Népszava, 1914. augusztus (42. évfolyam, 181–211. sz.)

1914-08-22 / 202. szám

8 hi élelmiszeruzsora és a hatósági ármegállapítás . A háború kísérő jelenségre rendesen az élel­miszerek árának az emelkedése szokott lenni. Ez, sajnos, most sem maradt el és egyes áruk­nál olyan árakkal találkozunk, amilyet a mai generáció még soha sem látott. Mindenesetre dicsérendő tehát a hatóságok­nak az a törekvése hogy az árak emelkedésének határt szabjon. Ez meg is történt több helyen, különösen Budapest környékén. A tapasztalat azonban azt bizonyítja hogy az illetékes hatóságok — melyeknek jóhiszemű­sége kétségbe nem vonható — nem állapítják meg helyesen az árakat. Ebből azután számos félreértés származik és lehetetlen állapotokat teremt. • A hibák, melyeket eddig elkövettek­, három csoportba oszthatók: 1. egyes áruk árát túldrágán; 2. egyes áruk árát túl olcsón állapítják meg és - I 3. nem az uzsora, forrásánál kezdik meg a rendszabályozást, hanem ott, ahol az már, mint okozat folytatódik és néha fejlődik is. Az első két eset igazolására alább egy össze­hasonlítást közlünk. Az összehasonlítást a váci főszolgabírónak Rákospalota és Pest­újhelyre, a soroksári elöljáróságnak Soroksárra szóló ármegállapításai alapján közöljük, melléje téve az Általános Fogyasztási Szövet­kezet és egyes esetekben a fővárosi élelmiszer­üzem árait. Eszerint az árak augusztus 10 és 16-ike kö­zött voltak. Ebből a néhány szemelvényből is látható, hogy a hatósági árak abszolúte nem alapul­nak a tényleges piaci árakon, hanem egyes források bemondásán, amelynek valódiságát a hatóság nem tudja ellenőrizni. De meg kell jegyezni azt is, hogy hosszabb időre a hatósági árak megállapítása nem is lehetséges. Az árak nagyban napról-napra változnak és éppen ezért a kicsinybeni árak­nak is változni kell folyton. Például ezelőtt három-négy nappal a bur­gonya ára Budapesten nagyban 7­7.50 korona volt, ma már 10 korona az ára. A liszt ára a malmokban tegnap még 52 korona volt, ma már 54 korona. A cukor ára a budapesti nagy­kereskedőknél 15-én még 80.90 korona volt, 17-én pedig már 93.50 koronára emelkedett. Világos tehát, hogy az, aki az árut kicsinyben adja el, kénytelen a drágábban vett árut drá­gábban tovább adni. És így jutunk el a harmadik kérdés feleleté­hez is, hogy a hatóság az árakat elsősorban a gyáraknál, termelőknél és nagykereskedők­nél szabályozza. E célból szükséges, hogy: 1. A hatóság a búza tulajdonosait kötelezze arra, hogy készleteiket bizonyos maximális árban adják el és ne tartsák vissza a piactól, 2. a malmoknál, 3. a cukorgyáraknál, 4. általában az összes mezőgazdasági és ipari termelőknél és 5. az összes nagykereskedőknél állapítsa meg az árakat. Ha ez megtörtént, csak akkor és csak ennek az alapján lehet a kicsinybeni árakat megál­lapítani. Amíg ez nem történik meg, addig elő­állhat az az eset, hogy például a rákospalotai elöljáróság a szövetkezetet megbünteti uzsorá­ért, mert a zsírt 8 fillérrel drágábban árusítja, pedig a fát és szenet­­ koronával olcsóbban árulja, mint ahogyan a hatóság azt megálla­pította. A szövetkezetnek, mint olyan egyesületnek, amelynek nem nyerészkedés a célja, amely csak tagjainak árusít s a fölmerülő nyereséget tag­jai között szétosztja, tehát ő magát nem is uzsorázhatja ki, nincs ugyan oka félni a ható­sági beavatkozástól, de szükség van arra, hogy az illetékes körök figyelmét ezekre az anomáliákra fölhívjuk. Ismételjük, hogy nem kételkedünk a hatósá­gok jóhiszeműségében, de hogy az uzsora el­len csak a vázolt módon lehet védekezni, azt hiszem, sikerült bebizonyítani. Erdélyi Mór, az Általános Fogyasztási Szövetkezet ügyvezető igazgatója. Hatósági ár­a a p O ^ O p •SS^1 a C. © a­ M ? 1 '3 b­ M a u f § •c 5 a w '3 a * p CO ^ f i­llér­e­k b­e a Liszt, 0-ás— — 56 52 54 *— Cukor, kocka 90 86 88­­—.. Frank-kávé, '/1-es 48 — 43 -1 Petróleum 32 — 30 1— Denaturált szesz 56 — 48 — Tej — 24 28 ' — Burgonya 12 8 10 — Disznózsír 184 .170 192 190 Háj 180 180 192 190 Zsirszalonna .180 180 184 — Fa _ 440 — 340 — Szén 560 — 460 — * * * — A „Baron Gautsch" katasztrófája. Csütör­tökön érkezett Fiuméba Luppis József tenge­résztiszt, az elsülyedt Báron Gautsch Lloyd­gőzös második kapitánya, aki a szörnyű ka­tasztrófát túlélte és az utasok egy részének mentését vezette. Luppis nagyatyja volt az, aki a tengeri torpedót föltalálta, melynek szabadal­mát Whitehead Róbert angol mérnökkel együtt szerezte meg és használta ki, megalapítván a világhírű fiumei torpedógyárat. Luppis kapi­tány egy újságírónak ezeket mondotta a ka­tasztrófáról: — Délután fél kettőig mint első tiszt telje­sítettem a kormányhídon szolgálatot és akkor karütömbe vonultam és mert nagy meleg volt, levetkőzve pihentem le. Álmomban egyszerre óriási lökést éreztem, mintha sziklazátonyra futottunk volna, majd rettenetes dörrenést hal­lottam. Pont három óra volt, amikor kiugrot­tam az ágyamból, hogy a parancsnoki hídra rohanjak. Ámde nem tudtam kimenni, mert a parancsnoki híd följáróját az I. osztály felől jövő forró gőz és fojtó füst elzárta. Átvetet­tem magam a folyosó korlátján, fölkúsztam a­­felső fedélzetre, hogy azon keresztül jussak a parancsnoki hídra, de a gépház űrjéből feltörő gőz és bűz miatt nem lehetett oda érnem. Köz­ben az utasok nagy része a lépcsőkön keresztül a fedélzetre jött és közel négyszáz embert lát­tam, akik leírhatatlan és kimondhatatlan iz­gatottság közben kötözték magukra a mentő­öveket. Hajónk rohamosan sülyedt, mert a nagy nyári hőség miatt a köralaku ablakok mind nyitva voltak és azokon a tengervíz bá­mulatos gyorsasággal hatolt ide, megtöltvén az egész hajóűrt és óriási súlyával lehúzván a mélységbe. — Néhány matrózzal le akartam oldatni a legközelebbi mentőcsónakot, ám az odaugráló kétségbeesett utasok a csigákat összecsomóz­ták, úgy, hogy a köteleket csak az utolsó pil­lanatban tudtam elvágni, ami ha nem sikerül, a merülő hajó csónakunkat is magával rán­totta volna a mélységbe. Negyven ember volt a mi csónakunkban, amelybe utóbb a hajóról még egy ember ugrott le. Én és egy fűtő la­páttal eltoltuk a csónakot a hajó testétől s alig voltunk tőle negyven méternyi távolság­ban, amikor már teljesen elsülyedt, magával rántván a mélységbe mindenkit, akik a fedél­zetén voltak. Akik előbb a vízbe ugrottak és elúsztak a hajótól, majdnem mind megmene­kültek. — Vérfagyasztó jelenetek játszódtak le körü­löttem és bár mentőcsónakunk majdnem tele volt vizzel, megragadtam a tengerből kiemel­kedő két kart és beemeltem magam mellé egy ájult leányt. Elszörnyedve láttam, hogy a többi mentőcsónakokat az örvény magával rántotta. — A mentőcsónakból azonnal zászlójelet adat­tam és nemsokára észrevettem, hogy három torpedónaszád közeledik felénk. Bár teljes gőz­zel és óriási sebességgel jöttek, közel félóráig tartott, amíg a katasztrófa színhelyéhez meg­érkeztek. —• Az élethez való ragaszkodás legrettene­tesebb viaskodása folyt le ezalatt körülöttünk. A torpedónaszádok leeresztettek két csónakot, azokba vették föl a mentőövekkel úszókat, majd amikor jeleztem, hogy csónakom telve van vízzel, két gőzbárka jött hozzánk és egy tenderre vitte negyvenkét emberemet. Amikor mindenkit kihalásztak, a tenderek vittek min­ket Pólába, ahol a haditengerészeti kórházban helyeztek el és a Vörös Kereszt emberei vették ápolás alá a betegeket. Természetes, hogy a halottakat is mind behozták Pólába. A halot­tak legnagyobb részén mentőöv volt és közülük huszonöt hullánál konstatálták, hogy folyé­kony naftától fulladtak meg.­­ A szerencsétlenség valószínű oka, hogy valami gonosz ember pokolgépet rejthetett el a gépházba, mely fölrobbant és mert hajónkat naftával sütöttük, a naftatartány is széjjel­robbant és a széntömlő folyadék az utasok egy részét megölte.­­ Hogy hány utas lehetett a hajón, nem tud­juk biztosan, mert Mills hajószámvevő, akinél az utasok száma föl volt jegyezve, meghalt. A pólai Giornaletto 208 megmentett nevét kö­zölte, ezenkívül Triesztbe is vittek megmen­tetteket. Hozzávetőleg négyszáz ember utaz­hatott a hajón, melyet — és ezt minden mende­monda dacára is állíthatom — nem akna robbantott föl. Aknarobbanást többször láttam már a Dardanellákon. Az akna ötven méter magasságra is földobja a vizet és a hajót összetöri. Ez itt nem történt meg. A fedél­zetén egyetlen csöpp víz nem volt.­­ Sebesültek Budapesten. A­ Labác körüli harcokban megsebesült katonák közül a zi­monyi postavonat pénteken reggel fél 8 óra után újabb száznegyven könnyű sebe­sültet hozott Budapestre. A sebesülteket a keleti pályaudvar érkezési oldalán mentők, vöröskeresztesek és önkéntes ápolónők fo­gadták. A mentők öt automobillal, két autó­busszal és tizenhat sebesültszállító kocsiv­a­l vonultak ki, de kivonult az automobil sebe­sültszállító vöröskeresztes oszlop is.­­ Pén­teken délután 3 órakor is érkezett a keleti pályaudvarra egy nagyobb sebesültszállít­mány és amíg a mentők autókon bevitték őket a kórházba, az utcákon nagy­ tömeg él­tette a sebesülteket. — Letartóztatott kerítőnő. A rendőrség le­tartóztatta Nádasi Jánosné született Martos Elza harmincnégy éves magánzónőt, aki fiatal leányok megrontásával üzletszerűen foglalko­zott. Nádasiné a lapokban apróhirdetéseket tett közzé és ezekben fiatal leányokat mint maszk­­ozónőket ajánlott. A jelentkező férfiközönsé­get a leányokkal megismertette, a leányoknak mágnás szeretőket és kényelmes életet ígért és sikerült is több fiatal leányt a rossz útra csá­bítani. Mátyás­ utca 13. szám alatti lakásán találkahelyet tartott. A rendőrség­­letartóztatta a kerítőnőt és át fogja a­dni a bíróságnak. — A sanfranciskói viágkiállítás. A „Nemzet­közi Távirati Hirlap"-nak jelentik Berlinből. Az Anglia, Németország, Oroszország és Ausztria-Magyarország között kitört háborúk kétségessé teték a sanfranciskói világkiállítás megtartását. A Berlinben lévő európai köz­ponti iroda a kiállítás megtartása iránt kér­dést intézett a sanfranciskói központi irodá­hoz, amely nem adott még határozott választ arra vonatkozólag, hogy a világkiállítást, amelynek munkálatai már nagyon előrehalad­tak, a jövő évben megnyitják-e. Ma úgy áll a dolog, hogy mindazon európai államok, ame­lyek elhatározták, hogy részt vesznek a­­kiállí­táson, egymással háborút viselnek. A san fran­ciskói központi iroda attól teszi függővé a ki­állítás megtartását, hogy mikor fognak békét kötni a hadviselő felek. — Csónakázók szerencsétlensége. Mohácsról írják: Pár nappal ezelőtt Csernyánszky József sepsei tizenkilencéves tanító, Bohner Ádám huszonegyéves liptódi tanító és egy Szmerkács nevű elektrotechnikus délután csónakázni men­tek a Dunára. Himbálni kezdték a csónakot, amely hirtelen fölborult. A vízbeesettek se­gítségért kiabáltak, de a parton levők azt hit­ték, hogy tréfából kiáltoznak és nem mentek segítségükre. Csernyánszky és Bohner a vízbe fúlt, Szmerkács nagy nehezen kiúszott a partra. Csernyánszky holttestét még aznap kifogták a halászok. a.%s­J.:i: u­uj^ Liu/JLUO —<—.

Next