Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)
1914-09-24 / 235. szám
1914. szeptember 24. NÉPSZAVA az orosz tengerészetnél. A törökországi angol tengerészeti misszió már kilépett a török szolgálatból. Azért ment Sebastopolba, mert ott már a háború kitörése előtt sok angol tiszt lépett orosz szolgálatba. Lefoglalt hajók. Levélben érkezett newyorki tudósítás elmondja, hogy oda érkezett jelentések szerint az „Aida" nevű osztrák gőzöst egy angol cirkáló elfogta és Montrealba vitte. A hajó parancsnoka, Martinovics Antal ott kapta azt a szomorú hírt, hogy egész családja a „Baron Gautsch" robbanása alkalmával vízbe fúlt. Egy francia ágyúnaszád elfogta az „Emilia" nevű osztrák gőzöst és Oranba vitte. Az „Emilia" parancsnokának a háború kitöréséről még fogalma sem volt. Római lapok hírt kaptak Washingtonból, hogy azt a vöröskeresztes hajót, amely ezelőtt a Hamburg—Amerika-i társaság gőzöse volt és a „Hamburg" nevet viselte, most pedig az Egyesült Államok megszerezték és amerikai lobogó alatt vöröskeresztes hajónak rendezték be, hétfőn, amikor ki kellett volna futnia a kikötőből, váratlanul, az angol nagykövet utasítására visszatartották. A washingtoni angol nagykövet kijelentette, hogy Anglia nem engedheti ezt a hajót a nyílt tengerre, mert a legénységének legnagyobb része német. Dánia az ántánt ellen, az ántánt esetleges betörése ellen védekezik.. A francia félhivatalos Havas-ügynökség ama hírével kapcsolatban, hogy a nagy Beltben dán aknák vannak, a kopenhágai lapok egyöntetűen a következőket írják : Az Havas ügynökség fejtegetései azt bizonyít, ják,hogy a francia sajtó teljesen tisztában van azzal, hogy a Bell elzárása minden tekintetben jogos semlegességi intézkedés. A latp egyéb" megjegyzéseivel szemben hangsúlyoznunk kell, hogy Dániában teljesen egyek vagyunk abban, hogy lojális semlegességet kell tanúsítanunk és abból indulunk ki, hogy ezt a semlegességet minden oldalról respektálni fogják.Belt a dán szigetek között két tengerszoros neve. Az egyik a Nagy-Belt, a másik a Kis-Belt. A Nagy-Bell hossza a Kattegattól Laalandig, hatvan kilométer, legnagyobb szélessége huszonhárom kilométer. A hajózást zátonyok amúgy is nehezítik.)I len ezeket a jófajta német szavakat hallottam : „Scher' dich doch, 'ran, du dummes Luder !" Mintha villamosáram értvolna bennünket, úgy meredtünk arrafelé. Nem volt kétséges, mind a ketten ugyanazt hallottuk. Sohasem halott meg ennyire ez a közkedvelt katonai kifejezés. Nagyon gyorsan lejöttem a fáról. Óvatosan haladtunk a hang irányában és nemsokára egy úthoz értünk, amelyen egy őrjárat haladt. Azonnal intettünk időközben földszinti szürkévé vált zsebkendőnkkel és kiabáltunk : „Nicht schiessen !" Mert lerongyolt és züllött állapotunkban bajtársaink akárminektarthattak bennünket. A kétszersült és néhány korty bor a tábori kulacsból jobban izlett nekünk a legdrágább csemegénél. Miután megtudtuk, hogy csapataink mely irányban vannak, még mintegy háromnegyed óráig kellett vánszorognunk. Hogy miképen értünk célhoz, azt alig tudom, annyi bizonyos, hogy a mieink nagy örömmel üdvözöltek. Parancsnokunk egyre azt kiabálta: „Én biztosra vettem, hogy viszontlátlak benneteket, ismerem én az én legényeimet !" Megható volt azután, hogy mint iparkodtak az emberek mindenben kedvünkben járni. Az egyik sült krumplit hozott, a másik tojást és egy derék honvéd utolsó cigarettáját nyújtotta át. Ettünk azután húst, komiszkenyeret, mindent ami szemünk elé került. Ez könnyelműség volt, de azért aránylag elég jól éreztük magunkat.Végül parancsnokunk autóba ültetett és búcsúzóul ennyit mondott: „Most azután néhány napig maradjatok T.-ben, aludjatok eleget, szedjétek össze magatokat és azután minél előbb új géppel térjetek vissza !" Tegnap óta itt vagyunk. Ma K. térdéből két sörétet vettek ki, ami erős gennyedést okozott. Máskülönben jól érezzük magunkat, csak az álmatlanság kínoz, minthogy idegeinnket az eset kissé túlfeszítette, de remélem, hogy a legközelebbi napokban már egészen jól leszünk és akkor többet írhatok. Irtózatos méreteket ölt a németek és a franciák között dúló csata, amelynek részleteiről borzalmakat közölnek a különböző világlapok. Az egyesült francia-angol seregek megdöbbentő erővel igyekeznek föltartóztatni a németeket előnyomulásukban, de — a jelentések legtöbbje ezt hangoztatja — a német sereg minden akadályt legyőzve tör előre céljai felé. Mindkét részen rettenetes áldozatokat követel ez a szörnyű tusáj, amelynekvégül is a németek föltétlen győzelméhez kell vezetnie. Franciaországot egyébként meglehetősen cserbenhagyták szövetségesei. Oroszország egészen elfordult tőle és hogy hogy vélekednek Oroszországról a franciák, arra nagyon jellemző a párisi l'Humanité című testvérlapunk egyik legutóbbi cikke, amely kifejti, hogy az orosz kormány kifelé szabadságharcot hirdet, bent azonban erőszakos önkényuralmat tart fönn és a szabadelvű elemek ellen épp olyan hajtóvadászatot indít, mint az ellenforradalom idejét). A franciáknak egyébként a gyarmataikon is sok bajuk van, így Északafrikában a helyzet meglehetősen bizonytalanná vált. Marokkót, Algírt és Tuniszt csapatok tartják megszállva. Tangeri jelentések szerint a marokkóiak között újabb felkelés tört ki és Tangertől tíz kilométernyire a francia rendőri őrségeket megtámadták a marokkóiak. A helyőrséget sürgősen meg kellett erősíteni. Franciaország szövetségeseinek is sok a bajuk. Oroszországot a németek fenyegetik, Anglia cirkálói egymásután sülyednek el és Berlinből most ismét arról érkezik hír, hogy a némzet délnyugat-afrikai csapatok benyomultak a Fokföldre, ahol elsáncolták magukat. Egy kopenhágai távirat azt adja hírül, hogyJapánban — az antanteli Angliával szövetséges Japánban — nagyon erős háborúellenes hangulat van kialakulóban. A japáni közvélemény nem tud megbarátkozni a Németország ellen való háború gondolatával és a japán kormányt nyíltan azzal vádolják meg, hogy hazafiatlan és Anglia zsoldjában áll. A minden oldalról a végsőkig kiélesedett helyzetre semmi sem jellemzőbb, mint a Reuter-ügy-nökségnek az a jelentése, amely hírül adja, hogy Wilsonelnök elhatározta, hogy békeközvetítési akcióját nem folytatja addig, amíg valamelyik fél erre föl nem szólítja. A nyugateurópai háborúról, a francianémet hadjárat eseményeiről egyébként az alábbi távirataink szólnak: A német elnyomulás. (Bécs, szeptember 23.) Berlinből jelentik a ,,Reichspost"-nak. A tegnapi esti lapok harctéri tudósítóik egybehangzó táviratai alapján kivétel nélkül közlik, hogy a német hadseregek sikeresen támadják a francia hadállásokat és feltartóztatás nélkül nyomulnak előre. A nagy csata borzalmai, (London, szeptember 23.) A „Daily News" harctéri tudósítója jelenti, hogy a francia és német hadseregek csatájának legvéresebbik részjele a Chateau-Thierrynél lezajlott ütközet volt. A véres összecsapás éjjel-nappal szakadatlanul tartott A francia és angol seregek hadállásai irányában valósággal hullámzott a német gyalogság. Valóságos megkönnyebbülés volt a franciákra és angolokra nézve a pusztító ágyútűz után közvetetten érintkezésbe jutni az ellenséggel. A német tüzérség lövései mindannyiszor pompásan találtak. Pénteken egy gránát az angol főhadiszállásra esett, ott óriási riadalmat okozott, azonban a vezérkar tagjai élve maradtak. A németek az ütközetben nehéz ágyúikat a jobbszárnyon levő dombokról működtették, közöttük négy harminc centiméteres mozsarat. A szövetségesek csak óriási veszteségek árán bírtak előrenyomulni. A sáncok elleni ágyútűz sokszor oly heves volt, hogy még a halottakat és sebesülteket sem lehetett elszállítani. (Milano, szeptember 23.) Luigi Barzini, a „Corriere della Sera"-ban leírást ad a csatateret elborító halottakról. A Marne-menti csatatéren a francia halott katonák fekvéséből is meg lehet állapítani — írja Barzini —, hogy a francia hadseregben minő rendetlenség volt. A német hadsereg visszavonult ugyan, mert vissza kellett vonulnia a túlerő elől, de egyáltalában nincs legyőzve. A német hadsereg magva teljesen intakt (Páris, szeptember 23. — Genfen át.) A „vaulois" egy távirata egy francia tábornok nyilatkozatát közli, amely azt mondja, hogy a Milinc-menti csata gyerekjáték volt a most folyó Aisne melletti csatához képest. (Karlsruhe, szeptember 23.) A Vogézekben erősen havazik. Két nap óta szakadatlanul esik a hó. (Hága, szeptember 23.) A sáncárkokban levő francia és angol katonák derékig vízben állanak. A szakadó eső és havas eső valóságos áradást okozott. (Turin, szeptember 22.) A londoni lapok párisi levelezői írják, hogy a németek nagy erőfeltéseket kaptak. A leghevesebb harc Soissonsnál (az Aisne mellett) folyt le. Négy napig tartott az ütközet, amelynek célja a folyó megszerzése volt, mint a Marne melletti harcokban az erdő és a magaslatok elfoglalása. A nagy esőzések folytán az Aisne folyó erősen megáradt és lehetetlenné tette a franciák számára való benyomulást. A centrumban volt talán a leggyilkosabb a harc, ahol angol és francia műszaki csapatok megkísérlették azoknak a ludaknak védelmét, amelyeket a folyón át vertek. A „Daily Chronicle" hozzáteszi, hogy a németek előnyös pozíciókban helyezkedtek el a vasúti vonal mentén. (Chateau-Thierry — ejtsd: satetjerri — járási székhely Aisne francia departementban, Páristól keletre Reims és Meaux között, a Marne partján. Nyolcezer, lakosa és sok gyára van.) Német földön nincs ellenséges katona ! (Berlin, szeptember 23.) Bethmann Hollweg német birodalmi kancellár a zürichi német főkonzulátushoz táviratot intézett, amelyben a többek között ezeket mondja: A francia és angol sajtóban terjesztett hírekkel szemben megállapítom, hogy egyetlen francia vagy orosz katona sincs német talajon. A lotharingiai fronton a Moselig vetettük vissza a franciákat. Most a felső Maasnál állnak, de már az ottani záróerődök mögött. A franciák minden kísérlete, hogy a német állásokat a középső Oise és a középső Maas között megtámadják, siralmasan nagy veszteségekkel meghiusult, Belgiumban teljes rend honol. Páris fölkészült az ostromra! (Genf, szeptember 23.) Parisból jelentik: A francia főváros arra az eshetőségre is el van készülve, hogy az ostrom sokáig fog tartani. A Szajna-tartománynak képviselői, a városok polgármesterei és községi képviselőtestületei gyűlést tartottak, amelyen megállapították, hogy Páris bőségesen el van látva élelemmel, tehát a lakosságnak nem kell aggódnia, hogy ínséget fog szenvedni. A főváros körül épített sáncok olyan erősek, hogy az ellenség leghe- *. .* * * * '* Pécs ostrom előtt» 3