Népszava, 1914. augusztus (42. évfolyam, 181–211. sz.)

1914-08-02 / 182. szám

et l'Enseignement"­­(A szocializmus és az oktatás); „Le Socialisme et les Peuples" (A szocializmus és a népek); „Études socia­listes" (Szocialista tanulmányok); „Discours parlamentaires" '(Parlamenti beszédek); „l'Armée nouvelle"­­(Az új hadsereg); „Deux Méthodes" (Két módszer); „Idealisme et Materialisme" [(Idealizmus és materializ­mus); „l'Internationalism­e à la Chambre "(A nemzetköziség a Házban). Az utóbbi időben Jaurés elvtárs különö­sen élénk tevékenységet fejtett ki az arány­lagos képviselet érdekében, a hároméves katonai szolgálat ellen, a világbéke érdeké­ben. Szerdán még Brüsszelben volt a szo­cialista nemzetközi iroda ülésén, ahol elha­tározták, hogy az augusztus 23-ára Bécsbe egybehívott nemzetközi kongresszust Pá­risban tartják meg. Jaurés, Vaillant és Guesde elvtársakkal vállalkozott a kon­gresszus rendezésére abban a reményben, hogy Párisban üdvözölheti a világ sok millió proletárjának képviselőit, akik egybe­gyűlnek, hogy megerősítsék a népek test­vériségét és a világbéke megteremtésén fá­radozzanak. Reménysége teljesülését nem érhette meg és a világ proletárjainak kép­viselői csak mártirsírjához zarándokolhat­nak, hogy leróják kegyeletük adóját az iránt, aki életében nagy volt és halálában megnövekedett, mert vérét adta áldozatul eszméiért, amelyekért életében minden gon­dolatát, minden tudását, szivének minden dobbanását áldozta.­­ Jaurés elvtárs nagyságát jellemzi az a me­leg rokonszenv is, amellyel a magyarországi sajtó megemlékezik róla és működését mél­tatja. A kormányhoz nagyon közel álló „Pes­ter Lloyd" például így ír : Olyan eseményt jelentenek Parisból, amely a jelen pillanatban bizonyára befolyásolja az európai politikát. Jean Jaurést, a franciaor­szági egyesült szociáldemokrata párt vezérét egy ismeretlen ember agyonlőtte. A francia távirat jelentősen rövid lélekzetű­ és egészen franciátlanul szűkszavú, így a kommentárnak pótolnia kell a tényeket. Jean Jaurés határozottan ellensége volt a nacionalista politikának, de mindenekelőtt egy olyan háború politikájának, amely Franciaor­szágot ebben a pillanatban Oroszország mellé állíthatná. Sohasem nyilvánult meg élesebben az a kiáltó ellentét, amely az orosz-francia szö­vetséget jellemzi, mint a döntésnek ezen nap­jaiban. Az a hallatlan tény, hogy egy előreha­ladt szabad állam szövetségre lép a kontinens legelmaradottabb államával, szükségszerűen előbb-utóbb lehetetlen helyzetekbe kellett hogy hozza a szabad ország népeit. Ez a helyzet már bekövetkezett. Nem lehet föltenni, hogy egy szabad nép a szellemi és er­kölcsi kultúra legmagasabb fokán álló állam fiait a vágóhídra vezettesse, hogy Oroszország­nak szolgálatot téve, Szerbiában megvédel­mezze a gyilkosság, az ifjúság megrontása, az összeesküvések és a hazaárulás autonómiáját. Az a föltevés, hogy a francia katonák vérüket áldozzák azért, hogy a „Narodna Odbrana"-t megvédelmezzék, hogy fönntartsák a szerb tanintézetekben a hazaárulás tanrendjét, túl­ságosan groteszk, semhogy a francia nemzet vissza ne utasítaná. Ezen groteszk föltevés ellen foglalt állást Jean Jaurés és heves egyéniségének minden súlyával, és ez az állásfoglalás volt az, — ha a jelek nem csalnak — amiért az életével fize­tett. Úgy látszik, megint a moszkovita politika dolgozott a nála megszokott eszközökkel. Pedig az a szellem, amely Jaurès szájából be­szélt, a francia nép szellemének a szelleme. Az elhalt szocialista vezérnek egyéni vonása volt az, hogy kifejezést adjon azoknak az érzelmek­nek, amelyek az őt körülvevő tömegekből hoz­zá fölsugárzottak. Ezért sikerült neki nagy nép­szerűségben túlélni Pouget antiparlamentáris szindikalista hadjáratát, ezért találta meg az utat Guesdehez, amikor a francia szocializmus a revizionizmus útjáról a marxizmushoz tért át. Világos, hogy Jaurés a tömegek szivéből be­szélt, a tömegek szive vérével irt, amikor az utóbbi napokban a francia munkások nevében határozottan tiltakozott az ellen, hogy a fran­cia kultúrnép támogassa a szerb barbárokat. Jaurés halála éppen olyan lángolóan megbé­lyegzi az orosz-szerb orgyilkos szövetséget, mint amilyen világosan jellemzi a francia nép­nek ösztönszerű hátrálását a kulturátlanságtól. Franciaországban azonban Jaurés halála nem marad következmények nélkül. Mártírvér ömlött és ha a párisi talajt ilyen módon ter­mékenyítik, mindig gyorsan, dús termés fakad föl belőle. Jaurést gyilkos kézzel távolították el, mert az orosz barátság fanatikusai féltek ellentmondásától és népszerűségének hatalmá­tól. Meggyilkolták, hogy megfélemlítsék a szo­­­ialista pártot és megtörjék a háborúval szem­ben való ellentállását. Franciaországban a nép­milliók nem fogják ezt nyugodtan tű­rni. Orosz­ország szövetségesére nehéz napok és komor gondok várnak. A „Magyarország" többek között ezt mondja: A jelen Franciaország egyik legnagyobb politikai elméjét, a nagy nemzetgazdászt, a hatalmas francia szocialista párt kimagasló vezérét, tegnap meggyilkolták. A forrongó vi­lág története egy újabb vértanúval lett­­gaz­dagabb. Fájdalmasan érint minket ez a hír, nemcsak azért, mert a szellemi erők egy titánja hullott el váratlanul, orvtámadás golyójától halálra sebezve, hanem mert Jaurést hozzánk köze­lebbi kötelékek is fűzték. ... A nekrológi­ó elfojtja fájdalmát és megkísérli megrajzolni a tragikusan elhunyt Jaurés életének diadalmas pályafutását, szédítő emelkedését, amely az ismeretlenség szürkeségéből a világhírnév ré­giójába vezet. Jean Jaurés mint tanár és filo­zófus kezdte működését. A tanári pályát ké­sőbb fölcserélte a politikus szószékével, de előbbi életéből utolsó leheletéig megőrzött egy ritka tulajdonságot, amely az igazi nagyság jele volt: bármennyire elemében volt, midőn néptömegeknek vagy a parlamentnek ragyog­tathatta csodálatosan szárnyaló, ékességektől, mélységtől és költőiségtől tündöklő és hevítő szónoki zsenialitását, mégis az igazi otthonát, ahol boldogabb volt, becses könyvtára ké­pezte, amelyben könyvei­ között sokáig elidő­zött. Mennyire szerette a könyveket! Meny­nyire szeretett minden idők legnagyobb láng­elméivel eltársalogni! . . . Jaurés a legutóbbi évek alatt megérte azt, hogy a szociáldemokrata párt a francia parlament egyik legszámottevőbb tényezőjévé erősbödött és a legutóbbi választásból 102 szo­cialista képviselő került ki. Jaurést félreismerték azok, akik antimilita­ristának tartották. A hároméves szolgálat el­len leghevesebben küzdött szociális érdekből (és el is érte azt, hogy határozott ígéretet ka­pott a mostani kormánytól a két éves szolgá­lat lehetőség szerinti visszaállítását illetőleg), de emellett a milíciák szervezését sürgette, néphadsereget akart létesíttetni Jaurés tele volt lelkes eszmékkel, nagy koncepciójú ter­vekkel és tettvágya, testi-szellemi frissesége sohasem volt talán nagyobb, mint most, ezek­ben a történelmi nagy pillanatokban. A világnak egy általánosan tisztelt szellem,­ óriása dőlt ki vele. -« ként kitűnő úszó, úszva elhatolt a csónakhoz és azt azután a szerbek heves tüzelése közben visszairányozta a partra, ahol a sebesült káplárt nyomban ápolás alá vették. Az első ütközet. "(Béls, augusztus 1. — A „Südslavische Kor­respondenz" tudósítása Zimonyból.) Az első harcok Belgrádban a szerdára virradó éjjel folytak le. (Erről a harcról már közöltünk részleteket. — A szerk.) Éjfél után egy órakor hallatszott Zimonyban az első ágyúlövés, amelyet azután követett a többi. A támadást szerb részről kezdték, amely az osztrák-ma­gyar szállítóhajókat kezdte lövöldözni. Ugyanis a jelzett időben vonult a Dunagőz­hajós Társaság „Inn" nevű hajója három uszályhajóval, a belgrádi vár alatt. A gőzös, amelynek kapitánya Feiner István volt, cél­pontja lett a szerb parton fölállított gépfegy­vereknek. Egy monitor gyorsan segítségére sietett és ágyútűzzel riasztotta el a szerb had­állásokat, amelyeken levő ütegeket csakha­mar el is hallgattatta. Az ágyuszó mindkét részről elcsöndesült és a parton összegyűlt zimonyi lakosság azt hitte, hogy most már teljesen véget ért az összeütközés. Azonban hajnali fél két órakor váratlanul irtózatos dördülés hangzott föl a Száva híd felől. A szerbek megkísérelték a híd fölrobbantását, ami azonban csak nem sikerült nekik. A haj­nali szürkületben látni lehetett, hogy a híd­nak az a része, amely, a szerb part é­­ az első­ pillér között van, a vízbe lóg, maga a pillér azonban sértetlenül áll. A híd, mint megálla­pították, gyalogos közlekedésre még mindig alkalmas. Időközben a monitorok megkezdték Belgrád bombázását. Azonkívül a zimonyi ütegek is részt vettek a bombázásban. Egy lövés a Kalimegdán exponált helyén levő ka­szárnya tetejét szakította át, amely hirtelen lángba borult. A monitorok következő lövései is mind célba találtak. A zimonyi partról könnyen meg lehetett állapítani, hol csaptak le a lövegek, mert a nyomban fölszálló füst jelezte ezt. Reggel ötödfél órakor véget, ért a h­arc. A nyugalmat mi sem zavarta az első délutáni órákig. A zimonyi part zsúfolva volt emberekkel, akik az éjjeli küzdelem helyét tekintették meg és messzelátóval vizsgálták az ellenséges partot, amely azonban kihalt­nak látszott. Szerdán délután öt órakor a mi ütegeink ismét megkezdték a bombázást. Szerb részről a tüzérségi pozíciókról, amelyek Belgrádtól délre, a banjicai tábor mellett voltak fölállítva, válaszoltak a mi lövé­seinkre. Ez az ágyúharc körülbelül félóráig tartott. Az esti szürkület már beállott, ami­kor egy osztrák-magyar katonai repülőgép jelent meg Belgrád fölött. Ugyanekkor a Belgrád—Zimony­i hídnál heves puskatűz fej­lődött ki. A monitorok megkezdték a bombá­zást. Szerb részről élénk mozgás volt látható. A szerb gyalogság f­ejveszetten menekült a parttól védett helyekre. A monitorok közbe­lépésekor csakhamar megszűnt a hídon a puskaharc. Ismét nyugalom keletkezett, este tíz órakor teljes sötétség borult a két partra. Kevéssel éjfél előtt a szerbek ismét tüzelni kezdtek. Ütegeink válaszoltak a szerb táma­dásra és a monitorok is beleszóltak az ágyu­harcba. A Száva-hídnál is felújult a harc. A szerbek most már harmadszor tettek kísérle­tet, hogy a hidat a levegőbe röpítsék, de ez­úttal is kudarcot vallottak s óriási veszteség­gel kénytelenek voltak visszavonulni. A szerb támadások meg-megismétlődtek egészen az első reggeli órákig, mindig eredménytelenül. Éjfél után egy órakor hatalmas robbanás hal­latszott át Belgrádból s egyidőben a város keleti részén nagy terület lángba borult. Meg­állapították, hogy egy lőszerraktár a levegőben röpült és ez okozta a tüzet. Ostromállapot Szerbiában. (Berlin, augusztus 1.) A „Vossische Zeit­­ung" jelenti Belgrádból. Egész Szerbiára ostromállapotot hirdettek ki. Pasics a skup­stina tagjainak referált a pillanatnyi hely­­zetről. Pasics rendkívül lehangolt és csak a hadseregben bízik most már 1914 augusztus 2. 'A magyarországi szociádemokrata párt­­ részvétel A magyarországi szociáldemokrata­ párti vezetősége a következő részvéttáviratot kül­­­dötte a francia testvérpártnak: „L'Humanité" Paris, 142 m­e Montmartre. Valósággal lesújt bennünket a hír, hogy a francia szocializmus hatalmas oszlopa, a nemzetközi szocializmus büszkesége, Jean Jaurés elvtársunk, aljas gyilkosságnak esett áldozatul. Osztozunk az egyesült francia szo-­ cialista párt nagy gyászában, együtt akarunk­ veletek továbbra is küzdeni a nemzetközi szociáldemokrácia diadaláért. A­ magyar-­­országi szociáldemokrata párt vezetősége megbízásából Buch­inger titkár.

Next