Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)

1914-09-24 / 235. szám

1914. szeptember 24. NÉPSZAVA az orosz tengerészetnél. A törökországi angol tengerészeti misszió már kilépett a török szol­gálatból. Azért ment Sebastopolba, mert ott már a háború kitörése előtt sok angol tiszt lé­pett orosz szolgálatba.­­ Lefoglalt hajók. Levélben érkezett newyorki tudósítás el­mondja, hogy oda érkezett jelentések szerint az „Aida" nevű osztrák gőzöst egy angol cir­káló elfogta és Montrealba vitte. A hajó pa­rancsnoka, Martinovics Antal ott kapta azt a szomorú hírt, hogy egész családja a „Baron Gautsch" robbanása alkalmával vízbe fúlt. Egy francia ágyúnaszád elfogta az „Emilia" nevű osztrák gőzöst és Oranba vitte. Az „Emilia" parancsnokának a háború kitöréséről még fo­galma sem volt. Római lapok hírt kaptak Washingtonból, hogy azt a vöröskeresztes hajót, amely ezelőtt a Hamburg—Amerika-i társaság gőzöse volt és a „Hamburg" nevet viselte, most pedig az Egyesült Államok megszerezték és amerikai lobogó alatt vöröskeresztes hajónak rendezték be, hétfőn, amikor ki kellett volna futnia a ki­kötőből, váratlanul, az angol nagykövet utasí­tására visszatartották. A washingtoni angol nagykövet kijelentette, hogy Anglia nem en­gedheti ezt a hajót a nyílt tengerre, mert a le­génységének legnagyobb része német. Dánia az ántánt ellen, az ántánt esetleges betörése ellen védekezik.. A­ francia félhivatalos Havas-ügynökség ama hírével kapcsolatban, hogy a nagy Beltben dán aknák vannak, a kopenhágai lapok egyöntetűen a következőket írják : Az Havas ügynökség fejtegetései azt bizonyít­, ják­,h­ogy a francia sajtó teljesen tisztában van azzal, hogy a Bell elzárása minden te­kintetben jogos semlegességi intézkedés. A latp egyéb" megjegyzéseivel szemben hangsú­lyoznunk kell, hogy Dániában teljesen egyek vagyunk abban, hogy lojális semlegességet kell tanúsítanunk és abból indulunk ki, hogy ezt a semlegességet minden oldalról respek­tálni fogják.­­­­Belt a dán szigetek között két tengerszoros neve. Az egyik a Nagy-Belt, a másik a Kis-Belt. A Nagy-Bell hossza a Kattegattól Laalandig, hatvan kilométer, legnagyobb szé­lessége huszonhárom kilométer. A hajózást zátonyok amúgy is nehezítik.)­I len ezeket a jófajta német szavakat hallot­tam : „Scher' dich doch, 'ran, du dummes Luder !" Mintha villamosáram ért­­volna bennünket, úgy meredtünk arrafelé. Nem volt kétséges, mind a ketten ugyanazt hal­lottuk. Sohasem halott meg ennyire ez a közkedvelt katonai kifejezés. Nagyon gyor­san lejöttem a fáról. Óvatosan haladtunk a hang irányában és nemsokára egy úthoz értünk, amelyen egy őrjárat haladt. Azon­nal intettünk időközben földszinti szürkévé vált zsebkendőnkkel és kiabáltunk : „Nicht schiessen !" Mert lerongyolt és züllött álla­potunkban bajtársaink akárminek­­tarthat­tak bennünket. A kétszersült és néhány korty bor a tábori kulacsból jobban izlett nekünk a legdrágább csemegénél. Miután megtudtuk, hogy csapataink mely irányban vannak, még mintegy háromnegyed óráig kellett vánszorognunk. Hogy miképen értünk célhoz, azt alig tu­dom, annyi bizonyos, hogy a mieink nagy örömmel üdvözöltek. Parancsnokunk egyre azt­ kiabálta: „Én biztosra vettem, hogy vi­szontlátlak benneteket, ismerem én az én le­gényeimet !" Megható volt azután, hogy mint iparkodtak az emberek mindenben ked­vünkben járni. Az egyik sült krumplit ho­zott, a másik tojást és egy derék honvéd utolsó cigarettáját nyújtotta át. Ettünk az­után húst, komiszkenyeret, mindent ami szemünk elé került. Ez könnyelműség volt, de azért aránylag elég jól éreztük magun­kat.­­Végül parancsnokunk autóba ültetett és búcsúzóul ennyit mondott: „Most azután né­hány napig maradjatok T.-ben, aludjatok eleget, szedjétek össze magatokat és azután minél előbb új géppel térjetek vissza !" Tegnap óta itt vagyunk. Ma K. térdéből két sörétet vettek ki, ami erős gennyedést okozott. Máskülönben jól érezzük magunkat, csak az álmatlanság kínoz, minthogy idegein­n­ket az eset kissé túlfeszítette, de remélem, hogy a legközelebbi napokban már egészen jól leszünk é­s akkor többet írhatok. Irtózatos méreteket ölt a németek és a franciák között dúló csata, amelynek rész­leteiről borzalmakat közölnek a különböző világlapok. Az egyesült francia-angol sere­gek megdöbbentő erővel igyekeznek föltar­tóztatni a németeket előnyomulásukban, de — a jelentések legtöbbje ezt hangoztatja — a német sereg minden akadályt legyőzve tör előre céljai felé. Mindkét részen rettenetes áldozatokat követel ez a szörnyű tusáj, amelynek­­végül is a németek föltétlen győzelméhez kell vezetnie. F­ranciaországot egyébként meglehetősen cserbenhagyták szövetségesei. Oroszország egészen elfordult tőle és hogy hogy véle­kednek Oroszországról a franciák, arra na­gyon jellemző a párisi l'Humanité című testvérlapunk egyik legutóbbi cikke, amely kifejti, hogy az orosz kormány kifelé sza­badságharcot hirdet, bent azonban erősza­kos önkényuralmat tart fönn és a szabad­elvű elemek ellen épp olyan ha­jtó­vadásza­tot indít, mint az ellenforradalom idejét). A franciáknak egyébként a gyarmatai­kon is sok bajuk van, így Északafrikában a helyzet meglehetősen bizonytalanná vált. Marokkót, Algírt és Tuniszt csapatok tart­ják megszállva. Tangeri jelentések szerint a marokkóiak között újabb felkelés tört ki és Tangertől tíz kilométernyire a francia rendőri őrségeket megtámadták a marok­kóiak. A helyőrséget sürgősen meg kellett erősíteni. Franciaország szövetségeseinek is sok a bajuk. Oroszországot a németek fenyege­tik, Anglia cir­kálói egymásután sülyednek el és Berlinből most ismét arról érkezik hír, hogy a némzet délnyugat-afrikai csapatok benyomultak a Fokföldre, ahol elsáncolták magukat. Egy kopenhágai távirat azt adja hírül, hogy­­Japánban — az antant­eli Angliával szövetséges Japánban — na­gyon erős háborúellenes hangulat van ki­alakulóba­n. A japáni közvélemény nem tud megbarátkozni a­ Németország ellen való háború gondolatával és a japán kormányt nyíltan azzal vádolják meg, hogy hazafiat­lan és Anglia zsoldjában áll. A minden ol­dalról a végsőkig kiélesedett helyzetre semmi sem jellemzőbb, mint a Reuter-ügy-­­nökségnek az a jelentése, amely hírül adja, hogy Wilson­­elnök elhatározta, hogy béke­közvetítési akcióját nem folytatja addig, amíg valamelyik fél erre föl nem szólítja. A nyugateurópai háborúról, a francia­német hadjárat eseményeiről egyébként az alábbi távirataink szólnak: A német el­nyomulás. (Bécs, szeptember 23.) Berlinből jelentik a ,,Reichspost"-nak. A tegnapi esti lapok harc­téri tudósítóik egybehangzó táviratai alapján kivétel nélkül közlik, hogy a német hadsere­gek sikeresen támadják a francia hadálláso­kat és feltartóztatás nélkül nyomulnak előre. A nagy csata borzalmai, (London, szeptember 23.) A „Daily News" harctéri tudósítója jelenti, hogy a francia és német hadseregek csatájának legvéresebbik részjele a Chateau-Thierrynél lezajlott ütkö­zet volt. A véres összecsapás éjjel-nappal szakadatlanul tartott A francia és angol se­regek hadállásai­ irányában valósággal hul­lámzott a német gyalogság. Valóságos meg­könnyebbülés volt a franciákra és angolokra nézve a pusztító ágyútűz után közvetetten érintkezésbe jutni az ellenséggel. A német tüzérség lövései mindannyiszor pompásan találtak. Pénteken egy gránát az angol fő­hadiszállásra esett, ott óriási riadalmat oko­zott, azonban a vezérkar tagjai élve marad­­­tak. A németek az ütközetben nehéz ágyúi­kat a jobbszárn­yon levő dombokról működ­tették, közöttük négy harminc centiméteres mozsarat. A szövetségesek csak óriási veszte­ségek árán bírtak előrenyomulni. A sáncok elleni ágyútűz sokszor oly heves volt, hogy még a halottakat és sebesülteket sem lehe­­­tett elszállítani. (Milano, szeptember 23.) Luigi Barzini, a „Corriere della Sera"-ban leírást ad a csata­teret elborító halottakról. A Marne-menti csatatéren a francia halott katonák fekvésé­ből is meg lehet állapítani — írja Barzini —, hogy a francia hadseregben minő rendetlen­ség volt. A német hadsereg visszavonult ugyan, mert vissza kellett vonulnia a túl­erő elől, de egyáltalában nincs legyőzve. A német hadsereg magva teljesen intakt (Páris, szeptember 23. — Genfen át.) A „vaulois" egy távirata egy francia tábornok nyilatkozatát közli, amely azt mondja, hogy a Milinc-menti csata gyerekjáték volt a most folyó Aisne melletti csatához képest. (Karlsruhe, szeptember 23.) A Vogézekben erősen havazik. Két nap óta szakadatlanul esik a hó. (Hága, szeptember 23.) A sáncárkokban levő francia és angol katonák derékig vízben állanak. A szakadó eső és havas eső valósá­­­gos áradást okozott. (Turin, szeptember 22.) A londoni lapok pá­risi levelezői írják, hogy a németek nagy erő­feltéseket kaptak. A leghevesebb harc Soissons­nál (az Aisne mellett) folyt le. Négy napig tartott az ütközet, amelynek célja a folyó megszerzése volt, mint a Marne melletti har­cokban az erdő és a magaslatok elfoglalása. A nagy esőzések folytán az Aisne folyó erősen megáradt és lehetetlenné tette a franciák szá­mára való benyomulást. A centrumban volt talán a leggyilkosabb a harc, ahol angol és francia műszaki csapatok megkísérlették azoknak a ludaknak védelmét, amelyeket a folyón át vertek. A „Daily Chronicle" hozzá­teszi, hogy a németek előnyös pozíciókban he­lyezkedtek el a vasúti vonal mentén. (Chateau-Thierry — ejtsd: satetjerri — já­rási székhely Aisne francia departementban, Páristól keletre Reims és Meaux között, a­ Marne partján. Nyolcezer, lakosa és sok gyára van.)­ ­ Német földön nincs ellenséges katona ! (Berlin, szeptember 23.) Bethm­ann­ Holl­weg német birodalmi kancellár a zürichi német főkonzulá­tushoz táviratot intézett, amelyben a többek között ezeket mondja: A francia és angol sajtóban terjesztett hí­rekkel szemben megállapítom, hogy egyet­len francia vagy orosz katona sincs német talajon. A lotharingiai fronton a Moselig vetettük vissza a franciákat. Most a felső Maasnál állnak, de már az ottani záróerődök mögött. A franciák minden kísérlete, hogy a német állásokat a középső Oise és a középső Maas között megtámadják, siralmasan nagy veszteségekkel meghiusult, Belgiumban tel­­­jes rend honol. Páris fölkészült az ostromra! (Genf, szeptember 23.) Parisból jelentik: A francia főváros arra az eshetőségre is el van készülve, hogy az ostrom sokáig fog tartani. A Szajna-tartománynak képviselői, a városok polgármesterei és községi képviselőtestületei gyűlést tartottak, amelyen megállapították, hogy Páris bőségesen el van látva élelemmel, tehát a lakosságnak nem kell aggódnia, hogy ínséget fog szenvedni. A főváros körül épített sáncok olyan erősek, hogy az ellenség leghe- *. .* * * * '* Pécs ostrom előtt» 3

Next