják a bizalmat. („Az obstrukció minden áron kiirtandó!") Buzgólkodó főispánok hétfőn is vasútra raktak egy kis bizalom­szállítmányt a kutya­szorítóba került kormány számára. Az egyik szállítmány Debrecenből, a másik Kisküküllő­megtyéből fog megérkezni és a hódoló biza­lomnyilvánításon kívül mindkettőbe bele­pakolták azt a bizonyos tiltakozást az obstrukció ellen. Debrecenben hatvanhét em­ber, Kisküküllőben pedig nyolc ember nyi­latkozott meg a kormány mellett. Azt a kutya­fáját, ez csak imponáló többsége egy város­nak, meg egy vármegyének ! Az obstrukcióval foglalkozott vasárnap tar­tott beszámoló beszédében a „radikális" Vá­rady Zsigmond munkapárti képviselő is. Azt mondta egyebek között: — A kormány tűr, hátha az ellenzék észre­tér, vagy pedig a közvélemény nyomására kö­telességünk lesz az obstrukció leküzdésére az eszközöket megragadni. Az obstrukció az abszo­lutizmus veszélyét magában hordván, bármely áldozat árán kiirtandó. Mint látható, a­ képviselő úr elég radikális. Nem tetszeleg idegen gúnyában és annak mu­tatja magát, akinek igen sokan már régen ismerik. ooo A képviselőház keddi ülésén névszerinti szavazások lesznek, azután egy kormánypárti beszéd a véderőjavaslat mellett. Fejétől büdösödik a hal. Tanítónak tilos a lapszerkesztés: ezt a kultuszminiszter mon­dotta. De vármegyei aljegyzőnek is tilos a szerkesztés: ez a véleménye dr. Cicatricis Lajos szentesi főispánnak, aki most rendelte el a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot dr. Herczegh József vármegyei aljegyző ellen, aki egyúttal felelős szerkesztője a „Szentesi Lap" című újságnak. Dr. Herczegh tíz év óta lap­szerkesztő, sőt a vármegye hivatalos lap­jának vezetését is maga a főispán bízta rá. Most azonban fegyelmit akasztanak nyakába az aljegyzőnek, mert lapja, mint a független­ségi párt orgánuma, támadni merte a kor­mány eljárását. A csongrádi közvélemény ha­ragja a főispán ellen fordult, pedig mért ne cenzúrázhatna aljegyzőt a miniszternek fele­lős főispán, ha tanítót cenzúráz, lapot koboz­ A szalmahaju föltette kezeit a padra. Az az idő, amely a tollszár fölemeléséhez szükséges volt, elmúlt. A szomszédnak föl kellett jönnie. A szalmahaju előtt ülő kinyitotta füzetjét, hogy az belenézhessen, de a szalmahaju ész­revette és a másik oldalra nézett. Csöngettek. A füzeteket beszedték. A szalma­haju csak hármat oldott meg az ötből. A ta­nár kimegy a tanácskozóterembe a füzetekkel a hóna alatt. Az egész szomszédság összegyűl a szalmahaju körül. — Miért nem irtad le ? — kérdik. — Én odatartottam neked a füzetemet — szól valamelyik. — Én a pad alatt át akartam adni neked a megoldásokat — szól egy barna bársony­kabátos fiú. — Én nem csalok — jelentette ki a szőke. — Úgy? Hát mit csinálsz? — Ha nem tudom megcsinálni, akkor imád­kozom. — Imádkozol? Miért? — Hogy megsegítsen az isten. Ekkor már a kis barna bársonykabátos nem tudta visszatartani magát: — Na, ez már igazán .. . Hát nem látod be, hogy mikor én a pad alatt átadom neked a megoldásokat, ezzel isten segít rajtad. Mindnyájan helyeseltek. — Természetesen. A jó isten segíteni akart rajtad. Kétszer is! Mit tehetett volna még a jó isten? Te szemtelenül visszautasítottad a segítségét. Mivel mindnyájan rászólnak, a jámbor fiú­nak, ki isten jóságát visszautasította, könnyek szöknek a szemébe. A földrajzórán, amely most kezdődik, teljesen figyelmetlenül ül. Azon gondolkozik, hogyan lehetne a jó istent kiengesztelni. Jat, kolportázst megvonat a parlamentnek fe­lelős miniszter?! Nem kell kitüntetés! ... De kell, válaszol Khuen. Persze, hogy kell! Hát hogy is ne kel­lene, amikor Khuen urnak kitüntetések és rangok adományozásával kell majd megfizetnie azt a hű­séges csapatot, amely eddig még kitart vele a hóhérjavaslatok keresztülhajszolásában. A kép­viselőház hétfői ülésén került napirendre Eitner Justh-párti képviselő amaz indítványának indoko­lása, amelyet a kitüntetések, rendjelek és címek adományozása ellen nyújtott be. Eitner indoko­lásának az volt a lényege: meg kell tiltani, hogy képviselők kitüntetéseket, címeket-rangokat fo­gadjanak el, mert ezzel a királyi hatalom vásá­rolja meg őket nemzetellenes szolgálatok teljesí­tésére. Erre Khuen azt válaszolta, hogy a kitün­tetések adományozása korlátlan felségjog, amelyet szűkíteni nem lehet. — Nem látom szükségét, mondotta, hogy a tör-* vény­hozás intézkedjék ebben a dologban. A ta­pasztalat, még a közelmúlt idők tapasztalata is azt mutatja, hogy a törvényhozás tagjait nem si­került kitüntetésekkel lekenyerezni. Példák mu­tatják, hogy akik egyik kormánytól kitüntetést kaptak, a másikkal szemben ellenzékinek csap­tak föl. Persze, a mungótábor kellemesen röfögött erre a szellemességre s a következő — névszerinti — szavazásnál elvetette Eitner Zsigmond indítvá­nyát, tiszta meggyőződésből — de nem a dijak elengedésével... Ezután névszerinti szavazások következtek. Névszerinti szavazások lesznek ked­den is, még­pedig Komárom és Szeged, továbbá Pozsony, Körmend, Jászárokszállás, Erzsébetfalva és Kisjenő polgárságának­ kérvényei­ fölött, ame­lyekben a hóhérjavaslatok ellen tiltakoznak és az általános választójog törvénybe iktatását sürgetik. Az ülés végén Batthyány Tivadar gróf interpel­lált „A Nap" utcai elárusításának megvonása ügyé­ben. Az interpellációt, valamint a miniszterelnök válaszát külön cikkben közöljük. Elkobozták a pápai zászlót. Az aradi kato­likus kör házára vasárnap is kitűzték a fehér­sárga pápai zászlót. A rendőrbíró, akinek ezt jelentették, lefoglalta a zászlót és bevitette a rendőrségre. Hétfőn délelőtt volt a kihágási tárgyalás. Mint Aradról jelentik, a kör ház­nagya tiltakozott a rendőrség eljárása ellen és rámutatott arra, hogy Magyarország összes katolikus körei használják a pápai zászlót. A tiszti főügyész kivonta az egyesület megbün­tetését. A biró az 1886. évi 62.698. számú mi­niszteri rendelet alapján hetven korona bün­tetést szabott ki és az ítélet végrehajtását egy évre fölfüggesztette. A zászlót a rendőrség nem adta vissza. Az arisztokrácia nem eléggé klerikális. Glattfelder Gyula csanádi püspök István király ünnepére cikket írt a „Temesvári Ujság"-ba. E cikkében a püspök a „katolikus tétlenségről" így ír: Csak arra volna szükséges egy új Szent István, hogy azt a néhány ezer Koppány-féle oligarchát, kik az intelligencia és vagyon jogcímén több kivált­ságot élveznek, mint amennyi kötelességet teljesíte­nek, nem eltiporná, hanem jól megrázná és a nemzeti erőkifejtésnek jogban és munkában is első képviselőivé formálná. Legyen az király, miniszter, tudományos vagy társadalmi fórum, mely vezető osztályunk azon részét, mely eddig a hazát csak szóval szolgálta, akár kegyetlen tettel is rákényszerítené, hogy a dolgozó nemzet élére álljon, mint új apostolt üd­vözölné a nemzet s örökítené meg emlékét a tör­ténelem. Mert, aki az urhatnámság és frázis­imádás nyűge alól fölszabadítja úriosztályunknak ott tespedő — akár nagyobb, akár kisebb fejét, — beállítja a nemzet életébe azt az irányító erőt, amelynek vezetése mellett ez az egészséges törzs ismét kivirágzik és gyümölcsözik. A magyar egyháznak is több tettre és kevesebb szóra van szüksége. Több alkotásban, kevesebb tervezgetésben kell idejének elfolynia. Nem kell annyit panaszkodni, hanem inkább egy-két fo­gyatkozást megszüntetni. A magyar egyház a szel­lemi, erkölcsi és anyagi tőkék oly tömegével ren­delkezik, mint kevés a világon. Kár ezért, ha a szereplés és alkotás teréről engedi magát leszo­ríttatni. A néhány ezer oligarcha úrhatnám, nem­törő­döm, naplopó s a püspök úr azt akarja, hogy cselekedjék. Mit cselekedjék? Állítsa „szellemi, erkölcsi és anyagi tőkéjét" az egyház szolgálatába. Ne pezsgőre, kártyára, asszonyi szoknyára, hanem papi szoknyára költsön. Ha a püspök úr azt eléri, bizonyára nagy szol­gálatot tesz a klerikalizmusnak és olyan célt ér 233

Next