Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)
1914-07-03 / 155. szám
10 Automobil a járdán. Egy postai automobil szerdán este 17 óra tájban őrült gyorsasággal rohant végig a Döbrenteiutcán, folyton tülkölt, de az utca keresztezéseknél nem lassította a menetet, úgy hogy minden pillanatban összeütközéstől lehetett tartani. A Döbrentei utca 24. számú háza előtt egyszerre hirtelen balra fordította a kormányt és a postaautó fölrohant a gyalogjáróra. Az emberek a kapuk alá menekültek, az autó pedig nekiszaladt a háznak és a földszinten levő egyik üzletnek nekirontott. A kirakat és az ajtó üvegtáblája csörömpölve hullott a földre, az áruk szerteszéjjel törtek. A nagy lármára elősietett a közelben posztoló 2656. számú rendőr és igazoltatni akarta a soffőrt, hogy jegyzőkönyvet vegyen föl az esetről. A soffőr azonban, aki ezalatt az autóját kivonszolta a kirakatból, felugrott rá és ugyanolyan őrült iramban végigrobogott, most már nem is az úttesten, hanem a gyalogjárón. Szerencsére most is eszeveszetten tülkölt és a gyalogjáróról mindenki menekült. A Döbrenteiutcából, az Ybl Miklós téren keresztül a Várkert rakpartra fordult be az autó, itt is a gyalogjárón óriási riadalmat keltve az esti sétáló közönség soraiban. A publikum a várkerti kioszk parkjába és az alsó rakpartra menekült. Hogy nagyobb szerencsétlenség nem történt, az annak köszönhető, hogy a soffőr az autójával nekiment a járda szélén egy gázlámpának. Az autó lefordult, közben odaérkezett , egy rendőr, aki a soffőrt el akarta fogni, hogy bekísérje a főkapitányságra. Amikor a rendőr felszólította, hogy kövesse, a soffőr rátámadt és ököllel háromszor fejbeütötte a rendőrt, mire a járókelők úv. rendőr véd ésmerekeltek és a soffőrt úgy összeverték, hogy a járdán fetrengett. Aztán megkötözték és a rendőr bevitte a főkapitányságra, ahol megállapították, hogy részeg. A rendőrség egyelőre őrizetben tartja és hatóság elleni erőszak iinén megindult ellene az eljárás. A mérges gomba, Baráth István lesenceistvándi hajdú gombát szedett az erdőben és otthon a feleségével vacsorára elkészíttette. A vacsora után néhány órára Baráth és a felesége, valamint két gyermekük rosszul lett, görcsöket kapott úgy, hogy elveszítették az eszméletüket. A szerencsétlenséget csak reggel vették észre a szomszédok, akik gyorsan orvost hívtak. Az orvos Baráthot és feleségét még életre tudta kelteni, de a két gyermeken, a 12 éves fiún és a 9 éves leányon már nem lehetett segíteni. Mind a kettő meghalt. A házaspár állapota is veszedelmes. — A családi háborúság miatt. Szerdán este a Thököly út 17. számú ház előtt egy robogó villamoskocsi elől a járókelők elkaptak egy 3 éves kisleányt. A villamoskocsi vezetője, Kalmár György, hirtelen megállította villamost, amely már majdnem a kisleányra futott. A kocsivezető látta, amint a kisleányt az anyja, SkodaCsek Jánosné napszámosnő a villamos elé vetette. Az elősiető rendőr csak nagy nehezen tudta megvédeni az összegyűltek fenyegetései elől az anyát, aki ott állt a járdán. A rendőr az anyát és Julia nevű kisleányát bevitte a főkapitányságra. Skodacseknét a rendőrségen kihallgatták és elmondotta, hogy férjével reggel összeveszett és emiatt akarta elpusztítani gyermekét és magát. Az asszonyt elbocsátották a főkapitányságról, de az eljárást folytatják ellene. A szakszervezeti kongresszus alkalmával augusztus 15-én, szombaton este az Építőmunkás-Otthon színháztermében művészi estélyt rendez a Szakszervezeti Tanács a kongresszusi küldöttek tiszteletére. Az estély rendezésével a Szakszervezeti Tanács a Magyarországi Munkásműkedvelő Társaságok Szövetségét bízta meg. Az estélyen részt vehet mindenki, a műsor ára ezúttal is 70 fillér lesz. A műkedvelő szövetségnek ez lesz az ötödik előadása, amely alkalommal ismét új szocialista énekeket és kuplékat fog bemutatni. — Vihar és forróság. Londonban szerdán este rekkenő hőség volt, ellenben szerte Angliában, délkeleten és északkeleten, végig a Themso völgyén rettenetes orkán dühöngött. A ciklon után felhőszakadás tört ki és sok községben árvíz támadt. A viharnak tömérdek sebesültje és két halottja van. A legnagyobb pusztítást a Harrogate kerületben vitte végbe a vihar. Itt a vasúti hidat elsodorta az orkán és úgyszólván az utolsó pillanatban sikerült egy gyorsvonatot megállítani. Salfordshire-ban egy gyár falát döntötte le a vihar. Három ember megsebesült. Beadfordban legalább egy millióra teszik az anyagi kárt. Birminghamban is órákig dúlt a ciklon. Londonban olyan nagy volt a forróság, hogy az utcán egy fiatalember megőrült és lövöldözni kezdett. Egy újságárust halálra sebezett és golyóival a hóna alatt levő tömérdek újságot is átlyukgatta. Amikor a szerencsétlen holtan rogyott össze, egy másik újságárus elvitte a keresztüllyukgatott újságokat és jó vásárt csinált velük, mert a babonás közönség amulett gyanánt vásárolta a lapokat. — Elsülyedt hajó. Fiuméból jelentik : Az Ungaro Croata „Tihany" nevű gőzösének kapitánya Zárából ide érkezett és bejelentette a révhivatalnak, hogy az „Unione" nevű olasz gőzös hétfőn nekifutott egy sziklának és öt perc alatt teljesen elsülyedt. Az „Unione" szenet szállított Fiuméba. A gőzös kapitánya és 12 főnyi legénysége csónakon Lussin-Piccolóba menekült. A révhivatal azonnal mentőhajókat küldött ki, de ezek már nem találták a szénszállító hajót, amely ötven méternyire van a tenger alatt. Most búvárhajók keresik. — A tanár és a tanítvány. Szinte mindennapi esemény ismétlődött meg most Temesváron. Az ottani állami főgimnáziumban kedden volt a bizonyítványok kiosztása. Pop Orila VII. osztályú tanuló, aki mindig a legkitűnőbb növendékek egyike volt, algebrából megbukott E miatt odalépett Ozorai Lajos tanárhoz és ingerült hangon megkérdezte: — Tanár úr, miért buktatott el algebrából? — Te gazember, disznó, mi közöd hozzá! A sértő válaszra az amúgy is végsőkig ingerült fitt tanárját az egész közönség és társai jelenlétében arculütötte. A tanár jelentést tett az igazgatónak. — A Galilei Körben (Anker-kör 2. II. em.) e hó 3-án, pénteken este 7 órakor dr. Polányi Károly „Világnézet és politika" címen előadást tart. Vendégeket a kör szívesen lát. Belépődíj nincs. — Szerelmi drámák. Csütörtökön délután 3 órakor a Német utcában levő Népopera-szállóban véres szerelmi dráma történt, E. Katalin 20 éves rendőri felügyelet alatt álló leányra revolverrel rálőtt a kedvese, W. Béla honvédtüzérségi tizedes, aki ezután maga ellen fordította a fegyvert. Mindketten súlyos sebesülést szenvedtek, állapotuk azonban nem életveszedelyes. A leányt a mentők a Rókusba, a tizedest pedig a honvédkórházba szállították. A Krisztina körút 97. szám alatti bérházban L. Pál 28 éves napszámos közös háztartásban élt T. Erzsébet 20 éves napszámosnővel. A férfi ráunt a leányra és úgy határozott, hogy elmegy a lakásból, hogy többé ne is térjen vissza. A leány kérlelni kezdte a férfit, hogy legalább még az éjszakára maradjon otthon, amibe az naigy nehezen beleegyezett. Hajnalban L. fölkelt és leült az asztalhoz, hogy a kijelentőlapot megirja. A szerencsétlen leány orre melléje ugrott és a már készen tartott borotvával L. nyakát, azután a saját nyakát elvágta. Mindkettő életvesztedelmesen megsérült. Az uj Szent János-kórházba vitték őket. — Csak egy koldus, Ilogátsy Kálmán budapesti droglista automobilja Mohács mellett a kölkedi csárda közelében halálra gázolta Simity József mohácsi koldust. Horváth Géza soffőr és az autó utasai jelentkeztek az északi rendőrségnél. A pécsi ügyészség megállapította, hogy a koldus nagyothalló volt és saját vigyázatlanságának áldozata, mert a soffőr idejekorán tülkölt. A koldus haláláért nem felelős senki. — Titokzatos repülőgép. A nagyváradi vár fölött kedden reggel 7 óra tájban egy idegen katonai aeroplán jelent meg, amely már több ízben körül röpülhetett, mire az egyik őr észrevette, aki a kapott szigorú utasítások szerint, rá is lőtt a repülőgépre. Ez azonban legkevésbé sem zavarta a légi utast, aki hirtelenében néhány száz méterrel magasabbra emelkedett és tovább keringett a vár fölött. Az őr lövésének dörejére fegyverbe állott az őrség és értesítették a helyőrségparancsnokot, aki saját autójára ültetett három tisztet és ezekkel üldözőbe vette az aeroplánt. Az aradi úton folyt egy darabig a hajsza, míg az aeroplán hirtelen lecsapott a láthatáron és eltűnt az üldözők szemei elől. Valószínűleg észrevette, hogy üldözik és hirtelen, hatalmas ívben alábbszállt. A katonaság kémet sejtett a légi utasban és így telefonon megkereste a rendőrséget, hogy intézkedjék a környékbeli hatóságoknál, az esetleg leszálló aviatikus letartóztatása iránt, de ennek megtörténtéről mindez ideig nem érkezett hir. ^ Gyilkosság a kaszárnyában^ Bencze Péter vértesi illetőségű, 61. gyalogezredbeli temesvári közkatona a századkonyhába akart menni ebédjéért, de mert sajkáját nem találta, Kovács János közlegénytől akarta elkérni az ő edényét. Kovács azonban nem akarta a sarkát odaadni, amire Bencze a konyhába szaladt, hosszú konyhakést hozott és azzal leszúrta Kovácsot, aki szörnyethalt. Benczét letartóztatták és Kovács szüleit értesítették a szomorú esetről. — Lakásközvetités egyetemi hallgatók részére. Régen érzett hiány pótlására vállalkozott legújabban a Galilei Kör. Köztudomású ugyanis, hogy a budapesti lakásmizériákat a vidéki egyetemi hallgatók bülylik talán leginkább a fővárosban. A legutóbbi diákgyűléseken is súlyos panaszok merültek föl ez irányban és a diákság türelmetlenül követelte lakásközvetítő irodák fölállítását. Addig, amíg a hatóságok vagy az egyetem ezeken a bajokon segít, a Galilei Kör rendez be lakásözvetítő irodát egyetemi hallgatók részére, ahol úgy a lakásadók, mint a lakáskeresők díjtalan közvetítésben részesülnek. Minthogy az egyetemi hallgatók zöme már augusztus havában érdeklődik lakások iránt, ajánlatos, hogy azok, akiknek kiadó szobáik vannak vagy akik kosztos diákokat fogadnak, címüket és feltételeiket haladéktalanul közöljék a Galilei Kör titkárságával (VI. Anker-kör 2, II em. Telefon: 102—82), ahol bővebb útbaigazítást kaphatnak . Az őrmester eltűnt. A' 'debreceni második honvédhuszárezred gazdasági hivatalában dolgozott Janiceek István 42 éves törzsőrmester. Hétfőn utasítást kapott, hogy az ezred betétjéből egy takarékpénztárban vegyen föl 1600 koronát és fizesse ki azokat a cégeket, amelyeknek az ezred adós. Hatszáz koronát kifizetett egy szabó cégnek, azután a többi ezer koronával eltűnt. A csendőrség megállapította, hogy a törzsőrmester Nagyváradra utazott és ott átöltözött polgári ruhába. Felesége és öt gyermeke van. — A szent házasság. D. Márton napszámos Rákospalotán, az Árpád utca 22. számú házban lévő lakásán összeveszett feleségével. Szóváltás közben D. egy nagy konyhakéssel támadt feleségére, aki szintén kést vett elő és fejbeszúrta urát. Mindkettőjüket előállították az újpesti kapitányságra, ahonnan D.-t a mentők a Károlyi-kórházba vitték. A Komárvárosban szerdán este 11 órakor — mint Nagykanizsáról jelentik — véres családi dráma történt Lada József házában. Lada összeveszett a feleségével és a veszekedés hevében mind a két házastárs revolverrel lövöldözött egymásra. Az aszszony golyóra talált és a férj halálos sebével összeesett Ladát a kanizsai kórházba vitték. Tűzvész Londonban. Londonból jelentik, hogy kedden éjjel a város egyik déli negyedében három helyen tüz ütött ki. A tűzvész egész házsorokat hamvasztott el. A kigyulladt házak közel vannak egymáshoz és így egyszerre fogtak az oltáshoz. Éjfél után2 órakor sikerült a tüzet elfojtani. A kárt két és félmillió koronára becsülik. Azt hiszik, hogy a tüzet gyújtogatás okozta. NÉPSZAVA 1914 júlus 3.