Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)

1914-07-07 / 158. szám

8 ják­, hogy ezt a szerbt talán már a legköze­lebb letartóztatják és­­vele együtt fogságba kerül a sarajevoi többi szerb vezér is.­­A" sarajevoi rendőrség példáján fölbuzdul­va, más városokban is serényen folynak a letartóztatások. Jelentettük, hogy Fiuméban több embert letartóztattak Hétfőn a városi rendőrség megint letartóztatott két embert. A­z egyik egy mitrovicai szerb munkás, aki állítólag azt hangoztatta, hogy­­ő is elkövetne a sarajevóihoz hasonló merényletet. Egy di­vatáruüzlet alkalmazottját, aki, hír szerint, nagyobb csoportban helyeselte a merényle­tet, a rendőrség szintén letartóztatott.­­A z­sebenicai (Dalmácia) rendőrség letartóz­tatta Sasic Hiát, egy vendégfogadó alkalma­zottját, mert állítólag dicsőítette a merény­letet és az uralkodóházát gyalázta. Sziszeken Oreskovics Markó vasúti­ alkal­­mazott beszélgetés közben állítólag úgy nyi­latkozott, hogy egészen helyes, ami a trón­örökössel történt. Oreskovicsot a rendőrség letartóztatta. Ez már a harmadik ember, akit a merénylet helyeslése miatt Sziszeken letar­tóztattak. Bécsben is gyanús mindert szerb­ a rendőr­,­ség szemében, ezért azután könnyen meg­esik, hogy a túlbuzgóság felsüléssel végző­dik. Egy bécsi lap szerint szombaton délután a Práter-rakparton két szerbet fogtak el ab­ban a pillanatban, amikor hajón akartak el­utazni. Mind a kettőt bevitték a rendőrségre, ahonnan az első kihallgatás után a rendőr­­ségi börtönépületbe szállították. A podgyá­szotkat lefoglalták.­ "A" rendőrség már azzal dicsekedett, hogy „jó fogást" csinált, de ké­sőbb kiderült, hogy a letartóztatottak ártat­lan földmíves emberek, akik hazafelé tar­tottak. Újvidékről jelentik . Újvidéken letartóz­tatták­­Velykov Milivoj kereskedősegédet, aki Zimonyból jövet 30—40 tanuló jelenlété­­­ben dicsőítette a sarajevói gyilkosokat és azt mondotta, hogy nemsokára itt lesz az idő­, amikor Szerbia a 200 millión vásárolt ágyuk­kal ostromolni fogja Magyarországot és ak­kor a szerb le­sz itt az úr. Működik a cenzúra. Sara­jevóban ,vasárnap az összes lapokat elkobozták, még a horvát és a félhivatalos szerb lapokat is, mert a nyomozásról is írtak. Néhány lap új kiadásban, több üres hasáb­bal jelent meg, de volt lap, amely egyáltalá­ban nem adott újabb kiadást. Segítik a károsultakat. Hír szerint vasárnap a tartományi főnök­­­ég kommünikét adott ki, amely kijelenti, hogy bár a hatóságok nem tehetnek róla (?), a merénylet fölött való felháborodásnak természetes szüleménye volt a hétfői rombo­lás. Azoknak a szerbeknek, akik Bosznia egész területén a rombolás miatt károkat szenvedtek, sőt földönfutóvá lettek és kol­dusbotra jutottak, a kormány támogatást helyez kilátásba és fölhívja ezeket, hogy megfelelő segélyért jelentkezzenek. Keresnek két bombát. Dubrijovics diák, akit bűnrészesség címen letartóztattak, hír szerint bevallotta, hogy bombát és Browningot kapott Principtől. A bombát a Miljacska-folyóba dobta. Szomba­ton délután rendőri bizottság szállott ki a helyszínen és magával vitte Cubrilovicsot is, hogy mutassa meg a folyónak azt a részét, ahová a bombát dobta. A bizottság tagjai a Miljacska sekély vizébe mentek, hogy meg­keressék a bombát. Késő estig kutatták a víz sekélyes helyeit, de nem találtak a bom­bára. Vasárnap délelőtt újra kimentek a helyszínére és állítólag meg is találták a bombát. Sarajevóból jelentik: Szombaton ismét ki­hallgatták Ilics tanítót, aki beismerte, hogy Principtől kapott egy bombát, amelyet, mi­után Princip merénylete sikerült, a Verein­haus háta mögött levő illemhely kanálisába eresztette le. Bizottság kutatott a bomba után, de eddig nem találták meg. NÉPSZAVA 1911 Július 7. Pogrom a szerbek ellen, Raguzából jelentik: A trónörökösért va­sárnap a székesegyházban tartott gyászis­tentisztelet után a broanoi és brgattoi horvát lövészegyesületek tagjai a községháza elé gyűltek, amelyen a szerb lobogó lengett és be akartak hatolni az épületbe. A kerületi kapitány elrendelte, hogy a szerb zászlót vonják be a községházáról és nyugalomra intette a tüntetőket (?), akik ezután a szerb­ egyesület házához és a szerb iskolához men­tek és mindent összezúztak. Egy szerb zász­lót összetéptek és a tornacsarnok berendezé­sét elpusztították. A kár ezen az egy helyen meghaladja a­­10.000 koronát. A tüntetők ez­után horvát zászló alatt, a néphimnuszt éne­kelve és Ferenc József királyt éltetve, bejár­ták az utcákat és a szerb üzleteket mindenütt megtámadták. Sok szerb címtáblát elpusztí­tottak. Délben a katonaság kénytelen volt beavatkozni. Két ember megsebesült, tizen­ötöt letartóztattak. Délután megismétlődtek a tüntetések, mire a hatóságok az összes nyil­vános helyiségeket bezárták. Bécsben vasárnap a katolikus népszövet­ségnek gyászgyű­lése után a Ringstrassén levő Deutschmeister-szobor előtt hazafias tüntetés volt, amelyen mintegy 500 ember vett részt. Rendzavarás nem történt. Erősen látogatott tüntető gyűlést tartottak vasárnap a csernovitzi akadémiai diákok. A gyűlésen rutén, lengyel, német és bolgár diákok vettek részt, akik a leghevesebben tá­madták a szerbeket. A szónokok hangoztat­ták, hogy Szerbia nem mentegetheti eljárá­sát a boszniai szerbek politikai elnyomatásá­val, mert Szerbia maga a legkegyetlenebbü­l bánik a hódított területeken lakó bolgárok­kal. Hevesen támadták a pánszlávizmust és Oroszországot, amely most Bulgáriát akarja elnyomni. A gyűlés végén határozati javas­latot fogadtak el a szerbek ellen és Berch­told közös külügyminiszternek táviratot küldtek. Eszékek­ Vasárnap este az alsóvárosi jog­párt gyűlést tartott, amelyen Kraus képvi­selőnek bizalmatlanságot szavazott, mert teljesen a szerbek és a koalíció irányát kö­veti. A gyűlés felháborodását fejezte ki a sarajevói merénylet fölött. A gyűlés után annak résztvevői tüntető körmenetet akar­tak tartani, de a rendőrség ezt megakadá­lyozta, mert a körmenet nem volt bejelentve. Mintegy négyszáz tüntető mégis végigvonult a városon és gyalázta a szerbeket és a koalí­ciót. A rendőrség szétszórta a tömeget. Az utcát, amelyben Muncsevics Vazul, a szer­bek vezére lakik, rendőrség elzárta a tünte­tők elől­ azt a szégyent és botrányt, hogy Belgrádot egy osztrák rendőrbiztos hatásköre alá he­lyezzék. A „Balkan" e hit ügyében azt írja, hogy az egész annál is inkább esztelenség volna, mert ártatlanok üldözése miatt éppen a monarchiát kellene nemzetközi ellenőrzés alá helyezni, mert Ausztria-Magyarországon kevésbé konszolidáltak a viszonyok, mint Törökországban. Osztrák hivatalnokok és katonák Szerbiában csak egy fogadtatásra találhatnak­: a szuronyra. Nyomozás Szerbiában. Hír szerint a szerb belügyminiszter utasí­totta Lazarevics Vaszilt, a bűnügyi osztály főnökét, hogy a legszigorúbb nyomozást folytassák le, mindenkit hallgasson ki, min­den nyomot kutasson föl és mindent foglal­jon le és eljárását nyomban foglalja jegyző­könyvbe. Lazarevics egyik fővárosi laptudó­sítónak a nyomozásról a következőket mon­dotta: — A belügyminiszter utasítására hétfőn kezdtem el a nyomozást, amit ez idő szerint már befejezettnek mondhatok. Hogy ezt a rendelkezést megelőzte-e a monarchia lé­pése, nem hiszem, volt-e minisztertanács, nem tudom. Én egyszerűen megkaptam az utasítást és annak alapján jártam el. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy önnel a jegyzőkönyveket megismertessem, mert ez a nyomozás érdekében lehetetlen. Cigo vagy Ciganyevics, vagy Csiganyevics nevű em­ber nincs Belgrádban és nem is volt, az ál­lamnyomdának ilyen alkalmazottja nincs és nem tudjuk el se képzelni, hogy ki lehet. Nyomozásaim eredményeként azt közölhetem önnel, hogy szerintem belgrádi vonatkozása a sarajevói merényletnek nincsen. Az „Odjek" közli azt az eddig meg nem­ cá­folt hírt, hogy a szerb kormány hozzájárulá­sát adta ahhoz, hogy a merénylet ügyében egy osztrák rendőrbiztos szerb területen nyomozzon. A lap azt írja, hogy nem hiheti A temetés után. Az arisztokraták tüntetéséhez. Bécsi testvérlapunk, az­­Arbeiter-Zeitung, igen magas körökből származó érdekes cikket közöl a trónörökös temetése körül lejátszódott zavarok megvilágítására. A cikkből vesszük a következőket: Ha minden jel nem csal, akkor az első fő­udvarmester állása megingott a temetés ren­dezésének módja miatt. Erre Montenuovonak két oka volt. Az egyik az, hogy —amikor Mon­tenuovo a trónörökösné rangemelésével szem­ben megfontolást hangoztatott — Ferenc Fer­dinánd trónörökös ridegen figyelmeztette a főudvar­mestert saját származására,­­Monte­nuovo Neippergnek és I. Napóleon feleségének, ,Mária Lujzának az unokája. — A szerk.) Ezt Montenuovo nem tudta elfelejteni. A másik oka meg az volt, hogy a trónörökös felesége nem volt „egyenrangú" Ferenc Ferdinánddal. Az udvari terv szerint, amelyet Montenuovo herceg útmutatása alapján Nepallek megálla­pított, Ferenc Ferdinánd trónörökös koporsó­ját egyedül kellett volna Bécsbe vinni, a fele­sége koporsóját pedig Triesztből egyenesen Artstettenbe szállítani. Amikor ezt megtudta Mária Terézia főhercegasszony, az elhunyt trónörökös mostohaanyja és Károly Ferenc József trónörökös, közbeléptek és az ő közben­járásuknak volt az eredménye, hogy Monte­nuovo a király utasítására az udvari szertar­tás programját megváltoztatta. Így történt, hogy Hohenberg Zsófia hercegnő tetemét is Bécsbe hozták, de azt az egyet mégis keresz­tülvitte Montenuovo herceg, hogy a trónörö­kös gyermekeit nem bocsátották szüleik k­opor­sójához a Burg-kápolnában tartott beszente­léskor. A hatalmas főudvarmester úgy rendel­kezett, hogy mivel együttesen hozzák a kopor­sókat Bécsbe, ne legyen olyan fényes katonai pompa, mint Albrecht főherceg temetésekor, mert asszonynak a spanyol udvari etikett sze­rint nem jár ki katonai parádé. Ő rendelte el, hogy éjszakának idején hozzák a koporsókat és késő éjjel szállítsák Artstettenbe. Monte­nuovo herceg akarta, hogy az uralkodóház tag­jai ne várják a gyászvonatot, csak a kápolnába menjenek el a beszentelésre. De rosszul számí­tott, mert nem vette tekintetbe Károly Ferenc József főherceg és Mária Terézia főhercegasz­szony kegyeletes érzését. Az új trónörökös ki­járta a királynál, hogy az árva gyermekeket még Bécsben bocsássák szüleik koporsójához és ne csak az artstetteni kriptában. Károly Fe­renc József főherceg kikért magának minden beleszólást magánügyeibe, amidőn megjelent a vasútállomáson, hogy fogadja az érkező kopor­sókat. A hatalmas főudvarmester akarata elle­nére az új trónörökös Mária Terézia főherceg­asszonnyal és Zita főhercegnővel várta az ér­kező tetemeket, hiába figyelmeztette a főudvar­mester egy magasrangú udvari tisztviselő út­ján a trónörököst és a főhercegasszonyokat, hogy a spanyol udvari szertartás értelmében ez megengedhetetlen. De a főnemességgel is összetűzött Monte­nuovo herceg. Úgy rendelkezett, hogy a legma­gasabb arisztokrácia csak az artstetteni teme­tésen lehessen jelen,­­de nem a Burg kápolna. A sarajevói fogházak felrobbantásáról elterjedt hírekkel szemben a szerb sajtóiroda a következő cáfolatot teszi közzé: Egy ma­gyar lapnak azon híre, amely arról szól, hogy szerb részről kísérletet tettek a sarajevói merénylők kiszabadítására, továbbá, hogy ötven török álruhába öltözött szerb komi­tácsi Boszniába ment, annyira nevetséges, hogy cáfolatra sem érdemes. Ugyanilyen alaptalanok az ugyanebből a forrásból szár-­­mazó támadások Jankovics tábornok és Prij­bicsevics őrnagy ellen.

Next